Far Cry 3: Classic Edition teszt

A francia kiadó szinte a semmiből hozta vissza a Far Cry-sorozatot a Crytek távozása után. Első házon belüli próbálkozásuk, a Far Cry 2 afrikai szavannáját járva örömünk nem volt felhőtlen, lévén a Ubisoft nem találta el a súlypontokat, és túlságosan repetitívvé vált a játék. A 2012-es Far Cry 3-mal viszont joggal kiálthattak heurékát a fejlesztők: az arányok rendben voltak, a játékos a saját vérmérséklete szerint haladhatott előre, a sztori élvezetes volt. Főleg, hogy egy olyan markáns főgonoszt kaptunk, mint Vaas, akinek a későbbi részek antagonistái is csak előre köszönhettek. Sikerült élettel megtölteni a trópusi szigetvilágot, de utána kissé megtorpantak a montreali srácok.

A Far Cry 4 a Himalája hegyvidékére ültette át a meglévő receptet úgy, hogy nem sok pluszt adott hozzá, a Far Cry: Primalt pedig csak az mentette meg, hogy más játékok addig nemigen nyúltak az őskor témájához. Nyilván piszok hangulatos volt mamutokra és ellenséges előemberekre íjjal és parittyával vadászni, de itt már az egész koncepció kezdett kifulladni. Az idei Far Cry 5-ön is két évet kotlott a fejlesztő, ami ugyan kitolta a határokat - mind a játékteret és a lehetőségeket tekintve -, de kiaknázatlanul hagyta a modern Amerikában rejlő toposzokat. Felszínesen beszélt vallásról, a fegyverközpontúságáról – minden oldalnak meg akart felelni ahelyett, hogy pimaszul görbe tükröt tartott volna. „Nesze, ilyenek vagytok, lenne miért sírnotok.. De nem.

Míg a testvérsorozatot, az Assassin’s Creedet reformokkal rázták fel, addig a Far Cy-széria tyúklépésben haladt előre. Noha a két széria egymástól vett kölcsön ötleteket, a lövölde valahogy mindenből sokkal kevesebbet kamatoztatott. Most itt a remek alkalom arra, hogy kiderítsük, jól öregedett-e a Far Cry 3! A Classic Edition május vége óta érhető el a Far Cry 5 szezonbérletesei számára, de egy hónappal később mindenki más is megvásárolhatta különálló csomagként.

Eléggé bizarr élmény volt viszontlátni az ismerős arcokat. Újgazdag ficsúrként csöppennünk bele Vaas rémuralmába, hiszen amikor nyaralni indultunk a szigetekre barátainkkal, nem is sejtettük, hogy milyen őrült elme játszadozásainak leszünk kitéve. A fogságból ugyan megmenekülünk, de a barátainkat egyenként kell összeszednünk, miközben szép lassan, bázisról-bázisra szabadítjuk fel a trópusi poklot Vaas félkatonai kompániájától. A főgonosz, Michael Mando játéka még ma is meggyőző, széles vigyorral a számon konstatáltam, hogy a színészt a Better Call Saul című sorozatban már egy érző szívű gengszterként láttam viszont.

A tesztelés elején naivan azt hittem, hogy a nyitott világú tevékenységek és a véletlenszerű tűzharcok már nem lesznek annyira vonzóak. Az igazság az, hogy nagyon is azok! A mellékküldetések a későbbi részekben egy centivel sem lettek összetettebbek, a küldetésadó NPC-k még most is érdekes figurák, és – kapaszkodjatok meg – még újszerűnek is hatott néhány misszió, hiszen bő fél évtized elteltével nem mindenre emlékeztem. A Far Cry 5-ben kicsit zavart, amikor a sztorit továbbgördítő küldetések totál váratlanul indultak el, elvéve a kezünkből az irányítást, és hirtelen egészen máshol találtuk magunkat, mint korábban. Itt úgy éreztem, én irányítom a kalandot, nem idegesítettek fel a készítők gerillaakciói.

Maga a változatos trópusi szigetvilág a maga fülledt dzsungeleivel, vakító napfényével, csillogó vizű lagúnáival kiállta az idő próbáját, igaz, a grafika a 900p-re (Xbox One), az 1080p-re (PS4) vagy az 1440p-re (PS4 Prón és Xbox One X-en) húzott felbontáson kívül nemigen változott. Oké, az árnyékok és a textúrák élesebbek lettek, a bevilágítás is fejlődött, és a fekete hálóval megvert SSAO-t végre a látványosabb Ambient Occlusionre cserélték, de ennyi. Lényegében már a jelenlegi konzolon is úgy néz ki a játék, mint hat éve a PC-s verzió maximális beállítások mellett. A betonstabil 30 fps is meghálálja magát, elvégre a pazar képminőséghez sokkal konzisztensebb sebesség társul. Oké, a 60 fpst az öregecske PC-s változatból simán ki lehet csikarni, így még mindig az a legjobb kiadás.

Ennek ellenére a Far Cry 3 játékmenete csak erős közepesnek számít 2018-ban. Látszik, hogy az elmúlt évek során a bejáratott alapokat már csúcsra járatták a készítők, a craftolás már kimondottan unalmas, nem véletlenül egyszerűsítették le az ötödik részben. Valahogy sokkal kifinomultabb élményt nyújtanak a modernebb epizódok, főleg, ha az online kooperatív játékmód is a kedvenced közé tartozik. A Classic Editionből kivágták ezt a lehetőséget, ahogyan a térképszerkesztőnek is hűlt helye van, így marad a single kampány. Tartalmilag tehát a kurtára vágott nagy öreg nem versenyezhet a fiatalokkal.

Szóval ott van nekünk a még mindig hívogató világ és sztori, valamint az észrevehetően szebb képminőség stabil képfrissítéssel párosulva. Ha nem ajándékként kaptad a Far Cry 5 szezonbérletéhez, 25 euróért nem biztos, hogy jó vásárt csinálsz a Far Cry 3: Classic Editionnel, ha már rongyosra játszottad az eredetit (főleg, hogy az Xbox 360-as verzióval már elboldogul az Xbox One). Ha viszont túladtál az előző generációs masinádon, vagy egyszerűen kimaradt a cím, urambocsá’ megkoptak az emlékeid, nem jelenthet nagy érvágást az új kiadás.

A Far Cry 3: Classic Edition PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi a Sony konzolján teszteltük, mégpedig a sztenderd modellen.

Kapcsolódó cikk

• Far Cry 3 teszt