AC: Unity - háromszor nagyobb a Black Flagnél

  • Írta: zoenn
  • 2014. július 29.
  • Hír
Link másolása
A Ubisoft szerint az Assassin's Creed: Unity bejárható világa háromszor nagyobb, mint az Assassin's Creed IV: Black Flagé, azaz a sorozat eddig legnagyobb játszóterét kapjuk meg idén ősszel. Ez ugye elvárható, nem?

Habár az Assassin's Creed. Unity csupán egyetlen városban, Párizsban játszódik, a Ubisoft Montreal megígérte, hogy a bejárható terep csaknem háromszorosa annak, amit a Black Flagben láttunk. Nyilván kapunk némi zöldövezetet is, nemcsak a város falai közt kalandozhatunk.

A fejlesztők illetékese egyébként a San Diego-i Comic-Conon hintette el a hírmorzsát a GeekyCastillo videóinterjújában. Az úriember kitért arra is, hogy a fő kampány nagyjából 15-20 órás játékidővel bír, ám ha rágyúrunk a mellékküldetésekre, ez a szám könnyen 100 óra fölé rúghat.

A történelmi korszakra jellemző lefejezések csupán az átvezetőkben lesznek jelen, a stúdió illetékese megerősítette, hogy Arno nem vághatja le ellenfelei kobakját guillotine-nal vagy bármi mással. Kár.

Főhősünk, Arno Dorian szarkasztikus karakterét egyébként Dan Jeannotte szólaltatja meg, a színészt a Halálfutam és a RED 2 című filmekből ismerhetitek.

Apróság, de fontos: a next-gen konzolok lehetővé teszik, hogy ne kelljen a betöltő képernyőt bámulnunk az átvezető jelenetek előtt és után - az átmenet zökkenőmentes lesz.

37.
37.
SLi
#14: Ti az a a fajta emberek vagytok akik egy TV-s hírhez odaírjátok hogy nem értitek mi a jó ebben ti csak a Spektrum, natgeo, History stb csatornákat nézitek és különben is már 5 éve ki dobátok a TV-t, és ezt mindig le kell írni valakinek, a 30 ezredik alkalommal is.
Oké felfogtuk sokkal intelligensebbek vagytok mint a sok ostoba aki várja ezt a játékot, nem kell mindig bejelenteni .
36.
36.
traumraise
GAMEROD-dal teljesen egyet értek. Én egy ilyen játékot 10-15 óra alatt megunok és ha órák mennek el azzal hogy elmenjek A-ból B-be akkor lehet még hamarabb unom meg. Nem a terület mérete teszi szavatossá a játékot. Ott a The Crew is ami hatalmas lett de számomra szintén holt unalmas azzal az elcsépelt arcade stílusával.
35.
35.
Norbaa
Egyszerűen kiégek az "unalmas, monoton AC, minden rész ugyan az" hozzászólásoktól. Ha téged annyira hidegen hagy a játék, miért nyitod meg ezt a topicot és szólsz is még hozzá az egészhez. Szerintem aki szereti az AC-t szimplán szereti, mert AC. Véleményem szerint hatalmas game. Tény, hogy a történet alap lefedettsége mindig ugyan az, de könyörgöm a Harry Potter összes részében is varázsolnak, nem autó versenyeznek. Ez a game erről szól. Engem spec mindig meg tudnak lepni az egyre dinamikusabb mozgáskultúrával és imádom ahogy a sztorit régi, letűnt korok történelmébe szövögetik bele. Az egyik legnagyobb sikersorozat jelenleg és nem véletlenül ! Ha nem tetszik, több 1000 másik játékból válogathatsz, amik biztos sokkal szórakoztatóbbak a számodra. (Minden negatív hozzászólónak szólt). :D
34.
34.
GAMEROD
Szerintem a hajukra kenhetnék az egész AC sorozatot a bejárható területeikkel együtt. Vannak olyan játékok amikben előny a nagy bejárható terület, de ez nem az a játék. Azt meg sem említem hogy a második rész óta semmi pluszt nem nyújtottak a folytatások. Tipikus rókabőr játék. A helyszín, a küldetések változnak, de az unalmas játékélmény marad ugyanaz.

33.
33.
piskóta
#32: A komment bodortamas1-nek szólt. sorry :)
32.
32.
piskóta
Az nem baj. Nem feltétlen kell a nagy pályákat tele pakolni tartalommal. A lényeg az, hogy legyen hangulata a pályának. A Stalker pályái sem voltak túlzsúfolva tartalommal, mégis az ijesztő környezet és az ijesztő hangok/zene, olyan hangulatot adtak a játéknak, amivel ritkán találkozni. Az AC-be sem kell ennyi gyűjthető felesleges bizbasz, csak látványos környezet, fülbemászó hangok/zenék és több mellék küldetés.
31.
31.
#28: Ez simán lehet a Comet is. Templar, és még csaj is, amit szintén sok rajongó látna már. Bár ez szembe megy a pletykákkal, miszerint ismét Amerikában játszódik..
30.
30.
kebi90
La shai wak'ion motlaq bal kollon momken.
Csak ennyi a mondandóm. ;)
28.
28.
kopic
http://www.youtube.com/watch?v=kXYDm49ws0Y

Jó kis trailer !
26.
26.
Akee92
Én sem írnám le ilyen könnyen a Unity-t... :) Mindenki hőzöng, hogy tuti n lesz elég tartalom, meg hogy az egész terep egyetlen városból fog állni.
. Ugyan már emberek, ezt ti sem gondolhatjátok komolyan, szinte biztos hogy nem csak "betondzsungelt" fogunk kapni, hanem ottlesz még a várost körülölelő vidék is, Feltételezhetően kellően változatos vadvilággal, erdőkkel, mezőkkel és szántóföldekkel :) Biztos ügyelnek majd a kellő változatosságra, mind bejárható terület, mind tartalom tekintetében :)
25.
25.
Unknown
#21: Amúgy úgy mondják mindenhol hogy ha SZÁRAZFÖLDI területeket összeadjuk és megszorozzuk 3x akkor akkora lesz Párizs, szóval a vizi területek nem tartoznak bele.
24.
24.
#11, #21: Valószínűleg egyszerűen a Black Flag gyalog bejárható területeire gondoltak, és így nézve már teljesen reális amit ígérnek.

#16: De fog. :P

#7: A Brotherhood is csak Rómában játszódott, mégis ellátogattunk futólag más területekre. Azért próbálják majd ezekkel változatossá tenni.

A játékidő sem annyira hihetetlen, tavaly a Black Flag-nél nagyjából ugyanezt ígérték. Csak jól kell értelmezni. :D Ugyanis ez a szám a full retardált, inkompetens játékosokra vonatkozik. Ha felezzük, máris rendben van. A Black Flag kampány tartott nálam nem is tudom, úgy 8-10 óráig, majd mire az egészet befejeztem (szinte) 100%-ra, már biztos beletettem legalább 40 órát. És ennyit simán kapunk szerintem idén is. 3x akkora terület, minusz hajókázás, és meg is van.
23.
23.
dzsiádzsó
#21: Azért ezzel vitatkoznék, valóban maga a terület, amit Párizsnak hívunk kicsi, de ez azért van, mert nem csaptak hozzá minden területet, mint pl. Budapest esetében. Régóta nagyon komoly városi környezet (főleg magyar szemmel) öleli körül a várost, ami hatalmas, legalább akkora, mint Budapest.
21.
21.
Conqvistador
#10: Arról nem beszélve, hogy Párizs baromi kis város mindössze 105km2
Pontosan ötöde Budapestének és 22-24szer kisebb New Yorknál.
Na már most ha abból indulunk ki, hogy a WOW 80-100km2 a GW2 140km2 körüli és pl a GTA5 pályája ennek nagyobb érdekes lesz elképzelni az ígéretüket.
Főleg, hogy bazinagy vízterület volt a Black Flagben.
Szóval még a valósághű Párizzsal is kisebb lenne a térképük, mint ígérik. Kamusok :D
19.
19.
sloth
Háromszor nagyobb mint a Blackflag... Gépigénye!

http://bit.ly/1jbIhM1
18.
18.
moonborn
Úgy is tele lesz ugrási pontokkal,ebből kifolyólag pedig kevés játékos fogja végigszaladni a "nagy játszóteret"
17.
17.
#12: Ha nem érdekel téged, akkor minek nézed meg a cikket?-_-
16.
16.
Unknown
#15: Mivel az AC-nak a mesterverziója mindig a konzolos, ezért várjál még csak vele, de biztos hogy nagy lesz. És PC sek örüljetek annak hogy késni sem fog ;)
15.
15.
beatdownhc4ever
gépigény még mindig nincs természetesen :(
14.
14.
mestermagyar
#12: Nyugi, itt vagyok én is. Nem értem a felhajtást.
13.
13.
#11: A story lesz 15-20 órás. A Black flag is 15-20 órás volt a storya.
12.
12.
A 80-100 az mellekkuldetesekkel, meg minden szir-szarral. Amugy egyedul vagyok, akit az ac egyaltalan nem erdekel??? :-)
11.
11.
hurkagyurka2
A Black Flags-hez sajna nem volt szerencsém, ezért csak tippelek, hogy Párizs nemigen lehet 3x akkora, mint a Karib szigetvilág... Főleg, ha a víz alatti világot is hozzávesszük, azért kazamata ekkora nem létezik! Úgyhogy valami extra nagy vadont pakoltak a játékba, vagy marketing fogás lehet még...
A 15-20 órás játékidő is furcsán hangzik egy ekkora játékterület esetén, amikor a Black Flags-re 80-100 órákat hallottam.
10.
10.
anarchoid
#7: GTA V. -t tudom mondani peldanak - iszonyu jo a nagy(obb) terep en mindig elvezettel mentem el akrtobbszor is ugyanoda (de hat az egy masik genre) (hallgatod a zenet a radiobol es csapatod neki) ...... bar black flag is halalosan nagy feeling volt hajokazni es kozben hallgatni ahogy a a legenyseg enekel ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...