Már készül a The Last of Us 2?

  • Írta: fojesz
  • 2014. december 22.
  • Pletyka
Link másolása
A Naughty Dog eddig nem mondott semmi konkrétat azzal kapcsolatban, hogy készülhet-e folytatás a The Last of Ushoz, de ez legyen a legnagyobb gondunk: a csapat egyik volt munkatársa leleplezte helyettük az új részt.

Úgy néz ki, készül a The Last of Us folytatása, legalábbis ez derül ki Michael Knowland, a Naughty Dog korábbi vezető karaktertervezőjének önéletrajzából; Knowland a LinkedIn-profilja szerint egy hónapig dolgozott a The Last of Us 2-n, addig karakter-prototípusokat gyártott. Habár a hírünk megírásakor még mindig szerepel az életrajzában a cím, ha eltűnne, screenshoton megnézhetitek.

Knowland 2011-ben kezdett el a Naughty Dognál dolgozni, részt vett a The Last of Us és az Uncharted 4 munkálataiban is. Idén áprilisban lépett le, nagyjából akkor, mikor több fontos ember, így Justin Richmond, Amy Hannig, Nate Wells és Todd Stashwick is távozott a csapattól. Azóta az Avalanche-nál húzza az igát, és a Just Cause 3-mal foglalkozik.

A Naughty Dog eddig még nem erősítette meg, hogy készülne folytatás a The Last of Ushoz. Neil Druckmann kreatív igazgató korábban azt mondta, "50 százalék az esélye, hogy lesz második rész", mert nem akarják ismételni magukat, ezért először ki kell találniuk, milyen történetet meséljenek el - azt is leszögezte, hogy nincsenek konkrét terveik még. Arne Meyer közösségi menedzser később azt nyilatkozta: ha nem gondolkodnának el a folytatáson, azzal cserben hagynák a rajongókat.

A Naughty Dog a hivatalos álláspontja szerint egyébként jelenleg két projekten dolgozik, ebből az egyik az Uncharted 4.

54.
54.
qwaeszrdxt
#48: Mert számomra PS-re jönnek a legjobb exkluzívok. Ugyhogy..taps-taps-taps. :D
De persze szar lehet,hogy nem tudod megvenni azt amit szeretnél. :(
48.
48.
Stranger
#47: Ez az, tapsolj csak az exkluzivitásnak. Értelmes vagy te is. Itt a Last of Us PS4-re. Fizessek 120k+20k-t h meglegyen? Talán lesz még 3 játék 5 éven belül ami érdekel és ennyi. Most magyarázd meg, hogy ennek mi értelme van? Miért jó h 4 dolgot kell megvenni h mindennel játszhassak?
47.
47.
qwaeszrdxt
Akárhogy is sírtok,igenis mérföldkő. Nem véletlenül kapott több mint 200 év játéka díjat. ;) És akárhogy is fáj, lesz második rész,persze kizárólag PS4-re. :D
46.
46.
A Pulyka
#42: Te aztan ertelmes ember vagy :D
42.
42.
Szőrös Car
#41: Akkor toljad a lasz to faszt. Jó játékot!
41.
41.
A Pulyka
#38: En toltam a Fallout New vegas-t (Tudom a 3. reszt kellett volna), vagy 3 orat, utana repult a gepbol.Elkuldenek egy helyre, fel ora gyaloglas, mert hat miert nem lehetett beletenni valamilyen jarmuvet a jatekba? Azutan visszamegyek, erre megint mehetek gyalogolni vagy egy orat a nagy lelketlen semmibe.A karakterek mozgasa borzalmas.Parbeszedeknel nem mozog semmi, csak a szajuk eppenhogy, inkabb csak mereven bamulnak a kepedbe.Ez egyebkent a skyrimra is igaz.Na nem mintha nem tartanam jo jateknak a skyrim-ot, mert az.
Amugy meg hogy lehet osszehasonlitani a Last of us-t sandbox jatekokkal?
31.
31.
Aanash
#30: Rendben ebben is van igazság...
Nekem nyomasztó volt nagyon,van akinek ez kevés hozzá.
Szóval én inkább Tomb Raider:)
30.
30.
Papus
#29: Sokan említik a Tomb Raider-t,pedig nem sok közük van egymáshoz...
29.
29.
Aanash
Én se mondanám korszakalkotónak.
A végére már rendesen fárasztott.
Tudom ezért lesz aki beszól,de nem tetszhet mindenkinek ugyanaz.
A Tomb Raider jobban tetszett.
Felesleges ezen vitatkozni kinek mi jön be...
28.
28.
pkflavio
Kössz mindenkinek a címeket!
27.
27.
DON GONDOCS
#19: Amúgy number one psn horror Fatal frame. https://store.sonyentertainmentnetwork.com/#!/en-hu/horror/cid=STORE-MSF75508-GAMEGENREHORROR%7Cplatform~ps3%7Cprice~asc?utm_source=google&utm_medium=cpc&utm_term=psn%20store&utm_campaign=PX+-+PlayStation+-+Brand+-+Hungary&EMCID=GM300000_store
25.
25.
Papus
#16: Legalább egy érdekes vita...Nekem mérföldkő volt,mert először könnyeztetett meg játék.Mérföldkő,mert egy játék sem volt még ennyire emberi,a mozgásunk sebessége,a karakterek esendősége és átlagos jellemük mind nagyon valóságossá tették a játékot.Ha valamelyik game-et ki kellene emelni a 2010-es évek elejéről,nálam ez lenne az!
19.
19.
pkflavio
*Ps3-omra kellene a horrorjáték.
18.
18.
pkflavio
Én nem fikáztam, tetszik, jójáték. Ennyi. Amúgy tudnátok valami iszonyatkemény horrorjátékot ajánlani? Hangsúlyozom semmi bajom a Last of us-al, szerintem a beyond inkább "mérföldkő". Amúgy ez szimpla vélemény nem támadtam senkit, nem akarok(tam) megbántani ezzel senkit. :)
17.
17.
simon 555
Volt szó valami sci-fi új IP-ről is, remélem ez csak mellékpályán megy és qz UC4 mellett azt csinálják.
16.
16.
h.jozsa
feldobtam a labdát evvel a mérfőldkö beszolásomal :p
Kellemes ünnepeket!
14.
14.
DON GONDOCS
Minek még egy folytatás így volt ez jó. Persze ha új szereplőkkel és eseménnyel folytatják és nem közvetlen akkor jó lenne.
12.
12.
macilaci40
Én sem játszottam még a The Last of US-l,de láttam az összes végigjátszást és valami eszméletlen nemcsak az tetszik benne,hogy tág helyeket kapunk ahova mehetünk,hanem nem fogja a kezünket a gép pl:."jaj nem arra kell menni fordulj vissza hagyd csak ott amit elrejtettünk"
Szóval szerintem is egy iszonyat jó játék és még az is elképzelhető,hogy mérföldkő!Kinek mi a véleménye!
Az biztos,hogy amikor kijátszottam az 1.-részt és meg fog jeleni a 2.-rész én kijátszom!Ja és nem éri meg vitatkozni,hogy ki szerint mérföldkő és ki szerint nem van aki szerint ez van aki szerint az,de nem éri meg veszekedni érte! :D
11.
11.
frenkyboyhun
#5: Na, ilyen a tökéletes hozzáállás !
10.
10.
strike19
#7: Én nem játszottam a Last of Us-al ,de szerintem is jó játék.
Jobb mint a Driveclub úgy hallottam.Az a baj ,hogy köztünk Sony-sok közt rengeteg elvakult fan van.Igaz a másik frakciókba is megtaláljuk ugyan ezt pl:Márió- izmus,Halo-izmus stb.
9.
9.
#4: Aki mást mond, az szimplán nem ért egyet veled.
#7: Így van. Senki nem tagadja, hogy egy nagyon jó játékról van szó. De nem mérföldkő.
8.
8.
suresz
mondjuk csak azért mert dolgozott rajta egy hónapot, még simán lehet, hogy elvetik a project-et, s nem lesz belőle semmi, de legyen !!! :D
7.
7.
Cipo3
#6: Vagy CSAK a tied.

Tomb Raider ugyenzet hozta, kicsit előbb, jó történet sok harc, látványos grafika.
Tömör sikertörténet mindkettőnél, hogy a történet magával ragad. The last of us kicsit jobban mint a TR. (engem) Egyik Zombis Másik sírrablós. De mivel Naughty Dog ami az Unchartedet csinálja mi a TR alapján készült...amit ott tanultak azt hozták át a last of us-ba.

Semmi mérföldkő nincs benne. Egy iszonyat jó játék, ennyi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...