Dead Island teszt

Vannak vonatok, melyre feltétlen fel kell szállnunk. A játékipar masinisztái manapság egyre-másra visznek el minket a zombik által sújtott világokba, az őrület nem csillapodik, legyen az arcade játék, netán teljes értékű dobozos cím. Amióta a lengyel illetőségű Techland és a Deep Silver kidobta a játék első trailerét, melyben egy kislány elátkozottá válását tekinthettük meg, a vírusmarketing beindult, a nyugati csapatoknál relatíve szerényebb költségvetéssel megáldott stúdió ki is használta a hisztériát, azt mutatta nekünk, amire nem mondhattunk nemet: trópusi, nyitott világ, előholtak ezrével, egyáltalán nem lineáris játékmenet és szerepjátékos beütés. A Dead Island hozza is kötelezőt, de egy hangyapöcsnyivel sem mutat többet. Ettől még sikerült kiköszörülnie a Techlandnek a nem is olyan régen, a Call of Juarez: The Cartellel vétett hibát a nebáncsvirág játékosok szívében. Iszonyú jól nyit a játék: az idilli nyaralás a feje tetejére állt, zombik mindenhol; zombik jók, a zombik cukik, zombikat ölni a legjobb alternatíva. A lányok is szépek és formásak, de nem azért véreznek, mert megjött nekik.


Kedves oldalbordámnak ecseteltem nemrégiben azt, hogy milyen frankó játék is a Dead Island, mire hetykén rávágta, hogy szerinte nem illenek a zombik a paradicsomi környezetbe. Szerintem viszont pont az éles kontraszt adja meg a nagyszerű hangulatot, hiszen a szemnek gyönyörű táj, és a húzós kis összegért befizetett nyaralás egy csapásra kaotikussá válik – kellemes kárörvendés lett úrrá rajtam. Nagy valószínűséggel belátható időn belül úgysem juthatunk el egy Csendes-óceáni izzadásra, legalább jókat derülünk azon, hogy akik igen, legszívesebben máshol lennének és ahol nem menti meg őket a zsíros bankszámlájuk, a biztosításuk, sem a nagykövetség. Lehet, hogy saját magam hülyesége az, hogy sokan úgy látják, a játék összelopkodott ötletekből épít: tény, hogy sokat merít a Dead Risingből, a Left 4 Deadből és a Fallout 3-ból, mégis inkább azt érezzük, hogy a Dead Island egyedi és jól működik, amikor nem zavarnak bele a képbe a bugok. Utóbbi már szinte velejárója a nem felkapott fejlesztők munkájának. Meg kell barátkoznunk ezzel.


A Csendes-óceán déli részén elterülő, festői szépségű Benoi szigete biztos nem fog a jövőben a legfelkapottabb látványosságok közé tartozni, de nem volt mindig így. Miután egyik éjszaka egy nagy bulizás után a rákvörös német és minden egyéb etnikumba tartozó turisták nyugovóra tértek, nem várt meglepetéssel ébrednek. Svédasztal van reggelire – csakhogy ők vannak az étlapon, hiszen a szigetet egy csapásra zombi-apokalipszis sújtotta, zűrzavar mindenhol, szétdobált bőröndök, hullák – jobb esetben nyugton, rosszabb esetben a mi torkunknak ugorva. Az első sokkból feleszmélve rájövünk, hogy mi is egyike vagyunk a túlélőknek, akikből nincs sok és nem is marad így, ha valamit nem teszünk közösen a túlélés érdekében. A szállodából kimenekülve a strandon találunk párat a mieink közül, így aztán ideiglenes barikádunk mögül a tettek mezejére lépünk. Bár a játék érezhetően terel minket a megoldás felé, számos küldetést vehetünk fel, bebarangolhatjuk az egész szigetet. Kár, hogy igazán nyílt terepek nincsenek, kicsit zsúfolt is, mégis nagyszerű játéktér, amire az első rácsodálkozás után elmerülünk.


Egészen pontosan négy karakter bőrébe pattanhatunk saját stílusunknak megfelelően, akik saját kidolgozott háttértörténettel rendelkeznek, mindenkinek megvan az oka, miért van itt a zűrzavar pillanatában, és ami a legfontosabb, hogy egyedi speciális képességekkel rendelkeznek. Xian Mei, a távol-keleti szépség a szállodában dolgozik, mivel Kínában nem akarja gyártósorok mellett konzerválni fiatalságát, ráadásul még a szúró és vágófegyverekhez is ért. Sam B egy olcsójános rapper, aki éppen Royal Palmsban adott volna koncertet, talán a gettóban töltött fiatalsága révén ért a tompa ütőfegyverekhez. Míg Logan, a kötelező egykori amerikai focista elsősorban a dobófegyverek tisztelője, jót tett neki az évek során alkalmazott pontos passzolgatás. Végül itt van nekünk Purna, a volt rendőrnő Ausztráliából, aki nagyszájú, rendíthetetlen lőfegyver-specialista és vonzó is, ahogy azt már a TNT zenekar a zavaros ’90-es években megénekelte. Kezdőknek Sam B ajánlatos, nem utolsó sorban azért, mert alaptulajdonságai a legjobbak, s erőltetett beszólásaitól szinte mindig kacagnunk kell.


A gondtalan mosolygás, a dőzsölés csakhamar átcsap földöntúli vicsorgásba. Az alaphelyzet ugyebár adott, mégis meglepő, hogy történet terén mennyire kihozza magából a maximumot a Dead Island. Kezdetben még annyi a teendő, hogy egy viszonylag biztonságos főhadiszállást alakítsunk ki a helyi vízimentők bázisán, s legyen rádiókapcsolat a túlélők másik, a világítótoronynál lévő csoportosulásával. Visszaállítjuk az áramellátást, majd sokkal nagyratörőbb terveink lesznek. Számos életben maradt tag várja, hogy csip-csup ügyeit elintézzük a mellékküldetésekben: megtalálni szeretteiket, szívükhöz nőtt, elhagyott tárgyaikat, egy gallon üzemanyagot szerezni a holttestek elégetéséhez, orvosi felszerelések megszerzése, szóval elég egyértelmű célok ezek, bár nem mindegyikük ugyanolyan könnyű. A jutalom némi pénz és valami hasznos, fegyverként használható tárgy is lehet. Természetesen a kihívás legyűrése megmutatkozik a kapott XP-ben is. Mindig van mit tenni, még akkor is, ha felfedezőútra indulunk, találkozhatunk bajbajutott nyaralókkal is. Rengeteg elfoglaltságunk akad, jó pár megtett kilométerrel a lábunk alatt, viszonylag hamar juthatunk egy terepjáróhoz is, szóval ahol lehet, örömmel gázoljuk el a respawnoló zombikat.


Mivel a Techland büszke a játék RPG-s beütésére, így egy képességfát használva fejleszthetjük a karakterünket. Leölt ellenfelek után, teljesített küldetésekért tapasztalati pont jár, amit a szintlépés követ, ahol egy skillpontot költhetünk el három kategóriába tartozó fejlesztésekre. A Furyhoz tartozók részben növelik a hatótávolságunkat és a pontosságunkat, míg a Combat (harci) képességekkel ütő és vágó, valamint a lőfegyverek esetében leszünk hatékonyabbak. A mordályok javítása is eredményesebb, de emellett pisztolyok sebzése és eldobott eszközök pontossága is növekszik. A Survival-képességek az életben maradásunkat könnyítik meg, ha nem sajnáljuk rájuk a pontot, akkor több cuccot cipelhetünk magunkkal, nagyobb kárt okozunk a közelharcnál, javul a zárfeltörési szakértelmünk, az állóképességünk és az életerő-pontjaink száma. Utóbbit egyébként a viszonylag ritkán megtalálható medkitekkel és a könnyen megszerezhető energiaitalokkal állíthatjuk vissza, csak éppen túl keveset gyógyítanak. Egynéhány képességet három szinten át is kimaxolhatjuk. Többször esett meg velem, hogy a túlerő igen-igen leamortizált, fejvesztve rohantam a parti nádfedeles bár felé üdítőitalokat keresve. Közbe persze a dögök megállíthatatlanul közeledtek. Többször felszökik az adrenalin, de nem fogjuk halálra fosni magunkat. A hangulat nyomasztó, olykor már idegesítő a monoton harc, főleg olyan területeken, ahol már jártunk korábban. De a holtak már csak ilyenek.


A harc tényleg kiélezett, látványos és kegyetlen, főleg közelharcnál, amikor már egy komolyabb zúzó és vágóalkalmatosság is a kezünkbe akad. A kezdeti botok és hajólapát gyorsan leamortizálódik, talán túl hamar is, így mindig arra leszünk kényszerítve, hogy új rögtönzött fegyver után nézzünk. Vascsövek, kalapácsok, sarló, macséta és megannyi finomság áll a rendelkezésünkre, szinte mindenhol rájuk bukkanhatunk. Ütések és rúgások kombinációival, figyelve az időzítésekre és a zombik kalimpálására kis gyakorlással sikereket érhetünk el. Nehezebb fokozaton nem árt taktikázni sem, hiszen ki akar a nyakába egyszerre öt-hat delikvenst. Ha nem céltalanul bolyongunk, igyekezzünk egyenként elintézni őket, eltörni a csontjaikat – igen, a célkeresztet irányítva mi magunk szabhatjuk meg a csapás beérkezésének helyét. A kéz- és lábcsonkolás jelentősen megkönnyíti a helyzetünket, ha pedig már földre kerül a derék élőholt, szétzúzhatjuk a koponyáját. A hatékonyság szempontjából tehát létszükséglet a karakterünk pontosságának fejlesztése. És persze ha elszakad a cérna, aktiváljhatjuk a feltöltődött Fury-t, mely igen korlátolt ideig előhozza belőlünk a dühöngő vadállatot - a kép szürkéssé változik, vörösen izzanak az ellenfelek, mi pedig gyepálunk ahogy a csövön kifér.


Hiába, a mennyei nyaralóövezetet nem háborúra találták ki, az ott megtalálható ideiglenes fegyvereink csakhamar kettétörnek, mondjuk a fém fegyvereknél szinte érthetetlenül hamar. Ha megszerzünk különféle tervrajzokat, és egyéb alkatrészeket, mint szögek, ragasztószalag, drót, alkohol stb., az adott pontokon megtalálható munkapadoknál bármikor létrehozhatunk egyedi fegyvereket is. Legalapvetőbb példa, hogy van egy tuti baseballütőnk, egy rakás százas szögünk, nosza, máris van egy tüskés buzogányunk. Később már egészen durva jószágok is a kezünkbe akadhatnak, mint a lángoló tuskók, amivel már igen szépreményű az aprítás. A javítás nem létszükséglet, éppen elég mordályt találunk mindenfelé, de szorult helyzetben jól jöhet, ha kikalapáljuk a meglévő roncsokat, ami viszont pénzbe kerül, sok pénzbe. Szintén érthetetlen, elvégre nem munkásember végzi helyettünk, hanem mi magunk – miért kell magunktól pénzt kérni, a saját szolgálatainkért, kedves Techland?  Egyébként rengeteg zöldhasúra lesz szükségünk a játék során, amikhez bőröndökből, bungalókban lévő szekrényekből és a holtesteket átkutatva juthatunk hozzá. Erre soha ne sajnáljuk az időt. Szintén a munkapadoknál fejleszthetjük a fegyvereink alaptulajdonságait is, de túl sok hasznát nem láttam ennek, mindig jönnek durvábbak a régiek helyére.


A lőfegyveres harc kimondottan szórakoztató, de naná, hogy a muníció erősen korlátozott, így aztán folyton vissza kell térnünk a közelharchoz. Távolról leszedegetve a hullákat szinte legyőzhetetlennek érezzük magunkat, a megoldás erősen hasonló sok más játékban látottakhoz, itt viszont csak kiegészítő elem. Az összecsukló, megcsonkított, folyton ordibáló zombik látványa eléggé hatáskeltő, a durvább sérüléseket lelassítva csodálhatjuk meg – ritka véres cím a Dead Island, s mint ilyet, alaposan meg kell becsülni. A mezei élőholtaknak is több fajtájuk van, akikkel később magasabb szinten találkozunk. Vannak sima zombik, és visítva rohanó és nagyokat ugró gyorsak, akiket már egy-két ütés is leterít. Az igazi kihívást a két méter magas izomkolosszusok jelentik, akik bár lassan csoszognak, ha egyszer meglendítik a parasztlengőt, szegény hősünket eltalálva az négy-öt métert repül tehetetlenül. Ha minden kötél szakad, akkor kihasználhatjuk a környezeti adottságokat; gáztartályokat hajíthatunk a csoportosulások közé, amit felrobbanthatunk, Molotov-koktéllal kínálhatjuk meg őket, a tenger közelében, pedig lerúghatjuk őket a stégről, mert a víz sebzi őket. Hibaként felróhatjuk, hogy nem minden tökéletesnek tűnő csapás sikeres, olykor elkerüli a célpontot és melléütünk, míg  az ellenfél sose hibázik. Durvább példányoknál szinte mindig bejön az odarohanás, majd csapás és visszavonulás stílus. Sokszor padlót is fogunk, főleg az Act 3 után már nem kevéssé válik frusztrálóvá a megállás nélküli öldöklés, és persze a legrosszabbkor nincs nálunk plusz fegyver, vagy egy rohadt medkit.


Benoi-szigete kellően hatalmas és változatos, de nem olyan orbitálisan nagy, hogy elvesszünk benne. A bázisonként szolgáló térképen él a gyorsutazás lehetősége, s a garázsban mindig ott parkol egy platós terepjáró, amit megpakolhatunk minden földi jóval. A járművezetés arcade-osabb nem is lehetne, egyhamar a szélvédő is betörik, amit karakterünk puszta kézzel tol ki, a zombik elütése remek élmény, rögtön kézre áll az irányítás. Van, amikor csak céltalanul elkalandozunk, ami ritka, hiszen minden az aktuális feladatunk helyszínéhez vezető utat mindig láthatjuk, így eltévedni sem fogunk. Olykor derülünk a közjátékokon, például az egyik bögyös cosmo-lány keresi elveszett szerelmét, akire rá is lelünk a gyémánt kategóriás bungalóknál egy halom részeg és beszívott nyaraló társaságában. Ők már megtalálták a legéletképesebb szórakozást ilyen kilátástalan helyzetben. Ám a faszi nem akar visszamenni barátnőjéhez, mert unja a picsogásait, helyette arra kér bennünket, hogy mondjuk azt neki, hogy meghalt. Bár a mellékküldetések többsége egyszerű, mint a bot, akadnak érdekes közjátékok – ezek felfedezése adja a Dead Island pikáns fűszerét. És a gyűjtögetés is, a szigeten itt-ott megtalálható személyi igazolványok, hangfelvételek és dokumentumok várják a 100 százalékra törekvő játékosokat.


Akár négy játékos is tolhatja kooperatívban az anyagot, társainkkal vállvetve még az élmény is hatványozódik. Barátaink bármikor becsatlakozhatnak és mi is az éppen folyó kalandokba – alapesetben az online co-op be van kapcsolva, s meglepődtem, hogy egyszer csak mellettem termett egy kolléga. Nincs viszont osztott képernyő, sem pedig LAN, vagy System Link az Xboxon, de így is bármikor találhatunk magunknak segítőket. Az összedolgozás pedig gyakorlatban is jól vizsgázik, csak nehogy elhappolják előlünk a durva lootokat. A hónap végén érkező DLC-ben pedig az arénákban zajló hordamód is elérhetővé válik majd.


A Dead Island nem a legszebb játék, amivel eddig találkoztunk, a Chrome Engine viszont az idei évben a legszebb arcát mutatja. De a tengerpart, az abszolút hihető nyaralóövezet, a belső terek és a vadon tényleg telitalálat. A kilátás festői, mondjuk PC-n alapesetben 60 százalékon van a Field of View, de konfigurációs fájlok buherálásával, vagy egy egyszerű segédprogrammal olyan beállítási lehetőségeket is használhatunk, melyek alapból nem elérhetőek. Közelről nézve az NPC-k animációi nem a legjobbak és a szájszinkronizálás sem jön össze mindig. A szinkron hozza a közepes szintet, a túlélők rájátszva nyavalyognak,, karakterünk beszólásai sem valami változatosak, a négykerekűek motorhangja a komikum határán áll, a zene viszont jól elbújik a háttérben. A környezet zajai, a hullámok morajlása, a sirályok csipogása a vadon zajai tényleg a helyükön vannak. Nem tökéletes játék a Dead Island, számtalan apró, de zavaró bug miatt nem kaphat kerek pontszámot, az MI gyakran bezavarodik, a zsúfolt belső tereken néha beszorulunk, villognak a textúrák. A sebességgel nagy gond nincs, inkább lelassul a framerate, mintsem beszaggat. Szükségszerű okokból az öregecske, munkára szánt PC-men teszteltem a játékot, nem pedig a gamer-konfigon (félve merem leírni): AMD X2-vel, 2 giga RAM-mal és egy egygigás Geforce GT 440-en, ahol abszolút játszható 30-40 fps-t produkált a cím az alapbeállításokhoz nem nyúlva.


Habár a fékevesztett ijesztgetésekhez szokott játékosokat csak pár blőd jelenet tudta megijeszteni, például amikor az alagsorban, gyér világítás mellett a hátunk mögött kapjuk a nyakunkba az áldást, de többnyire a mértéktelen zombigyilkolda lett a Dead Islandból. Ami teljeséggel elég az elvárásainkhoz, főleg az új karakterekkel való újrajátszhatóságot figyelembe véve. Első blikkre, nem megoldva minden mellékküldetést jó 15 órába telik a végigjátszása, ami mindenképpen üdvözítő. A környezet arra való, hogy felfedezzük, érezzük a minden sarkon ránk leselkedő veszélyt, a harc igazán megkapó hack’n slash, a fejődési rendszer átlátható és okos, valamint a történet is meglepően kellemesre sikerült. Ha nem lenne a sok apró hiba, a kimunkálatlanság, talán még a pontszám is hízelgőbb lenne, de a Techland javában dolgozik minden kényelmetlenség megoldásán. Nem nyújt se többet, se kevesebbet a Dead Island, zombirajongóknak megérkezett az idei manna, mely még a Dead Rising 2-t is kenterbe verte.

Kapcsolódó cikk

• Interjú a Techlanddel