Counter-Strike: Condition Zero Bemutató

Természetesen azóta igencsak megváltozott a helyzet, hiszen bolti játék lett belőle, a többi Half-Life kiegészítővel együtt saját update és szerverkereső felületet kapott, az azóta sokat szidalmazott Steam névre keresztelt segédprogram képében, mely immár megakadályozza, hogy eredti HL cd kulcs nélkül tudjuk internetes játékba bonyolódni. Azonban mégis, a Counter-Strike egyre inkább terjed, hiszen az alapjáték (lényegében a cd kulcs) már olyan piti összegekért megvásárolható, hogy minden, a stílust kedvelő egyénnek érdemessé válik beleinvesztálnia.

Na de hogyan is gondolhattuk volna, hogy a mai pénzéhes, kőkeményen kapitalista világunkban van olyan dolog, amiről nem akarnak további róka-farkas- esetleg medvebőröket lehúzni. Sajnos a Counter-Strike, -amely egy eredetileg egy lelkes csapat ingyenesen használható munkája- lett a következő célpont, és a Valve már-már Electronic Arts-hoz méltó pénzéhséggel, viszont fele akkora profizmussal csapott le a lehetőségre, hogy egy single player játékot készítsenek a többjátékos orientált CS mellé. Bele is fogtak hát a jómunkásemberek, először is a Star Trek FPS-eiről elhíresült Ritual kezébe adva az alkotás lehetőségét, akik viszont éveket bénázva képtelenek voltak akármivel is előrukkolni. Legalábbis sokáig ezt hittük. Aztán kikerült egy béta verzió, melyben megtapasztalhattuk, hogy milyen egyjátékos módot hozott össze a Ritual, de erről inkább később szeretnék beszélni, most folytassuk a fejlesztés hányattatásait boncolgató szappanoperánk következő fejezetét. Természetesen ekkorra már tetemes késést halmozott fel a játék, és a pár éve még éppen elfogadható szinten leledző, a HL motor által szolgáltatott grafika bizony kezdett igencsak kevéssé válni, és mint azt alább olvashatjátok majd, bizony a Ritual-féle egyjátékos kampány sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Így hát a Valve egy laza csuklómozdulattal a kukába (azaz inkább mellé) hajította a megjelenés előtt álló játékot, és a fejlesztést átadta a Turtle Rock stúdiónak, akik főleg a Counter-Strike-os botok programozásával szereztek maguknak hírnevet. A Turtle Rock természetesen egészen másképpen közelítette meg a feladatot, hogy saját akaratukból, vagy pedig felső utasításra, azt valószínűleg sosem tudjuk meg, mindenesetre mégis ennek a stúdiónak a az utolsó pár hónapban elkövetett keze munkája az, ami végül 50% fölé tornászta az értékelésemet.

De mi is volt ez a két, törzsgyökeresen eltérő koncepció, amit a két stúdió követett? Először is a Ritual egy rendes, „megyek előre a pályákon és irtok” stílusú klasszikus egyjátékos kampányt tervezett, melyet meg is valósított, és tulajdonképpen teljesen el is készített, mikor a Valve megcsóválta a fejét (horizontális irányban), és azt mondta, hogy akkor tessék Turtle Rock. Ez utóbbi pedig megfogta, grafikailag feltuningolta a klasszikus CS pályákat, épített egy-két új darabot, és mindezt ráhelyezte egy parasztvakítás szintű, még az ÚT egyjátékos módjánál is sokszorta szegényebb pályasorra. Itt a feladatunk nem más, mint végigmenni pályáról pályára, és megnyerni a köröket. Akkor nyerhetünk, hogyha teljesítettük amiket előír a program, és legalább két ponttal vezetünk az ellenfél előtt. Néha olyan fantáziadús dolgokat is bedob a játék, hogy ölj meg valakit sniperrel, vagy éppen géppuskával, esetleg szabadíts ki minden túszt. Ez utóbbi különösen a kedvencem, hiszen nagyon kedves gondolat, hogy amíg mi a túszok kiszabadításán dolgozunk, addig a csapatunk módszeres kiírtja a terroristákat, (mert hogy csak jó agymosott amerikai hazafi lévén csak anti-terroristát alakíthatunk), így a túszmentés kapásból kudarcba fullad, és amikor öt körön keresztül tapasztaljuk ezt folyamatosan, akkor azért már heveny arcizomrángást tud okozni a dolog. Minden pálya előtt az adott keretből összeállíthatjuk a csapatunkat a három kategória alapján osztályozott katonák közül, és így indulhatunk el a „küldetésre”.

Mondanom sem kell, hogy ez a rész is sokszorta kidolgozottabban és igényesebben jelent meg az UT2004-ben, de ezen már fel sem bosszantom magam. Ami viszont tényleg remekül sikerült, az a pályák optikai felújítása, csak éppen itt is mondhatni felesleges volt. A legtöbb pálya tereptárgyakkal gazdagodott, különböző objektumok jelentek meg, változatosabb és szebb textúrák feszülnek a falakra, úgy ránézésre is gusztusosabb az egész. Ennek ellenére ezzel is sikeresen két szék közé puffantak a fejlesztők, hiszen hiába fejlesztettek akármennyit is, ez még így is körülbelül 5 évvel van elmaradva a mai ÁTLAG grafikai szinttől, a másik oldalon pedig ott vannak a hardcore CS játékosok, illetve a szegényebb géppel rendelkezők, akiknek pedig nincs szükségük a grafika felújítására. Hiszen természetszerűleg a kinézet javulásával permanensen megemelkedett a gépigény is, hála a jó öreg motornak, amit gondolom csak igen nagy eszkábálások után sikerült például 32bit, vagy részletes textúrák megjelenítésére képessé tenni. De ez a „két szék között” megállapítás nem csak a grafikára, hanem az egész játékra is igaz. Ha egyszer ott a sima Counter-Strike, amely tulajdonképpen ingyenes, elterjedt, a leggyengébb gépeken is elfut, akkor kinek lehet igénye egy grafikailag megtuningolt változatra, mely még mindig ronda, viszont drága, de legalább nagy a gépigénye.

Az egyedüli pozitívum, amit viszont tényleg el kell ismerni, hogy a Turtle Rock azt jól megcsinálta, amihez ért: mégpedig a mesterséges intelligenciát. Bizony, ebben igen jól teljesít a Condition Zero. A botok képesek korrekt taktikai csapatjátékra, nem látnak-hallanak jobban, mint embertársaik, és nem is kapnak háttal állva félfordulattal fejbe egy távcsöves vadászpuskával. Mondhatni egészen élvezetes velük a játék, méltó ellenfelek egy igazi ember ellen vívott küzdelem előtti felkészülésre. Új harci eszközök is helyet kaptak programunkban, ezek közül is a kedvencem az anti-terroristák rohampajzsa. Na nem azért, mert olyan jól használható lenne (értő kezekben azért lehet az), hanem azért, mert poénos. Érdekes helyzeteket szül az, amikor egymással szemben áll egy pajzsát maga előtt tartó –és ezért lőni képtelen- anti-terrorista, és egy vele szembenálló, és épp fejben vadul taktikát kidolgozó, kezében AK-t szorongató terrorista. A terroristák új gépfegyverének nem találtam sok értelmét, de hát valamit ide is be kellett rakni, ezt fogadjuk el.

És akkor essen szó végre a fent már többször beígért, azonban korántsem ennyire kívánatos Ritual-féle egyjátékos bohóckodási lehetőségről, melyet, mint mondtam a Valve egy laza csuklómozdulattal a kuka MELLÉ dobott. Arról van szó, hogy valószínűleg mégsem akarta több év munkáját (?) egyszerűen semmissé tenni, így „deleted scenes”-ként beépítették, mint valami „bonuszt”, nyilván ezzel is azt próbálták elérni, hogy le legyünk döbbenve, hogy mennyi minden jóságot kapunk a pénzünkért. Persze: kapunk a pénzünkért egy teljesen elavult, 5 éve még talán elmegy számba sorolható, gyakorlatilag a nullához konvergálódó bugyuta történettel megvert valamit, ami minden téren csak lop az eredeti Counter-Strike-tól, de hozzá a teljesen bugyuta és förtelmesen kinéző pályákon, valamint a rettenetes, játékélményt igencsak foltokban felmutató játékmenetet rakta. Látszik, hogy két külön fejlesztés a dolog, hiszen itt még az AI-t sem sikerült olyan szintre hozni, hogy többet tudjon tenni egy fél marék száraz diónál, de legalább a grafika olyan ronda, hogy ezt már meg sem fogjuk tapasztalni, hanem becsukott szemmel nyúlkálunk az escape gomb irányába.

Egyéb téren nem sok változások történtek. A menük valamelyest megszépültek, és használhatóbbak lettek, a beállítások gyorsabban elérhetőek, és beépült egy borzasztóan monoton háttérzene is. A hangokon nem sok változást véltem felfedezni, az irányítás, és minden egyéb dolog maradt tulajdonképpen csekély dolgoktól eltekintve változatlan.

5 éve még ujjongva és tapsolva fogadtam volna mindezt, és a kiváló Counter-Strike megkoronázásaként valószínűleg ódákat zengtünk volna újdonsült kedvenc játékprogramunkról. Azonban ma ez nem hogy kevés, hanem egyszerűen pofátlanság. Ennek ellenére mégis veszik, mint a cukrot, a név ugyebár elad mindent, és hiába jövök én azzal, hogy itt pofázok olyanokról, hogy teljességgel felesleges, hiszen aki a Counter-Strike-hoz nyúl, az nem a grafikáért teszi, és nem is akarja egy teljes program árát letenni az pultra, a tulajdonképpeni semmiért, mikor mindezt kicsivel kevésbé látványosabb formában megteheti ingyen is egy sima Counter-Strike-kal. Úgy néz ki ez mégsem így van, hiszen a toplistákon rendszerint ott van a 3. hely környékén. Így zárásul egy fórumozó mondatát idézném, mely szerintem ragyogóan kifejezi a helyzetet: „Mi van a Condition Zero dobozában, ami ennyit érhet?”.

Kapcsolódó cikk

• Counter-Strike: Condition Zero Teszt