Ugyan nem számoltam utána, hány ilyen eset létezik, de azt gondolom, nem mindennapi esemény, hogy egy profi futballista a sportkarrier mellett fantasyregény-írásra adja a fejét, hogy aztán a könyvéből évekkel később videojáték-adaptáció váljon. Pontosan ez történt ugyanis Paweł Leśniak és az Egyensúly (Równowaga) című regényével, melyből a külső nézetes akciójátékok, sétaszimulátorok és átvezetővideók sajátos egyvelege született.
Főhősünk, Desmond Pearce az élet császára: milliárdosként húszas éveinek közepét tapossa, hatalmas villában lakik, a legtutibb kilátással Miamiben, menő pozíciót tölt be apja vállalatánál, éppen megkéri dögös barátnője kezét (aki igent is mond), ráadásul hogy ne unatkozzon, az underground verekedés is szerves részét képezi mindennapjainak. Természetesen ez túl szép, hogy igaz legyen, így az univerzum akcióba lép, és ez az újfajta amerikai álom rémálomba fordul át. Egy sikertelen biznisz miatt apja kidobja a cégtől, a hajnali bunyóban egy rejtélyes idegen péppé veri a ringben, és ráadásként még menyasszonyát is legjobb barátjának karjaiban találja – igazi katasztrófa.
Egy rossz döntéssel, meggondolatlan pillanattal később Desmond máris a Pokolban tér magához. A látvány apokaliptikus: hatalmas égett, de még parázsló fák alkotják az erdőt, melyet átszelünk, a füst fojtogató, a primitív oltárokat obszcén jelek, vér és testrészek tarkítják. A lakók sem túl szívderítőek: azok a senyvedők, akik nem rontanak nekünk elvadulva és eltorzulva a helytől, ők magukba roskadva, remegve sírnak és jajveszékelnek, miközben kínzóik, a démonok persze a közelben lapulnak. Szóval tulajdonképpen egy igen kellemetlen hely, ahol még a perzselő hőségben tovaszálló pernye is okkult szimbólumnak tűnik.
Olyasmi, amit mindenki azonnal megpróbálna elhagyni, Desmond pedig magával a sötét úrral, Luciferrel üzletel, aki tárt karokkal és egy alkuval várja. Természetesen minden jóérzésű ember sejt emögött valami hátsó szándékot, hiszen többen is megmentőként és pusztítóként hivatkoznak ránk ezen az átkozott helyen, de mi előbb mondunk igent az alkura, minthogy megtudjuk, mit is kell csinálunk, úgyhogy rövid úton besoroznak az ördögi seregbe, mint végrehajtó: tápos démonként a feladatunk nem más, mint a gonosz emberek lelkének begyűjtése.
Mint kiderül, egy mindent behálózó „földalatti” szervezethez csatlakoztunk, így kapunk felettest is, aki a következő célpontunk irányába mutat. A démoni lét különböző extrákkal kecsegtet, a szupererő és a közelharci kombók mellett különböző cooldownról elsüthető kunsztokkal keseríthetjük meg célpontjaink életét, és szívhatjuk magunkba a lelkeket. A harcrendszer például máris egy olyan pont, amely teljesen más jellegű és komplexitású, mint a DMC-ben látott, és sokkal inkább hasonlít az első Arkham, a Shadow of Mordor vagy az Assassin’s Creed-féle csépelésre. Nincs túlbonyolítva a dolog: kétféle támadás, gyors, de kisebb sérülést okozó csapások, továbbá nehéz ütések állnak rendelkezésre.
A támadó kárhozottak, démonok, angyalok feje felett megjelenik a blokk gomb ikonja, ezt megfelelő ütemben megnyomva kivédjük az ütést és a védtelenné vált ellennek bevihetünk pár horgot. Sérülések elkerülése végett ezt fogjuk kombinálni leginkább a gyors kitérésekkel és sprintekkel, ha netán mégis lenyomnának, akad egy második esélyünk a győzelemre, az akciógomb nyomogatásával felkelhetünk a padlóról.
Annak ellenére, hogy gyakran tömegével rontanak ránk, nincs igazi célzás, és nincs lock-on sem, azt fogjuk ütni, akire a karakterünk néz, de mivel néhány képességet körülményes elsütni a megfelelő célpontra, a funkció hiánya mindenképpen fájó. Az irányítás egyébként is meglehetősen egyszerű elemekből építkezik, sokszor pontatlannak és súlytalannak tűnik. Ugyan a harci animációk elsőre korrektnek tűnnek, azért látszik, hogy valami nincs rendjén: épp annyira rossz az interakció és collision a 3D modellek között, hogy ez észrevehető és zavaró legyen. Amikor például egy kivégzéskor letépjük egy démon állkapcsát, a mozdulatot és az effektet látjuk is, azonban az állkapocs végérvényben a modell fején marad...
A legyőzött ellenfelekből (és a pályákon elszórva, illetve a Lucifer tükreinek nevezett tárgyakból) lelkeket gyűjthetünk, amelyeket kombókra és az egyik képességfa skilljeinek megnyitására költhetünk. Akadnak olyan skillek is, amelyekhez a pályákon található tárgyakat, pecséteket kell megszereznünk, hogy elérhetővé váljanak. A harcot leszámítva azonban semmilyen interakció nincs a Devil’s Huntban, ami meglehetősen szomorú. Három dolgot csinálunk a játékmenet során: nézzük és hallgatjuk az átvezetőket, ahol a sztori igyekszik kibontakozni, megpróbálunk eljutni A-ból B-be, illetve a csetepatézunk. Az átvezetők megtekintésével annyi a probléma, hogy az összes karakter úgy néz ki, mintha egy tíz évvel ezelőtti ingyenes 3D-pakkból szedték volna őket a fejlesztők, szinten minden férfi és női karakterből a három típus valamelyikébe esik, és Desmond is inkább egy random NPC-nek tűnik egy másik játékból.
Hátrányos, hogy a dialógusok bőven hagynak maguk után kívánnivalót, jellegtelenek, bugyuták, a szöveget felolvasó szinkronszínészek sem túlzottan lelkesek. Nem tudom sajnos, hogy mennyi veszett el az eredeti lengyel nyers szöveg fordítása során, mindenesetre az összkép gyengus. Ennek ellenére, ha képesek vagyunk túltenni magunkat a kissé valószerűtlen alapszituáción, találhatunk érdekes dolgokat, rejtélyes szálakat; ezek kibogozásához a narratíva viszont csak minimális segítséget nyújt. Összefutunk rengeteg érdekesnek tűnő karakterrel, és a sztori is többet sejtet, mint amit a Devil’s Hunt képes megmutatni.
A pályákon, ha éppen nem harcolunk vagy sétálunk, akkor látványos ikonnal megjelölt helyekről ugrunk le, vagy mászunk fel gombnyomásra, így az irány is adott – nem akad felfedeznivaló. A mászkálást maximum egy-egy kósza lélek, levél vagy ábra töri meg, titkos szobák vagy feladványok nincsenek. Annak ellenére, hogy a haladáson kívül szinte zéró az interakció a térképpel, azt kell mondjam, hogy az egész Devil’s Huntban a legjobb munkát egyértelműen a pályákat érintő vizuális dizájnért felelősök és a pályatervezők végezték.
Leszámítva néhány gagyi, out-of-the-box térképet, alapvetően ütősre sikerültek a különböző helyszínek. Elmondható, hogy technológiailag itt sem a legmodernebb, amit látunk, az összképet nézve azonban látványosra sikerült a díszlet. A Pokolban játszódó pályák különösen pofásak, az apokaliptikus táj, az effektek, a szimbólumok stílusa, a lávafolyam, az ominózus tornyok, csarnokok, erődök, csonthalmok mind-mind lenyűgözőek, de ugyanígy imádtam a szétgraffitizett elhagyatott motelt, vagy a hatalmas, bezárt gyártelepet is.
A Devil’s Hunt fura szerzet, és nem csak a bevezetésben említett életútja miatt. Nehéz azt mondanom, hogy ez egy full béna játék, merthogy igazából hiányzik belőle egy csomó minden, amihez hozzászoktunk más címekben, így aztán egy funkciót gagyin implementálni, vagy elrontani sem lehet. A harc ugyan középszerű, de nem irritáló, néhány kunsztot megtanulva már egészen szórakoztató is tud lenni. A fejlődési fa és képességek között semmi extra nincsen, átlátható minden, cserébe semmilyen világmegváltó, vagy szuperérdekes skill-lel nem fogunk találkozni. Az emberi karaktermodellek elavultak és kilógnak a csodásan megkomponált hátterekből? Igen, viszont mászkálás és harc közben ez nem szembeötlő.
A párbeszédek faék egyszerűek, és a színészek is mintha unottak lennének, ami tinidrámává silányítja a sztorit, de én úgy éreztem, mégis van annyi szikra ebben a fantasy történetben, hogy megnézzem, hová fut ki ez az elejétől sejthető óriási összeesküvés Desmond ellen. Ennek során tulajdonképpen nem lettem ideges vagy frusztrált valamilyen elbaltázott mechanika miatt, nem akartam a földhöz csapni a kontrollert sem, esetleg levakarni az arcomat a szekunder szégyen okán. Személy szerint kellemes 7 órát töltöttem el ezzel a tudathasadásos alkotással két diablózás között, és egy bundle-ben vagy valami büdzsé módon érdemes lehet tenni egy kört az időutazást kedvelőknek – a Devil’s Hunt ugyanis az előző évtized egyik korrekt címe lehetne.
A Devil's Hunt jelenleg kizárólag PC-re jelent meg, de jövőre elérhető lesz PlayStation 4, Xbox One és Nintendo Switch platformokon is.
Kár volt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.