Rövid úton letisztítja mobilos operációs rendszerének márkáját a Microsoft, már a hamarosan induló karácsonyi szezonra a Lumia-Windows párosra fókuszálhat - sugallják a cégtől kikerült belsős dokumentumok a ZDnet információi szerint. Ezek tanúsága szerint a több, egymást átfedő márka közül a kommunikációjában a cég visszalépteti a Nokia és a Windows Phone brandeket, helyettük előtérbe kerül a Lumia és a Windows (kiegészítés nélkül). A Lumia várhatóan a Microsoft által gyártott telefonok gyűjtőbrandje lesz, a Windows pedig általában az operációs rendszerek (telefon-tablet-PC) ernyőjévé válik.
Az értesülés egybevág a korábban kijutott más pletykákkal és a cég korábbi lépéseivel is. A Nokia fokozatos kivezetése a kommunikációból érthető, a korábbi értesülések szerint a Microsoft határozott időre licencelte a finn cég márkanevét, az már a felvásárláskor tiszta volt, hogy a Nokia név a telefonokról idővel el fog tűnni. Helyette a Microsoft Lumia márka jöhet, ez utóbbit a telefongyártó üzletággal vásárolta meg a szoftverház, és akár már a karácsonyi szezonban is ez a brand lehet a Microsoft marketingjének fókuszában (a saját telefonokat illetően).
Tényleg eltűnik a Nokia és a Windows Phone márka? Tudj meg többet a HWSW cikkéből!
Viccen kívül: egy Pc/ konzol, és mellé egy telefon. A phablet annak jó, aki este nem megy haza sokszor, és max. Vesz hozzá egy külsö bill.t/kontrollert.
Ez az én véleményem, sry, ha feleslegesnek tartom a sok eszközt, de az én tabletem is a szekrény alján pihen.
Jó, mondjuk a Google márkája, a Motorola se fut jobban na.
Ez sincs semmi meglepo mivel az ms szeretne osszefesulni veglegesen az asztali windowst a telefonossal az uj windows neve meg csak ugy siman windows lesz.
Es nem fognak tobbe uj valtozatokat kiadni (legaéabbis ezt tervezik) csak updatelni lehet mint az osx-et.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.