Order of War

A Square Enix első nyugati fejlesztésű stratégiai játéka nem próbál meg semmit újítani az RTS-ek formuláján. Előkapja az ehhez a típushoz kiválóan passzoló 2. világháborút, rákoncentrál az alapvető játékmenetre, és végül mindenki számára elérhetővé teszi azt. Mint egy Call of Duty, csak felülnézetből.

Pont pár hónappal ezelőtt beszélgettem egyik barátommal a második világháborút feldolgozó játékok eltűnéséről. Egy ideig hatalmas divat volt ezt a környezetet használni, a Medal of Honor, a Battlefield 1942, a Call of Duty, a Codename: Panzers és még tengernyi más kiváló produktum kalauzolt már el minket az 1940-es évek környékére. S ezt követően úgy tűnt, szépen lassan mindenki elfordult ettől a témától, megjelent a Modern Warfare, a Battlefield teljesen más vizekre evezett, s úgy egyáltalán, kicsit úgy éreztük, a huszadik század legnagyobb háborúja kiment a divatból. Erre most nem olyan régen kaptunk két igazi dogfighter repülőszimulátort és egy teljesen klasszikus elemekre épülő stratégiát is, utóbbit a japán illetőségű Square Enix felügyelete alatt dolgozó közel sem japán Wargaming.net kezei közül.


A játék a legegyszerűbb RTS sémákat követi, s az abszolút könnyen elsajátítható, mindenki számára élvezetes játékmenetet helyezi előtérbe. Aki tehát eddig azért idegenkedett a 2. világháborús stratégiáktól, mert a téma hallatán pavlovi reflexként villant be agyába az irányíthatatlanság, a bonyolultság, az átláthatatlanság és az ezekkel járó masszív idegroham, nos az teljesen megnyugodhat. Az Order of Warban először is nem egyenként irányítjuk katonáinkat, de még csak nem is kisebb egységekben, hanem teljes osztagokat kontrollálhatunk egyszerre. Ezzel párhuzamosan szinte egyáltalán nincs szükség csapataink mikro-menedzselésére, nem kell külön „képességeket" használnunk ahhoz, hogy ugyan bakáink vágjanak már hozzá egy gránátot az ellenséghez, vagy nem kell a tankoknak megmondanunk, hogy esetleg használják a beépített géppuskájukat a gyalogosokra, ahogy kellett azt tennünk a múltban néhány más RTS-ben.


Az Order of War esetében egyszerűen kijelöljük a gyalogos osztagunkat, mely „csupán" 40-50 katonából áll, s aztán egyetlen kattintással irányítjuk az egészet. Ha esetleg kevesellnénk, akkor összejelölünk két egységet, aztán úgy irányítunk száz embert, ahogy más játékban kettőt szoktunk. Minderre szükségünk is lesz, ugyanis a fejlesztők nem aprózták el a csataterek méretét, mindegyik hatalmas, s ez egyben azt is jelenti, hogy sokszor több fronton kell küzdenünk egyszerre. Mivel nincs lehetőségünk az egységeink aprólékos irányítására, így a győzelem kulcsa a megfelelő taktikai és stratégia kidolgozása, és a cseles, okos csapatmozgatás. Érdemes tehát néhány alapvető, egyszerű háborús manővert alkalmazni, úgy mint az ellenfél tankjainak oldalba, vagy hátba támadása -hiszen mint tudjuk oldalról sebezhetőbbek, mint elölről. Szintén ajánlott kihasználni a magaslatokat, s némi tüzérséget elhelyezni rajtuk, netán egy kis légvédelmet, ha úgy érezzük. A küldetésekben alapvető célunk a kontrollpontok elfoglalása és megtartása, hiszen így tudunk több kreditet szerezni, melyekből aztán erősítést hívhatunk. A megvásárolt új egységek a legközelebbi, általunk uralt zónába érkeznek meg, ahonnan aztán szabadon mozgósíthatjuk őket.


Persze minden küldetésnek van több fontos célja is, melyek érdekessé teszik az adott pályát, s előre lendítik a „történetet". Ezek a célok egyébként sokszor a missziók közben is változnak, ha teljesítettük az egyiket, egy kis videóbejátszás után kapjuk a következőt. Az Order of War két kampányt vonultat fel: az amerikai hadjárat a partraszállással kezdődik, pontosabban az azt megelőző néhány hadművelettel, melyek során a szövetséges haderő több ezer ejtőernyős katonát juttatott a frontvonalak mögé. Innentől kezdve kell aztán belevágnunk a hosszú és könyörtelen menetelésbe, mely meg sem áll egészen Berlinig és a háború végéig.


Örömteli tény, hogy a készítők nem feledkeztek el a másik oldal bemutatásáról sem, így a második kampány természetesen a német, melynek középpontjában az oroszok ellen irányuló hadi csapás áll. Érdekes módon sokkal élvezetesebb a wehrmacht és a luftwaffe osztagait irányítani, mint a szövetséges erőket, még akkor is, ha végig tudjuk, hiába nyerjük meg a kampányt, a birodalom végül úgyis elbukik. Sajnálatos, hogy a készítők nem építettek be egy olyan lehetőséget, melyben a World in Conflicthoz hasonlóan alternatív történelmet hozhattunk volna létre.


A legfőbb ok, amiért a fritzek hadjárata sokkal élvezetesebb, az a sokkal királyabb egységek bevetésének lehetősége. A királytigrisek, a stuka-bombázók és a hatalmas, vonatsínen közlekedő Krupp ágyúk mind-mind a háború jellegzetes ikonjai. Sajnos drága kommunista barátainknak már nem jutott saját kampány, egyedül a többjátékos módban érhetőek el, mely egyébként játékmenetét tekintve majdnem teljesen megegyezik az egyjátékos résszel és roppantul élvezetes tud lenni. Szomorkodásra azonban semmi ok, hiszen a két küldetéssorozat így is bőven elég időre le fog kötni mindenkit, a játék ugyanis még könnyű fokozaton sem olyan, amit kikapcsolt monitorral, hátrakötött kézzel és egér nélkül végig lehet tolni. Ha pedig feljebb kapcsoljuk a nehézséget, úgy garantált, hogy még a legkeményebb Oberbefehlshaber des Heereseket is meg fogják izzasztani a végtelen számban özönlő, hazájukat védelmezni próbáló szovjetek.


Az Order of War prezentációjának minőségére sem lehet semmi panaszunk. A grafika félelmetesen jól sikerült, s kihasználja a más fejlesztők által viszonylag ritkán utilizált DirectX 10 lehetőségeit is. A hatalmas, minden tekintetben kidolgozott és részletgazdag csataterek változatosak, s sok lehetőséget adnak a különböző stratégiák megvalósítására. A tálalás, az interface, a menürendszerek mind-mind tökéletesek, a játék hihetetlen módon átlátható, kulturált és kezelhető. Mindezek után pedig hasonló minőséget várnánk el a hanghatásoktól is, és nem is kell csalódnunk, egyedül a kicsit furcsa, jellegzetesen amerikai akcentussal beszélő német katonák adtak okot némi szájhúzásra. A zene viszont borzasztó, repetitív és idegesítő, úgyhogy ajánlott még azelőtt kikapcsolni, mielőtt agybajt kapnánk tőle. Érdemes még megemlíteni a cinematic camera lehetőséget, melyet bármikor bekapcsolhatunk, persze legfőképpen csak azután érdemes, hogy kiosztottuk a parancsokat az osztagainknak. Ilyenkor a kamera filmszerűen bemegy az események középpontjába, és úgy mutatja be a csatározást, mintha csak egy dokumentumfilmet néznénk. Pazar látvány, az egyszer biztos!


Összességében tehát az Order of War egy klasszikus stratégiai játék, mely abszolút semmi újdonságot nem hoz, semmilyen kockázatot nem vállal. Amiben kiemelkedik, hogy könnyen kezelhető, átlátható és bárki számára egyszerűen elsajátítható játékmenete élvezetes és szórakoztató, ami mellé magas minőségű grafika és jó hanghatások párosulnak. A germán kampány szerepeltetése pedig külön piros pontot érdemel. Az Order of War megvásárlását nem tudom feltétel nélkül ajánlani minden stratégia-kedvelőnek, de a második világháború után érdeklődőknek mindenképp, számukra ez egy igazi csemege!