World of Tanks teszt

Alaposan felkavarta ez év tavaszán a Wargaming.net az MMO-k állóvízét, mivel egy erősen hiánypótló alkotást tett le az asztalra World of Tanks néven. Minden, második világégéssel szimpatizáns tudor, karosszék-hadvezér érdeklődését felkelthetik a háborús gépezet eme masszív szörnyei, sokan bizonyára szeretnék irányítani is őket, netán szervezett keretek között, klánokba verődve elkenni a riválisok tankcsordáinak száját, íme itt a lehetőség és Free to Play üzleti modell keretében, alapesetben teljesen ingyenesen tehetjük meg a hivatalos oldalról elérhető kliens beizzításával. A Panzer General már a múlté, az igazi ászt ezúttal a fehérorosz srácok hozták el a volt Szovjetunió kies földjeiről. Sőt, még a Showder Klub színeiben tündöklő Aranyosi Peti is odavan érte, azt is tudjuk, hogy itt az oldalunkon is hányunk szívét megdobogtatja egy Tigristank.


Hogy is kell elképzelni mindezt? A kliens nem nagy, gyorsan telepíthető, alig 3.5 GB-ot foglal és ráadásul jól is fut. Újszülötteknek annyit, hogy a Call of Duty, vagy a Medal of Honor tankos pályáihoz hasonlóan itt is külső nézetben irányítjuk a tonnás monstrumokat, nem is kell annyira szimulátoros megközelítésre gondolni, bár a fent említett példáktól eltérően a célzást és az irányítást sokkal komolyabban veszi. Voltaképpen csapatalapú küzdelmekben veszünk rész, három játszható féllel: az elmaradhatatlan szövetségesek mellett, a szovjet hadiipar futószalagon érkező gyöngyszemei és a németek precíz, technológiai fölényben tündöklő lánctalpasai kaptak helyett, jól követhető osztályokba sorolva méret és erő alapján. Kezdünk mindent az oldal kiválasztásával, s elsőként egy kicsiny, mezőgazdasági gépekre inkább hajazó könnyűpáncélost vehetünk irányításunk alá, mely lomha és a tetejébe még gyér fegyverzettel rendelkezik. A német Leichtetraktor, vagy az amcsi T1 Cunningham, netán az orosz MS-1 karrierünk kezdetén nem sok élvezetes játékórával kecsegtet, de mindenki a padlóról felállva erősödik meg. Ez a World of Tanks esetében hatványozottan is igaz.


Hiába is keresünk oktatómódot, nem találunk, egyenesen a csata közepén kezdünk, egy tucatnyi, látszólag főlényben lévő társunkkal egyetemben más újonctársaink hasonló botlásait figyelve. Ugyan felugró ablakok formájában az alapvető ismeretekről, irányításról tudakozhatunk, de mégis csak a mélyvíz, abból is a merészebb fajta. Az első jónéhány csatában csupán a szenvedő alanyai leszünk a háborúnak, nem érjük meg a küzdelem végét, összeszorított fogakkal asszisztálunk a tapasztaltabb játékosok szórakozásának. Már az is éppen elegendő siker, ha nem lőnek ki minket az első percekben, vagy képesek vagyunk az ellenfélbe beleereszteni pár lövedéket. A tapasztalati pontok igen lassan csepegnek, de legalább van miért a vérünket adni. Újraéledésről ne is álmodjunk, annyira nem arcade a cím, nézhetjük csendben a többiek ténykedését, netán visszaugorhatunk a garázsunkba némi fejlesztgetés erejéig. De ami a lényeg, kudarc esetén soha nem lépjünk ki az éppen folyó csatából, mert a végén még a részvételt is díjazza a program.


A játék egyébként döbbenetes hangulattal van megáldva, a belorusz srácok hihetetlen tehetséggel kapták el a kiélezett tankcsaták atmoszféráját – bár a valóságról nekünk elképzelésünk sem lehet. Habár komoly testreszabhatósággal nincs megáldva a World of Tanks, még a térképek kiválasztásába sincs túlzott beleszólásunk, legalább minden lényeges funkció a gyárként szolgáló főmenüből könnyűszerrel elérhető. Két csapat kerül egymással szembe, igen vegyes összetétellel, nincsenek szigorú szabályok, nagyon is elképzelhető a különböző nációk páncélosainak keveredése csapaton belül. Az a csapat nyer, aki kilövi az ellenfél összes tankját, vagy elfoglalja a kontrolpontok többségét – sima conquest közdelem, több játékmód nincs is, nem is éreztük szükségét. Az irányítás teljesen kézre áll, használhatjuk a külső nézetet, vagy egy belső, célzáshoz elengedhetetlen kamerát.

 
Ne kábítson el senki ez a roppant felhasználó-baráti hozzáállás: a felszín alatt komoly munka folyik a realitás visszaadása felé, bármennyire is hülyén hangzik ez. Kezdjük azzal, ha nincs elegendő lóerő a konzervdobozodban, akkor igen lassan fogsz vánszorogni előre, a legkisebb emelkedőt is megérezzük. A célzásnál ügyelni kell arra, hogy a lőtorony is a megfelelő, a kamerán látott célpontra nézzen, ami eltart egy ideig. Az sem mindegy, hogy hol kapunk be találatot, a program figyelemmel kíséri a valós adatokat is, minden harckocsinál a kapott sérülés nagysága függ ettől is. Arra mindenki rájöhet, hogy a programban található 100 korhű gépezet eltérő statisztikával van megáldva, figyelembe veszik azt is, hogy az oldalsó, vagy a hátsó páncélzat milyen vastag – hozzáértők számára mennyei manna a játék. Könnyű belefeledkezni az adatokba, joggal hihetjük el a fejlesztőknek, hogy amit látunk az, a valóságban is úgy lenne. Mi nem mélyedtünk ennyire bele, de feltehetőleg számotokra felüdülés lehet.


A fejlődés nem csak az első ránézésre bonyolultnak tűnő képzettségfában mutatkozik meg, hanem abban, hogy minden csata után némi pénz és XP üti a markunkat. Az igazi ízt persze az újabb és újabb páncélosok megszerzése adja, de az Királytigrisig tartó út bizony eléggé hosszadalmas. Kezdjük azzal, hogy a sérült tankunkat meg is kell javítani, a lőszer sincs ingyen, meg aztán mindenki örül az egyszer használatos extrák vásárlásának, melyet csak limitált ideig vethetünk be. Néhány fejlesztés örök érvényű, viszont megnyitásukhoz már a tapasztalati pontjainkat kell felhasználni: erősebb motor a sebességnek tesz jót, plusz páncél, vagy erősebb ágyú miatt a hatékonyságunk növekszik, de tovább is álcázhatjuk magunkat. Maximalisták kimaxolhatnak minden képességet az adott típusnál, de erősen ajánlatos a küzdelmek során különböző taktikákat felállítani és a túlélésre játszani, fedezékeket használni, mivel az jobb pénzmaggal párosul és nem árt spórolásba, valamint fékevesztett fejlesztésbe fogni. Ha a kellő della összegyűlt, akkor megnyithatjuk az újabb lánctalpasokat és mehet a mikro-menedzsment elölről. Megmagyarázhatatlan kényszer van bennünk erre, a közepes tankokig még viszonylag gyorsan megy minden, de az igazi kiválóságok megszerzése már komoly türelem és rengeteg szabadidő kérdése. 


Ne bukjunk el azon, hogy a harckocsi személyzetére nem fordítunk kellő figyelmet, hiszen az előrelátásunk meghálálja magát. Ráadásul a különböző szerepkörök – mint a parancsnoké, az lövészé, a vezetőé, a rádiósé és az ágyúbetöltőé – külön is nagyot nyomnak a latba. A parancsnok az ellenfelek észlelését könnyíti meg, a lövész természetesen a célzásban jeleskedik, taníttatásával gyorsabban foghatjuk be az ellenséget. A vezetőt képezve pedig a harckocsi mozgása válik gyorsabbá, míg a rádiós a csapattársaink ténykedését, dumáit hozza közelebb. Igazi veteránokká is válhatnak, ha nem sajnáljuk kitaníttatásukat.


Eddig ugyan játékbeli fizetőeszközről beszéltünk, ám nem árulunk el azzal titkot, hogy a World of Tanksnak létezik fizetős válfaja is, ahol valódi pénzért vásárolhatunk aranyakat, mellyel a fejődés is gyorsabb és akár a játék elején is beszerezhetünk durvább jószágokat is – nem kell végigmazsolázunk az odáig tartó utat. Fogytán van a lőszer, de nincs ingame zöldhasúd? Nosza, vásárolja valódi pénzért skulót és egyszer bevethető javakat, vagy csak szimplán tapasztalati pontot. Nem éppen elegáns húzás az ingyenélőkkel szemben, de ha időt akarunk spórolni, csengetnünk kell – meg aztán a kezdeti kudarcok után, vagy a rossz csillagjárás után bárki meginoghat – nem is szidunk le senkit miatta. Hozzátartozik a modern Free to Play üzleti modellhez, meg aztán a fejlesztőknek is enni kell valamit.


Néhány felfuvalkodott pályadesignernek – kerüljenek ki azok bármely szupernívós csapatból is – sírva könyöröghetnének a Wargaming.net srácainak némi tanácsért, hiszen a pályatervezés szinte tökéletesen sikerült nekik. A látvány összességégben nem sarkall hardvervásárlásra, a Bigworld engine bőven megelégszik a közepes vasakkal is, simán fut, lag ugyan előfordul, de korántsem zavaró módon. Rombolhatóság terén kétségek között hagy a játék, tény, hogy a téma megkövetelné, mégis kimerül minden pár kidönthető tereptárgyban, villanypóznában – a falakon például nem zúzhatunk át, kár. A textúrafelbontás rendben van, legyenek azok hatalmas nyílt terepek, vagy romos városi pályák, s ami a legfontosabb: van stílusa. Nem tudom, hogy ez a vérükben van-e a fejlesztőknek, de tény, hogy közel ültek a tűzhöz. Maguk a főszereplők, azaz a harckocsik az egyetlen mozgó elemek a játékban, így mindegyikük aprólékos műgonddal kerül a képernyőre, s a tetejébe még egészen fülbemászó módon, zúgnak, zakatolnak és nyikorognak, az lőtornyok pedig szépen harsognak, ha megadjuk az áldást a fuvoláknak. Az a kevés zene, ami helyet kapott legalább harsonákkal teli, dicső himnusz lehet minden parancsnok számára.


A World of Tanks folyamatosan bővül, parázs közösségi élet folyik a hivatalos oldalon, 2 számos megmérettetésre, ilyen-olyan eventekre, új fícsörök bevezetésére nyílik mód hétről-hétre. 3 millió felhasználóval bír, bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, minekután a legtöbb online játékos volt egyetlen szerveren – 91.311 ember január 23-án. Még a klánok is jól fognak járni, hiszen kimondottan az összeszokott csapatokra kihegyezett próbatételek is beépülésre kerülnek, Európa területeinek birtoklásáért, perkekkel, világtérképpel mindennel – tehát egyhamar igazi MMO cím válik belőle, hiszen egyelőre csak a henten és a tápoláson van a hangsúly. Mégis kellően felvillanyozhat bárkit, amit csendben lapul a sarkok mögött, észreveszi az ellenséget, előrehajt, majd vissza a fedezékbe. Az igazi egyéniségek is csak csapatban teljesedhetnek ki, nem semmi amikor a tucatnyi bestia egymásnak feszül, repkednek a leszakadó páncéllemezek, a rádióból folyamatosan érkeznek a helyzetjelentések. Talán néhányatok látta már az izraeli Lebanon című filmet, amely pont azt mutatja be, hogy milyen az élet egy bádogdoboz belsejében: kietlen, forró és behatárolt. A World of Tanks pont ezeknek az ellentéte. És ez így van jól.

Kapcsolódó cikk

• World of Tanks: War Stories bemutató