Sid Meier’s Civilization World bétateszt

Én magam sosem szerettem a Facebook-játékokat, lelkesen ikszelgettem ki, utasítottam el a játékfelkéréseket, rejtettem el az üzenőfalamról az összes szerencsétlent, aki gerendáért vagy haleledelért házalt nyilvánosan. Pedig Facebook-játékot fejleszteni menő, a zyngás srácok több tizenéves lánynak okoztak fülledt pillanatokat, mint az összes rágógumi zenekar fiútagjai összesen, ráadásul gyakorlatilag egyedül vannak a világon, akik nulla munka mellett képesek dollármilliókat keresni. Sid Meier látszólag megirigyelte ezt a sikert, mert a Civilization legújabb része már a közösségi oldalon mutatkozott be.


De ne legyünk rosszmájúak, normális játékfejlesztő nem csak a pénzt látja a Facebookban, hanem egy teljesen új platformot, több tízmillió potenciális játékossal és összetartó közösséggel. Márpedig Sid Meier normális fejlesztő, és ennek megfelelően alaposan át is alakította a Civilizationt – ez a játék kevésbé összetett, mint a korábban megjelent epizódok, nincs annyira körökre osztva, rendkívül fontos a játékosok együttműködése, mindemellett pont annyira nehéz, hogy a vérpistikék ne tudjanak mit kezdeni vele, de mégis bárki számára élvezhető maradjon.


A Civilization World egy másik játék. Mi a bétaváltozatot teszteltük, amihez az olvasók közül is bárki csatlakozhat, elegendő a CivWorld alkalmazást lájkolni a Facebookon, utána a megfelelő illesztő programok megléte mellett máris lehet játszani. Nyugodtan tessék elfogadni minden feltételt, a Civilization nem fog feleslegesen módosítgatni semmit, játékfelkéréseket sem küld, és az üzenőfalra sem posztol a megkérdezésünk nélkül – azért a biztonság kedvéért indítás után az alkalmazások beállításainál megköthetjük a kezét, nehogy megcsappanjon az ismerőseink száma egy kiadós játék után.


A legszembetűnőbb változás a korábbi részekhez képest a grafika lesz. A Civilization sosem kínált élethű látványt, többé-kevésbé szépen kidolgozott terepeken, hatalmas egységek és épületek álldogáltak, a vezérek pedig karikatúraszerűen voltak megrajzolva. Ha lehet, a CivWorld erre rátett még egy lapáttal, a játék ugyanis ránézésre hűen követi a facebookos zászlóvivőket. Ez ne tévesszen meg senkit, a rajzfilmes, kissé bugyuta stílus mögött jóval masszívabb játék húzódik meg, mint mondjuk a Farmville hátterében, cserébe pedig nem omlik össze a böngészőnk fél percenként az őt ért megterheléstől. A látvány egyébként a stílushoz mérten korrekt, színes és változatos – ilyennek kell lennie, ha már úgyis órákat tervezünk előtte ülni.


A játék alapköve az öt különböző nyersanyag. Az „étellel” – ide tartozik minden zöldség, gyümölcs vagy állat – a népesség száma növelhető, új házakat építhetünk, ahova további munkások költözhetnek be, hogy megpihenjenek a mindennapi munka után. A „termelés” foglalja magába az összes fémet, fát és követ: ezeket kibányászva, kitermelve juthatunk építőanyagokhoz, amikből azután épületeket húzhatunk fel, és a hadseregünket is kibővíthetjük. A „tudományt” tudósok termelik, ez szükséges a fejlesztések befejezéséhez, míg a „kultúrához” művészek kellenek, akikkel az úgynevezett csodák állíthatók elő. Végül természetesen ott a pénz, mindennek az alapja: az aranynak a kereskedelem során van kiemelkedő szerepe.


A játékosok a rendelkezésükre álló területen szabadon építkezhetnek, de megkötések és javaslatok persze vannak. A házakból csak annyit építhetünk, amennyit a populáció megenged, továbbá érdemes úgy telepíteni őket, hogy az adott nyersanyaghoz közel helyezkedjenek el, ekkor ugyanis sokkal több munkás foglalkozhat majd az adott szakmával - a házak lakóinak foglalkozását mi állíthatjuk be az igényeinknek megfelelően. A termelékenységet növelhetjük, ha a ház közelébe raktárépületet, feldolgozóüzemet, piacot, múzeumot vagy könyvtárat építünk, amiket később szintén fejleszthetünk majd. Jól látható, hogy a CivWorldben a hatékony birodalom létrehozásához nem feltétlenül van szükség területi terjeszkedésre (persze őrtornyokkal ezt is megtehetjük), viszonylag kis helyen is létrehozhatunk termelékeny országot.


Ha az alapok megvannak, csatlakozhatunk egy civilizációhoz, és itt kezd a legérdekesebbé válni a játék. Egy-egy civilizációhoz ugyanis bárki hozzácsapódhat, a játék pedig az egyes nációk közötti versenyt figyeli, és eszerint tűzi ki a korszakonként elérendő célokat. A közösségnek nagyobb szerepe van, mint eddig bármikor: a közös céloknál a termelésünk összeadódik, a fejlesztéseket közösen dobjuk össze, a csodákhoz szükséges „híres emberek” is több játékostól érkeznek, továbbá a harcok során a hadsereget is együtt kell kiállítanunk. Nagyon fontos, hogy együtt tudjunk működni a többiekkel, ehhez egy belső chatrendszer is a segítségünkre lesz – más kérdés, hogy ennek a jelentőségét még sokan nem értik egyszerűen, és inkább ülnek a vagyonukon ahelyett, hogy a háborúhoz bedobnának néhány egységet a közösbe. Szinte már most körvonalazódik egy ökölszabály a játékban: a kisebb civilizációk néha eredményesebbek a kevesebb játékos miatt, mint a nagyok, ahol óriási a fejetlenség, és mindenki a maga útját akarja járni.


Mint minden Civben, itt is folyamatosan fejlesztenünk kell: a kutatandó technológiát egy fejlesztési fából választhatjuk ki, ide kell szorgosan gyűjtögetnünk a fentebb már emlegetett tudományt. A folyamaton egy minijáték segítségével gyorsíthatunk, ilyenkor egy labirintusban kell végighaladnunk a ráadás pontokért, de úgy, hogy nem látjuk az egész labirintust, és a lépéseink száma is korlátozott. A szintén ismerős csodákhoz – ezek általában valahogy fokozzák a civilizációnk teljesítményét, vagy más extrákat adnak – először híres embereket kell toboroznunk a kultúrapontok gyűjtögetésével, majd utána a különböző hírességek kombinálásával juthatunk hozzá az újdonságokhoz. Minijáték itt is van: egy képkirakós játékkal kapunk extra kultúrát.


Ami különösen tetszett, az a kereskedelem és a politika. A piacra az egész játékostábor ellátogathat – durván kétszázan vagyunk egy játékban –, és mindenki eladhatja a saját portékáját, illetve megveheti másokét. A dolog érdekessége, hogy a piaci árak attól függően változnak, hogy melyik termék iránt milyen a kereslet: ha sokat vásárolunk valamiből, az árak emelkednek, ha viszont sok cuccon adunk túl, csökkennek. Játszani lehet: az igazán menő játékosok egész nap ott ülnek, szorgalmasan jegyzetelik az árfolyamokat, és próbálnak haszonhoz jutni. A politika legfőbb finomsága, hogy a miniszteri, illetve a hercegi posztokra a játékosokat választják meg – hat plusz egy magasszintű gamer kiváltságokhoz jut, a védelmi miniszter például parancsokat adhat a háború során más játékos egységeinek (itt alapvetően harci felállásokra kell gondolni, a csata maga automatikus), a pénzügyminiszter pedig aranyat oszt. Bizonyos kérdésekben szavazhatunk is: a posztunktól függően eltérő súllyal véleményezhetjük az inváziók és az adószedés kérdését is többek között.


Érezhető, hogy a játék mögött okosan kigondolt rendszer áll, de azért túl sokat ne várjunk tőle: ez még mindig egy Facebook-játék, így a „műfaj” minden sajátosságát magán viseli. A játék tempója egészen más, mint a korábbi Civeké, itt óránként egyszer arathatunk, a ráadás pontokért kénytelenek vagyunk állandóan gép előtt üldögélni, a munkások felett felbukkanó buborékokat pukkantgatni, illetve a minijátékokat megoldani. A harc is lassú, két és fél percig tart minden támadás, noha az alatt semmi érdekes nem történik. A CivWorld is olyan, mint a Farmville: fél óránként tudunk benne igazán aktívan tevékenykedni, de igazából a böngészőben végig nyitva van a játék ablaka, és odanézünk, ha kell – a dolog működik.


Nekünk a játék nagyon tetszett, szabályosan magába szippantott bennünket, de nem lepődnénk meg, ha valakinek az ingerküszöbét nem ütné meg a CivWorld. Ha lehet, ez sokkal időigényesebb játék, mint a hagyományos részek, pedig az eltelt idő alatt jóval kevesebbet játszunk, mint szeretnénk. Bizonyára sokakat a CivBuck rendszer is eltántorít majd, s bár a valódi pénzért beváltható extrák száma korlátozva van, azért biztosan lesz, aki előnyhöz jut általa. Szintén terhes egy kicsit, hogy állandóan a minijátékokkal kell szöszölni – ez kicsit elvonja a figyelmet a valódi stratégiai részről. Mindazonáltal a CivWorld az első olyan Facebook-játék lett, amit nyugodt szívvel ajánlanánk bárkinek: hangulatos, érdekes és izgalmas, ráadásul inkább ez, mint a Farmville, nem?