SBK09 - Superbike World Championship

Számomra érthetetlen okokból jóval kevesebb lehetőségünk van motorversenyzőként valamilyen videójáték keretei között próbára tenni magunkat, mint autó pilótaként, hivatalos bajnokság alapján pedig különösen kevés próbálkozás készült. Holott a kétkerekűekkel is legalább annyira izgalmas és szórakoztató a versenyzés, és még olyan különleges körítésre sincs feltétlenül szükség, mint a Burnout Paradise-ban.

Jó ideje egyedül a MotoGP versenyeit feldolgozó sorozatba fektethettek be azok, akik a kitalált motorok és az irreális fizikai körülmények helyett valami komolyabb motorversennyel játszottak volna, míg pár éve jött a Milestone és saját program fejlesztésébe kezdett a superbike világbajnokság alapján. Úgy tűnik, az SBK komoly sorozattá válik, várhatóan évente új részek érkeznek majd, így mindenképpen érdemes odafigyelni rá, hiszen látszólag komolyabb ellenfelévé válhat a MotoGP-játékoknak. Mielőtt azonban belevágnánk az SBK09 analizálásába, essék néhány szó a motorversenyek terén nem annyira jártas olvasók kedvéért magáról a bajnokságról – mindezt rögtönzött wikipédiás tudással, ugyanis magam sem vagyok szakértő.


A röviden csak SBK-nek nevezett világbajnokság 1988. óta létezik, amely során különböző gyártók színeiben mérik össze képességeiket a versenyzők a hengerek számától függően 750-1200 köbcentis motorokkal. A szezon végén két díjat osztanak ki, az egyiket a legtöbb pontot szerzett versenyző, a másikat a legjobban szerepelt csapat kapja. Az SBK-nek több érdekessége is van: az itt használt motorok, a hétköznapi emberek számára is megvásárolható járgányok felturbózott változatai, továbbá mindenképpen említésre méltó, hogy a legtöbb motorsporttal szemben itt két futamot rendeznek egy versenyhétvégén. A bajnokság főként Európában zajlik, de rendeznek versenyt Katarban, Amerikában és Ausztráliában is.


Hitelességből jelesre vizsgázik az SBK09, hiszen az idei szezon összes gyártója, versenyzője feltűnik a játékban, mindennek a tetejébe pedig az összes pályán kipróbálhatjuk magunkat. A hét gyártó – Aprilia, BMW, Ducati, Honda, Kawasaki, Suzuki, Yamaha – több csapatot is támogat, így a résztvevő csapatok száma tizenhétre, a versenyzőké pedig huszonhétre duzzad. Összesen tizenhárom helyszín vár majd ránk a játék során, ezek pedig egytől-egyig változatosak, mind a környezetet, mind magát a pályavonal vezetését tekintve: valamelyiken több gyorsulásra alkalmas egyenes szakasz is található, némelyik pedig szinte lehetetlen hajtűkanyarokkal boldogít bennünket, amely annak fényében tűnik izzasztónak, hogy ezekkel a dögökkel körülbelül másfél perc alatt fogunk megtenni öt kilométeres távolságokat, s nem ritkán kényszerülünk majd arra, hogy kétszázötvenről ötvenre lassítsunk a biztos halált elkerülendő. Személyes kedvencem például a valenciai pálya, amelyet direkt úgy terveztek, hogy egy helyről ülve a néző beláthassa az egész pályát: képzelhetitek, meddig kellett tekeregnie a pályatervezőnek a papíron, hogy ezt a négy kilométernyi utat el tudja helyezni. Örömmel jelentem, sikerrel járt, létrehozta az SBK egyik legidegesítőbb pályáját, de az is biztos, hogy minden versenyző (és persze játékos) számára itt a legédesebb a győzelem. Persze ez csak egy példa a sok közül, valójában egyik verseny sem egyszerű, s a kezdőknek mindegyikhez ajánlott pár kört gyakorlásképp futni, míg beneveznek egy futamra.


Motort vezetni ugyanis egészen más élmény, mint egy autó volánja mögé pattanni. Gyanítom, hogy autóversennyel már mindenki játszott, míg ezt a motorversenyek esetében már nem merném ilyen határozottan állítani. Ha valóban így lenne, ezt a hiányosságot sürgősen tessék bepótolni – nem, a Vice City most nem játszik. A motorverseny épp olyan élvezetes, mint az autó-, csak – mint mondtam – más. Imádott kétkerekűink ugyanis könnyebbek, jobban gyorsulnak, magasabb a végsebességük és így kanyarodni is nehezebb velük, már amennyiben nem használjuk rendesen a féket. Az SBK esetében is tessék megjegyezni, hogy a fék használata nélkül hamar az útszéli palánkon vagy a műfüvön kötünk ki! Kezdőknek eleinte nagyon nehéz lesz megszokni, hogy a több száz méternyi egyenes végigrepesztése után tövig kell húzni a féket és kényelmesen bedőlni egy-egy kanyarba,  azonban ha ezen túl vannak, az élmény száz százalékos lesz, pedig az SBK09 mégcsak nem is a legjobb ilyen téren. A motorversennyel most ismerkedőknek tehát sok, türelmes gyakorlást javaslok (szerencsére ezt büntetlenül megtehetik a tréning menüpont alatt), majd utána jöhet a bajnokság, az esős pálya és az egy kerekezés – merthogy került még egy s más az SBK09-be.


Amennyiben egyedül szeretnénk versenyezni, megtehetjük ezt egy gyorsverseny során, de akár külön nekimehetünk egy egész versenyhétvégének vagy bajnokságnak is. Amennyiben ezen játékmódok mellett döntünk, kiválaszthatjuk csapatunkat és versenyzőnket, majd belevághatunk a megmérettetésbe. A készítők egyébként megpróbálták visszaadni egy-egy verseny hangulatát, mindenhol őrjöngő tömeg, csinos lányok és hatalmas reklámtáblák díszelegnek, azonban ez nem igazán sikerült nekik, leginkább a grafika hiányosságai miatt – viszont a grafikusok később kapják meg a magukét, először kanyarodjunk vissza magához a versenyhez. Egy versenyhétvége beállításoktól függően sokáig eltarthat, csak a verseny lehet akár 20-22 körös is (és mint említettem egy pályán két futamot rendeznek), ám ezt megelőzi még két szabadedzés, két időmérő, a jobb esetben háromszor megismételt Superpole futam, végül pedig egy bemelegítő edzés. Az edzéseknek nincs tétje, a többin a minél jobb rajtpozícióért hajtunk, erre pedig hosszú tízpercek állnak rendelkezésünkre. Jól látszik tehát, hogy egy versenyhétvégével akár egy egész napunk is elmehet, így a szavatossággal sem lenne gond, kérdés viszont, hogy ki fanatikus annyira, hogy ugyanazon a pályán körözzön órákon keresztül. Természetesen a játék nem kötelez bennünket ilyen hosszas versenyre, a futamok körszámait csökkenthetjük, illetve ha megelégedtünk a mért időnkkel, felpörgethetjük az időt a boxban.


Apropó boxutca! A kis műhely nagyon fontos szerepet játszik majd a versenyek során, hiszen itt bütykölhetjük majd motorunkat, itt tudhatunk meg információkat a pályáról, továbbá itt konzultálhatunk a versenymérnökünkkel. Baromi jó ötletnek tartom, hogy rövid párbeszéd erejéig szóba elegyedhetünk a főnökkel, aki kérésünkre alakítja át a gépet. A gond csak az, hogy a megvalósítás szörnyen felületes, gyakorlatilag csak azt kérhetjük, hogy időmérőre vagy versenyre konfigurálja a járgányt. Mennyivel hasznosabb lett volna, ha esetleg komolyabban beleáshatnánk magunkat a technikai információkba, így magunk is tiszta lelkiismerettel nyúlhattunk volna hozzá a motorhoz! Maga a játék egyébként az árkádversenyek és szimulátorok között lavírozik, szintén beállításfüggő, hogy mennyire nehéz vagy könnyű kordában tartani a motort. További nehezítés, hogy egyes futamok során más-más időjárás várhat bennünket, így napos és borús idő esetén szerencsénk van, ilyenkor tisztességesen szabad gyorsulni és fékezni, ám esőben és eső után már illik odafigyelni a kanyarokban, amennyiben nem szeretnénk pozíciót veszíteni egy rossz kicsúszás után. Egyébként megint kiaknázatlan lehetőségnek tartom, hogy az időjárás futam közben nem változik, csak a töltőképernyő alatt.


Mint említettem, abszolút rajongás kérdése az, hogy mennyit fogunk játszani a programmal. Valljuk be, az ilyen alapjátékmódok egy idő után nem tudnak túl sok újat nyújtani. A szavatosságot a Challenges és a multiplayer módok növelhetik, bár ezek is inkább amolyan apró üdítőként foghatók fel, nem úgy, mint például a Call of Duty: World at War zombi módja (merész példa, tudom, de ilyen téren akkor is ő az etalon). A Challenges során lényegében előre kitalált szituációkat teljesíthetünk, a végeredménytől függően pedig medálokkal díjaz bennünket a játék. A többjátékos módot legfeljebb nyolcan próbálhatjuk ki egyszerre, talán később ez lehet a legnagyobb poén, már amennyiben értelmes arcokkal kerülünk össze. Ha még nem mondtam volna, a versenyek extrákért zajlanak, amelyek olyan érdekességeket jelentenek, mint a főmenüben parkoló Alfa Romeóról készült fotók. Remélem, ezek után mindenki motiválva érzi majd magát.


Különösen idegesített egyébként a mesterséges intelligencia. Ellenfeleink vezetési képességei elvileg a nehézségi szint növekedésével párhuzamosan javulnak, ám mintha ez csak arra vonatkozna, hogy mennyire mernek gyorsan menni. Egyébként végig az ideális íven motoroznak, arról pedig még akkor sem hajlandóak letérni, ha mi – ne adj Isten! – éppen ott tartózkodunk. Természetesen ennek az a vége, hogy nekünk jönnek, mi ping-pong laszti módjára repülünk ki a pályáról, ők pedig csapatnak tovább, mintha mi sem történt volna. Gondolom, nem kell ecsetelni, hogy egy versenyjátéknál ennél idegesítőbb jelenetet el sem lehet képzelni, azért pedig külön mérges vagyok, hogy a MotoGP versenyzői már évek óta tudják, hogyha előttük csigázunk vagy bukunk fel, akkor ki kell kerülni bennünket. Olyan extrákat, mint az emberi viselkedés, már nem is merek keresni, időnként hátralesnek a kollégák, hogy merre járunk, de egyébként teljesen élettelen a verseny.


A hangok tetszettek, a motorok hangja tűrhető, a közönség korrekten őrjöng, ennél többre nem is lenne szükség egy tisztességes soundtracken kívül. A SBK09 aláfestő zenéje szörnyű, s ugyan több zenei stílusból válogatták össze a meghallgatható nótákat, így is sikerült megtalálni a legpocsékabbakat – oké, ez pénzkérdés. Az viszont komoly negatívum, hogy durván tíz számból áll az egész, ráadásul versenyenként egyetlen szám ismétlődik folyamatosan. Így egyébként fél óra után a kedvenceimet is megutálnám, nemhogy azokat, amelyeket általában igyekszem elkerülni. A grafikával sem vagyok kibékülve, gyakorlatilag az útszéli rázőkőig néz ki minden korrektül, utána átlagon aluli a látvány. Motorosunk, az aszfalt, a képernyőre csapódó vízcseppek és a gumi által felvert víz szépek, sőt a készítők még arra is odafigyeltek, hogyha a kavicságyból jövünk vissza, egy ideig poros marad a kerék. Alaposabban szétnézve viszont elrettentő kép fogad bennünket: papírból készült közönség, a térben kidolgozott karakterek borzasztó elnagyoltsága és animációja, sőt az égre felnézve még azt is láthatjuk, ahogy az egyébként baromi rossz minőségű fotókat összeillesztették – mindezt 2009-ben, egy újgenerációs konzolon.


Szőrszálhasogatás, de a Milestone srácai is beleestek abba a hibába, hogy telerakták repülő objektumokkal az eget, amolyan díszítésként: oké, közvetítés céljából egy-egy helikopter elmegy, de hogy körönként új utasszállító repülő szálljon el a fejünk fölött, vagy a hőlégballon utasai a léghajósok mellől mosolyogjanak ránk, az már sok. Alapvetően az a bajom az SBK09-cel, hogy kidolgozatlan. Nagyon. Vannak jó ötletek benne, viszont nincsenek jól megvalósítva, ahogy a grafikán is lehetett volna még dolgozni. Mindettől eltekintve viszont élvezetes, a rajongóknak érdemes kipróbálni, s majd két-három óra múlva eldől, hogy ki akar még vele játszani. Mindenképpen biztató, hogy az SBK-sorozat jó úton halad ahhoz, hogy a legjobb versenyjátékok között emlegessük őket, azonban ilyen formában ez csupán egy jóindulatú hetesre volt elegendő.