NHL 13 teszt

Idén októberben már biztosan nem indul el időben az NHL, elvégre a liga és a játékosok szövetsége a kialakult bérvitában nem jutott el a megegyezésig. Volt már ilyen, lesz is ilyen, ha olyan személyek ülnek a döntéshozói székben, akik pénzért az anyjukat is eladnák. Az EA Sportsot nem hatotta meg a herevakarás - jégkorong-szimulátoruk ezúttal is menetrendszerűen landolt a boltokban. A játékmeneti vérfrissítés mellett a másik érv az, hogy a csapatigazgatói teendőket kifinomultabb formában vehetjük a vállunkra. A kanadai brigád több ponton is versenybe száll a rajongói kegyekért – kérdés, hogy megéri-e idén is beruházni a programba, avagy bőven elleszünk a korábbi részekkel. Ismét a kiadó mellett szól az a tény, hogy kosárlabdás és a focis címekkel ellentétben a hoki szerelmeseinek be kell érnünk az NHL 13-mal. Soha rosszabb dolgunk ne legyen. 


A játék legszembeötlőbb változása a korcsolyázási modellt érinti. A szép szóval illetett True Perfomance Skating jegyében az előre letárolt animációkat egy fizika-alapú rendszer váltotta fel – a jéggel való kölcsönhatás eddig a sorozat sarkalatos pontjának számított. Ez lenne az NHL 13 „Impact Engine”-je, s érezhetően megköveteli tőlünk, hogy odafigyeljünk a sebességünkre, amikor hirtelen kanyarodásra adjuk a fejünket, az egyensúly megtalálása csak elsőre nehéz – de pár meccs után már belejövünk. Az eszeveszett száguldásnak így meg van a kockázata, igaz, megfelelő tempó esetén potyognak majd a gólok. Az érmének két oldala van: ha tisztára játszottuk magunkat, eszeveszett ritmussal engedhetjük útjára a pakkot, de lehet, hogy egy megfontolt és lassú védő a hibánkra vár. A játékosokat tekintve a program figyeli, hogy milyen kondícióban vannak, milyen gyorsan tudnak felpörögni és megállni. Tény, hogy a mérkőzések tempója némileg lassabb, mint tavaly – ezzel számolni kell. Maradtak azért furcsa jelenségek: egy nagydarab bekk hogy a viharba képes lepattanni egy vékonydongájú csatárról – utóbbi, mintha mi sem történt volna, tovább korcsolyázik, bicskanyitogató mosollyal az arcán. 


A játékosok akkor is képesek hátrafelé mozogni, amikor náluk van a korong, ám a továbbadás már kötött lendületet követel meg, pont, mint a valóságban. A mesterséges intelligencia hűen asszisztál, szerencsére nem mutat fityiszt az autentikusságnak. Nem futunk bele elhamarkodott kiállításokba és az emberelőnyös helyzetet, valamint a hosszabbítást is jobban kihasználják a csapattársaink. Az ellenfél védekezése előtt le a kalappal: a kapusok sok esetben megkeserítik az életünket – még tiszta támadóhelyzetből is lefülelik a korongot, zsinórban tucatnyi próbálkozásunkat meghiúsítva. A gólokhoz fifika kell, nem is kevés. Az alkalmazható stratégiánkat pedig több tényező is befolyásolja: az aktuális sor erőnléte, valamint az is, hogy hányadik negyedben járunk, illetve fel kell ismernünk, hogy mikor jön jól az agresszív stílus. Védekezésre összpontosítva is lehet nyerni, gyors kiugratásokkal. A kapus szerepében is kibővültek a lehetőségeink: a jobb stickkel manuálisan is védhetünk, s ez a gyakorlatban is jól működik. 


A választható játékmódok tekintetében visszatérnek a régi lehetőségek. A sima gyorsmeccsek mellett végigtolhatunk egy komplett bajnokságot kedvenc csapatunkkal, akár nemzetközi ligákban is. Egyengethetjük egyetlen játékos sorsát, de hajthatunk szakmai sikerekre a csapatigazgatói posztban tetszelegve. Ha GM-nek adjuk a fejünket, több száz órányi szórakozás biztosított, rengeteg statisztikával - már-már szerepjátékra hasonlító mutatókból találhatjuk meg siker kulcsát. A mesterséges intelligencia itt is megnehezíti a dolgunkat: a rivális menedzsereket kevésbé nézhetjük baleknak, a csapat fizikai és mentális felkészülésének zálogát rengeteg apróság befolyásolja. A kedvező feltételek megteremtése az egy dolog - nem szabad senkit túlhajtani -, de mondanunk kell nemet is egy horribilis fizetési igényre, elvégre a szabadúszók között is draftolhatunk zseniket – netán magunk kinevelve őket a zöldfülűek táborából. Hiába szereztünk drágapénzért sztárokat, amikor a fickó belebolondult a millióiba, és éles helyzetben alig akar megmozdulni. A GM játékmód folyamatos nehézségeket támaszt, a vezetők élete stresszel és gondokkal teli – hosszú az út a Stanley-kupáig. 


Kapunk egy új játékmódot is - nevezetesen az NHL Moments Live-ot, melyben legendás játékosokat személyesíthetünk meg, történelmi jelentőségű meccseket újrajátszva. Gólt lőhetünk-e egy olyan kapusnak, akinek a hálója 188 perce háborítatlan? Olyan ikonok bőrébe bújhatunk, mint Gretzky, Gilmour vagy Lemieux, akik hosszú évtizedek óta figyelemmel kísérik a sportágat, bizonyára jóleső érzéssel nosztalgiáznak egyet. Igen nagy kihívás reprodukálni a híres végeredményeket, miközben korhű mezeket öltünk fel és semmi mással össze nem téveszthető hangulatú stadionokban fordulunk meg. Vajon hova tűntek már az igazi nagybetűs veteránok, akik nem pusztán sztárok voltak, nem vakította el őket a honorárium, hanem igazi hősökké váltak a szurkolók szemében? Morzsoljunk el egy könnycseppet! Egy biztos: a tavalyi emlékezetes mérkőzések újrajátszása korántsem olyan élvezetes, mint az évtizedekkel korábbi rangadóké. 


Idén is visszatért a Hockey Ultimate Team, számos kisebb változással a fedélzeten, aminek ismét a kártyagyűjtők veszik a hasznát, elvégre a jó teljesítmény fejébe újabb és újabb játékos-kártyákat kapunk. A mikrotranzakciókra épülő elfoglaltságban egy ütőképes csapat összeállítása a cél. Az online játék szorítkozhat komplett idényre, de akár rájátszásra is. Egyetlen liga akár 750, globális szintű résztvevővel kecsegtet a GM Connected játékmódban – s ha távollétünkben is figyelemmel szeretnénk kísérni az eseményeket, egy mobiltelefonos alkalmazással megtehetjük. A netes légkör megbízható és stabil, bár további finomításokra szorul: pl. a menürendszer kissé esetlen. Idén nem kapunk újabb ligát – igaz, már így is a bőség zavarában szenvedtünk. Kinek van kedve (már bocsánat) huszadrangú európai bajnokságokban nyomulni a helyieken kívül, amikor ott van nekünk a non plusz ultra? Főleg, hogy közvetítés hiányában csak a videojáték marad. 


Némi grafikai tupírozás is bekerült a kalapba: észrevehetőek a jobb árnyékok és a szebb jégpermet a korcsolyák után, valamint a sisakokon is szebben csillog a fény. Viszont a sorozatra jellemző framerate-eséseket továbbra sem sikerült kigyomlálni - nagyon úgy tűnik, hogy ebben a generációban már nem történik változás. Az új mo-cap elemek jól illeszkednek a játékmenetbe, az animációk simák és iszonyatosan életszerűek. Rutinos rókáknak számítanak a kommentárért felelős személyek, ismét bízhatunk a szaktudásukban - remek hangulatot biztosítanak, még sokadik alkalommal is. A zenék a megszokott rágógumi-rockban ki is merülnek, de az autentikus hanghatások továbbra is a széria védjegyének számítanak, az önismétlés hibájába esve ismét azt mondhatjuk, hogy a szokásos EA-minőséggel van dolgunk. 


Mint minden évben, így idén is nehéz dolgunk lesz eldönteni a következő kérdést: megéri-e beruházni az aktuális NHL-be? A fizikára épülő korcsolyázás mindenképpen előnyös fícsőr, nem csupán a sebességre kell figyelnünk, hanem a játékosok erőnlétére is. Megfontolatlan lövéseknek nincs értelme, tisztában kell lennünk a fizikai korlátokkal, érezhető, hogy jó irányba ment el az EA Canada. Számos játékmódban kipróbálhatunk magunkat, a menedzser-beállítottságúak ismét hosszú hónapokig szöszölhetnek a statisztikák fölött gubbasztva. Még egy lépést tettünk a valósághű jégkorong felé – ám hogy ez mekkora mértékű, és - ami a legfontosabb - megéri-e az árát, azt mindenki döntse el maga. Tőlünk egy halvány, alig észrevehető bólintásra telik.