Back 4 Blood teszt

Ha a felállás ismerős, az nem véletlen, hiszen a Back 4 Blood mögött az a Turtle Rock Studios áll, akik annak idején elhozták nekünk a nagysikerű Left 4 Dead-szériát, ami a modtámogatásnak hála a mai napig játékosok ezreinek okoz kellemesen vérgőzös pillanatokat. Persze a 2009-ben megjelent második rész óta sok minden megváltozott, divatba jöttek a különféle fejlődési rendszerek, a véletlenszerűség miatti kiszámíthatatlanság, de a fejlesztőgárda sem maradt a régi, sőt, később még a Valve égisze alól is kikerültek, hogy aztán elkészítsék az azóta már hatalmas bukásként elkönyvelt Evolve-ot. Ezt követően talán nem meglepő, hogy oda nyúltak vissza, ahonnét minden elkezdődött, és bár új néven, de ismét belöknek minket a fertőzött hordák közé, ahonnan csak a legjobbak térhetnek vissza élve.

Természetesen a fent ecsetelt igények megváltozása miatt nem vezetett volna sok jóra, ha pepitában kiadják a régi játékot, ezért kaptunk pár újdonságot, de pont csak annyit, hogy a klasszikus esszencia ne változzon meg drasztikusan. Ennek hála az alapok megmaradtak, azaz ezúttal is egyszerre maximum négyen vethetjük bele magunkat a hordák irtásába, miközben próbálunk életben maradni a pályák végéig. Eközben nemcsak az ellenfelek kordában tartása lesz a feladatunk, hanem különböző feladatokat is teljesítenünk kell, mint például elcipelni valamit, bevédeni egy helyszínt, vagy akár legyőzni egy jóval nagyobb és veszélyesebb ellenséget. Szerencsére ezen a téren elég változatos a játék, ráadásul mivel a bejárható helyszínek nem túl nagyok, ezért az akció és a pörgés egy pillanatra sem szakad meg.

Sok időnk tehát nem lesz lazsálni, egyedül csak a safehouse-okban szusszanhatunk egy picit, amik amellett, hogy mentési pontként szolgálnak, még bőséges utánpótlást is rejtenek. Itt biztonságban feltankolhatunk a következő etapra, átvariálhatjuk a felszerelésünket, de a harcok alatt felhalmozott pénzt is itt költhetjük el a boltként funkcionáló ládáknál. Ez utóbbi remek megoldás, hiszen így azt vihetünk magunkkal, amit csak szeretnénk, ráadásul ezáltal mások nem tudják ellopni előlünk a gránátot, vagy épp a különféle gyógyító cuccokat. Szerencsére lesz majd miből válogatni, sőt, a saját felhasználású tárgyak mellett még pár, a csapatra vonatkozó extrát is találhatunk itt, amikkel jócskán megkönnyíthetjük a dolgunkat.

Persze a harc még ezekkel együtt sem lesz sétagalopp, hiszen a fertőzöttek mindig túlerőben lesznek, idővel pedig speciális példányokkal is összehoz majd minket a balsors, akik között jócskán akad pár ismerős arc. Utóbbiakkal érdemes minél előbb elbánni, mivel a különféle savköpő, robbanó és felöklelő variánsok nemcsak szívósabbak a többieknél, de kiválóan értenek ahhoz, hogy megbontsák az addig sziklaszilárdnak hitt csapategységet, így taszítva minket a biztos halálba. Az összedolgozás még könnyebb nehézségi szinten is kulcsfontosságú, de ha elég bátornak érezzük magunkat, akkor bármikor feljebb tekerhetjük a kihívást, ahol bizony elég egyetlen hiba, és máris kezdhetjük újra az egész szakaszt. Ide már csak alaposan összeszokott és megtervezett csapattal érdemes bemerészkedni, cserébe viszont a pályák végi jutalom is jóval komolyabb lesz.

Minden egyes küldetés elvégzése, valamint kihívás teljesítése után úgynevezett supply pontokat kapunk, amiket a központi hubként funkcionáló Fort Hope-ban költhetünk el különféle extrákra. Ugyan több lehetőség közül is választhatunk, egy adott kategórián belül csak sorban haladhatunk, ha pedig megszereztük onnan mindet, akkor kapunk helyette egy újabb adagnyi feloldandó cuccot. Így tehetünk szert egyedi skinekre, valamint fegyverfestésekre, de a játék alapjául szolgáló kártyákat is ezen a rendszeren szerezhetjük meg. Utóbbiak létfontosságúak a siker érdekében, mivel általuk szabhatjuk testre a kiválasztott karaktereinket, valamint a preferált játékstílusunkat.

Az erre szolgáló, elsőre kissé kaotikusnak tűnő menürendszer senki kedvét ne vegye el a kártyázástól, mert valóban teljesen egyedi buildeket hozhatunk létre velük. Bár a játékban nincsenek kimondott kasztok, és bárki használhat bármit, a nyolc választható karakter mindegyike eltérő képességekkel bír, amikre ajánlott ráerősíteni a megszerzett lapokkal. Van, aki a gyógyításban jeleskedik, más a közelharcra kap bónuszt, de akad olyan is, aki a különböző lőfegyvereket használva ér el több sebzést a többieknél. Pontosan ezek miatt ajánlott már jó előre kitalálni a szerepeket, és úgy alkotva meg a maximum 15 lapot tartalmazó paklinkat, hogy előtérbe helyezzük az általunk irányított karakter erősségeit. Ezeket aztán az adott küldetés elején, a köztes mentési pontokon, valamint az esetleges halálunkkor aktiválhatjuk, de érdemes észben tartani, hogy minden alkalommal csak egyet választhatunk a felfordított lehetőségekből. A sorrend az első lapot leszámítva mindegy, mivel azt a körök elején automatikusan aktiválja a rendszer, minden más esetben viszont véletlenszerű felhozatalból mazsolázhatunk. Fontos még tudni, hogy egy-egy lap többször is választható, így jócskán felerősíthetjük a rajta található hatásokat, ami tovább növeli a variációs lehetőségeinket. 

Ez mind szép és jó, de a fertőzötteket nem különféle kártyajátékokban fogjuk ténylegesen legyőzni, szóval a zsebünkben lapuló pakli mellé kell pár olyan eszköz is, amivel kedvünkre oszthatjuk a békét. Szerencsére a felhozatal elég bőséges, ráadásul az alapból nálunk lévő mordályokat bármikor lecserélhetjük, ha a pályákon találunk pár hasznosabb gyilkoló eszközt. Egyszerre két fegyver lehet majd nálunk, amiből az egyik egy komolyabb darab, míg a másik egy kisebb, ami lehet egy pisztoly, vagy akár egy baseballütő. Bármelyiket is vesszük kézbe, hihetetlen élvezetes a használatuk, legyen az akár egy gépkarabély, vagy egy végtagokat leszakító, bivalyerős shotgun. Egyébként minimális szinten fejleszthetjük is őket a pályákon elszórva megtalálható kiegészítőkkel, de csak óvatosan, mert ha egyszer valamit ráaggattunk, azt már csak cserélni tudjuk, simán levenni nem. Ez elsőre kissé furcsának tűnhet, de könnyen meg lehet szokni, ráadásul a harcok hevében úgysem lenne idő pepecselni velük.

Főleg azért nem, mert mialatt igyekszünk a lehető legkevesebb veszteséggel átrohanni a pályákon, közben a játék is mindent megtesz azért, hogy a kalandunk ne legyen egy fáklyás menet. Erre szolgálnak az úgynevezett korrupt lapok, amiket a gép aktivál ellenünk, így hozva be a képbe pár igencsak kellemetlen módosítót, vagy kihívást. Ilyen lehet például a madarak számának növelése, amiket megzavarva magunkra szabadíthatjuk a közelben ólálkodó hordákat, de akár a nagyobb fertőzöttek gyenge pontjait is eltüntetheti, ezáltal keserítve meg az életünket. Ennek a véletlenszerűségnek köszönhetően jócskán megnő az újrajátszhatósági faktor, aminek hála újra és újra belevetjük magunkat a négy elérhető fejezet valamelyikébe. Ha már itt tartunk, akkor szeretném megemlíteni a történetet is, ami meglepően jó lett, az pedig különösen tetszett, hogy a szereplőink nemcsak érdekesek és viccesek, de még a fertőzötteken sem lepődnek meg két másodpercenként, ami az agyamra szokott menni a hasonló témájú játékoknál, illetve filmeknél.

A kampány tehát remek lett, viszont aki egyedül szeretné élvezni az akciót, azt el kell keserítenem, ugyanis a játék offline módjának jelenleg nincs sok értelme. A botok még hagyján, mert egész jól megállják a helyüket, feltéve, ha nem akadnak bele valamibe, ami viszont nagyobb probléma, hogy ilyenkor semmilyen előrehaladást nem kapunk meg, és még a supply pontokról is le kell mondanunk. Bár ez valamilyen szinten érthető, hiszen ezáltal kizártak a fejlesztők egy farmolási lehetőséget, viszont így azon kívül, hogy próbálgathatjuk a létrehozott paklikat, teljesen értelmetlen az egész. Mondjuk egy internetmentes lehetőség nem lenne rossz, mert az időnként beköszönő laggok miatt sokszor élvezhetetlen a játék, aminek az esetek többségében értelmetlen halál lesz a vége. Akadozó és teleportáló fertőzöttek, kihagyogató fegyverek, valamint elcsúszott hitboxok teszik tönkre az élményt, szerencsére azonban ezek ritkán jelennek meg - viszont ha igen, akkor garantált az idegeskedés.

Ezeket a szerveroldali gondokat leszámítva azonban hibátlanul működik a Back 4 Blood, ráadásul az optimalizációval sincs gond. A baráti gépigényhez korrekt látvány társul, ami ugyan nem váltja meg a világot, viszont az ellenfelek terén igencsak brillírozik. Hordatámadás esetén hatalmas tömegeket képes megmozgatni a legkisebb fps drop nélkül, ráadásul az ellenségek felhozatala is változatosra sikeredett, szinte alig látni két ugyanolyan kinézetű fertőzöttet. A helyszínek kidolgozására sem lehet panasz, ugyan a méretük lehetne valamivel nagyobb, illetve az összes klisés területen megfordulunk, remekül építik a hangulatot, a köd beköszöntét pedig garantáltan nem fogja elfelejteni senki. A látvány mellett a hangokkal sincsen komolyabb baj, a szinkronok remekül illenek a karakterekhez, bár a harcok közbeni mondataik elég gyorsan unalmassá válnak. A zene kiváló, igazi zúzós témákat kapunk, amiket hallgatva mosollyal az arcunkon vethetjük bele magunkat a következő csoport közé.

Gondolom, sokatoknak feltűnt, hogy eddig egyetlen mondattal sem tértem ki a játék PvP-részére, ami sajnos nem véletlen, ugyanis a Swarm névre keresztelt lehetőség nemcsak fantáziátlan, de még unalmas is. Az egész lényege, hogy két négyfős csapat küzd a győzelemért, valamint a jobb időeredményért. Míg az egyik bagázs a túlélőkkel igyekszik életben maradni, addig a többiek a fertőzöttek oldalán harcolnak, majd csere, és a tovább kitartók végül nyernek. Ugyan kapunk kisebb taktikai elemeket, mint például a védelem felépítése a támadások előtt, viszont még így is feleslegesnek érződik, főleg a kiváló kampány mellett - ahol azonban nem kapunk PvP-ehetőséget, ami hatalmas kihagyott ziccer. Remélem, ez később bele fog kerülni, mert anno a Left 4 Dead esetében is remekül működött az, amikor valódi játékosok ugrottak be a speciális fertőzöttek helyére.

Ezeket a végén emlegetett kellemetlenségeket leszámítva viszont a Back 4 Blood egy elképesztően élvezetes játék lett, ami könnyedén odaláncolhatja a stílusra fogékony játékosokat a kilátástalannak tűnő küzdelmek elé. Pörgős akciók, hatalmas hordák és a kártyás rendszer miatti magas változatosság jellemzi az élményt, ráadásul a bekapcsolható cross-play funkciónak hála még a platformok sem gördítenek akadályt egy kis közös darálás elé. Ugyan a 60 eurós árcímke kissé soknak tűnik, de ennyit még a kissé lagymatag PvP-vel és a kisebb szervergondokkal együtt is megér, főleg ha a későbbiekben bekúszik hozzá pár javítás, extra játékmód, pálya vagy épp karakter. Azt pedig halkan jegyzem meg, hogy a játék rögtön a megjelenése napján bekerült az Xbox Game Passbe, ami így már jóval több, mint egy visszautasíthatatlan ajánlat.

A Back 4 Blood PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, valamint PC-re jelent meg. Mi utóbbin teszteltük egy i5-4590, 16 GB RAM és egy GTX 1660 társaságában.

Kapcsolódó cikk

• Back 4 Blood próbakör