Frissítve: Mobilokra is fejleszt a Nintendo

  • Írta: zoenn
  • 2015. március 17.
  • Hír
Link másolása
Megtörtént az elkerülhetetlen: a Nintendo partnerséget kötött a DeNA csapatával, aminek az lesz a feladata, hogy mobiljátékokat készítsen a kiotóiak frencsájzai alapján. Megnyugtatunk mindenkit: nem sima átiratokról lesz szó.

Radikális döntésre szánta el magát a konzolgyártó: a DeNA csapatával karöltve mobiljátékok fejlesztésébe vág - a partnerség hírét most hozták nyilvánosságra. Az 1999-ben alapított DeNA a mobilplatformok jó ismerője, Japán egyik legjelentősebb fejlesztője.

A csapat teljesen új játékokat készít a Nintendo meglévő frencsájzai alapján, ugyanakkor a felek külön hangsúlyozták, hogy nem a korábbi Wii U-s és 3DS-es címeket portolják át mobilokra. A készülő alkotásokat teljes mértékben okostelefonokra és tabletekre optimalizálják. Ha hihetünk az ígéreteknek, a Nintendo első mobilos címei már idén ősszel napvilágot látnak.

Emellett szinte eltörpül az a bejelentés, hogy a kiotóiak a DeNA-val közösen egy PC-n, mobilokon, Wii U-n és 3DS-en átívelő tagsági rendszert is készítenek, amely a januárban megszűnt Club Nintendo programot válthatja.

Update! A befektetőknek is tetszett a hír:

12.
12.
mestermagyar
#11: Poén, hogy ezen feltételek alapján pont hogy én fogom legnagyobb eséllyel csapatni XD.
11.
11.
mestermagyar
/do ásít

Valahogy egyáltalán nem érzek benne potenciált. Aki akarja, az rongyosra tolhatja a wii-ig annak a kivételével az összes nintendo-s gammát. Aki eddig is tolta, azt tököm sem érti hogy-hogy nem unja 100. részt. És a free to play mobilos közösség, akinek ez a színvonala lenne, meg nem fog fizetni érte.
10.
10.
deviques
Androidos Pokémon for prezident!
9.
9.
dcba
#8: Dobjanak ki egy igenyes Nintendo minoseget es dobjanak ra egy 20 euros arcedulat, azzal semmi bajom, a baj ott kezdodik, amikor azt latod egy jatek mellett a store.ban, h install, na akkor tudom en, h ez is valszeg egy reklamokkal telehanyt in app purchase szutyok.

Kivanom, h neked legyen igazad, mert szeretem a Mariot es a nintendo jatekai ha nem is jatszanak egy ligaban a nagy AAA testvereikkel, de mindig egy kellemes unikumot tudtak osszehozni amit orom jatszani.

Meglatjuk.
8.
8.
Yanez
#4: Az N arról híres, hogy csak minôséget ad ki, úgyhogy emiatt ne aggódj. Sajnos arról is nevezetesek, hogy játékaik drágák, még sok év múltán is, így nem kizárt, hogy telón is szép lesz az árcédula.
7.
7.
strike19
Szerintem a Nintendo nem fog teljes értékű N játékokat kidobni telefonra.
Nem fogja maga alatt vágni a fát.
Inkább valami GSM modulall rendelkező 3DS tudok elképzelni.
5.
5.
aordog
A telefonon, aki Mario-t akar játszani annak segítség:
1. A Telefonon megkeresed a Coolrom oldalt.
2. Kiválasztod, hogy milyen telefonod van és az annak megfelelô emulátort letöltöd. Rengeteg emulator van, ha éppen nem a Mario és a Nintendo érdekel...
3. Ha mindent a leírtak szerint hajtasz végre, akkor mûködni fog!

A gombkiosztás a kijelzôn jelenik meg, amit persze lehet modosítani,de rengeteg más beállítási variáns van.
Ha zavar az irányítás, akkor rendelsz a telefonodhoz egy Moga vagy más hasonló kontrollert. Ezekbe a telefon behelyezhetô. Nekem nincs, de akinek van az dicséri...

Jó szórakozást:)
4.
4.
dcba
#1: Sztem ne orulj annyira, mert ide a rozsdas bokot, h vmi debil free to play jatek lesz csak. Nagyon regota nem jelent mar meg normalis mobil jatek, amiert az ember kigozetett 4-5 eurot es jatszhatott felhotlenul. Pl hova lett a gameloft es a Dead Space, Shadow Gun, Shadow Guardian fele igenyesebb jatekok. A legtobb mobil jatek vmi idiota egyszeru jatek, ami benehezedik annyira, h csak akkor lehet erdemben folytatni ha nyilik a penztarca. Sztem itt is vmi hasonlo lesz es nem hiszem, h csinalnak egy igenyes mariot amiert elkernek egy 5-10 eurot es nyugiban lehet elvezni a jatekot reklam es special offer uzenetek nelkul
3.
3.
Yanez
#1: Ezzel maximálisan egyetértek! :)
1.
1.
azureknight0715
Dekirály lenne Mariozni telon. Én ennek a hírnek csak örülni tudok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...