Visszatérhet a Rock Band-sorozat

  • Írta: fojesz
  • 2014. július 12.
  • Hír
Link másolása
Noha a játékipar látszólag megegyezett abban, hogy a műanyaggitáros zenejátékok kifulladtak, a Harmonix nem zárta ki, hogy visszatérjen a Rock Band-sorozat. A vezérigazgató szerint egyelőre kivárnak.

Noha a zenés játékok néhány évvel ezelőtt óriási hisztériát váltottak ki, a siker gyakorlatilag karikacsapásra ért véget, és az etalonnak számító Guitar Hero- és Rock Band-sorozatot is nyugdíjazták. Utóbbi 2010-ben jelentkezett utoljára egy harmadik résszel, azóta nem is hallottunk róla.

Pedig a helyzet az, hogy a Harmonix még nem temette el teljesen a Rock Band-szériát, Alex Rigopulos vezérigazgató a GameReactornak mondta el, hogy gondolkodnak a visszatérésen: "Állandóan erre gondolunk, mert imádjuk a Rock Bandet, és tulajdonképpen csak a megfelelő pillanatot várjuk az újgenerációs konzolok életében, hogy visszahozhassuk."

A Harmonixnak persze addig is lesz dolga bőven, jelenleg négy - szigorúan zenecentrikus - projektet is terelget maga előtt. Október 21-én kerül boltokba az Xbox-exkluzív Fantasia: Music Evolved, és idén jön a Dance Central új része is, illetve készül még egy zenés lövöldéjük PC-re Chroma címmel, és úgy néz ki, hogy az Amplitude is kap egy rebootot jövőre.

A kötelező kérdés: mikor vetted elő utoljára a gitárkontrollered?

5.
5.
Quent1n
A Rock Band nálam mióta először kipróbáltam üti a GH-t és főleg a zenei rész miatt (de a megjelenése is jobban tetszik) RB1+2+3+Green Day+AC/DC (stb) összevonható + storeba van egy tonna jó szám hard rock, vagy amit akartok. Igen durva zenei felhozatalt lehet összerakni, őszintén szólva ebből kifolyólag nekem nincs is nagyon igényem egy új RB-re. Van két gitár, egy logitech dob, egy mikrofon, arra amire kitalálták tökéletes, most nem igazán tudom hova lehetne ezt fokozni anélkül, hogy a Rocksmith irányába mozdulnának el.
4.
4.
#3: What I've Done részével nem értek egyet, nem tudom mi volt azzal a gond. Egyébként osztom, régen még többségében jó számok voltak, no meg akadt pár király és pár gyengus is. Aztán a GH: World Tour 86 száma közül kb 12 volt olyan amit újra érdemes volt lejátszani.

Ezek azok a típusú játékok amiket kivételesen tényleg fölösleges továbbfejleszteni, egyedüli erőssége maga a zene (mi más..). Szállítsanak jobbnál jobb számokat, és akkor nem fog kifulladni. De simán el tudnék képzelni egyetlen ritmusjátékot egy egész generációra is, aztán folyamatosan jönnek hozzá az új számok. Akár ingyen (vagy legalább egy részük), de túl szép hogy igaz legyen, hehe.
3.
3.
deviques
Csakis akkor lenne értelme, ha hoznák a Guitar Hero 1, 2 valamint a Rock Band 1 playlistjének a minőségét. Az utobbi részekben borzasztóan minőségtelen, divatdalok voltak. Semmi helye Tokyo Hotel-nek ilyen játékokban. A Linkin Park What I've Done-ja is nagy hiba volt. Az első részekben még igazi Rock dalok voltak, igazi fordulatos "játékmenettel". Még az is igazán jó volt benne, hogy nem az eredeti dalok voltak, hanem utólag felvett "feldolgozások". Az volt aztán az igazi jó móka. Rengeteg mai napig kedvenc dalt ismertem meg akkoriban!
2.
2.
n.arni93
NAGYON SZERETNÉM! Nem is nagyon lehet már sehol gitárt/dobot kapni, pedig mint az köztudott: bizony fogyóeszköz :D Jó lenne ha az új gépekre is fejlesztenének és jelennének meg új részek!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...