Pneuma: Breath of Life teszt

A Deco Digital és a Bevel Studios első indie játéka egyszerre szeretne a Myst által kitaposott és a Portal által lebetonozott úton járni. A Pneuma: Breath of Life a nemrég megjelent The Talos Principle-höz hasonlóan szintén egy Istent helyez a játék középpontjába. A mi feladatunk lesz, hogy mindenféle logikai, főleg a környezet manipulálására épülő feladványokat megoldva segítsük a játék főhősét az önmegismerés rögös útján. A lineáris pályákon megoldásra váró fejtörők közben azonban nem fogjuk magányosnak érezni magunkat, az állandó megfigyelések közben ugyanis a játékbeli Isten folyamatosan humorosnak szánt monológokkal fog szórakoztatni minket, miközben minden egyes cselekedetünket a sajátjaként fogja tolmácsolni.

A Pneuma hat fejezete során a rejtvények és fejtörők alapvetően arra épülnek, hogy a megfelelő időben, megfelelő pozícióból vagy a megfelelő sorrendben kell az adott pályaszakaszokon elhelyezett kékesen ragyogó szemekbe belenézni vagy éppen elkerülni őket. Például úgy nyithatunk ki ajtókat, mozgathatunk vagy forgathatunk hidakat és egyéb, a továbbjutásunkat segítő platformokat a megfelelő irányba, hogy nem nézünk a szembe, ami ugyan elsőre könnyűnek tűnik, valójában a szemek elhelyezése sokszor alaposan meg tudja kavarni a dolgokat. A kezdetben könnyebb fejtörőket hamar összetettebb kihívások váltják majd fel. Például akad majd olyan feladat, ahol egy fénysugarat kell eljuttatnunk egy prizmáig, de úgy, hogy közben három ajtót kell egyszerre nyitva tartanunk. A hozzájuk tartozó szemek persze teljesen más logika szerint működtetik azokat. A legidegesítőbb feladvány címet mégis a padlón helyezett kövek megfelelő színre festése nyerte el. A kövek csak akkor váltanak színt, ha nem nézünk oda, de a főhős látószöge olyan nagy, hogy elképesztően pepecselős feladat pontosan úgy haladni, hogy lehetőleg ne hibázzunk. Ilyenkor ugyanis a nehezen beszínezett padlóknak búcsút inthetünk. Ettől függetlenül a kihívások közel sem kínálnak olyan összetettséget és nehézséget, mint mondjuk a Portal feladványai.

A játék első fejezetei az alapok lefektetésével foglalkoznak, azonban a meglehetősen nagy üresjárat után hirtelen ugrik egy nagyot a Pneuma nehézsége. De közel sem akkorát, hogy az alapok ismeretében komolyabb kihívást nyújtson. Ez a probléma leginkább abból ered, hogy meglehetősen meg van kötve játék közben a kezünk, teljesen limitálva vannak az interakciós lehetőségek, így a feladványok megoldásának nehézsége nem azok kitalálásában rejlik, hanem a leginkább a szemek szegényes vagy direktbe szívatós elhelyezésén. Ez leginkább frusztrációt okoz, mert így úgy érezzük, hogy nem azért sikerült valamit megoldanunk, mert rájöttünk a megoldásra, hanem azért, mert a trial and error miatt tizedjére már tudtuk, mit is kell csinálnunk.

A játék alig 2-4 óra alatt végigvihető, s a teljesítése után még csak arra se tesz kísérletet, hogy valami csavarral, de megpróbáljon minket újra játékra bírni. Nem nyílnak meg új játékmódok, nincs eredménytáblázat, nincs semmi olyan plusz, ami miatt a hat fejezet befejezése után késztetést éreznénk, hogy újra végigverekedjük magunkat a kihívásokon.

A játékbeli entitás hangját a díjnyertes Jay Britton kölcsönzi, mégis, a játék végéhez közeledve nagyon zavarónak érzi már az ember az állandó, agyzsibbasztó szövegelést, ami leginkább a saját létezéséről és a játékbeli világról szól. Sajnos ezen a problémán a hihetetlenül steril, ókori hangulatú környezet se segít. Hiába néz ki gyönyörűen az Unreal Engine 4 hajtotta játék, hiába festenek pazarul a belső és külső terek egyaránt, elképesztően steril, kórházi hangulatot árasztanak magukból az egyes helyszínek, így sokkal inkább tűnik egy techdemónak a Pneuma, mint egy teljes értékű játéknak.

A Pneuma: Breath of Life ígéretesnek tűnt, de ha csak most kezdesz el ismerkedni a belső nézetes logikai játékokkal, akkor érdemes körbenézni, mert akad a piacon sokkal jobb játék is. A fejlesztők igyekezete természetesen tiszteletreméltó, de hiába a jó koncepció, valahol a játék felénél elmúlik az egésznek a varázsa, leginkább az egy kaptafára épülő fejtörők és a kissé egyhangú, üres környezet miatt, amibe sajnos olykor némi technikai malőr is belerondít, mind a játékmenet, mind a grafikus motor oldaláról.