Xbox One - a Kinect nélkül erősebb

  • Írta: fojesz
  • 2014. május 14.
  • Hír
Link másolása
Mármint maga a konzol ugyanolyan erős, mint volt, de azáltal, hogy nem kell a Kinecttel foglalkoznia, azt a számítási teljesítményt is felhasználhatják majd a fejlesztők, ami a kamerának volt félretéve.

A Microsoft megerősítette azokat a találgatásokat, amik arról szóltak, hogy a Kinect lecsatolásával a cég azt a számítási kapacitást is kihasználhatóvá teszi az Xbox One-fejlesztők számára, amit eredetileg a Kinectnek tettek félre.

Yusuf Mehdi a Polygonnak beszélt arról, hogy már tárgyalnak arról, hogyan teszik lehetővé a fejlesztőknek, hogy több kakaót csikarjanak ki az Xbox One-ból: "Jelenleg is tárgyalunk a kiadóinkkal arról, hogy mit csináljunk ezen a téren, hamarosan többet is mondhatunk majd."

Korábban a Digital Foundry mutatott rá, hogy az Xbox One GPU-teljesítményének 10 százaléka volt elkülönítve a Kinectnek és a Snap módnak, de ha nincs Kinect, ez értelemszerűen felhasználható más, hasznosabb célokra is. A Microsoft korábbi nyilatkozataiból egyébként is arra lehetett következtetni, hogy ezt a korlátozást előbb-utóbb feloldja majd a cég.

Köszi, kopic!

30.
30.
muerte80
#29: Két gymástól függetlenül futó történetet mismásol össze most mindenki.
29.
29.
muerte80
#28: Erről beszélek.
Semmi köze a kinect nélküli kiadásnak a felszabadítható 10% hoz...
28.
28.
fojesz
#19: Utánaolvastam ennek, de azt kell mondjam, hogy ez a cikk tévedés. Arra épít, hogy a Microsoft már kiadta azt a firmware-frissítést, ami elérhetővé teszi a fejlesztők számára a Kinectnek fenntartott erőforrásokat, de minden jel szerint ez még nem történt meg.

Az Eurogamer-féle Digital Foundry (lásd a lenti linket) márciusban beszélt a Respawnnal, és akkor még azt mondták neki, hogy még nem jött ilyen update, illetve nemrég kaptak egy újabb helyzetjelentést is a srácok, ami szerint májusban-júniusban lehet ilyen frissítés. Valószínűleg erre utalt Mehdi is.

http://www.eurogamer.net/articles/digitalfoundry-2014-does-a-kinect-free-xbox-one-mean-more-processing-power-for-games
26.
26.
ZephyrDavid
De akkor ezek szerint eddig is ki lehetett volna használni azt a 10% ergo olyan játékot csinálhatnak amihez eleve nem kell a kinect. Mind süket duma :)
Vagy most ha be van dugva a kinect és inkább kihúzom gyorsabb lesz a játék ? :D áhhh nem :)
25.
25.
muerte80
#24: Mert te biztos megkaptad az update ot......

Szerintem tükör is van alá rakva fogadjunk.
24.
24.
zozo76hun
most is hasznalhato anelkul. nekem is el van csomagolva a kinect es megis vigan nyomom a bf4-et xo-n.
23.
23.
muerte80
Állítólag ha tükröt teszel alé megfelelőre csiszolva, akkor pont olyan hőveszteséget okoz a hardver kritikus elemein, hogy 3-7 % - al nőhet a játékok sebessége.
Több tükör alkalmazásával állítólag a felbontás is javítható..
22.
22.
RangerFox
Működni fog Kinect nélkül a gép, kiadnak egy szoftverfrissítést, ami lehetővé teszi, hogy Kinect nélkül is használható legyen a Box. Tényleg ennyire hülyék vagytok? -.- Szánalom..
21.
21.
muerte80
#17: Stratégiailag nem olyan rossz ez a döntés, főleg ha azt nézed, hogy X360 hoz kb 22millio kinectet adtak el.
Na már most. Ha piacra dobják a Kinect2 nélküli gépet akkor generálak gyorsan sok bevételt és közben még fejleszthetnek frankó kinectes cuccokat, akkor majd a vásárló külön megveszi a kinectet, nyilván kicsi felárral.
20.
20.
muerte80
#13: Nem már most, ahogyan írtad, hanem most még.
Az SDK nem a végleges, a driverek nem rég lettek készen, az összes eddigi fejlesztést béta driverekre hozták ki.
Mindezen felül lesz még egy DX12 - re átállás is.
19.
19.
kopic
Kiderült azóta, hogy a kinect nélkül mégsem lesz erősebb a gép:
http://prohardver.hu/hir/nem_lesz_erosebb_xbox_one_kinect_nelkul.html

:/
18.
18.
dzsiádzsó
#17: Sanyi koncepciója a cell procival és a sok baromsággal mind-mind kuka volt, kb. a konzol gen végére néztek ki jobban a játékok, mire az MS agyba főbe verte őket, mert bár egál lett a vége, de a sony 80% piacot bukott 50%-ra, ráadásul egy fostalicska megsülő xboxal szemben
17.
17.
Vidofone
Az MS valószínüleg nincs megelégedve a konzol eladási mutatóival, így ha azokat növelni akarja választhat:
1. Minőségi mozgásérzékelős játékok készítése, amely esetleg több potenciális (kinectes) X1-es vásárlót eredményezhetnek hosszú távon
vagy
2. Olcsóbb - Kinect nélküli - konzol piacra dobása, így rövid idő alatt nagy valószínűséggel növelhetik az eladásokat.
Kár hogy az egyszerűbb utat választották . . .
15.
15.
JackBauer
#1: Nyílván nem. Majd valószínüleg jön egy frissités a boxra, ami kikapcsolja a kinectet ha épp olyan játékot indítasz el ami kihasználja ezeket a plusz erőforrásokat és nincs szüksége kinect-re. Legalábbis ez lenne a logikus, nem pedig amit Te állítasz. Ugyanez szól neked is Torpex:)
14.
14.
Obiwan HUN
Fuuu hogy itt mennyire nem vagjak az emberek a dorgest! :((
Az a plusz 10% akkor jon ki ha nincs hasznalva a kinect, szerintem ebbol a +10%-bol csak majd azok a jatekok profitalnak amik "kitudjak kapcsolni" a kinectet, a program inditasa elejen, kodjanak kezdeten.
Nem azt jelenti, hogy a kinektel eladott gepek 10%al lassabak, az tiszta hulyeseg lenne.
Akarmennyi okoseget is csinalt az MS a nextgen korul ennyire azert ok sem hulyek! :)
13.
13.
randall13
#12: Ha abból indulunk ki, hogy az előző gen. mire volt képes fél giga rammal, akkor igenis sokat számít. Az a 3-4 fps meg pont rohadt sokat fog számítani, pláne hogy már most csak a stabil 30-at tudják ígérni a fejlesztők. Az arra épp elég, hogy folyamatos legyen a kép.
12.
12.
cagiva1019
Ugyan mar ne nevettessetek mar.
Ami a kinect el eszik a memoriabol jo ha van 4-500 mb es meg lehet h sokat mondtam. Az a 3 vagy 4 fps kulombseg pont h nem fog jelenteni semmit
11.
11.
anarchoid
A "cikkel" az a baj, hogy mint pc-re tekint a konzolra, pedig ez rosz szemlelet
XO es a PS4 egyarant kiforratlan, es meg legalabb 1-2 evig nem is lesz(os/firmwarek) , a kinect elhagyasa csak favagas, nem a problema kezelese. Majd az eletciklusa vegen, johet ilyen kinect elhagyos mentsvar. En orulok a kinectnek , es hogy kizarolagosan process jut neki a gepen, soxor volt mar hogy unresponsive lett az XO es csak kinect voice commandokkal tudtam tovabb tekergetni ;)


(pl elveszti a fokuszt egy jatekrol, kimegy homebea es nem reagal kontrollerre, ekkor egy hangbeli parancsal visszaranthato a jatek es minden ujbol a regi kerekvagasba kerul...)
8.
8.
Kocsis92
és aki még azt a verziót vette, ami nem működik kinect nélkül, az kapja be?:)
7.
7.
kastorhun
#6: A ps4 annyival jobb?
5.
5.
KeXxX
#3: valaki lőjön le..
4.
4.
ikaralyos01
Szerintem adjanak ki egy kontroller és bluray olvasó nélküli csomagot is. További erőforrásokat nyernének ezzel. Minden fps és pixel számít XD . Vicc az egész.
3.
3.
Cristiano
lehet tényleg erősebb lesz
1.
1.
randall13
Tehát előfordulhat, hogy ami a Kinect nélküli boxon tükörsimán fut, az a drágábbikon szaggatni fog. xd
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...