Watch Dogs - mit tud a ctOS Mobile?

  • Írta: fojesz
  • 2014. május 27.
  • Hír
Link másolása
A Watch Dogs marketinggépezete a megjelenés napján sem áll le, a fejlesztők a minap a játék mellé érkező mobilalkalmazásról árultak el néhány fontosabb infót. A ctOS Mobile is ma fut be.

A ctOS Mobile ingyenes lesz, Androidon és iOS-en játszható majd - a kompatibilis készülékek listáját itt találod meg.

Az app érdekessége, hogy lehetővé teszi, hogy a mobilosok együtt játsszanak a PC-s és a konzolos játék tulajdonosaival: egészen konkrétan két játékmódot kapunk majd a programhoz, amiben az a feladatunk, hogy szívassuk a többieket.

Mindkettő, vagyis a Race és a Free Ride is egy versenymód, ahol az a lényeg, hogy míg a nagygépes Watch Dogs játékosai checkpointról checkpointra haladnak, és közben próbálnak lépést tartani a visszaszámlálóval, mi próbáljuk nehezíteni a dolgukat: egy térképet bökdösve útakadályokat húzhatunk fel, robbanthatunk, de helikoptereket és rendőröket is uszíthatunk az ellenfelünkre. Akkor nyerünk, ha ő valamelyik checkpointot nem éri el időben.

A Race és a Free Ride között az a különbség, hogy utóbbi esetében távolabb állnak egymástól az ellenőrzési pontok, és nehezítésképpen GPS sincsen. Mindkét játékmódhoz 13-13 különböző kihívás érhető majd el, de az apphoz jár pályagenerátor is, amivel saját versenyeket is készíthetünk - itt még az időjárást is mi állíthatjuk be.

Az appos játékosok a Uplayen, a PSN-en és az Xbox Live-on keresztül is játszhatnak, célszerű arra a platformra bejelentkezniük, ahol a legtöbb barátjuk van, de ez sem feltétlenül elvárás, mert a Quick Match képében matchmakinget is kapott az alkalmazás. A ctOS Mobile játékosai egyébként fejlődhetnek is, de ebből a szempontból teljesen független a játék a nagygépes verzióktól.

33.
33.
32.
32.
sloth
#29: Te meg kemény. Valszeg sosem érem el azt az értelmi szintet, amit te birtokolsz...
31.
31.
#28: Azért írtam, hogy mert sikerült olyan telefonra letölteni ami nincs a listán.
30.
30.
Yami
Lenovo K900-ra gond nélkül települ és a tutorial is zökkenőmentsen fut.
Viszont online játékost nekem még sosem talált, csak keres és keres és keres...
Nem mintha nagyon unatkoznék, mert magát a Watch Dogs-ot élvezem, csak szívesen kipróbáltam volna ezt is. :)
29.
29.
lesik20
Tök poén hogy egy olyan mobilrol vitatkoztok (G3) ami még kereskedelmi forgalomba se került.

De azért meg tudjátok mondani melyik a legjobb. Akkora jampik vagytok
28.
28.
sloth
#27: Jaj, ezaz... Már izgultam sikerül-e. Gratulálok!'
27.
27.
Le tudtam tölteni Sony xperia P-re.
26.
26.
#24: Jó vicc. A Sony Z2 a legjobb.
25.
25.
Mike01010101
#24: Ja, a G4 meg a G3, mivel még egyik sem jelent meg írhatunk akár G8-at is:)
24.
24.
sloth
#23: A G3 jelenleg métereket ver rá, de mindegy...
23.
23.
#22: LG? A Sony Z2 a legjobb telefon most.
22.
22.
sloth
#15: Akkor inkább az új LG-t vedd.
21.
21.
Yetikee
Tudja valaki, hogy lehet összehozni, hogy haverommal tudjam tolni ezt a 'módot' ? Próbálgattam iphoneomról valahogy invelni saját magam psen de nem jött össze a dolog.
20.
20.
Pizza74
#18: > nokedli
Na, látod egyetlen szóval meggyőzöl mindenkit, hogy irreleváns bármilyen érved vagy állításod. :D

Jaa szóval egyik valamire való telefonom se támogatott, de a 20K-s noname vacak tabletemre letölthetem. Ez most akkor hogy van?
19.
19.
randall13
#17: Hogy ez akkor is sznob volt. Kb mint amikor valaki kiírja, hogy "Remélem elfut a Minecraft a két SLI-be kötött GTX780Ti-men". Ez von_Wolf szintje.

#18: Fogalmam sincs miről mekegsz, de valószínű ez a sok Herby mellékhatása. Inkább nézd még egy kicsit, hátha elfelejted a klaviatúrát is használni.
18.
18.
mestermagyar
#16: Valaki ki is tudja használni. Szégyen hogy te nem, és ezt hangoztatod. :)

Igen, a kis telefonos elvtárs nokedli stb. a segítségére siet szenvedő társának. XD
17.
17.
giga321
#16: 5 éves telefonom van. És szeretnék újat venni. Mit nem lehet ezen érteni :D?
16.
16.
randall13
#15: Szerintem te az év helyett napot akartál írni.
15.
15.
giga321
#14: Vagy csak már szeretnék váltani (5 éves telefon).
13.
13.
giga321
Fasza. Xperia Z2-t támogatja.
12.
12.
Miért nem tudták volna ezt megcsinálni úgy, hogy az összes jó telefonon lehessen használni ezt.
11.
11.
Ghost26Dave
Bakker van egy jó telóm de arra nem kompatibilis.Hát rohadjatok meg,
10.
10.
mestermagyar
Olyan SZAR az optimalizációja, hogy abba is hagytam a játékot. Most hogy megjelent sem fogom újra elkezdeni.
9.
9.
_Botika_
#2: Én is így voltam a Batman: Arkham Origins-el.Megjelenés napján megjött a játék, decemberben meg az alkatrész.De kitartás haver. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...