Civilization V teszt

Annak ellenére, hogy a Civilization mindig is csak egyfajta specifikus közönséget vonzott, hihetetlenül sikeres tudott maradni az évek során, s ma már az egyik legrégebbi PC-s játéksorozatként tarthatjuk számon. A legendás Sid Meier, és csapata, a Firaxis már évezredek óta dolgoznak a címen, s habár természetesen akadt néhány változás a brigádon belül az elmúlt pár évben, az ötödik résszel sikerült még tovább finomítani ezt a már egyébként is hihetetlenül kifinomult körökre osztott stratégiát. Örömhírem van: ha eddig annyira kerülted a Civilization játékokat, mint én az alkoholmentes sört, akkor az új epizódba nyugodtan belevághatsz. Sőt, inkább ebbe kezdj bele, mint az alkoholmentes sörbe, mert az egyenes út a guminőhöz, a Civ. viszont csak időt rabol el az életedből, viszont abból jó sokat. Talán a rabol nem is jó kifejezés. Inkább így mondom: a Civ. V-nek örömmel adsz az életedből napokat, heteket, vagy amennyit csak kér, mert tényleg annyira jó!


De először is nézzük meg, miről is van itt szó. A Civilization alapvetően egy körökre osztott stratégia, melyben kiválaszthatunk egy népet, akiket különböző módon győzelemre tudunk majd juttatni az idők során. Azt, hogy a játék hány korszakot ölel fel, és a terület mennyi szigetre (kontinensre) tagolódik, már mi állíthatjuk be, mint ahogy azt is, hogy mennyi ellenséges nációval szeretnénk megküzdeni. A legideálisabb és legélvezetesebb eset persze, amikor a kiválasztott piciny nemzetségünket a kezdeti időktől egészen a közép-távoli jövőbe kalauzoljuk el, s menet közben az egy városkával induló szerény törzsünkből egy világuralmat kivívó hatalmas nemzet kerekedik ki. S habár legtöbben a harc és a hódítás útját választják a teljes győzelem eléréshez, a Civ. nem is lenne igazán komoly, ha nem kínálna más opciókat is a nyerésre.


Éppen ezért kedvünktől vagy beállítottságunktól függően ötféle módon is befejezhetjük a játékot (illetve a hatodik az, ha menet közben kikapunk, de nem akartam ennyire pesszimista lenni). Szóval az első a már említett harci győzelem, amit a teljes uralmon keresztül tudunk megvalósítani. Az előző részekhez képest ez némileg egyszerűsödött: el kell foglalnunk és meg kell tartanunk egyszerre az összes ellenséges civilizáció fővárosát. Aztán lehetőségünk van diplomáciai győzelemre, amit úgy tudunk elérni, hogy megépítjük az ENSZ épületét, majd megválasztanak minket a szervezet vezetőjévé. Adott a kulturális elsőség lehetősége is, amihez ki kell aknáznunk a játék új kulturális pontrendszerét, és ki kell maxolnunk öt szociális ágat, majd be kell fejeznünk a Project Utopia névre hallgató… nos izé, projektet. Aztán a technológia megszállottai nyerhetnek azáltal, hogy megépítik az űrhajót, s elsőként küldik ki azt a világűrbe, de ha egyik sem jön össze, akkor szimplán az viszi el a játszmát, akinek a legtöbb összesített pontja gyűlik össze 2050-re.


Nos, látható, hogy bizony számos lehetőségünk van, s ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen nemzetséggel vágunk neki a több évszázados útnak. Minden náció és a hozzá tartozó vezér kap bizonyos bónuszokat, így mindegyik egyfajta játékstílust, s a hozzá kapcsolódó győzelmi metódust képviseli. Ennek megfelelően, ha valami furcsa perverzió okán úgy gondolod, hogy a franciáknak kellene győznie (akiket a Gamekapocs szerkesztőség belsős beszélgetésein csak bárányégető kommunistáknak szoktunk titulálni), akkor az a legjobb, ha a kulturális elsőséget tartod szem előtt, ők ugyanis abban menők. Gondolom mindenki meg tudja tippelni, milyen nemzettel kell elkezdeni a játékot, ha harc útján szeretnénk magunk alá söpörni a világot. Persze ezeket mind figyelmen kívül lehet hagyni, s igazából bármilyen nép fiait és lányait el lehet vezetni bármelyik típusú győzelem irányába, minden abszolút a játékoson áll.


Az alaphelyzet tehát olyasmi, amiről bárki el tudja képzelni, hogy mókás és szórakoztató  lehet, ugyanakkor pepecselni kell vele. Nos, a Civilization már csak egy pepecselős cucc, de pont ettől olyan jó. Ami a legjobb azonban, hogy az ötödik részre már annyira letisztulttá vált az egész, hogy a játék komplexitásának, és tengernyi lehetőségének ellenére teljesen átlátható, érthető és kezelhető az egész, még egy újonc számára is. A menük, az ablakok fantasztikusan áttekinthetőek, ráadásul szinte minden területen rendelkezésünkre áll egy-egy tanácsadó, akik azonnal a segítségünkre sietnek, ha bármi sötét fölt akadna menet közben. Mindez kombinálva az okosan beállítható automatizálásokkal azt jelenti, hogy a Civ. V sosem terheli túl a játékost, az összetettsége sosem válik a hátrányára. Ráadásul a jó hírek itt még nem is értek véget.


A Firaxis ugyanis megszüntette a korábbi csapatrendszert, miszerint egyetlen csempényi térre több egységet is lehetett tenni, s együtt mozgatni őket, ami miatt a korábbi epizódban a harc teljesen nonszensz módon abból állt, hogy a játékosok egyetlen hatalmas sereggel gyalulták le a térképet, mindenféle különösebb taktikázás nélkül. Mostantól egy csempén csak egy osztag állhat, ami rákényszerít minket arra, hogy az egységeinket okosan helyezzük el, ráadásul megjelentek a távolsági harcosok is, akik -meglepő módon- messzebbről tudnak támadni. Szintén felfrissíti a játékmenetet a városállamok megjelenése: ezek alapból kicsi, függetlenül területek, akiknek küldetéseket csinálhatunk, lepaktálhatunk velük, az ellenségünkké tehetjük őket, vagy akár el is foglalhatjuk a kis drágákat. Az ellenséges civilizációk határain például kifejezetten előnyös tud lenni egy-egy szövetséges városállam, de a diplomáciai lehetőségek szinte határtalanok.


A rajongók köreiben sok ellentétes véleményt szült a vallási- és kormányzati rendszer megszüntetése, melyeket mostantól a kultúra helyettesít, amit „gyűjthetünk”,  és különböző ágakon különböző szociális intézkedéseket indíthatunk el belőle. Abban egyetértek, hogy a régi szisztéma talán változatosabb és extrémebb dolgokra adott lehetőséget, cserébe az új viszont sokkal értelemszerűbb, és jobban átadja a folyamatos fejlődés érzetét. Alapvetően tehát a Civ 5 számos okos újdonsággal és változtatással bővült, de sajnos akad néhány olyan része is, ami még mindig nem elég jó. Kezdjük rögtön a mesterséges intelligenciával, ami a legrosszabb kombinációval jellemezhető: agresszív és hülye, mint a többieket terrorizáló gyerek az általános iskolában.


A legtöbb esetben egyszerűen brutálisan agresszívan viselkedik: bármit próbálsz elérni vele, ha a közeledbe kerül, akkor megtámad. Sokszor akkora sereggel, hogy szinte semmi esélyed ellene, hacsak nem teszed félre a korábbi terveidet a tudományos vagy diplomáciai győzelemre, s nem kezdesz el teljesen a hadseregre fókuszálni. A helyzet akkor sem jobb, ha esetleg nálad a katonai fölény: hiába egyértelmű, hogy veszíteni fog, semmilyen követelésedet nem fogadja el, inkább várja a biztos halált. Éppen ezért sokszor kiábrándító és frusztráló dolog a gép ellen játszani, s ez bizony néhányszor tönkrevághatja az egyébként 6-8 órás meneteket. Persze mindezt kiküszöbölhetjük azzal, ha online ellenfelekre kényszerítjük rá a francia kultúrát (értsd: a bagettet és a vörösbort, sajttal), s nincs kétségem afelől, hogy a Civ 5 brutálisan népszerű lesz a neten, de mégsem tudok elsiklani az AI hiányosságai felett, ennyi év után semmiképp.


Aztán ott van a játékmenet tempója. Az rendben van, hogy lassú menetű, átgondolt, meg ilyesmi, de az nincs rendben, hogy sokszor körökön keresztül semmit nem tudunk csinálni, csak nyomkodni a következő kör gombot. Néha nem is értettem, hogy egy ennyi lehetőséget felvonultató játék mégis hogyan tud ennyire üres lenni, ráadásul ennyire sokszor. Ezért tényleg nagy kár, mert egyébként ezen, s a mesterséges intelligencia hiányán kívül szinte alig lehet hibát találni a Civ V-ben. A grafika nagyon egyben van, stílusos, kifejező, ráadásul csak a nagyon nagy meneteknél terheli meg igazán a gépet, a hanghatások és a zenék pedig továbbra is csúcsminőségűek. Habár amellett azért nem mehetek el szó nélkül, hogy Leonard Nimoy szinkronja eléggé hiányzik, így ezen a téren talán az előző rész jobban teljesített.


Szóval összességében az új Civilization egy nagyon addiktív, nagyon kifinomult játék, ami előtt könnyedén el lehet tölteni órákat anélkül, hogy közben bármilyen információt is befogadna az agyunk a külvilágról. Besötétedett? Nem gond! Nincs kaja? Nem gond! Daks meztelenül szambázik az Üllői úton? Nem gond! Az viszont sajnos gond, hogy néhány probléma már régóta fertőzi ezt a sorozatot, s habár a legtöbbre találtak megoldást (ha csak részlegesen is), még mindig akad pár olyan, amit egy ötödik részben már nem várnánk. Ezektől eltekintve azonban bárkinek maximálisan csak ajánlani tudom a játékot, s most először a kezdők is nyugodtan belevethetik magukat. A civilizáció immáron mindenkié!