GC 2014: Tizenegy perc Assassin's Creed: Unity

  • Írta: Arell
  • 2014. augusztus 14.
  • Videó
Link másolása
A valóban gyönyörűen megvalósított Párizs egyik leghíresebb látványosságához visz a demonstrációban bemutatott küldetés. A Notre Dame gyomrában rejtőzködő célpontunknak esélye sincs a főszereplő Arno Doriannal szemben.

Az Assassin's Creed: Unity kampány-játékmenetét a projekt kreatív igazgatója, Alex Amancio mutatja be és kíséri végig kommentárjával. Arno Victor Doriant a harmadik fejezetben csíphetjük el meló előtt, ahogy a Notre Dame mellett Charles Gabriel Sivert meggyilkolásának kivitelezését tervezgeti egy szomszédos ház tetejéről.

A játék fő kivégzései ezentúl mind úgynevezett "fekete doboz" missziókként jelennek majd meg, ami azt jelenti, hogy a játékos maga dönti el, hogy milyen körülmények között szeretné véghezvinni a feladatot, a célpont megjelölésén kívül a Unity semmi másba nem fog beleszólni. A fő küldetés mellett kapunk majd dinamikusan változó mellékcélokat is, amik attól függően alakulnak, hogy miképpen járunk el a területen.

Az új lopakodás és a parkour mellett megcsodálhatjuk a gyönyörű Cathédrale Notre Dame-ot, és - Amanico elmondása szerint - a valaha megalkotott legnagyobb és legrészletesebben kidolgozott Assassin's Creed-várost, Párizst is. Nézzetek bele ti is:

Ha felpezsdült a vágyatok, hogy megvegyétek a játékot, már csak október 28-ig kell várnotok vele. Feltéve, hogy PC-, PS4- vagy Xbox One-tulajdonosok vagytok.

A videóért köszönet LionHD-nak!

47.
47.
NECROSMOKE
Eskûszöm itt soha nem változik semmi.
Amikor van egy adott hír/téma, akkor addig kommentelnek hozzá amíg a végén egymást kezdik koddalkommentelni.
Egy kicsit lehetnétek toleránsabbak is.
46.
46.
adam6751
#39: Bocsi nem vagy az esetem... :-/
45.
45.
#44: Tudom hogy nem tartozik bele, és a trilógia nehézségét csak ellenpéldaként hoztam fel. A többit is értem, és még mindig nem értek egyet. A WW valóban sokkal darkosabb lett, de szerintem az pont hogy rosszat tett neki, nem új, szélesebb közönség felé nyitottak, hanem konkrétan egy másikat céloztak meg, persze nyilván abban is bízva hogy az előző rész rajongói is beruháznak rá. Személy szerint én pl lehet ki se próbáltam volna, ha ilyen lett volna az első rész. Aztán a T2T pedig valahol a kettő között helyezkedett el hangulatilag. Amit itt próbálok mondani, az az, hogy mindig igyekeztek újítani, változtatni, de korántsem úgy, mint az AC esetében, nem radírozták ki a sztori alapvető elemeit (bár ilyen szempontból nehéz összehasonlítani őket, hiszen elég más a két játék története), és nem butították faék egyszerűségűre, hogy az óvodás is tudja élvezni. De mivel már kezd off lenni, asszem itt abba is hagyhatjuk. :)
44.
44.
kristof97
#43: a 2010es rész az nem is tartozik bele a Sands of Time trilógiába (bár sehogyan ne kapcsolódna a PoP-hoz). A PoP-ot azért hoztam fel, mert abban is egyre tágabb csoport felé nyitottak, és ott is elkezdtek eltávolodni az eredetitől (a mesés eredetitől a sötétebb hangulat felé). A nehézségre meg nem is mondtam, hogy könnyűek lettek volna a Prince részek.
43.
43.
#38: Igen, ez nem újdonság, de ettől még nem kellene a végletekig butítani. Vagy akkor tegyenek már be valami állítható nehézséget, és akkor mindenki jól jár. AC1 óta nem terítettek le a földre.. PoP amúgy meg szerintem rossz példa, én legalábbis semmi ilyet nem vettem észre ott. Minden részben volt változás, és kellő kihívást is nyújtottak. (Dahaka ellen hardon kellett ám szenvedni!) A 2010-es részről ez már messze nem mondható el, már ami a nehézséget illeti.
42.
42.
karneol81
#41: :-) otthonka! De rég hallottam ezt a szót!
Amúgy én is azok közé tartozok, akik várják a játékot és látok benne fantáziát.
41.
41.
Rakottkrumpli
#36: Arról nem beszélve, hogy mér' van otthonkában? A nagymamája öltözteti? (a saját ruháiból)
39.
39.
SLi
#36: ez a buzis téma nagyon beakadt neked, csak nem elfojtasz valamit és azért kompenzálsz ennyire?
vállald fel magad, nyugi ma már ez nem probléma!
38.
38.
kristof97
#37: Először felépítettek egy világot az első 2-3 résszel, majd ahogy nagyon befutott a játék, elkezdték leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy minél nagyobb közönséget meg tudjanak szólítani (az AC4 erre a legjobb példa, de a 3 is jó). Hasonlóan, mint anno a PoP Sands of Time trilógiánál.
37.
37.
#34: Egyetértek. Én is mindig ezt próbálom hangoztatni: nyilván nem mindenkire igaz, de többségében egyszerűen hülyék hozzá, vagy nem elég érettek. Amikor a 10 éves unokaöcsémet hallottam AC-ről beszélni, fogtam a fejem, hogy mi élvezni való van benne, ha egy kurva szót nem ért belőle. Aztán leesett: az öldöklés. És az Ubi rájött, hogy az ilyenek alkotják a vásárlók nagy részét, úgyhogy nekiállt a számukra fölösleges elemeket szépen eltörölni: modern szál, ami közelében nincs a régiek minőségének az utóbbi részekben, történelmi személyek (mondtam már, Washington golyói nem érdekelnek, Leonardo da Vinci szintű kidolgozott és mély szereplőkre várok azóta is..) és így tovább.
36.
36.
adam6751
#22: "olyan mintha a karakternek egyáltalán nem is lenne súlya..."

Nincs is, mert egy sovány 70 kilós buzeráns...ahhoz a 183 centihez legyen màr legalább 80 kiló. Meg eddig neki van a leghomárabb feje a sorozat történetében. A hangja pedig szar. A harcrendszer szar lesz, én nem szenvedni akarok három katonával hanem látványosan kivégezni őket ha szükséges...Arno járása és futása totál buzis, nem beszélve a falmászásról ami szintén nevetséges. Most komolyan így mászik falat? Mint egy seggrázós homokos...mittudomén... Ki akar parkourozni ha ilyen ratyin néz ki az egész?! Úgy mászik a falon mint amikor a macskám kaparja az ajtót. Több erőfeszítést láttunk anno Ezio mászásában. A grafika viszont szép. Egyszer úgyis megveszem, de az nem most lesz...
35.
35.
kristof97
#34: Vannak furcsa dolgok az új mozgásrendszerben, de legalább dinamikusabb lett, mint régen volt. A régi mozgásban nekem pl: a gurulás az nagyon nem tetszett, mert lényegében csak egy előre bukfenc volt. Az MI egyébként sose volt túl jó az AC-kban.
De ez a játék tényleg jó lehet végre, és igazi AC lehet, nem csak ilyen kalózos marhálkodás (tökre szórakoztató volt az is, de semmi köze az eredeti AC koncepcióhoz).
34.
34.
NoRush
Az MI valóban illúzió romboló néhány esetben, a parkour részek sem tökéletesek mozgástanilag (nincs súlya a karakternek), olykor darabos a mozgás, ellenben ez egy bitang jó játéknak ígérkezik.

Nem nagyon csodálkozok egyébként az emberek utálatán a sorozat irányába. Egyrészt túl sok hülye ember él manapság, másrészt az AC-k többségének mély története van, amihez AGY kell, na meg nem árt egy kis fantázia és képzelőerő sem. A sok genetikai hulladék nem nagyon rendelkezik ilyen tulajdonságokkal manapság.

Persze vannak kivételek is, ők csak szimplán nem szeretik a játékot és pont.
33.
33.
vortel
#25: Az AC-k már évek óta csak a rajongóknak készülnek, a többieknek ott a GTA, Watch Dogs, Batman, stb...
31.
31.
moonborn
Szar a grafika de azt lefogadom hogy a gépigénye hatalmas lesz ehhez a közepes grafikához
30.
30.
csaszi2
#29: Meg azért van egy elég erős történet mindegyik mögött, még a BF mögött is, pedig za volt story szempontból a legkevésbé erős. A történelmi korok is változatosak, emiatt másmilyen mindegyik játék hangulata is.
29.
29.
RetecH
#27: Igen, az AC-ket valóban csak is a grafika miatt szeretik a fanok.
28.
28.
Juha
Én egyetlen dolgot szeretek az AC-kben: hogy valósnak tûnö környezetben, valós történelmi eseményeket felhasználva készülnek. Persze sokan az akciót meg a grafikát tartják fontosnak, én pl. marhára élveztem a 2-ben a találkozást Machiavellivel, a csendes utalgatásokat Leonardo másságára, vagy egyszerüen olyan karakterekkel "találkozni", akiket ismerhetünk a történelemórákról. A 3-4. részt épp ezért nem tudtam teljes lelkesedéssel játszani, mert magyarként kissé távol áll tölem az Újvilág "történelme". Viszont a hajózást imádtam :)

Akit ezek az apróságok nem érdekelnek, az persze, hogy megunja a hasonló játékmenetet részröl-részre. ÉS azt is tudom, hogy ebböl a sorozatból nem lehet/érdemes történelmet tanulni, de én azért várom, hogy hogyan oldják meg az assassin-templar dolgot a francia forradalomba ágyazva, nekem a kalózosdira ràhúzva kicsit eröltetettnek hatott, de a hajók kárpótoltak :-)
27.
27.
2xhun
A jó grafika miatt úgyis meg fogja venni a sok fogyatékos.
26.
26.
RayErizo
Igazából engem csak és kizárólag a kor miatt fogott meg.

Mindig imádtam a Francia forradalmat.
25.
25.
dzsiádzsó
Ez már szánalmas, követ kihallgat lop öl buta őrökkel harc....
Komolyan ennyi telik ettől a fejlesztőgárdától, egy komplett generációváltás nem hoz semmit? Szép, meg sok az NCP de őszintén a 2. rész óta temethető a sorozat, akinek ez még nyújt bármi élményt komolyan beteg... Ez annyira ingerszegény már, pedig 3 résszel játszottam összesen, abból is az uccsót csak kipróbáltam, már ott fárasztott a monoton játékmenet.
24.
24.
SLi
#23: szerinted ugyanazok a mozgások vannak ebben a videóban mint az ac 2-ben?
vagy nem játszottál a második résszel vagy a videót nem nézted meg
nem kell ám mindig valami frappánsan degradálót beböfögni mindenhova, főleg ha egész konkrétan nem igaz
23.
23.
KőbányaKispest
Ebben az AC-ben az a jó, hogy nem okoz meglepetést soha.

Mivel mindig ugyanazt a játékot adják ki újra meg újra a kettő óta. Csak más pályával meg sztorival. De még a mozgások is ugyanazok benne. így, a szintet mindig hozza, le se kell töltenem ahhoz, hogy tudjam, milyen lesz.
22.
22.
Desmond
Nekem az AC játékok az egyik kedvenceim, legalábbis eddig azok voltak... Ahogy írták páran, az MI nem az hogy rossz, hanem konkrétan nincs ( 2 méterre becsapódik valaki egy indokolatlanul ott lévő szénás szekérbe és senki nem veszi észre, leszúrnak valakit de még az ott 1 méterre lévő sem hallja a halálsikolyát,és még sorolhatnám...)
Az AC-ket a parkour részek miatt szerettem, elnézem hogy sohasem fáradnak el, de itt konkrétan olyan mintha a karakternek egyáltalán nem is lenne súlya...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...