The Ascent teszt

A tavaly megjelent Cyberpunk 2077 valószínűleg nagyon sok rajongóban hagyott keserű szájízt. Nekik (is) biztosan tökéletes választás lesz az alig egy tucatnyi embert számláló svéd Neon Giant fejlesztése, a The Ascent. Nem csak azért, mert világát tekintve itt is a cyberpunk-körítésen van a hangsúly, hanem azért is, mert ez a kis stúdió tisztában volt a rendelkezésre álló, korlátozott erőforrásaiból fakadó akadályokkal, bukkanókkal. így pontosan annyit vállaltak, és ígértek, amiről tudták, hogy meg is tudják valósítani. És ez bizony még így sem kevés, a veterán fejlesztőket a soraiban tudó uppsalai csapat ugyanis nem csak látványra, de játékmenetre és hangulatra is nagyon masszív élményt rakott össze. Nem csoda, hogy a Microsoft azonnal lecsapott a lehetőségre és behúzta a The Ascentet a Game Pass kínálatába.

A játék helyszíne Veles metropolisza, amit a The Ascent Group nevű megavállalat üzemeltet. A galaxis legkülönbözőbb fura lényei népesítik be a nagyvárost, viszont itt minden és mindenki a cég tulajdona. Ez alól főhősünk sem kivétel, aki rabszolgaként, egyszerű melósként tengeti a mindennapjait. Egy napon váratlan események láncolata veszi kezdetét, így a szokásos rutinfeladatunk elvégzése helyett hirtelen nem várt szerepben találjuk magunkat. A The Ascent Group ismeretlen okból leáll, az automatikus védelmi rendszerek csődöt mondanak. A kialakult káoszban természetesen akadnak olyanok, akik lehetőséget látnak. A konkurens megacégek azonnal igyekeznek átvenni az irányítást, míg a különböző bűnszervezetek a felfordulást kihasználva próbálnak meg terjeszkedni, kiberkereskedelmi tevékenységeiket a feketepiacon kibővíteni. A mi feladatunk lesz, hogy mindezt megakadályozzuk, közben pedig kiderítsük, mi is okozta a vállalat rendszereinek leállását.

Maga a történet és a cselekmény sajnos megmaradt átlagosnak, amiben minden bizonnyal a limitált erőforrások alaposan közrejátszottak. Egyfelől a játék főszereplője egy néma hős, egy egyszerű végrehajtó, egy mezei kifutófiú, akivel kapcsolatban végig az volt az érzésem, hogy a saját sorsának alakítása mellett igazából Veles népes lakosságának jövőjére sem igen van befolyással. Megkapjuk a feladatunkat, elcammogunk A-ból B-be, útközben lemészároljuk a legkülönbözőbb bűnözői csoportok nehézfiúit, majd a sikeres küldetés végén szótlanul fogadjuk a nem mindig szívélyes vállveregetést. Egy sci-fi, cyberpunk körítés ennél sokkal nagyobb szabadságot ad, a történetmesélés sztenderd kereteit bátrabban átléphették volna az alkotók, függetlenül attól, hogy ez egy kisebb költségvetésű, kisebb léptékű ARPG-játék, ahol nem feltétlenül a sztorin vagy a karakterfejlődésen van a hangsúly.

Persze ennek simán lehetett az is az oka, hogy a készítők magabiztosabban mozogtak a jól ismert határvonalakon belül, viszont az így felszabaduló erőforrásokat sokkal bátrabban fordíthatták a játék más elemeire. Például Veles metropoliszának megálmodására, ami valami egészen pazarul sikerült. Le sem tagadhatnák, hogy a megaváros díszleteinek megálmodásában olyan alkotások inspirálták őket, mint a Szárnyas fejvadász vagy a Ghost in the Shell. A nagyváros különböző zónákra lett bontva, így például a Cluster 13 egy olyan központi hub, ahol nem csak a küldetéseinket tudjuk felvenni, de ügyes-bajos dolgainkat is el tudjuk intézni. A fegyvereinket fejleszthetjük, a ruházatunkat csinosíthatjuk, az augmentációinkat és moduljainkat cserélgethetjük, valamint kereskedhetünk és seftelhetünk is. De ellátogatunk a kínai negyed megfelelőjébe, küldetéseket teljesítünk mocskos, kietlen kerületekben, szórakozóhelyeken zavarjuk meg a nyugalmat, a helyi légi kikötőben rázzuk gatyába a helyi bűnözőket, vagy éppen egy labor hófehér miliőjét színezzük véresre mások agyvelejével.

A változatosság azonban csak egy dolog. Minden egyes helyszínnek sajátos aurája, vibráló hangulata van, ráadásul ehhez a játékbeli NPC-k is asszisztálnak. Mindegy, hol járunk, a játék világa él, az NPC-k társalognak, kocsmáznak, leszólítanak, közben légi taxik szelik át az eget, amelyeknek a szolgáltatásait mi is igénybe vehetjük, ahogy a gyorsutazáshoz akár a metróhálózatot is segítségül hívhatjuk. Ha a nyílt utcán kezdünk lövöldözni, az ártatlan járókelők elszaladnak, fedezéket keresnek, megbújnak és kivárnak, amíg csendesedik a helyzet. Ráadásul a környezet a játékmenet szerves, meghatározó része.

A The Ascent ugyanis amellett, hogy ARPG-ként hirdeti magát, nagy marékkal kanalaz a twin-stick shooterek ötlettárából is. Legalábbis az akció sokkal inkább az utóbbi stílus sajátosságaiból merít ihletet. A lövöldözés egyszerre andrenalinpumpáló és dinamikus, de közben meg nagyon is taktikus, mert a játék kíméletlenül megbünteti az óvatlan játékost. Rá leszünk kényszerítve, hogy kihasználjuk a rombolható környezet nyújtotta lehetőségeket, a fedezékeket vagy, hogy a közelben lévő robbanó hordókhoz csaljuk az ellenfeleinket, amelyek nem csak erőfölényükkel, hanem változatos eszköztárukkal és képességeikkel fognak borsot törni az orrunk alá. És kezdetben úgy tűnik, nemigen van jelentősége annak, hogy tudunk alacsonyan vagy magasan célozni, a fedezékek használatával máris értelmet nyer az utóbbi lehetőség szerepe.

Aggódni azonban nem érdemes, a játék nagyon is megengedő. Erre egyébként szükség is van, mert a The Ascent már az első pár óra után képes olyan helyzetekbe hajítani a játékost, ahol tényleg csak a sokadik nekifutásra tudjuk majd átverekedni magunkat. A kihívás mégis jól lett belőve, igaz, néha nagyon is sok múlik a szerencsén. Merthogy a játék minden egyes szakasz újrakezdését követően teljesen véletlenszerűen generálja az eldobott lootokat és az ellenfeleket is. Vagyis lesz, amikor vért izzadva jutunk át egy hatalmas mechanikus pókon, máskor viszont a méretes létszámú ellentábor sem okoz majd gondot, mert a rengeteg lootból az energiánkat és életerőnket is könnyedén vissza tudjuk tölteni a harc közben. De ez egyetlen percig sem rondít bele a nehézségi görbébe, mert a véletlen szerepe mellett a siker igazi kulcsa továbbra is az ügyességünk, és hogy milyen gyorsan mérjük fel az adott helyzeteket.

És ez az a pont, ahol nagyon jól jön, hogy teljesen szabadon, akár az akció kellős közepén is variálhatjuk, milyen augmentációkat, modulokat, taktikai eszközöket vagy fegyvereket óhajtunk használni. A helyzetfelismerésből ugyanis egyenesen következik az alkalmazkodókészség, aminek végeredményeként pillanatok alatt tudunk reagálni. Választási lehetőségünk pedig bőven lesz, hiszen a sima pisztolyoktól kezdve a gépfegyvereken át egészen a nehéz fegyverzetig tényleg bármit cipelhetünk magunkkal. A taktikai kiegészítők tárháza is igen széles, hiszen a klasszikus gránátkínálat mellett telepíthetünk automata gépfegyverállást, de akár segítségül hívhatunk egy exoskeletont vagy telepíthetünk életerő-visszatöltő eszközt is. És akkor ott vannak a passzív képességeinket befolyásoló különböző modulok, amelyekkel gyorsabban tölthetjük vissza életerőnket vagy tartósabb dashelést tudunk kicsikarni a főhősből. És végezetül kapunk a mindenféle augmentációkat, amelyekkel az ellenfeleinket megzabolázó pókrobotokat, mechákat kérhetünk segítségnek vagy éppen speciális képességeket szabadíthatunk el.

A szerepjátékos réteg a szokásos karakterfejlesztésben nagyjából ki is merül, ami viszont sokkal érdekesebb, az a lootrendszer. Merthogy nem a Diablo-sorozatban meghonosított megoldást örökölte meg a The Ascent. Itt az eldobott fegyvereket mindig alapszinten szedhetjük fel, a fejlesztésért viszont már mi vagyunk a felelősek. Ehhez különböző komponenseket kell gyűjtögetnünk. Az elejtett és felszedhető kiegészítők és ruhabelik pedig pénzre válthatóak, hogy aztán az árusoknál cserébe jobbnál jobb cuccokat vásárolhassunk. A játékbeli valutát fejvadászatért járó pénzjutalmakkal tudjuk még kiegészíteni, és a mindenféle cuccok vásárlása mellett az utcákon elhelyezett automatáknál is ezzel tudunk majd fizetni. Itt főleg a taktikai kiegészítéséhez szükséges energiafiolákat, életerőt visszatöltő medkiteket, valamint az augmentációk használatához szükséges manát vásárolhatunk. Érdemes ezeket egyébként ésszerű keretek között használni, mert idővel kifogynak az egyes automaták.

Lootolni természetesen a pályákon elhelyezett különböző ládák kinyitásával is lehet majd. A ládák vagy az éppen a ládákat, esetleg ígéretes felszedhető cuccokat rejtő szobák ajtaját azonban néha meg kell hekkelnünk. Ehhez az úgynevezett Cyberdeck lesz segítségünkre, amit a térképen elrejtett újabb Cyberdeck-kulcsokkal tudunk fejleszteni, így ahogy haladunk előre, úgy tudunk majd egyre magasabb szintű ajtókat és ládákat is feltörni.

Az ilyen típusú játékoknál gyakorlatilag már az alapfelszereltség része a kooperatív mód jelenléte. Ezúttal kapunk offline és online lehetőséget is, de ezeket sajnos nem tudtuk kipróbálni. Offline nem volt kivel aprítani Veles söpredékét, online pedig egyszerűen nem találtunk embert, ami annak is betudható, hogy mi már a premier előtt majdnem két héttel korábban kézhez kaptuk a tesztverziót, így értelemszerűen nemigen volt még kivel mókázni.

Azt a tesztverziót, amiben sajnos előfordultak kisebb-nagyobb hibák, de ezúttal nem leszünk annyira szigorúak. Azért nem, mert manapság ritkaságszámba megy, hogy minőségét tekintve ennyire jól össze legyen rakva egy játék, másfelől mindezt egy tizenkét fős társaságnak köszönhetjük. Nyilván kisebb a lépték, mint egy Cyberpunk 2077 esetében, de akkor is becsületre méltó, hogy nem a játékosokkal akarják a hibákat megkerestetni, majd aztán esetleg kijavítani. így hiába futottam bele két olyan problémába is, amikor konkrétan nem tudtam továbbhaladni és csak az aktuális mentés újratöltése orvosolta a hibát, mindezt a játékkal töltött 16-20 óra alatt azért könnyebben fogadtam és emésztettem meg.

A The Ascent nem találja fel újra a kereket, viszont az ARPG-k és a twin-stick shooterek sajátosságait tökéletesen gyúrja egymásba. Mindeközben kapunk egy elképesztően pazar látvánnyal felruházott kalandot, amiben ugyan a kaland kevésbé hangsúlyos, cserébe viszont olyan intenzív és izgalmas, adrenalintól tocsogó akcióban és véres összecsapásokban lesz részünk, amelyek teljesítése végén jóízűen hagyja majd el a szánkat az "Ez az b*** meg!" Talán az RPG-elemek lehettek volna kicsit hangsúlyosabbak, de ha ezen felül tudsz kerekedni, akkor nem kérdés, hogy be kell zsákolnod a játékot, vagy ha rendelkezel Game Pass-előfizetéssel, akkor semmikép ne hagyd ki, bátran tegyél vele egy próbát!

A The Ascent PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re jelent meg. Mi számítógépen teszteltük.