A japánok valószínűleg eleve messziről elkerülték volna a Shenmue feltámasztását, így eshet meg, hogy a várva-várt folytatást végül nem is ők készítik el; Yu Suzuki, a Shenmue atyja a saját fejlesztőcsapatával vágott neki a harmadik epizódnak, méghozzá úgy, hogy a fejlesztési költségeken és a licencek díján a közösség, a Sony és a Deep Silver osztozkodik. Viszont ha már úgy alakult, hogy összejön a Shenmue III, a Sega sem ülhetett tétlenül, összecsomagolta hát egy 35 eurós pakkba az első két játékot, hogy ezúttal PC-n, PS4-en és Xbox One-on próbáljon szerencsét vele.
A kiadó két úton indulhatott el: kockáztat, és nulláról írja újra a programokat, amit aztán vagy meghálálnak neki a már meglévő (és a leendő) rajongók, vagy nem, illetve dönthetett a biztonsági játék mellett, és a technikai lehetőségeihez mérten portolhatta az új platformokra őket. A Shenmue múltját ismerve talán nem meglepő, hogy a Sega az utóbbi lehetőséget választotta, nekünk pedig ennek megfelelően kell ehhez a csomaghoz hozzáállnunk: a Shenmue I & II egy mezei remaster, de inkább “HD-port”, amely technikai és mechanikai kötöttségei révén elsősorban a hardcore rajongókat és a műkedvelő játékosokat fogja megérinteni. Őket viszont nagyon.
A fiatalabb olvasóink kedvéért szögezzük le mindjárt, hogy a Shenmue egy legendás sorozat: legendásan jó ötletek voltak benne, és legendásan nagyot bukott. Az első rész 1999-ben jelent meg Dreamcastre, és az open-world játékok előfutáraként tekinthetünk rá. A története szerint fiatal hősünk, Ryo Hazuki édesapja rejtélyes gyilkosának nyomába ered, az akkoriban megszokott lineáris tálalás helyett azonban egy olyan háromdimenziós világban teszi mindezt, amit többé-kevésbé szabadon bejárhat, és amely élő-lélegző lakossággal és ökoszisztémával rendelkezik.
A Shenmue méreteiben természetesen messze elmarad az akár csak két évvel később megjelent Grand Theft Auto III-tól (vagy a 2005-ös Yakuzától), Suzukiék azonban olyan részletességgel dolgozták ki a játékot, hogy azt nem lehet nem megsüvegelni. A Shenmue-ban váltakoznak a napszakok, a helyi üzletek és éttermek ennek megfelelően nyitnak ki és zárnak be, az ott dolgozók és az arra megfordulók pedig élik a mindennapjaikat. Természetesen mindegyikükkel szóba elegyedhetünk, sokukat név szerint is ismeri hősünk, ezektől az NPC-kből szedhetjük majd ki azokat a kulcsfontosságú infókat, amelyek segítenek minket az előrehaladásban.
A Shenmue részben életszimulátor, részben pedig akciójáték. Életszimulátor, mert itt bizony mindennek megvan az ideje, éjszaka haza kell mennünk aludni, ha pedig pénzre van szükségünk, munkát kell vállalnunk. Unalmas perceinket a környék üzleteinek és éttermeinek meglátogatásával üthetjük el, és ha nagyon ráérünk, a játékterembe is elmehetünk, ahol a Sega klasszikusait nyúzhatjuk néhány száz jent leszurkolva. Persze az akciójeleneteket sem spórolták ki a fejlesztők, a Shenmue viszonylag komplex, kombókra épülő harcrendszerrel rendelkezik, egy-egy látványosabb átvezetőt pedig QTE-elemekkel dobtak fel a fejlesztők. Hangsúlyozzuk újra: 1999-ben jelent meg a játék.
A játék viszont nem véletlenül hasalt óriásit, és bár ebben a Dreamcast bukása is közrejátszott, attól még tény, hogy korának legdrágább videojátékáról beszélhetünk. A sok részlet és mechanika extrémköltséges volt, és ha belegondolunk, hogy a fejlesztők a nyolcvanas évek - ekkor játszódik a játék története - időjárásjelentései alapján modellezték az időjárás viselkedését, hamar megértjük, mennyire elszaladt a japánokkal ló.
A teljesség kedvéért illik megjegyezni, hogy a fejlesztési költségek részben a két évvel később bemutatkozott folytatás kiadásait is fedezték, így azt már valamivel olcsóbban sikerült tető alá hozni, jóllehet annak sem sikerült megfordítania a sorozat szerencséjét, pedig a Dreamcast mellett már az első generációs Xboxon is szerencsét próbált. A Shenmue II mindenből picit többet, nagyobbat és jobbat nyújtott, és ugyan alapvetően nem változtatott az előd receptjén, sok idegesítő hibáját kijavította: itt már nem kötelező munkát vállalni (bizony, az első részben le kellett dolgoznunk néhány napot), és az idő is felpörgethető (míg a Shenmue-ban konkrétan ki kellett várni a délután 3 órakor esedékes találkozókat). Külön öröm, hogy a mentéseink megoszthatók a két rész között, így hősünk abból a képességtárból és pénzből gazdálkodhat a folytatásban, amit az első részben megszerzett.
A Shenmue nem véletlenül lett kultsorozat, nem hittem volna, de még most is olyan vonzereje van, ami miatt nagyon nehéz abbahagyni, és azt is garantálom, hogy olyan játékélményt kínál, amilyet egy másik játék sem. Ennek tükrében bátran merem ajánlani, hogy szerezd be a két részt az új platformokon (is), érdemes azonban múzeumi darabként tekinteni rájuk, mert a játékmenet esetleges furcsaságai mellett technikai oldalról sem öregedtek túl jól, a remasterelést végző d3t pedig inkább mentette a menthetőt, és csak a lehetőségeihez mérten tudott fejleszteni rajtuk.
Kezdjük a jó hírrel: a Shenmue két része végre játszható a modern platformokon, és mindezt elfogadható körülmények között teszi. A felbontást (konzoltól függetlenül) 1080p-re húzták a fejlesztők, a képminőség pedig az élsimításnak és néhány plusz effektnek köszönhetően kifejezetten jó, itt nem érheti szó a ház elejét. Persze csodákat ne várjunk, a grafika alapvetően nem változott, a fejlesztők az eredeti karaktermodellekkel és textúrákkal dolgoztak, azok pedig nyilván úgy néznek ki, ahogy. A fejlesztők emellett megszépítették valamennyire a kezelőfelületet, továbbá az irányítást is “modernizálták”: ez annyit jelent, hogy a Shenmue most már két analóg karral is játszható, szemben a dreamcastes verzióval, ahol a kontroller egy szem analóg vezérlőjét nézelődésre lehetett használni, míg Ryót a D-Paddel lehetett mozgatni.
De nagy vonalakban ennyiben ki is merült az újdonságok listája, a további változtatásokért valószínűleg sokkal többet kellett volna szenvedniük a fejlesztőknek. A triviális bugokon túl olyan dolgokat tudnék megemlíteni, mint a képarány, ami bár kihúzható 16:9-re, az átvezető animációk 4:3-ban láthatók továbbra is, és lehetnek bármennyire erősek a mai konzolok vagy PC-k, a Shenmue akkor is 30 fps mellett hajlandó csak futni. Sajnos az audiorész is borzalmas minőségű, és itt most nem a mókás angol nyelvű szinkront szeretném minősíteni: az agyontömörített felvételek bántják fület, messziről lerí, hogy hozzájuk sem nyúltak.
A Shenmue I & II tehát azoknak a játékosoknak ajánlott elsősorban, akik közel eredeti formájukban szeretnék látni a Sega klasszikusait, és nem várnak el komolyabb változtatásokat egy ilyen felújított kiadástól. A játékmenet helyenként furcsának tűnhet mai szemmel, és technikailag sem 100 százalékos a csomag, mégis kellemes meglepetés volt, hogy még mindig mennyire szórakoztató tud lenni Yu Suzuki klasszikus sorozata. Így jó várni a harmadik részre!
A Shenmue I & II PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg, mi a Sony konzolján teszteltük a csomagot.
Utóirat: habár a termékelhelyezések nem úszták meg a kivágást, szerencsére a modderek már elkezdték gyurmázni a PC-s verziót.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.