A Microsoft a North American International Auto Show apropóján jelentette be a Forza Motorsport-sorozat hatodik felvonását, ráadásul a Forddal karöltve ejtette meg azt: a bemutatóból annyit tudtunk meg mindössze, hogy az Xbox One-os játék borítóján az új Ford GT tetszeleg majd, ez utóbbi mellett pedig a Shelby GT350 Mustang és a F-150 Raptor is szerepelni fog a játékban.
A korai bejelentés rossz oldala, hogy ezen kívül túl sok infót nem tudtunk meg a Turn 10-nél készülő címről, a Microsoft csak annyit árult el, hogy az E3-on már játszható lesz a kicsike. A megjelenés valószínűleg idén ősszel várható, azt viszont még nem tudjuk, hogy az anyag Xbox 360-on is tiszteletét-e majd - az ötödik rész kimaradt az előző Xbox tulajdonosainak, míg a Forza Horizon 2 erre a platformra is megjelent.
Update! A dobozkép lemaradt, pótoljuk:
Az első dolog amit neked címeztem egy link volt, ahol egy akkumulátort és egy töltőkábelt találhattál az Xbox One controlleréhez (amit amúgy kontrollerrel egybecsomagolva is árulnak). Azt egyszer belerakod és utána mindig csak bedugod a kontrollert tölteni (pontosan ugyan úgy mint a PS4-nél), szóval nem értem milyen elemcserélgetésről hadoválsz még mindig.
Azzal meg végképp nevetségessé teszed magad, hogy szerinted a beépített akkumulátor amit a PS4 is használ "technológiailag fejlettebb" mint a cserélhető megoldás. Ha jól tudom még a mobiltelefonok között is negatívumként emelik ki ha nem cserélhető az akku, még akkor is ha manapság ez egyre nagyobb divat.
Nem hittem, hogy ezt le kell írnom, de hát üsse kő, a cserélhető akkumulátornak 3 nagy előnye van:
- Ha tönkremegy vagy "elfárad" az akkumulátor, könnyen ki lehet cseréni
- Ha nem vagy elégedett a gyári akku kapacitásával, egyszerűen kicserélheted egy után-gyártott nagyobbra.
- Ha több akku pakkot is veszel, akkor ha az egyik lemerül játék közben nem kell az egész nappalin keresztüllógatnod egy töltőkábelt, hanem csak kicseréled a lemerült akkut egy feltöltöttel és játszol tovább vezeték nélkül.
Az első kettőt csak csavarozás és garancia vesztés árán tudod megcsinálni a DS4-gyel, a harmadikat meg praktikusan egyáltalán nem lehet megoldani.
"Zseniális érveket sorakoztattál fel. Főleg imádom az ilyen "annyi eszed van mint.... " típusú megmondásokat ami után odaköptél egy gyermeteg és klichés hasonlatot, majd vállba veregeted a saját magad, hogy "sikerült" felülkerekedned egy vitában. "
Csak nem akartalak teljesen megszégyeníteni, hátha rájössz magadtól is mekkora baromságot írtál, de hát te akartad, most biztos hülyének érzed magad. :)
Ui.: Amúgy az vagy "klisés", vagy "cliché-s", de olyan, hogy "klichés" nem létezik.
Miért nincsen eszem? Azért mert valaki konzolvásárlásnál racionálisabb döntést hoz, és mást választ, azért mert elavultnak tartja az elemcserélgetős kontrollert egy "next gen"-nek titulált Xbox-hoz ami előre láthatólag legalább 2020-ig forgalomban lesz. Azért nincsen eszem, mert nem akarok elemet cserélgetni, helyette sokkal kényelmesebbnek tartom egyszerűen csak töltőre tenni az adott perifériát? Vagyis Te azt mondod, az egyéni preferencia az intelligencia szinttel szoros kapcsolatban van.
Nem mondtam, hogy utálom a konzolt, mikor kipróbáltam a Forza 5-öt majdnem XO-t vettem, de visszataszító volt az ordenáré VHS lejátszóra emlékeztető, irracionálisan nagy ház, és a 15-20 éves technológiára épülő elemes kezelőszerv. Én pedig nem szeretnék elemet cserélgetni semmiben, mikor már mindenben akku van, a Sony 2006 óta tud gyártani közvetlenül tölthető kontrollert, a Microsoft még mai napig sem. Íly módon a PS mellett döntöttem, amit nem bántam meg, ugyan a kínálatnak még be kell érnie, de a The Last Of Us és az év végén érkező UC4 miatt már most megérte. De természetesen a Xbox-nak is megvannak a maga erényei, hogy ki melyik mellett dönt azt maga dönti el.
Amúgy ha egy konzolt azért utálsz, mert lehet elemet is rakni a kontrolerébe, akkor nagyjából annyi eszed lehet mint egy három hetes döglött csirkének.
Taps!
Taps.
Akkor jól rákockulhattál, vagy nagyon megy neked a hardcore! :)
Nekem viszont annyi időm nincs, hogy egész nap ott üljek a gép előtt! Tudod meló, meg orbán! :)
De persze ne így legyen, majd meglátjuk.
A másik meg az, h mit tudnak újítani 2 év alatt?
A végén ebből is GT lesz (mondom ezt ps és GT rajongóként) és az senkinek se jó (kevés újítás terén)...
Esetleg rájöttek a grafika ritka gány lett? A pop-up, az élsimítás teljes hiánya, a narancsbőrnek tűnő fényezés, a papírfigurák közvetlenül a pálya mellett...
Hát igen a Forza 5 katasztrofálisan gyenge lett, várható volt új alapokra kell mindent helyezni, engem sun flare effektel nem vettek meg, pedig ez az egyetlen dolog amibe eltér Forza 4-től, rengeteg videó van fent utube-on, a felbontáson kívül semmit nem hozott az új rész.
Remélem úgy járunk majd, mint anno a F2 és F3 esetében, itt egy kezdő lépés volt ez az 5. rész az új gépen, reméljük ezután minőségi darab érkezik!
Forza hiánya nekem is fájó PS-en (pontosabban egy Forza Horizoné), de amikor arra gondolok, hogy esetleg a The Last of Us 2 jön valamikor, vagy a Quantic Dreams fejleszt valami újat nekünk, azonnal megvigasztalódom. :-D
Az alapjáték kihívástalan volt számomra. Elsőre 200 fölött volt a csillagok száma a 225-ből. Itt meg néha kész gyötrelem. ;)
Jó játékot majd hozzá, és az elődeihez!
Nem az Alien Isolation-be kellett volna könnyítést rakni, hanem a Driveclub-ba!
Egy olyan GT kb. a sorozat instant halálát jelentené (ok, túlzok persze ;) ). Én személy szerint mindkét játékot kedvelem, mindkettőt másért, bízom benne, hogy mindkettő nagyot szól, így egy egészséges versengés alakul ki :).
Inkább sok-sok új anyagot a Driveclub-ba, az kezd felnőni.
Ennek ellenére rettenetesen sok órám van benne, nagy rajongója vagyok a sorozatnak, de őszintén remélem, hogy a 6-al rendet vágnak majd :)
A látvány rendben volt az 5-ben, az autókat segítségek nélkül nagy kihívás volt vezetni kontrollerrel, ez Nekem tetszett, de feltehetően összességében nem volt egy pozitív dolog.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.