Air Conflicts: Pacific Carriers teszt

Az Egyesült Államok hadba lépésének hivatalos pillanata, a második világháború egyik legnagyobb eseménye. A Pearl Harbor-i csata sötét krónikáját ezernyi mű dolgozta fel az évek alatt, készült belőle több könyv, mozifilm, és videojáték, az Air Conflicts: Pacific Carriers is ez utóbbiak a sorát hivatott folytatni, ezúttal mindkét fél szemszögét követve.


Ébredj riadtan a légoltalmi sziréna morgására, pattanj repülőgépbe, és verd vissza a mocskos ferdeszeműek támadását. Végeztél? Állj élére a dicső Japán Császári Hadsereg ostromának, és tanítsd meg a kapitalista, hamburgerzabáló kutyákat pitizni, köpj az arcukba, nem méltóak a kegyelemre. Háborúban nincsenek barátok, csak ellenségek, válaszd akár USA, akár a Japán hadjáratot, kegyetlennek kell lenned, hiszen nemzeted jövőre múlik ezeken a perceken.


A játék történetét a Campaign menüpontban ismerhetjük meg. Sablonos dokumentarista stílusban tárulnak elénk az események, a rövid bevezető után pedig máris a csendes-óceáni hadszíntéren találjuk magunkat, repülőnk kormánya mögött. A feladatokat rádión kapjuk meg, csapjunk össze az ellenség vadászgépeivel, semmisítsük meg a szárazföldi célpontokat, süllyesszük el az idegen flotta zászlóshajóját, vagy egyszerűen csak végezzünk felderítést, és mérjük fel, mekkora sereg van úton felénk. A küldetések változatosak, még hajón is kell szolgálnunk néhány alkalommal, a kapott feladatok pedig olykor menet közben változnak, nagyon ne rendezkedjünk be soha.


Az Air Conflicts széria előtt tisztelegve a legnagyobb hangsúlyt ezúttal is a repülőgépes missziók kapták. Tucatnyi vasmadarat kell győzelemre vezetnünk az aeriális harcmező golyók szabdalta felhőzetében, akadnak egyszemélyes megbízások, de a legtöbbször flottában repülünk. A gépek között gombnyomással lehet váltani, ha lezuhannánk se ér véget a bevetés, csak egy másik pilóta bőrébe bújva dolgozunk tovább, de jól jön a lehetőség akkor is, ha kifogyott a lőszerünk. Tartsuk hosszan nyomva a backet, s pár másodperc múlva már egy szűz gépben fogunk suhanni, a gép meg hadd menjen vissza a bázisra, újratöltésért.


A helyszínek között olyan legendás nevek szerepelnek, mint Pearl Harbor, Wake Island, Maleolap Atoll, Wotje Atoll, Midway, Tulagi, Darwin, Henderson Field, Rabaul, Iwo Jima, Leyte Gulf, Okinawa vagy Tokyo. A kampány során megfordulunk az amerikai-japán küzdelmek minden fontos állomásán, s ha éppen nincs kedvünk a történethez, akkor is elüthetjük az időnket. 


A training menüpontban gyakorolni tudunk, az instant battle gombra nyomva csak ki kell választani egy helyszínt, egy napszakot, és egy feladatot, például hogy légi, vízi, vagy szárazföldi pontokat kelljen-e támadni, míg a survive egy teljesen új módot nyit meg előttünk. Egy hadihajó légvédelmi ágyúját kezelve ellenséges repülőket kell vadásznunk az égről, a rohadékok hullámban támadnak, kevés az esélye annak, hogy aznap este flottánk ne a halakkal vacsorázzon.


A játékmenet izgalmas és variábilis tehát, ami pedig a legelképesztőbb élményt tudja nyújtani, az az öreg vadászok vezetése. Az ember szíve kiugrik a helyéről egy-egy látványosabb manőver után, az irányítás könnyed és kézre álló, a hollywoodi filmeket megszégyenítő zene pedig olyan hangulatot kölcsönöz az egésznek, amire mindig is vágytunk. Kár, hogy látványban nem valami acélos a Pacific Carriers. A színek és a speciális effektek ódivatúak már, a fizika gyenge, a felszín elnagyolt, a víz fölé ereszkedve pedig nem csap szemen a pára, kár érte, hiszen egy Blazing Angels minőségét karistoló külső igazán tökéletesre csiszolta volna a gyémántot.


A világon alapvetően kétféle ember létezik. Aki szereti a repülőgépes játékokat, és aki nem. Én az előbbiek sokadalmát gyarapítom, nem kell komoly szimuláció, nincs botkormányom se, egyszerűen szeretek néha beülni egy dogfighterbe, hogy szétlőve az ellenség alfarát, boldogan bújjak ágyba. Az Air Conflicts: Pacific Assault ehhez pedig tökéletesen választás, faragatlan, de szórakoztató, mint egy jó kocsmáros, ezért szeretem.