Assassin's Creed: Unity - 900p és 30 fps konzolokon

Link másolása
A konzolos játékok felbontása és sebessége lassan olyan lesz, mint a PC-s játékok gépigénye. Lassan minden nagyobb címhez befutnak a technikai adatok, ezúttal az új Assassin's Creed van terítéken.

Vicent Pontbriand, az Assassin's Creed: Unity producere a VideoGamer stábjának beszélt arról, milyen felbontásban és sebességgel fog futni a játék. Az úriember szerint az eredeti céljuk az volt, hogy a játék 1080p-ben 60 fps mellett fusson konzolokon, azonban a processzorok számítási kapacitása nem igazán engedte ezt. Bár a grafikus engine-t akár 100 fps-sel is tudná futtatni mindkét gép, a mesterséges intelligencia és a több mint 30 000 NPC kirajzolása elviszi az erőforrásokat.

Pontbriand egyéb érdekességet is megjegyzett, miszerint azért fut mindkét konzolon 900p-ben és 30 fps-sel a játék, hogy elkerülhessék vitákat... Várjunk, tehát ezek szerint valamelyik konzol miatt a másik verziót is le kellett "butítani"?

A Ubisoft egy közleményben gyorsan reagált ezekre a feltevésekre, miszerint szó sincs ilyesmiről, vagyis mindkét konzolon szükség volt az eredeti 1080p-s terv elhagyására. Mindenesetre azt azért érdemes megjegyezni, hogy az Assassin's Creed IV PS4-es változata a megjelenés után egy patch segítségével képes volt az 1080p-s felbontásra.

A Ubisoft emellett a Wii U-s verzió elmaradásáról is ejtett pár szót: a Unity nem véletlenül jelenik meg csak nextgen konzolokra és PC-re, mivel a játékot már alapból új generációsra tervezték. A Nintendo konzoljában sajnos nincs elég erő, hogy ugyanazt az élményt nyújtsa, mint a fenti platformok, a készítők a játékon pedig nem szerettek volna butítani, mert ez szerintük nem lett volna fair a rajongókkal szemben.

Az Assassin's Creed: Unity november 13-án érkezik PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

107.
107.
Blackhard89
Jólvan van hadjuk már ezt a konzol vs pc háborút úgy sincs semmi értelme. Inkább arról kellene beszélni hogy az uborka miért nem tudja kiadni ezt a részt is magyarositva ? Arra már nem jutott idő? e helyet nagyon kell az a Black flag kiegészítő amit rouge nak hívnak és képesek teljes áron kiadni...


106.
106.
davidsone
Egymásnak ugrottak a kis macska jancsik!
A szégyenit...
105.
105.
kopic
Az ilyen híreknél miért nincs letiltva a kommentelés ?! -.-
104.
104.
Henry82
#102: " Az már más lapra tartozik, miért nem képes egy-egy játék a maximum teljesítményre." Elmondom én miért, mert tegnap láttam, hogy lehet venni PS4-et vagy Xbox One-t 330 fontért Fifa 15-östül. Hát ezért, ez egy jó videokártya ára. A gépet olcsón kell tartani, hogy vegyék, ennyiért viszont ezt lehet kapni, hát nem csoda, hogy már az első évben butítani kell a játékok grafikáját, hogy elfussanak élvezhető sebességen. Ezzel nincs is semmi baj, olcsó húsnak híg a leve, a játékokat így is tökéletesen lehet élvezni, csak akkor nem kellett volna úgy beharangozni, mint ha most egy világmegváltó technológiát tettek volna le az asztalra, mert az csalódáshoz vezet. És itt tartunk most.
103.
103.
p3ti
Az lenne a legjobb megoldás, ha nem nyilatkozna egyik kiadó sem arról hogy milyen felbontásban és FPS számba fog futni a játékuk. Akkor nem lenne ez a mizéria, meg a sok okos aki már előre szarnak tart valamit, holott nem is játszott vele. Nekem tök 8, ha leköt és jót tudunk játszani haverommal akkor nekem már megérte. Többi csak divat és fröcsögés
102.
102.
Yanez
#101: Én csak azt mondom jogos, hogy ennyien nincsenek megelégedve az új konzolok technikai teljesítményével! Viszont az előző konzolokhoz képest megvan az a változási ugrás, ami eddig is megvolt a generáció váltások közt. Vagyis SEMMI nem változott nextgen váltáskor, azokat az újításokat kaptuk, amiket eddig is. Az már más lapra tartozik, miért nem képes egy-egy játék a maximum teljesítményre.
101.
101.
Henry82
#93: Na álljunk meg egy szóra tanárúr, nem a játékostársadalom támasztott túl nagy igényeket az új konzolokkal szemben, hanem a Sony és az Ms találták ki ezt a nagy next gen mizériát, az ő marketingosztályaik kommunikálták éveken keresztül, hogy most aztán a játékból valóság lesz, olyan élményekkel fogunk gazdagodni, hogy becsokizunk, a gamerek csak szerették volna elhinni, hogy ez így is lesz és hát kicsit csalódástkeltő a helyzet. Én ős PC-s vagyok, de érdekelnek a konzolok is, számomra oriási volt a füstjük, de kicsi a lángjuk, nincs itt semmi next gen, csak kicsit feljavított grafika, ez inkább csak egy upgrade. Egyébként mindenki tudja mit jelent a next gen szó, az csak a marketing kampányok hibája, hogy túl nagyok lettek az elvárások.
100.
100.
ADMlN
Nem értem a hisztit. Az ember nem a pixelek számolgatásáért vesz konzolt (na jó, az értelmesebbje nem azért vesz). Ha 1080p+ meg 60fps+ kell, akkor az ember elszór 300-400k-t PC-re. Konzolt az exkluzív játékokért kell venni.
Én nemrég vettem XO-t a PC mellé, és teljesen elégedett vagyok vele. A Destiny szépen pörög, a Master Chief Collection-t meg már alig várom! :D
99.
99.
stuie
#93: Valóban 1080p és 60 FPS-t ígértek. Én ezért is vettem Playstation 4-et. Ez nekem is csalódás.
Nem szeretnék next gen vitába belebonyolódni. Nekem a minimum elvárásom a konzolon egy infamous lenne. Valami olyasmit képzeltem el grafikának amikor megvettem a playstationt.
Pechemre a következő játékom a watch dogs volt, ami jóindulattal sem nevezhető egyszítűnek vele. Erre most a rengeteg imba video után, Arno így ugrál meg úgy ugrál elhintik ezt a 900p 30fps dolgot. Ejnye no!
97.
97.
supair
#93: Tökéletes ÉS AZ UTOLSÓ SZÓIG IGAZ hozzászólás Abe!
96.
96.
Ruga
Adminok szabadságra mentek? Be kéne húzni a féket néha..
94.
94.
lacinho01
kedves yanez nem tudom pontosan hol olvastam anno /ps4 es vagyok/ hogy a sony illetve jópár gémfejlesztő letette a kisdob esküt ennél a masinánál 1080p/60fps az elvárt . na ehez képest van a csalodás. nem tudni azért nem elég a konzol mert a fejlesztők elszállnak kicsit és csak egy igen komoly pc képes megbirkozni vele vagy tényleg gyengus lett. ha igen bekéne jelenteni a jövőbeni félreértések végett hogy gyerek full hd a next gennél lesz
93.
93.
Yanez
Látom a nextgen szót sokan technikai adatként kezelik. Tőlük kérdem: MIÉRT? Ezt ki mondta nektek? Kérek egy linket, ahol ez a definiciója! Hogy mi a nextgen? Egy konzol, amely többet tud az elődjénél. Fifa 14-15, MGS GZ, Forza Horizon 2 - csak ezeket hasonlítsátok össze: PS4-PS3-on, XO-X360-on. Szebb az új konzolokon? IGEN! Welcome to the nextgen!

U.I.: És azt is mutassátok meg, mikor számított a konzolgenerációkban az fps és felbontás? Ez már a 8-ik gen! Na leesett mit jelent a nextgen szó? Akinek nem felel meg a vas belseje, az a saját elvárásaira foghatja az elégedetlenségét, de a nextgen-konzol dologhoz semmi köze!
89.
89.
tsulok
#86: Az első Pentium D 2005 decemberébe jött, X360 november 22. Érthető, a mondanivalód, hogy csúcs PC erejű volt meg minden. Az a baj, hogy te viszont azt nem érted, hogy azóta a konzol és PC piac is nagyot változott. Az x360, Ps3 nem azért volt olyan erős, mert akkora királyok voltak, hanem mert a PC piac akkor még gyenge volt. Nem érte meg komoly videó kártyát, cpu-t venni játékra, mert nem sok olyan játék volt ami kihasználta. A Max 1 hónappal a 360 után megjelent 2 magos cpu ára 150$ volt. Ma kapsz high-end CPU-t ennyiért? Ugyanígy a videó kártyák se voltak ennyire drágák (legalábbis a játékra szántak).

Azt kéne megértened, hogy változtak a dolgok. Ha neked fontos, a felbontás, élsimítás, fps akkor ott PC. Nem kell minden hírhez, odajönnöd, hogy milyen szar. Ne foglalkozz vele, örülj neki, hogy van alternatíva.

Az meg, hogy nem lesz fejlődés azt majd meglátjuk. Ha megnézed a nyers számokat, akkor kb ugyanolyan mértékben fejlődtek a konzolok ebben a generációban és az előzőben. Ez nyilván nem lesz ugyanakkora változásra elég, mert sokkal nagyobb erő ell ugyanakkora fejlődésre, de ettől még nem fogunk leragadni a nyitó címek színvonalánál. Nézd majd meg, hogy néz ki az Order, Halo 5, QB, Uc4...
87.
87.
dzsiádzsó
#86: Vagyis 1 évvel x360 után*
53.
53.
WiiU89
#51: Pedig én egy ilyen Gamer királylányra nagyon vágynék! :D Az eddigi nőim csak idegesítettek mert utálták ezeket a konzolokat viszont Gamer csajom még nem volt lassan ideje lenne kipróbálnom azt is! :D
51.
51.
eldergirl
AC Unity már nem csak párizsban robban forradalmat ;) nekem mindegyik platform megvan (saját keresetböl hosszu idö alatt es nem királylány vagyok) nem vagyok szakèrtö, es 1 azon játékom nincs mindre h hasonlitsam, de helyben égjen ki a szemem ha látok különbséget vizuálisan... élményben csak az irányitás miatt más... nekem... (^.^)
49.
49.
dzsiádzsó
#43: Egy időben én is ezt hittem, hogy a fejlesztők kényelembe portolgatnak, de sajnos nem, nagyon egyszerű a tény, anno X360 és ps4 egy csúcs PC-vel vetekedett, sőt! MA olcsó szarokat adtak ki, egy közép erős pc erejéről beszélünk, nincs itt semmi meglepő. Ezzel NEM LEHET VITATKOZNI mert TÉNY. Ettől a konfigtól ne várjon senki akkora ugrást, mint anno az előző gen volt.
48.
48.
dzsiádzsó
Komolyan nevetséges, főleg ez a traktoros :D
Olyan motor, istenem fogja már fel mindenki, amit X1-be raktak hardverileg ennyit tud, soha ismétlem SOHA nem lesz AAA cím, komoly grafikával 1080p-be 60fps-sel. Ps3 esete teljesen más, kezdetben azért volt gyenge, mert bonyolult a fejlesztése, és költségkímélés címén butított játékok mentek rajta, de X360-on már akkor is 720p volt és 30fps, ami a konzol generáció közepén már gyakran 700 és 25 fps-re csökkent, a végét meg hagyjuk is.
Meg lehet nézni az egyetlen komoly 1080p/60fps játékot X1-re a Forza5-öt, ótvar butítások vannak benne, amit ps2 óta nem láttam, azt hinni ez fejlődni fog konzol generáció végére nem tudatlanság, hanem primitívség.
Egy 40e videókarival egyenértékű fos van a gépben, CPU 8 magos jaguar annyit ér mint egy komolyabb i5-ös Intel, memóriát már nem is fikázom, önmagáért beszél, ha már kicsi lenne gyors, de még azt se DDR3 :)
Kapaszkodj traktoros jönnek 1080p-s játékok :D idióta... Hallod már egy éves lesz a fosbox, mennyi idő kell még a fejlesztőknek?
47.
47.
PaprikaJancsi
,,Várjunk, tehát ezek szerint valamelyik konzol miatt a másik verziót is le kellett "butítani"?"
Barackostej. Rajtad már csak nevetni lehet :D
46.
46.
Danikika94
Pont ezen háború unalma miatt veszek WiiU-t a jövőben :D Zeldához pont tökéletes és am is jó kis gépecske :D
45.
45.
kopic
#43: Ott a hatalmas nagy pont !
43.
43.
tyber16
Egyáltalán nem a konzolok a gyengék, hanem megkéne tanulni rendesen játékot fejleszteni és optimalizálni,mert a ubisoft az nagyon nem ért hozzá. Érdekes módon, az exkluzívok és jó pár multiplatform cím fut 1080-ba és 60 fps-el. Szimplán balfasz a ubisoft és kész, bár engem különösen nem zavar, az idei ac-k nálam kimaradnak, de szánalmas amit itt leművelnek az emberek, és annyira látszik, hogy csak az irigység beszél sokakból. Tény hogy egy konzol sose lesz olyan erős mint egy pc,mert pc-t könnyebb tuningolni. De akkor is az új konzoloknak sincs szégyenkezni valójuk. Még kevés játék van rájuk sajna, de idővel beindul a dömping.
41.
41.
gerappa
"A konzolos játékok felbontása és sebessége lassan olyan lesz, mint a PC-s játékok gépigénye."
Mivan? Ezt a mondatot sikerült összerakni...
40.
40.
Slan
Egyébként nézzetek meg egy Forza Horizon 2-őt One-on és 360-on, vagy egy Drive Clubot ps4-en. Nem olyan rosszak ezek a nextgen konzolok, csak nem mindig a felbontással kell foglalkozni, hanem élvezni a játékokat :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...