DON GONDOCS

DON GONDOCS

E3 MS konferencia ahogy én látom

Link másolása

 Nagy várakozás előzte meg az E3 részemről, egyrészt a tavalyi vérszegény felhozatal miatt és a várható újdonnságok a játékok terén amit az új konzolokal jönnek. Kaptuk megint rendesen folytatásokat akadt 1-2 figyelemre méltó cím, de vagy csak egy rövid trailert kaptunk vagy egy semmit mondó gameplay-t. Ha ez nem lenne elég az E3 alatt bemutatott játékok 1 része a most is futó játéksorozatok valamelyik x-edik része persze valamelyest kibővitve-továbbfejlesztve azt,de hiányoztak az igazi újdonságok, amit annak idején a ps2 érában látott az ember.

Phil Spencer nyitotta meg a Microsoft Xbox-konferenciáját, köszönti a egybegyűlteket-rajongókat és röviden nyilatkozott az XboxO helyzetéről eladásokról és hogy idén biztosítanak mindenkit hogy a játékok lesznek a főszereplők (a kinectes bohóckodás háttérbe szorul). Micsoda meglepetés egy E3-on. Az igazgató kijelentése hamar igazolja magát az Activison új sikervárományosa kapja a figyelmet. A igeretekhez híven megkapjuk az idei újradeniált codot ahól az újdonság nemcsak a grafikában figyelhető meg, kapunk új futurisztikusnak mondhaó fegyvereket, járműveket, szebb karakterket, jetpack, izgalmas harcokat és animációkat. Szóval mindenből több és szebb, nem ragoznám tovább a kampány biztosan hozza a hamisíthatatlan cod minőséget.

 

Ms konferenciáról nem maradhat ki a méltán népszerű forza 5 kiegészítés, hisz most kapunk egy teljesen új lemodelezett pályát és az Mstől szokatlan módon ingyenesen juthatunk hozzá ehez a sokat ígérő dlc-hez.

Úgy nézki az Ms nem felejtette el a rajongókat az új forza Xbox 360-ra is megfog jeleni. A forza horizont remekül fest. Továbfejlesztet grafika-vezetési élmény és még új verdálat is kapunk, mondjuk mást nem nagyon lehet változtatni egy autós játékon. Hölgyeim és uraim a Forza H2

A csapat alapú fps játékosok szerelmesei is megkapják a magukét. Az Evolve ugyan nem ígér sokat de amit nyújt az több mint az átlag lövölde. A 4 fős csapatunk egyéni taktikával és fegyverekkel veszi fel a harcot a jól felépített pályákon egy játék által irányitott idővel fejleszthető monsta ellen. Mit várunk ettől a játéktól? Taktikázásra alkalmas pályákat, dinamikus intenzív-játékmenetet, ötletes fegyvereket.

Kedvenc csukjás emlékmás bérgyilkosunk sem marad új rész nélkül a változatosság kedvéért cooperatív móddal támogatva. Ami tegyük hozzá jót tesz a sorozatnak és vannak benne jó ötletek, hisz csapatban több irányból mindenki a karaktere képeségeit kihasználva láthatja el a feladatát. Az új AC Grafikailag is remekül teljesít és a sebbeségre se lehet panasz. Megjelenés idén, Xbox exclusiv dlc-vel.

Rpg játékból sosem elég ezzel az Ms is tisztában van a Bioware ismét kitett magáért. A Dragon Age: Inquisition tovább folytatja az első két rész eseményeit és láthatóan megpróbálják megtartani annak minden erényét kiegészítve új játék elemekkel és karakterekkel. Az új DA nemcsak a befejező része lesz a sorozatnak de az egyik legobban kidolgozott rész is.


Még kiegészítem a blogot ha egy kicsit több időm lesz.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...