Blood Knights villámteszt

Az évszázados háború fordulópontjához érkezett. A védelmező halála után nem maradt, ki megóvja népünket a pokol szolgáinak dühétől, a Venetica, a Jack Keane és az Ankh címeket is készítő német Deck13 új játéka az emberiség legnagyobb háborúját dolgozza fel. Kard, szex és vér, a Blood Knights az elmúlt hónapok sajtóhírei alapján ígéretes akciójátéknak tűnt, mekkora kár, hogy amit csak lehetett, azt a fejlesztők el is rontották.


A történet Jeremy és Alysa harcait dolgozza fel. A férfi az emberi seregek egyik legnagyobb hőse, acélpengéje ezernél is több szörnyet hasított már fel, kegyelemben tőle még senki se részesült. A nő viszont egy igazi vámpír. Gyönyörű testével képes az ujja köré csavarni bárkit, áldozatai önként kínálkoznak fel neki, átadva vérüket, s lelküket a sötétségnek, sorsuk egy ősi templomban fonódik össze. Jeremy hibázik, megharapják, társai pedig kimondják felette a halálos ítéletet, meg kell ölni, ő is ezt tenné bármelyikükkel. A férfi életét az utolsó pillanatban azonban Alysa menti meg, ellenségből társak lesznek, a közös végzet szentesít minden eszközt. A védelmező halálával felborult az univerzum egyensúlya, le kell győzniük Kaint, a halhatatlant, különben mindkettejük világa pusztulásra lesz ítélve.


A kalandokat egyedül, illetve drop-in drop-out co-op módban egy barátunkkal közösen vihetjük végig. Jeremy a szemtől szembeni harcokat kedveli, nehézpáncélja ellenáll a legnagyobb szörnyeknek is, kardja pedig, mint forró kés a vajat, úgy szeleteli fel ellenségeit. Alysa ezzel ellentétben szereti biztos távolból szemlélni az eseményeket, íja úgy terít le bárkit, hogy az még észre se vette őt, egyjátékos módban csak az egyik karakter harcol, s gombnyomásra jelenik meg helyette a másik, míg két személyre bővülve ők is együtt kezdenek dolgozni. A történet pedig párosan szép persze, hőseink szívesen segítik egymást, átdobják a másikat a szakadékok felett, s közösen terítik le az ellenségeket is, Jeremy vámpírerejével a magasba emeli áldozatát, míg Alysa nyilakat lő bele, vagy kiszívja az erejét. 


A játékélmény messze van attól a szinttől, amit elvárnánk tőle. A Blood Knights inkább megterhelő, mintsem szórakoztató, a pályák teljesen lineárisak, a csaták monotonok és egyoldalúak, mindezt pedig az RPG elemek se teszik nagyon izgalmasabbá. Van XP rendszer, zsákmányolhatunk vagy vehetünk fegyvereket, tárgyakat és páncélokat, fejleszthetjük képességeinket, illetve lehet beszélgetni is, de hosszútávon egyik se menti meg a játékot. Utóbbi ráadásul nagyon kis hatással van az eseményekre, a végkifejlet szempontjából gyakorlatilag lényegtelen is, hogy lelkiismeretesen válaszolunk mindenre, vagy átugorjuk a társalgást.


Mindez viszont semmi a mesterséges intelligenciához képest. Az ellenségek ritka buták, alig 20 perc akció elég volt ahhoz, hogy megtanuljam kijátszani őket, utána pedig már nem volt az egészben kihívás többé. Elmesélem, mit kell csinálni. Általában az ellenségnek is kétféle katonája van, az egyik a harcos, a másik pedig a nyilas, vagy a kődobáló, de ez mindegy is. A harcosokat úgy lehet a legkönnyebben megölni, ha esélyt se adunk nekik a visszatámadásra, fussunk be közéjük, majd hátráljunk gyorsan, ők egy darabig követni fognak, majd megállnak. Ilyenkor elkezdhetjük őket nyilazni, egy pár másodpercig tűrik, aztán visszavonulnak, párszor kell csak megismételni, hogy vége legyen az összesnek. S még ezt a rohangálást se kell megcsinálni akkor, ha van a közelben egy szikla, vagy egy szakadék, másszunk fel a kőre, vagy ugorjunk át a túloldalra, és máris védve vagyunk tőlük. De Alysával lehet ugyanilyen könnyen kinyírni a nyilasokat is, hősnőnk sokkal messzebb képes lőni, mint az ellenség, ne menjünk hozzájuk túl közel, és máris indulhat a sorozás, ellenségeink tehetetlenül esnek össze a zuhanó nyílvesszők alatt, egy bizonyos szint után kihívás már nincs a harcokban.


A játék ezüsttálcán kínálja fel tehát, hogy csaljunk ellene, a csábításnak nem könnyű nemet mondani. Ha viszont ez sikerül, akkor még élvezhetjük is a kalandokat, a Blood Knights nem az év fantasy története, kivitelezésben se remekel, a szinkron ráadásul kifejezetten borzalmas is, ilyen unalmas nyári napokon viszont lehet vele egy próbát tenni. Gyenge közepest érdemel, olcsó kis arcade játék, de a hack and slash stílus kedvelői könnyen lelhetik kedvüket benne. Vásárlás előtt viszont kötelező letölteni a demót, nem akarom, hogy miattam bárki csalódjon.