GC 2014: Xbox-exkluzív a Tomb Raider - frissítve!

  • Írta: fojesz
  • 2014. augusztus 13.
  • Bejelentés
Link másolása
A Gamescom eddigi legnagyobb meglepetésével a Microsoft szolgált, a cég a sajtókonferenciáján jelentette be, hogy Xbox-exkluzív lesz a Tomb Raider-sorozat következő fejezete, a Rise of the Tomb Raider.

Úgy tűnik, nem véletlenül nem hallottunk eddig semmit a Rise of the Tomb Raider platformlistájáról, a játék ugyanis Xbox-exkluzív lesz - ezt az imént jelentette be a Microsoft a sajtókonferenciáján. A megjelenésre 2015 karácsonyán számíthatunk: Xbox One-on biztosan, de mivel a készítők folyamatosan "Xboxot" emlegetnek, és nem specifikusan az új konzolra hivatkoznak, nincs kizárva, hogy lesz Xbox 360-as változat is.

A Crystal Dynamics fejese, Darrell Gallagher a bejelentés után azonnal közzétett egy Tumblr-posztot, ahol igyekszik megmagyarázni a döntésüket. Túl sok konkrétumot persze nem árult el, a bejegyzés lényege, hogy a Microsofttól kaphatják majd meg a legtöbb támogatást annak érdekében, hogy a Tomb Raider-sorozat az akció-kalandjátékok királya legyen.

Update! Az Xbox vezetője, Phil Spencer a csalódott PC-s rajongók vigasztalására elárulta, hogy a Rise of the Tomb Raider Xbox-exkluzivitása csak időszakos, mely (egyelőre ismeretlen idő múlva) feloldódik majd. A Square Enix ezt követően szabadon árulhatja a játékát bármelyik platformon. A remény tehát pislákol még a távolban.

234.
234.
ADMlN
#233: "Azzal pedig csak te válsz jellemtelenné, ha egy vitából úgy akarsz kimászni, vagy jobbnak tünni, hogy jelentéktelen gyenge pontokat keresel az ellenfeleden, amivel hátba támadhatod, vagy ronthatsz a megítélésén. Ha majd nem lehet kiolvasni az írásomat, szívesen elfogadom a közremüködésedet..."
Őszintén sajnálom, hogy emelni próbáltam hozzászólásaid nívóját.
Amúgy nem tudom feltűnt-e de amióta úgy a szívedre vetted, hogy kijavítottam a helyesírásod, azóta nem szóltam róla egy szót, de nem azért mert javult volna.

"De abba is gondolj bele, hogy azok a portok nem éteri energiából lesznek... Ha egy játékot egy fix platformra való megjelenés után igényesen át akarnak portolni, tegyük föl két további platformra, az kb 1, 1,5 év."
A portolást külön erre szánt csapatok, vagy akár külsős cég is csinálhatja. A több munkát egyszerűen több munkaerővel lehet megoldani azonos időn belül. Persze ezeknek fizetni kell, de a platformok számával nem csak a munka nő, hanem a potenciális közönség is, ergo a várható bevétel is.

" Ezek után gondoljunk bele, hogy mi a helyzet akkor, hogy ha egyszerre ÖT platformra kell kiadni ugyan azt a játékot..."
A játékok túlnyomó többsége multiplatform, és valahogy csak sikerül az ezeket fejlesztőknek megoldaniuk ezt a problémát.

"Hatékonyan, és kihasználtan csak is egy gépre lehet fejleszteni, különösen akkor, hogy ha a hardver kihasználtságára is akarunk törekedni."
Ez csak részben igaz. Lehetni lehet több platformon is mély-optimalizálni, csak nem érdemes.

"Ez azért fontos, mert konzolok esetében csak így lehet felvenni egy öregedö hardverrel a versenyt,"
Az egyetlen játék-típus aminek nem kell felvennie a versenyt más konzolokkal és a PC-vel az az exkluzív. Az embernek nincs választása, csak az adott platformon tud vele játszani. Amit mondtál annak akkor lenne értelme, ha a cross-platform játékokat optimalizálnák szénné, hogy a felhasználók ne kacsingassanak egy másik olyan platform felé ahol esetleg szebben fut az az adott játék.

"de enélkül a plusz tényezö nélkül, az exkluzív játékok nem különböznének semmiben, a normál multiplatform alkotásoktól..."
Látod, épp ez a lényeg. :)
233.
233.
XStormsniperX
#232: "Én nem ismerem, nincs is véleményem róla, de nem is ez volt a mondandóm lényege. Arra próbáltam rávilágítani, hogy attól, hogy találsz valakit akire mutogathatsz, mert nálad rosszabb valamiben, attól te nem leszel jobb, csak jellemtelené válsz"

Azzal pedig csak te válsz jellemtelenné, ha egy vitából úgy akarsz kimászni, vagy jobbnak tünni, hogy jelentéktelen gyenge pontokat keresel az ellenfeleden, amivel hátba támadhatod, vagy ronthatsz a megítélésén. Ha majd nem lehet kiolvasni az írásomat, szívesen elfogadom a közremüködésedet...

"Gondolj csak bele. Az esetek 90%-ában az exkluzivitás technikailag nem indokolt. Egy Halo vagy egy UC, vagy egy Mario ugyanúgy futhatna minden platformon, maximum a grafikában lenne eltérés."

De abba is gondolj bele, hogy azok a portok nem éteri energiából lesznek... Ha egy játékot egy fix platformra való megjelenés után igényesen át akarnak portolni, tegyük föl két további platformra, az kb 1, 1,5 év. Ez mind lemegy a következö játék fejlesztési idejéböl, és keretéböl. Ezek után gondoljunk bele, hogy mi a helyzet akkor, hogy ha egyszerre ÖT platformra kell kiadni ugyan azt a játékot... És lám, már meg is született a Watchdogs...

Hatékonyan, és kihasználtan csak is egy gépre lehet fejleszteni, különösen akkor, hogy ha a hardver kihasználtságára is akarunk törekedni. Ez azért fontos, mert konzolok esetében csak így lehet felvenni egy öregedö hardverrel a versenyt, a konkurens gépekkel szemben, és azért, hogy az esetünkben PC-s játékosoknak ne kelljen egy atomerömü ahoz, hogy konkurenciát jelentsenek az elözö gépeknek... Persze lehet magyarázni, hogy "oké, egy kicsit rosszabb lesz a grafika" de ez nem vigasztalja azt, akinek nem indul el a 3 éve még 150 ezerért vett gépén, egy 15 ezres vadi új játék, és nem vigasztalja azt, akinek kiég a szeme a 20 FPS miatt, egy régebbi konzolon játszva... Lehet, hogy neked ez csak egy "pozitív következmény" de enélkül a plusz tényezö nélkül, az exkluzív játékok nem különböznének semmiben, a normál multiplatform alkotásoktól...
232.
232.
ADMlN
#201: "Én egy trollt nem neveznék szerencsétlennek, aki évek óta azért jár többszöri bann után a Gamekapocsra, hogy szándékosan hergelje a közösséget, elmésebbnél elmésebb hozzászólásaival."
Én nem ismerem, nincs is véleményem róla, de nem is ez volt a mondandóm lényege. Arra próbáltam rávilágítani, hogy attól, hogy találsz valakit akire mutogathatsz, mert nálad rosszabb valamiben, attól te nem leszel jobb, csak jellemtelené válsz.

"Ez nagyon ügyes volt. Ez valóban ennek a jele. De esetemben csupán annak, hogy már nagyon fáradt vagyok, és semmi kedvem veled vitázni."
Aha...

"Jelenleg nem tudom eldönteni, hogy szarul fogalmaztad-e meg, vagy csak szimplán ezzel a hazugsággal próbálod védeni az igazadat..."
Ja, mert ha az ellenkezőjét állítom annak mint ami a véleményem, akkor megvédem az igazam... Because fuck logic...

Amúgy csak hogy tisztázzam a kérdést, azt a részt szántam szarkasztikusnak, hogy a konzol gyártók játékokat vettek el tőlem, az exkluzivitással. Azt próbáltam elmagyarázni, hogy a TR exkluzivitása nem rosszabb mint a Halo-é vagy a UC-é.
Én tökre el tudom fogadni, hogy azért, hogy ezekkel a játékokkal játszhassak, meg kell vennem az adott konzolt.
Az viszont, hogy maga az exkluzivitás mint modell, nem több mint egy puszta üzleti húzás, azt komolyan gondoltam.
Gondolj csak bele. Az esetek 90%-ában az exkluzivitás technikailag nem indokolt. Egy Halo vagy egy UC, vagy egy Mario ugyanúgy futhatna minden platformon, maximum a grafikában lenne eltérés.
Az exkluzívok létezésének csakis egyetlen teljesen triviális oka van: az üzleti érdek. Hogy a gyártók a saját konzoljuk felé tereljék a népeket.
A jobb optimalizálhatóság mint indok, csak marketing duma. Az nem indok, inkább csak egy pozitív következmény.
229.
229.
greenmelon
#213: Te mi a francnak tértél vissza?
226.
226.
XStormsniperX
#213: Köszönöm az igen terjedelmes kiigazítást, de valljuk be, (részben) igaza volt a srácnak. Én még ezen a téren új vagyok, PS3 volt az elsö konzolom, elötte PC-s voltam. Igaz, hogy ezek szerint a legjobb részek PlayStationon láttak napvilágot, de annyit valóban el kell ismerni, hogy nem ott kezdödött el a széria, és ha nem a PS lett volna a fö fejlesztési platform, akkor több gépen is tiszteletét tehette volna a produktum, igaz, nem tudni milyen minöségben, de megjelent volna, a boxos portot leszámítva, a Blue Ray gondok miatt...

209. Viszont ez régebben volt, ez pedig ma történt. A Sony valóban követett el hibákat, és most ugyan ezeket a hibákat követi el a MS, ami nekem se jó, meg másoknak se. Azzal hogy a Tomb Raider igaz, csak idölegesen is, de exkluzív lett, nem csak a PS-es tábort, de a PC-seket is megfosztották egy jó játéktól, csak mert egy cég rosszul állt egy versenyben. Ez sehol nem lenne jó, különösen akkor, ha ez a lépés több oldalon is kirobbantaná ezt a tendenciát, és több franchise is megsínylené ezt a hülye konzolháborút... Csupán erre próbáltam kitérni az utolsó kommentemben. Nem szándékoztam nem 100%-os információkat közölni...
225.
225.
mestermagyar
Ezeknek is csak pénz kell itt és most. Nem nagyon akaródzik felépíteni nekik egy hűséges vásárlóközönséget.

A kurva anyjuk.
220.
220.
supair
#213: Jézus atyám!
Honnan cseppentél Te ide drága játékostársam?
Ti Boxosok hagytátok........és ezt komolyan leírtad?
Nézd.Semmi baj nincs a hardverekkel! Egyszerűen nekünk gémereknek csak a játékokkal kéne törődnünk,s maximum arról vitáznunk,hogy a Pistike valóban végigvitte-e az Outlast-ot insane módban....
Neked aki ezzel foglakozott mint cikkíró s.t.b. pont Neked kéne példát mutatnod e téren!!!!
Csak hogy érezd.A legjobb játék élményem a Dreamcast konzolhoz kötődik!!!!
Shenmue.Ami látott más konzolt is.De szarok bele hogy milyen hardverre jön.......CSAK JÁTSZHASSAK A HARMADIK RÉSSZEL!!! S szerintem ezzel mindent elmondtam!! Remélem érted Te is.
216.
216.
BrGetto
Francnak sír mindenki?Miért nem vesztek minden konzolból,és aztán kedvetekre azzal játszotok amivel akartok.Nekem is van mindegyik(ps3,xbox 360),tervezem most megvenni az újakat(ps4,xbox one).Van amelyik játék egyikre,vagy másikra olcsóbb,van hogy hamar találni használtan a legújabbat,kérdés épp melyikre.Egy komolyabb (jelzem hamar kuka) pc ára így mind egyben,és nincs gond többé.Nem kell többé szidkozódni meg zsörtölődni semmin.És nem a gazdagságomat akarom reklámozni,mert ezek nem gazdagokank engedhetőek meg,nem olyan drágák ha elosztjuk hónapokra az árukat.
215.
215.
#214: (Ezért is borzasztóan ostoba példa az MGS4 esetét a Tomb Raider-éhez hasonlítani: a TR 2013-at mindenki egyaránt vitte, vette, szerette, és az elérhető összes platformon egyformán várják az emberek a folytatást. Az MGS kapcsán viszont ti döntöttetek, mikor Solid Snake utolsó kalandja helyett Master Chief-ét választottátok, és ez rendben is van, csak akkor ne sírjatok még mindig ezen!...)
212.
212.
Jaj miről maradtam le... Ennyi idiótát!
208.
208.
XStormsniperX
#206: De könyörgöm, minden rosszindulat nélkül, a Zombie U Wii U-n látott napvilágot. Nem esett el töle egy franchise sem. A Metal Gear pedig egybe fort a PS nevével. Ez marhára nem ugyan az, mintha lenyúlnák egy multiplatform játék egyik darabját. Pláne nem ilyen indokból... Legyen az bármelyik cég, vagy kiadó, jelen esetben az lett volna a megfelelö, tisztességes megoldás, ha másfél, két év alatt bepróbálkoznak egy új, saját IP-el, hogy kielégítsék a vásárlók igényeit... De jelen esetben a könnyebb utat választották, ami lehet, hogy ügyes volt, de nem helyes... Szerintem az Xbox fanok is inkább annak örültek volna, ha egy vadi új IP-et kapnak, és akkor mindenki jól járhatott volna, hogy nagyjából a 10. kommentem után a témához is hozzá szóljak...
206.
206.
BrendOoN
Szerintem ez egy zseniális lépés volt a Microtól. Nem csípem őket, de ezt bizony most jól megcsinálták. "Tetszett a Tomb Raider? Vedd meg az újat is! Xbox One-ra!" Egy kisebb összegbe még fogadni is mernék, hogy csomagban is kapható lesz azoknak, akik részben ezért is vesznek majd XO-t.

Értem és sajnálom azokat, akik kimaradnak így Lara új kalandjából (valószínűleg nekem se lesz addigra next-gen xboxom) viszont nem vagyok felháborodva mert volt már ilyen a játékvilágban. A Nintendo nem kis összeget fizetett azért, hogy a Zombie U kizárólag Wii U-ra jöjjön, és a Metal Gear Solid 4-et sem azért adták ki csak PS3-ra, mert Kojimáék elfelejtettek volna Xboxra fejleszteni. Nem, helyette a Sony kifizetett pármillió dollárt, és reménykedhettek abban, hogy a befektetett pénz megtérül és fellendíthetik a konzoluk eladását.
202.
202.
XStormsniperX
#193: Mindegy, hagyjuk. Teli offoltuk a topicot. Ha mi nem tudunk ennek véget vetni, a moderátorok fognak. Ha akarod, folytathatjuk privátban...
201.
201.
XStormsniperX
"Köszönöm a helyesírási felvilágosítást, de ilyen téren inkább tanítsd Cristianot..."
Tudom, hogy jó mindig a szerencsétlenebbre mutogatni, de mint látszik rád is rád fért.

Én egy trollt nem neveznék szerencsétlennek, aki évek óta azért jár többszöri bann után a Gamekapocsra, hogy szándékosan hergelje a közösséget, elmésebbnél elmésebb hozzászólásaival. Állítólag több fórumon is fent van, több különféle "személyiséggel". Színészkedik, isten tudja, hogy miért... Szóval ezzel egy kicsit mellé löttél...

"Ezt klasszikus menekülési mintának hívjuk. Akkor csinálnak ilyet a delikvensek, amikor már nincsenek racionális érveik, de túlságosan gyerekesek ezt beismerni."

Ez nagyon ügyes volt. Ez valóban ennek a jele. De esetemben csupán annak, hogy már nagyon fáradt vagyok, és semmi kedvem veled vitázni. De ha ragaszkodsz hozzá, folytathatjuk...

"ezt... ezt ugye te sem gondoltad komolyan? Már kerek perec leírtam, hogy csak a szarkasztikus érvelés miatt írtam azt a részt."

Én pedig már kerek perec másodjára olvasom át a kérdéses részt az irományodban, az egésszel együtt, de nagyítóval nem fogok neki állni a szarkazmusod után kutatni... Jelenleg nem tudom eldönteni, hogy szarul fogalmaztad-e meg, vagy csak szimplán ezzel a hazugsággal próbálod védeni az igazadat... De igazából már nem is érdekel...
200.
200.
Stranger
#197: kimoderált üzenet
199.
199.
XStormsniperX
198.
198.
Sechu
Fanboy-kodnak a gyerekek, de egyszer csak felnőnek! ;-)
197.
197.
lesik20
Akkor most beszéljünk az Insomaniac-ról. Ők készitik a Sunset Overdrivet. Insomaniac edddig Sony exluzivokat gyártott, hopp becsuszot egy ÚJ játék amelynek semmi köze nem az eddigi munkáságairol. Viszont Xbox Exluziv. Egyetlen szidás sem hallotam még feléjük. Miért. Mert joguk új terepre merészelni úgy hogy nem hagyják cserbe a fanakt

Most Beszéljünk a Naughty Dogsrol. Sony Exluziv volt évek óta. Ha Xbox-od van (vagy PC-d) akkor sajna balszerencsés vagy/voltál hogy nem játszottál a címjeivel. Nem azt mondom hogy bejöttek volna neked, csak azt hogy voltak kritikailag elismert játékok Sony-tol amiket kár kihagyni. EZ UGYANUGY igaz SZINTE MINDEN Konzolra. AZ ÖSSZESRE. Ha sony-d van, cinkes hogy kihagytad a Halo-t, A gears Of War-t vagy Forza szériát

Viszont a fejlesztők NEM FOSZTOTTAK meg semmitől! TOMB RAIDER A SONY-n KEZTE. Nos nem csak azon, de az egy IKONIKUS PS1-es Játék volt. Az összes Tomb Raider megjelent a Playstationre. Biztost nagy a rajongo tábora MINDKÉT oldalon. Minek s****e k*r** a rajongok akár egy részét.


Amugy gratula Msgakocs:

"Az Xbox vezetője Phil Spencer a csalódott PC-s rajongók vigasztalására elárulta"

Eredeti szöveg Phil Spencer.töl:

"I get the reaction I see. If I'm a PlayStation person all of a sudden I feel like, the franchise has gone. I didn't buy the IP."

Jól nyomjátok

195.
195.
PaprikaJancsi
#194: 800p? Gratulálok. Ennyi vérgyökért?
194.
194.
dzsiádzsó
Nahát, nem ezt mondtuk? Várható volt a pc-s port. Valószínű azon is fogom tolni, mintsem 800p-be, butítva, remélem sokkal jobb és autentikusabb TR puzzle-ök lesznek benne :), az akció része tőlem maradhat.
193.
193.
ADMlN
#190: "Darvin díjat?"
Mondja az aki le se tudja írni Darwin nevét...
Amúgy tudtad, hogy ahhoz, hogy Darwin díjas lehessen az ember, meg kell halni?

"most olvasom, te ezt komolyan gondolod? Mármint az exclusivitással kapcsolatos részt?"
Nem, nem gondoltam komolyan, épp ez volt a lényeg. Azzal a résszel azoknak akartam válaszolni akik itt fanyalogtak, hogy mekkora szemét az MS amiért vett egy exkluzívot. Ugyanis ez nem másabb mint bármelyik másik konzol-gyártó politikája az exkluzivitással kapcsolatban. Ezt akartam elmondani az érvelésnek egy változatával amit reductio ad absurdum-nak hívnak. De látom fölösleges volt pazarolnom a kultúrát...

"Ember, nem vett el töled semmit a Sony..."
Én elolvastam néhányszor azt a bekezdést, de nem látom, hogy kihegyeztem volna a dolgot a Sony-ra. Nem tudom miért kapsz ilyen vérszemet ettől. Ilyenkor nálad leereszkedik egy sötétkék Sony szemellenző, vagy mi?

" lehetövé teszi a játékok eröforrásainak tökéletes kiaknázását, az adott platformra... Enélkül az olyan játékok, mint az U3, és társaik nem lennének olyanok, amilyenek..."
Szerintem az U3 tök simán futhatna Xboxon, PC-n vagy akár Wii-n is. Az egyetlen dolog ami változna az a grafika lenne. De ha jól tudom az a konzolosoknak nem fontos, mert ha az lenne akkor PC-n játszanának.

"Ennél fogva pedig ennél nagyobb baromságot nem is írhattál volna..."
A szó ismétlés ellenére ez a mondat nagyon tetszett, úgyhogy szeretném ha ezt vonatkoztatnád önnön írásodra.

"Szóval ennyit a te nagy objectivitásodról..."
Nem tudom mi az az "objectivitás", de ha az objektivitásra gondolsz akkor én sose mondtam, hogy én objektívan lettem volna. Én mindössze annyit mondtam, hogy te nem vagy az akármennyire is bizonygatod.

"De a GC-on semmivel sem maradt jobban alul, mint a MS..."
Mindkét konferencia elég gyenge volt, nem fogok azon vitatkozni, hogy ki is volt a sz*rabb. Az legyen csak a kicsinyes elmék dolga.
192.
192.
kriszvandaar
Sracok en ezt rogton megmondtam. Ha valaki most meglepodott az....az...na...inkabb nem mondom:-)
190.
190.
XStormsniperX
#182: Darvin díjat?

169, most olvasom, te ezt komolyan gondolod? Mármint az exclusivitással kapcsolatos részt? Ember, nem vett el töled semmit a Sony... Az exclusivitás nem csak arról szól, hogy melyik cégnek nagyobb a pöcse... Ez a terjesztési modell lehetövé teszi a játékok eröforrásainak tökéletes kiaknázását, az adott platformra... Enélkül az olyan játékok, mint az U3, és társaik nem lennének olyanok, amilyenek... A Sony nélkül ezek a játékok jelenlegi mivoltukban nem is léteznének. Ugyan ez igaz a MS-ra is, a Halo, és a Gears of War esetében. Te választottad a PC-t, ez járt vele. Erröl nem a Sony, vagy a MS tehet. Mi se sírunk, hogy legyen ugyan annyi RTS, vagy MMO játék konzolra, mint PC-re. Mi is kimaradunk egy csomó dologból, akár csak te! Ennél fogva pedig ennél nagyobb baromságot nem is írhattál volna... Szóval ennyit a te nagy objectivitásodról...

Azt pedig senki se mondta, hogy a Sony szent. Az EA kitiltása valóban egy baromság volt, amit így is, meg úgy is megszívtak volna. De a GC-on semmivel sem maradt jobban alul, mint a MS...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...