John Carmack lelépett az id Software-től

  • Írta: zoenn
  • 2013. november 23.
  • Hír
Link másolása
A programozó pápa lemondott az id Software-nél betöltött pozíciójáról és elhagyta a texasi céget. Ezentúl teljes egészében az Oculus Rift fejlesztésére koncentrál majd. Huszonként évet húzott le a cégnél.

John Carmack, az id Software alapítója és technikai igazgatója huszonkét év után elhagyta az céget. A Bethesda meglepő nyilatkozatát a Polygon közölte le. A szakember távozását azzal indokolták, hogy Carmacknak más irányú tervei vannak a játékfejlesztésben, jelenlegi munkája befejeződött az id-nél, ő felelt az id Tech 5 engine-ért. A kulcsember távozása nem érinti hátrányosan a stúdió jelenlegi projektjeit.

A csapat fejese, Tim Willits úgy nyilatkozott, hogy szerencsésnek mondhatják magukat, elvégre remek programozókat tudhatnak soraikban, s így folytathatják az id hagyományát, azaz továbbra is nagyszerű játékokat készíthetnek csúcstechnológiával.

Eközben az Oculus VR szóvivője megerősítette, hogy John Carmack már teljes munkaidőben fog náluk dolgozni a fejre csatolható VR-kütyün. Mint ismert, Carmack augusztusban lett a cég CTO-ja részmunkaidőben, miközben az id-nél betöltött pozícióját is megtartotta. Eddig. 

25.
25.
DON GONDOCS
Hát remélem azért nem kell maj éveket várni az új Quakere vagy Ragere mert JC kilépett. Hiába csinált annak idején jó grafikus motorokat, ha azt alig használták ki.
23.
23.
Ooorky
Számomra kifejezetten ellenszenves a figura...
Anno a Doom 3 megjelenésekor az egyik kiállításon (nem E3 volt az tuti, GamesCom akkoriban pedig még nem volt) nagy arccal kijelentette, hogy a videókártya gyártók vagy készítenek voxel grafikát támogató chip-eket, vagy nem készít több játékmotort...
Eredmény: Unreal engine 2 jött látott és győzött...
Néhány évvel később az UE 3 pedig olyan szinten letarolta a piacot amiről Carmack álmodni se mert...
22.
22.
SP4C3F0X
#21: Quake-t kifelejtettem, lehet sokaknak tetszett de az is inkább az akkoriban feltörekvő 3Dfx támogatásnak köszönhette sikerét. Játszottam vele, de azt se tudtam hogy mi ez csak menni meg lőni. Tehát szívesebben emlékszek vissza inkább a 3D Realms-re(Duke Nukem, Shadow Warrior) meg az Interplay-re (Redneck Rampage, Kingpin) mert ezek olyan játékok voltak amiben tudtam hogy egyáltalán ki vagyok benne, meg hihetőbb környezetben játszódtak.
21.
21.
SP4C3F0X
Nekem nem hiányzik, mivel mi hiányozzon? Nem adtak ki semmit a közelmúltban. Oké, 90-es évek Wolf3D, Doom mekkora királyság, persze akinek volt olyan gépe ami vitte. Doom 1-2 nekem kimaradt mert az első PC-m túl gyenge a második meg már túl erős volt neki meg mire megkaptam eljárt azok felett az idő. A 3D Realms játékai nekem jobban bejöttek anno. Meg a motor is többet tudott. (Használható eszközök, élethűbb játékélmény stb.) Mindkét fejlesztő ugyanarra a sorsra jutott,a konkurencia elhaladt mellettük, ezek meg nem adtak ki semmit az évtizedben csak egykét felejthető játékot. Persze a Doom3 egész jó lett de nincs más. A Rage pedig nemtom mi akart lenni.
20.
20.
#16: ez elég egyértelmű szerintem is.
ki ne lenne ott, ha nem ő. egyértelműen a VR a jövő szerintem is, az igazi 3D nem ez a szutyok ami most van
19.
19.
Scoo
Ez szomorú egyrészt, mert egy legenda a fickó. Sok élményt szerzett nekünk.
Viszont örömteli abból a szempontból, hogy így teljes gőzzel dolgozik a VR sisakon. Nagyon nagyon bízom a sikerükben.
17.
17.
br1Koo
Az az igazság, hogy az életben mindenben az elején lehet újat, nagyot alkotni, így van ez a játékiparban is. Minden elérkezik egyszer arra a pontra, hogy egyszerűen lehetetlen újat csinálni(gondolok itt akkora durranásra,újításra mint pl a doom vagyí a quake volt anno). Carmack = ID, ez így van bizony, de vaójában olyan rég nincs jelentősége az id-nek, hogy én csak amikor az id eszembe jut, boldogan gondolok vissza a 90-es évekbeliemlékeimreésmegköszönöm a munkájukat, ugyanis tökéletesen csinálták azt amit jónak láttak.
16.
16.
Gamerdavid
Az is lehet, hogy újabb "világmegváltásra" készül. Egyszer már sikerült neki.
15.
15.
Dragonborn
Bár rengeteg zseniális dolgot csinált az ID-nál de a kétségtelen hogy a cégnek muszáj megújulnia különben a Raven Software sorsára jutnak
14.
14.
hurkagyurka2
Az ID jó 15 éve semmi forradalmit nem alkotott, a hajdani nagy sikereikből éldegélnek. Utolsó nagy durranásuk szerintem a Quake 3 volt, azóta minden cuccuk felejthető... Én azt csodálom, hogy egy Carmac nem dobbantott már sokkal korábban. Lehet, hogy már rég lenne Oculus Rift-ünk... :)
Egyébként nagy kár sz ID-ért, mert tényleg forradalmasították a játékipart anno, ők hozták be a valódi 3D-s shootereket. Máig nosztalgiával emlékszem vissza a Quake 1-re. Hogy az mekkora durranás volt anno! :)
Ez milyen értelmetlen mondat ha belegondoltok, hogy "A kulcsember távozása nem érinti hátrányosan a stúdió jelenlegi projektjeit." Egy kulcsember távozása MINDIG megroppantja az addigi ügymenetet. Hacsak nem találnak maguknak még ez ilyen zsenit, mint ez a srác. Remélem robbantani fog ezzel a kukkerrel, nagyon várom már hogy kiforrja magát a technológia, és megfizethető áron eljuttassák a szélesebb tömegekhez! Nagyon remélem, hogy nem nyugdíjas éveimre tartogatják.. :)
13.
13.
zsocwargear
Carmac mindig is csak a technológiával foglalkozott, nem pedig konkrét játék-mechanikával, dizájnnal. Manapság pedig nem tart ott a világ, hogy n+1. szuper-engine-t ki lehessen fejleszteni, ez szerintem meglátszik a Tech5-ön is, holott maga az elképzelés, amit mögé tettek, az tényleg zseniális volt.

Az lesz majd a szép, ha jön majd a hír, miszerint az ID is Unreal/Cry Engine-re áll át... nem hiszem hogy ezek után ott bármi is jó irányba haladna, főleg hogy a Zenimax elvetette az eredeti Doom 4 ötletét. Amit a Zenimax elért a Bethesdán keresztül, azt a szimpátiát a ID esetében el is vesztették.
12.
12.
CitromH
#7: Egyetértek. A kreativitás kockázatos. Carmack szerintem egyszerűen nem tudott úgy dolgozni, hogy folyamatosan a költség/haszon statisztikákat lebegtették az orra előtt.
11.
11.
CitromH
#8: Nem gázolsz senkinek a lelkébe. A Quake1 véleményem szerint egy fos volt. Ízlések és pofonok :) A Q2, és Q3 viszont félelmetesen jól sikerült. Hihetetlen mennyi időt elb*sztunk velük annó LAN-partykon. Érdekes egyébként, hogy akinek a Q1 bejött, azoknak a folytatás nem tetszik, és fordítva is igaz.(Nekem a fő bajom vele az volt, hogy egyszerűen túl sok hangsúlyt fektetett a sötét helyszínekre. Minek? Arra ott a Doom. A fegyverek sem nagyon jöttek be.) Még egy dolog: Ezek azok a játékok amelyeknél ha megkínoznak sem tudok semmit mondani a single playerről. Volt egyátalán? De kit érdekel : KUADDEMIDZS! :D

A Doom 1-2 egyszerűen forradalmi cuccok voltak. A 3. rész sem volt rossz, de ennyi. Rage is megvan nekem. Tetszett, de egy elmegy kategória. Az autós multiplayer viszont nagyon király benne. Én nem a Fallouthoz hasonlítanám, hanem szerimtem inkább Borderlands szerű lett.

Wolfeinstein meg életem első játéka volt életem első PC-jén amin még turbó gomb is volt, és ha megnyomtam olyan volt mintha benyomtam volna a nitrót. 25Mhz? OMG, szakított. Az új W-3d viszont nagyon nem tetszett.

Szerintem kommentemből is látszik, hogy Carmack távozása az id-ből nekem nagyon szomorú hír. Sok szép percet köszönhettem neki.
10.
10.
SLi
#7: "Ugyanaz történt, mint amikor az EA megvette a Bioware-t."

Vagyis semmi.
9.
9.
thelegendary
#8: Pontosabban, a Quake 2 óta.... :)
8.
8.
Marxista
Nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, de az id és John Carmack a Quake első része óta csak kullog a többiek nyomában. Sem a játékaik, sem az alattuk dolgozó technológia (motor) nem ér a konkurencia nyomába már hosszú évek óta.
Persze, nem rossz a Rage sem. De a Fallout-ból lopott tartalmi/hangulati elemeken kívül semmi nincs benne, ami egy kicsit is kiemelné a középmezőnyből.
7.
7.
dBLOOD
Az Id = Carmack abban a pillanatban megszűnt hogy az Oblivion With Guns gyártója megvette az Id-t. Ugyanaz történt, mint amikor az EA megvette a Bioware-t.
2.
2.
MrBrooks
Noooo! Carmack=id, egy volt a neve a céggel..

Habár bízom a csókában, a szememben ő egy programozó-félisten, biztos tudja mit csinál, sok sikert neki az "új" helyen. Remélem felforgatja a játékipart ÚJRA.
1.
1.
Bako
Mindezek mellett gondolom hobbiból még mindig a holdra készül.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...