Számos gyártócég próbálkozik majd be Steam Machine-nel, és a Digital Storm rögtön egy nagy durranással rukkolt elő, már ami a hardveres specifikációt illeti. Aki egy ilyen gépet akar, azt nem érdekli, hogy mennyibe kerül.
A külsőségek terén a felső kategóriás PC-kre emlékeztet a dög, igaz, azoknál jóval kisebb házba pakolták a hardvereket. A Digital Storm megoldásában szabadon válthatunk a Windows és a SteamOS között, és a hőelvezetésről is vízhűtés gondoskodik. Rendeléskor a csúcsmodellbe akár 700 wattos tápot és NVIDIA GTX Titant is kérhetünk.
Mindennek persze ára van, alsó hangon nem kevesebb, mint 1469 dollárba kerül a gép, de ezért az összegért kompromisszumok nélkül nyomulhatsz a kanapédon, a tévé előtt ülve. A masina január 6-án mutatkozik be a nagyközönség előtt a Las Vegas-i CES-en.
Holnap kezdik el kiszállítani a prototípusokat
A Valve egyébként december 13-án, vagyis holnap kezdi meg a saját Steam Machine-prototípusainak kiszállítását az előzetes tesztelés 300 szerencsés (és kizárólag amerikai) résztvevőjének. A gépek mellé természetesen jár egy-egy kontroller és a SteamOS is.
Apropó, SteamOS! Ezzel párhuzamosan viszont az operációs rendszer bárki számára letölthetővé válik, igaz, egyelőre nem lesz egyszerű falat: a Valve azt javasolja, "ha valaki nem egy mindenre elszánt Linux-hacker", akkor inkább várjon 2014-ig a kipróbálásával.
1 ha valakinek jol megy attol meg nem kell arcoskodni
2 szerintem azert nez igy ki a konfigja mert ezeket ismeri mert valahol latta cikkekben.
Engem meg ne puszilgasson mert szajbavagom.. :D
O a potencialis Gaymerx latogato.
http://store.steampowered.com/steamos/buildyourown
torrent:
http://steamdb.info/blog/35/
:D
Más: Azt én is remélem ;)
Mondjuk amint lesz War Thunder SteamOS-re megyek is át, Firefox, LibreOffice... úgyis van Linux-on is, mást meg Windows-on se nagyon futtatok.
Vagy csak irigy vagy rá, hogy neki jobb gépe van.
Más: ijesztően drágák a minőségi pc alkatrészek. Pl csak egy jobb venti több ezer forint is lehet. Nekem csak egy régi AM3 gépem van de így is megszívtam amikor a tápomban cseréltem egy ventit, gondoltam veszek valami olcsót, mi baja lehet max hangos. Persze rövid ideig bírta csak.... Gondolom egy ilyen gépben az utolsó alkatrész is minőségi lehet azért az megdobja az árat, na meg a márkát is meg kell fizetni.
Aztán remélem végre valahára linuxon is elkezdenek terjeszkedni a AAA játékok.
:-)
Aki ilyen gépet épít az minőségi alkatrészeket használ, és azokat ki is emeli...
Pl. 32Gb High-Speed DDR3 RAM helyett normálisan odaírja, hogy GEIL 32GB Evo Veloce DDR3 @2100MHz
De hát honnan tudná ezt...
Mivel tuti át fogja írni a profilját, itt az állítólagos PC-je:
Intel Core I7 ,3970 x 3.6 Ghz,ha bikázni akarok fel lehet tolni 4,6 Ghz -re.
32Gb High-Speed DDR3 RAM
Geforce Titanx
Blu-Ray olvasóval
7.1 Sound system
8.1 Windows-al
Eddig csúcs grafikán,full Hd ban 146cm tv tolom.
Utolsó sor nagyon durván Facepalm kategóriás.
És igen, a magyar árképzés (áfa, stb.) miatt 1500 USD, az 380 ezer Ft bruttó most.
A SteamOS re meg kiváncsi vagyok...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.