Megvan az Assassin's Creed-film rendezője?

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 23.
  • Pletyka
Link másolása
Ha igazak a pletykák, megvan az Assassin's Creed moziváltozatának rendezője, persze ha őszinték akarunk lenni, nem biztos, hogy ennek a hírnek, illetve magának az úriembernek örülnünk kellene.

A TwitchFilm értesülései szerint a svéd Daniel Espinosa rendezheti az Assassin's Creed-filmet. A Ubisoft nem erősítette meg a híreket, de ha beigazolódnak, joggal lehetünk szkeptikusak: az úriembernek eddig két ismertebb munkája volt, de az Easy Money és a Safe House sem sikerült valami fantasztikusan.


Ha minden igaz, 2015. augusztus 7-én kerül mozikba az Assassin's Creed filmváltozata, amelyben Michael Fassbender (Prometheus, Shame) játssza a főszerepet, és aminek a szkriptjét a viszonylag ismeretlen Michael Leslie jegyzi majd. Egyelőre viszont ennél többet nem tudunk a moziról, így az sem világos, hogy az adaptáció melyik játékra épül konkrétan, és milyen korszakban játszódik.

15.
15.
Macifasz
#10: Pedig tele volt blődséggel, pl. amit írtam a szemüveges tudós paliról. Meg amikor a csaj kiműti magából a lényt, azt nem látja senki mi? Csak úgy hagyják, meg utána azt is, hogy fel-alá mászkáljon a hajón, és azt se látják. Plusz a végén a lény is, minek ment a csaj után? Elvileg neki az lenne a feladata, hogy menjen a földre, és elpusztítson mindent. De neeeeeeem, ő annyira hiperszuper intelligens lény, hogy ahelyett, hogy átszállna egy másik hajóra, inkább visszamegy bosszút állni a csajon. :-D
Nagyon akartam szeretni azt a filmet, de nagyon nem ment.
14.
14.
Macifasz
#12: Én is így voltam vele...a legjobban az szemüveges tudós pali akasztott ki. Egy több százezer éves hullától megijed és összefossa magát meg bepánikól, de 10 percre rá, amikor egy nyálkás, hegyes fogú lény megy felé, attól meg elalél és babusgatja. :-D Mondom WTF?!?! :-D
12.
12.
Marcus T.
#10: A Prometheusban az összes szereplő hiteltelen volt, mindegyik idiótaként viselkedett, egyikről sem tudtam elképzelni, hogy akárcsak a takarítást rábíznák az emberiség legnagyobb vállalkozásában. Nekem ezért nem tetszett. Pedig nagyon sokat vártam tőle.
11.
11.
Marcus T.
A Safe House kategóriájában jó volt, nekem tetszett. A másikat nem láttam, meg a fickó többi filmjét sem.

Aki szerint a rendező a legfőbb oka annak, hogy egy film miért olyan, amilyen, az nem ismeri ezt a világot. A producernek, vagy adott esetben egy sztárnak nagyobb befolyása van a filmre, mint a rendezőnek.
9.
9.
EBR2000
Na jól van... Haladunk.
Most jöhet hír a Splinter Cell moziról (Tom Hardy *-* Még mindig nem fogtam fel h a kettő kedvencem egy helyen lesz.) és persze az UC felől sem ártana valami...

Amúgy a Sefe House elég jó film... Akció filmhez képest meg pláne. Az IMDb ,,mostlepeontozommertnemengettemeganyuhogymengnézzemezértszar" felhasználók sem húzták le annyira.
Bizakodom a filmel kapcsolatban, de nagy a valószínűsége h el lesz b*szva...
8.
8.
roli33
Nem kell aggódni, jön majd mellé egy neves operatőr, egy jó zeneszerző, esetleg egy ILM és akkor egyből kiszépítik azt, amit esetlegesen a kevésbé ismert rendező elszúrna. De viszont ne felejtsük el, hogy attól még, hogy nem híres, lehet tehetséges. Na, meg Fassbendert nem is említettem. Jó színész. Tehát nem hinném, hogy gyenge film lesz.
7.
7.
elvan a gyerek ha jatszik
Ne legyen elvárásotok, és akkor nem fogtok csalódni sem. Bár ez elég pesszimistán hangzik, de ez a titka.
4.
4.
Uhu123
A Safe House nem volt rossz film.
3.
3.
hurkagyurka2
100%-os rendező nincs, minden rendező valami tékás szutyokkal kezdi a pályafutását, aztán egyszer csak jön egy téma amire mocskosul ráérez... Reméljük ennek az úrnak ez lesz az, és élete legkiválóbb alkotását teszi le elénk az asztalra. De jó is lenne végre egy jó átirat!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...