Nintendo Classic Mini bemutató

Valószínűleg maga a Nintendo se számított rá, hogy ennyire népszerű lesz a gép. A Nintendo Classic Mini (vagy ahogy még ismerik, a NES Classic Edition) az 1985-86-ban megjelent eredeti NES (Nintendo Entertainment System) modern változata. Akkora, hogy egy tenyérben is elfér, van rajta HDMI-csatlakozó, olyan kontroller jár hozzá, mint az eredetihez, és 30 előtelepített játékot vonultat fel - nincs ember, akinek ne dobogtatná meg a szívét egy ilyen válogatás. Kár, hogy szinte lehetetlen beszerezni.

A Nintendo Classic Mini karácsonyra futott be hozzánk. Az asztalon gőzölgött a halászlé, halk zene mellett feledkeztünk bele az ünnep hangulatába, ez az év azonban más volt, mint a többi. Most ugyanis egy Nintendo kacsintgatott rám a fa alól, várva, hogy elkezdjük végre az ajándékok bontogatását. Aztán eljött az idő. Az apró csomagolás már előre sejtette, hogy különleges méretű a konzol is, a háttérben halkan szólt a Jingle Bell Rock és az All I Want for Christmas is You, amikor megszabadulva a papír és műanyag borításoktól, végre először láthattam meg a kicsikét. És ezt a szó legszorosabb értelmében kell venni.

A gép hihetetlen apró lett. Mindössze 13 cm széles, 4 cm magas és 10 cm mély, súlyra pedig nem lehet nehezebb, mint egy szelet diós bejgli, ebbe építették bele a Nintendo mérnökei azt a valószínűleg igen minimális hardvert, ami a régi NES-játékok futtatásához szükséges. A gép elején két gomb kapott helyet, egy power és egy reset, melyek közül első értelemszerűen a be- és kikapcsolást hivatott elvégezni, míg utóbbi a játékokból való gyors kilépést szolgálja. Van rajta még ezen kívül két furcsa formátumú kontrollercsatlakozó, a hátulján meg egy HDMI és egy micro-USB is. Utóbbi az energiafelvételre szolgál, érdekessége pedig, hogy adaptert nem is adtak hozzá, elég bedugni az USB-t a TV egyik csatlakozójába, és a kábel már fel is vesz annyi áramot, ami a működéshez szükséges.

Akinek nincs USB a TV-jén, az bármilyen telefontöltővel bedughatja a konzolt a konnektorba is, csak figyeljen rá, hogy kompatibilis legyen a kiegészítő. A bootolás gyorsan megtörténik, és már be is jött a Nintendo Classic Mini főmenüje, benne a játékokkal, amikor eljutottam a kontroller kicsomagolásáig. A géphez egy irányító jár, de 10 dollárért vásárolható hozzá egy második is, kinézetre a kis eszköz pedig teljesen olyan, mint a régi volt. Szögletes, szürke és szeretnivalóan csúnya, bal oldalán egy darab D-paddal, középen a gumiborítású Select és Start választókkal, a jobb oldalán meg piros színű A és B gombokkal. Kézbe véve előtörnek gyermekkori emlékeink, a nosztalgiaélmény tapintásra és kinézetre is tökéletes, aztán jaj, jön a felismerés, valamit nagyon elszámoltak a japánok.

Hát mi ez a kábel, ami a kontrollerhez jár? 75 centi. A régi kistévénken se játszottam 75 centiről - le is barnultam volna tőle - nemhogy az 50-es LED-en. Át se látni ilyen távolságról a képernyőt. Kintebb húztam a konzolt, hogy legalább valami jelképes távolság meglegyen, a Google szerint lehet hozzá hosszabbítót venni, de gyárilag ekkora ez, akárhogy is nézi az ember. Helyezkedtem, ültem így, ültem úgy, de csak nem sikerült megtalálnom a kényelmes pozíciót, ráadásul ficánkolásra a konzol is állandóan elmozdult, kintebb jött, ferde lett, igazgathattam vissza állandóan. Nem fér a fejembe, hogy miért nem lehetett egy vezeték nélküli kontrollert készíteni hozzá, nem dobta volna meg se a gyártási költséget, és a rajongók se szívnának most. Oké, nem annyira retro, de akkor is sokkal kényelmesebb. Főleg ennél.

A konzol egyébként teljesen hangtalanul működik, és van benne háromféle képernyőmód is. A klasszikus 4:3-as felbontás a régi TV-k élményét adja, a pixelpontos mód eredeti formájában kelti életre a játékot, egy nagyon kicsit vékonyabban is, mint az előző, de teljesen hű maradva mindenhez, míg a CRT egy nagyon vicces, vibráló, zizegő szűrőt húz rá az egészre, ami tényleg a 80-as éveket idézi. Nagyon szórakoztató így lenyomni egy-két pályát valamelyik kedvencünkkel. Azonban hiába a HDMI meg a szuper felbontás, a felhozatalban 16:9-es mód nem kapott helyet, még úgy se, hogy szétnyújtaná a képet. Aki erre vágyik, az állítsa be a TV-jén, a játékok eredeti formájukban klasszikusok, na meg teljesen át kellett volna írni őket. Azért ezeket még nem úgy fejlesztették, mint a mai darabokat.

A harminc darabos játéklistában olyan darabok kaptak helyet, mint a Mario Bros., a Super Mario-trilógia, a The Legend of Zelda, a Zelda II, a Donkey Kong, a Metroid, a Ninja Gaiden, a Ghosts ’n Goblins, a Kirby’s Adventure, a Galaga, a Pac-Man vagy a Castlevania. A játékok mind nagyon jól át lettek ültetve az emulátorba, 60Hz-en futnak, és modern formában még sokkal élvezhetőbbek, mint a régi konzolon voltak, megvalósításuk viszont nem lett tökéletes. Fájdalmas, de csomó játék szaggat egy kicsit, nem mindegyiknél lehet ezt észrevenni, de soknál igen, ráadásul bugos a grafika is, a képernyő jobb oldala sokszor vibrál, ahogy haladunk a pályán, és ki kell rajzolnia az új elemeket, és a textúrák is hajlamosak itt-ott villogni néha. Nem zavaró egyik se, de szomorú pontja ez a konzolnak, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

Jó hír viszont, hogy immáron bármelyik játékban, bármikor lehet menteni. Minden játékhoz négy slot tartozik, visszaállítási pontokat pedig automatikusan és manuálisan is készíthetünk, ami nagyon jó dolog - azért elszoktunk már attól, hogy három elhalálozás után az első pályától kezdjük újra a játékot. Némi negatívum viszont, hogy a konzol teljesen offline, és nincs összekötve a Nintendo Virtual Console szolgáltatásával se, így nem lehet új játékokat rakni rá, be kell érni a gyárilag összeválogatott felhozatallal. Na, nem mintha nem ezek lennének mindenki kedvencei.

A Nintendo Classic Mini összességében egy szuper kis retro konzol lett. 70 dolláros árával annyira olcsó, hogy tényleg be kell szereznie egyet mindenkinek, amint lehetősége nyílik rá, csak a második kontrollerről, és a hosszabbító kábelekről ne feledkezzetek el. Nagy találmány, én imádtam minden percét, és remélem, hogy a SNES is kap hamarosan egy ugyanilyen - vagy még jobb - replikát. Ha igen, akkor tuti rámegyek!

A Nintendo Classic Mini november 11-én jelent meg.