Yonder: The Cloud Catcher Chronicles teszt

A független ausztrál stúdió első alkotása a Yonder: The Cloud Catcher Chronicles. A srácokat nem titkoltan a The Legend of Zelda: Wind Walker és a Harvest Moon-széria ihlette, a játék pedig nem is lépi át a gyermeki ártatlanság határát. Egy olyan királyságot fedezhetünk fel benne, ahol nincsenek agresszív szörnyek, a lakók és az állatok barátságosak és végtelenül bájosak. Nincs túlbonyolítva semmi, maga a felfedezés élménye, valamint a mesés táj különös és szívmelengető meditatív állapotba viszi a játékosokat. Pedig semmi különös nincs benne.

A történet elején hajótörést szenvedünk Gemea szigetéhez közel. Még halljuk a fejünkben édesanyánk útmutató szavait, bizony küldetésünk van, fel kell szabadítanunk az országot a lila ködbe burkolódzó gonosz erőtől, a Murktól. Névtelen főhősünk így hát a helyi lakosok segítségére siet, szépen feltérképezi a nyitott világot, éldegél, állatot tenyészt, horgászik és közben megment mindenkit, ha már az eltűnt királyi család miatt egy kívülállóra hárul ez a megtisztelő feladat. A sztori tehát egyszerűbb már nem is lehetne, mégis pár perc alatt legalább úgy nyakon ragad a Yonder, mint a már említett ihletadó játékok.

A játék során aranyos lidérceket, úgynevezett sprite-okat gyűjtünk. Csak ezek oszlathatják el a ködöt, rendszerint kettő vagy annál több példány. A lények bárhol feltűnhetnek, szerencsére az őket rejtő ládákat már messziről kiszúrjuk. A Pokémon-játékokhoz hasonló lénygyűjtésen tehát nagy hangsúly van. A sprite-ok közül a legelső példány pedig folyton követni fog minket, hasznos tanácsokkal látva el minket a kaland során.

Gemea szigete nyolc eltérő hangulatú régióból épül fel. Megfordulunk kiterjedt füves síkságokon, fülledt dzsungelekben, homokos partokon és hófödte hegyek közt. Rengeteg emberek lakta települést kereshetünk fel, ahol rengeteg NPC várja, hogy szívességet tegyünk nekik. Nincsenek túlbonyolított feladatok: „menj ide, hozz el ennyi és ennyi tárgyat, keresd meg az állatkákat, tisztítsd meg az adott területet a Murktól” és így tovább. Helyenként még egészen vicces missziókat is elvállalhatunk.

A napszakok gyorsan váltják egymást, ahogy az időjárás is változik, a verőfényes napsütésből pár pillanat alatt vihar kerekedik. Ennek ugyan nincs olyan komoly kihatása a játékmenetre, mint a The Legend of Zelda: Breath of the Wildban, inkább csak hangulatfokozó tényező. Egészen megkapó, amikor lágy zongoraszólamra járjuk a vidéket és csak gyönyörködünk a tájban.

Bizony, a Yonder: The Cloud Catcher Chroniclesben semmi sem kötelező. Simán elképzelhető, hogy a világmegváltást talonba helyezzük, és inkább csak a saját farmunk csinosítgatásával foglalkozunk. Élelemmel megszelídítjük a vadon élő állatokat, és szépen a saját istállónkba tereljük őket. Netán gabonát vetünk, műveljük a földet, és betakarítjuk a termést. A nagyobb haszon érdekében még napszámosokat is alkalmazhatunk, és ugye több földünk is lehet egyszerre. Elképzelhető, hogy csak járjuk a vidéket, sodródunk az árral, kincsesládák után kutatunk, és a megszerzett nyersanyagokból új cuccokat kraftolunk, amiket aztán elpasszolhatunk a falusiaknak.

Idővel új szakmákat is kitanulhatunk: ezekből nyolcféle van a játékban, mindegyik egyedi elsajátítható receptekkel rendelkezik. Lehetünk ácsok, építészek, bádogosok, sörfőzők, szabók, ha a földművelés nem lenne elég. A Yondernek saját gazdasági és kereskedelmi rendszere van, amelyből mi is aktívan kivehetjük a részünket. Annyi a megkötés csupán, hogy pénzért csak különféle csicsás kozmetikai kiegészítőket vásárolhatunk a karakterünknek, minden máshoz cserék útján juthatunk hozzá.

Egyszerűen élhetjük úgy az életünket, mint egy normális polgár – ennek is megvan a maga szépsége. Persze a receptek összetevőinek felkutatásához bizony nyakunkba kell vennünk a szigetet. Gyűjtenivalóból így szép számmal akad – még eltűnt kismacskákat is kézre keríthetünk. A vadvilág kicsit extrém, kezdve a nyúl és a tehén kereszteződésének tűnő patással, mindenféle végletekig cuki állattal ismerkedhetünk meg.

Ha már fegyverre nincs szükségünk, a kétkezi munkához azért eszközök szükségesek. A növények betakarításához sarlót, a bányászáshoz kalapácsot használunk – ezekhez már a játék elején hozzájutunk. Minden egyes alapanyagért saját magunk dolgozunk meg, sajnos egy-egy kívánt tárgyhoz rengeteg minden szükséges, amiket nem kevés időbe telik felkutatni. Kérdés, hogy egyáltalán megéri-e a fáradozást. Hogy repetitív játék-e a Yonder? Nagyon is az!

Hogy a rengeteg robotolás meghozza-e a gyümölcsét, az inkább a játékoson múlik. Családunk és Murk titkaira csak a játék legvégén derül fény, így a játékidő 99 százalékában a narratíva nem igazán ösztönöz minket. Ha a szakmák gyakorlása és a pepecselős feladatok nem győznek meg elsőre, később sem fognak, legyenek bármennyire is mulatságosak a szinkron nélküli párbeszédek. A látvány már igen, a Unity Engine teszi a dolgát, az elnagyolt grafika tökéletesen idomul a témához, és olykor egészen pofás fény-árnyék effekteknek örülhetünk. A készítőket tényleg a jó szándék vezérelte a fejlesztéskor, de egy kicsit sokat markoltak a Yonderrel. Azért simán meg lehet bocsátani neki.

A Yonder: The Cloud Catcher Chronicles PC-re és PlayStation 4-re jelent meg. Mi a Sony konzolján teszteltük.