PC-re is jön a Final Fantasy XIII?

  • Írta: fojesz
  • 2014. szeptember 17.
  • Pletyka
Link másolása
Final Fantasy-híreink következnek. A találgatások szerint Steamre is megjelenik a Final Fantasy XIII, megvan a Type-0 HD megjelenési dátuma, és úgy néz ki, jövőre jön a Final Fantasy XV demója.

Habár az alábbi hírek közül mindegyikhez van bizonyítékunk vagy megbízható forrásunk, egyelőre kéretik őket pletykaként kezelni - a Square Enix eddig egyiket sem erősítette meg, talán éppen a Tokyo Game Showra vár.

Az első és egyik legérdekesebb hírünk a Final Fantasy XIII PC-s változatával, illetve annak érkezésével kapcsolatos. Mindezt arra alapozza az internetes közösség, hogy a játék hivatalos weboldalán feltűnt a Steam logója, és bár a cikk megírásának pillanatában még mindig ott van, készült róla egy screenshot is:

A másik két hírt a Game Informer szellőztette meg, és bár az idevágó cikket leszedték azóta az oldalról, erről is van képünk. Eszerint az E3-on bemutatkozott Final Fantasy Type-0 HD 2015. március 17-én kerül az amerikai boltok polcaira, ráadásul ajándékba jár majd hozzá egy letöltőkód is, amivel a Final Fantasy XV demóját tudjuk letölteni.

A Game Informer szerint a kipróbálható változat is jövőre érkezik, és elérhető lesz PS4-en, illetve Xbox One-on is, azt viszont már nem tudtuk meg, hogy együtt jelenik-e meg a Type-0 HD-val. Akárhogy is, az Episode Duscae névre keresztelt demó a játék nyitójeleneteibe enged betekintést, és állítólag úgy lesz megbuherálva a karakterünk fejlettsége, hogy mélyebben is megismerhessük az anyagot.

11.
11.
zsocc-nrg
Nekem bejött a trilógia szóval nagyon remélem hogy igazak a pletykák és jön PC-re. És ezzel együtt hozhatnák a többit is (V, VI, X, X-2)!
10.
10.
Raam989
Remélem belebuknak végre ebbe a fos XIII-be. Szánalmas, hogy mennyire erőlködnek vele. Ezt az energiát inkább a VII vagy VIII remakre fordították volna...
9.
9.
gel00
Picit leereszkedhetne a sorozat a földre. Túl sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Így 4 évvel később a grafikai is csúnyácska. Ráadásul a Versus/XVI is borzalmasnak ígérkezik.A IX volt az utolsó normális FF.(Szerintem)
8.
8.
Hab
#6: Miután végeztem az első lemezzel feladtam. Monoton, unalmas játék és még a társakat se irányíthatom a csatában... A JRPG-k megcsúfolása szerintem.
#7: Én élveztem a 7-ben mind: a motoros részt, a mini stratégiai játékot, a snowboardozásról nem is beszélve!
7.
7.
Naridar
A kötelező minijátékok a korábbi FF-ekben inkább hajtépés forrásai voltak, főleg ha elengedhetetlenek a továbbjutáshoz (pl. FF8-ban a Gardenek csatájában a verekedés a kötélen a katonával, vagy a 7-ben a motoros menekülős rész). Ami gond volt a 13-mal az a beszorítottság érzése (a 13 fejezetből 1 van, ahol viszonylag szabad kezet kap a játékos, a többi tényleg csak folyosó folyosó hátán).
6.
6.
Tidus
Szerintem nem olyan rossz játék mint beálliták itt sokan.Állitom legtöbben divatból szidják.Vannak negatívumai(városok és mini játékok hiánya),de emellett gyönyörű egyedi világ,szerintem igenis jó karakterek.Jó játék ez akárki aármit mond én élveztem a végigjátszását !:)
5.
5.
DON GONDOCS
Budget kategóriában megálja a helyét.
4.
4.
Hab
Teljesen felesleges, ez a játék az FF sorozat szégyene!
3.
3.
Gate
#1: Jah mert aki PC-n gamel az biztos, hogy csak és kizárólag CoD-ot és hasonló szintű agyatlan lövöldéket tol rajta. Még jó, hogy nem általánosítasz...
Én örülök, hogy jön PC-re mert bár tetszett a videók alapján, de nekem semmilyen game nem ér meg 1 konzolt.
2.
2.
Cristiano
nem lenn rossz ha pc-r eki jönne
1.
1.
Ooorky
Végül is a sok CoD-osnak ismerős lesz a "csőben futás-cutscene-csőben futás-cutsene-csőben..." és elmondhatják majd magukról, hogy mekkora szerepjátékosok mert végigvitték a fájnölfentezit.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...