Nobody Saves the World teszt

A Nobody Saves the World főhőse egy amnéziában szenvedő, androgün, humanoid figura, aki a játék elején azzal szembesül, hogy az a kis falu, ahol magához tér, éppen rejtélyes körülmények között eltűnt varázslója után nyomoz. Nobody - merthogy ez a főhősünk neve - megkaparint egy mágikus pálcát, amivel lehetősége nyílik, hogy mindenféle formát magára öltve járja be a játék Zelda-szerű világát, ahol aztán mindenféle küldetések és szívességek útján igyekszik kideríteni, ki is ő valójában, illetve mi is az a Calamity, aminek a hatalma egyre csak növekszik, és most már senki sem tudja megmenteni tőle a világot. Még szerencse, hogy te is egy senki vagy, akivel senki és semmi nem számolt előzetesen.

A Guacamelee-sorozatot is fejlesztő kanadai Drinkbox Studios legújabb játéka a csapatra jellemző rajzfilmszerű körítést követi, ami ezúttal is piszok jól néz ki. Nagy kár, hogy közben a lényegi tartalom ezúttal eléggé felszínes lett, ugyanis a Nobody Saves the World hiába akar egy dungeon crawler szerepjáték lenni, valójában meg sem közelíti a zsáner legjobbjait, legyen szó az AAA-s produkciókról vagy az indie szcénából érkezett innovatív versenytársakról. 

A Nobody Saves the World egyedül abban erős, hogy főhősünk tizenötnél is több különböző formát ölthet magára, a feloldott alakok pedig egytől egyig egyedi képességekkel rendelkeznek. Ezeket a képességeket pedig idővel akár kombinálhatjuk is, aminek leginkább a harcok terén lesz haszna, hiszen az életünkre törő furcsa teremtmények mindegyike csak adott támadási formákkal kiiktatható. Nekem személyes kedvencem a játék elején megkaparintott patkány, aki agilitásával és mérgező harapásával végig hálás társként szolgált kalandjaim során, de közben nyugodt szívvel cseréltem le az olyan képességeit más hősök tulajdonságaira, amelyeknek nagyobb hasznát vettem a küldetéseim során. A felvehető formák egyébként elég széles skálán mozognak, hiszen az általános íjász és lovag mellett simán lehetünk sárkányok, csigák, testépítők, mágusok, tojások, de akár egy táltos paripát is alakíthatunk.

A magunkra ölthető alakoknak emellett bizonyos küldetések esetében lesz még fontos szerepe, ugyanis a mindenféle questek között bőven akadnak majd olyanok, amelyeket csak adott karakterekkel teljesíthetünk. Szerencsére a játék kapott egy gyorsan elérhető menüt, ahol pillanatok alatt tudunk váltogatni a formák között. Ez egyébként a nagyobb csaták hevében is hasznos tud lenni, amikor esetleg több forma képességeit kell egymásba fűzve harcolnunk.

A különböző hősök kioldása viszont nem egyszerű folyamat, ahogy igazából a hőseink karakterisztikáinak fejlesztése és a szintlépés sem. A játék a kőkemény grindelésről szól, és ezért a legtöbb esetben feláldozza a történetmesélést, ami miatt a cselekményről csak homályos információkat kapunk, amit a Drinkbox Studios a bárgyú, néha közel sem vicces humorral súlyosbított. Alapvetően ezen felül lehetne emelkedni, mert egy dungeon crawler esetében a lootokon, a folyamatos szintlépésen, az újabb és újabb cuccok megszerzésén van a hangsúly, viszont a Nobody Saves the World csak felszínesen merül el a zsáner sajátosságaiban.

Részben azért, mert a procedurálisan generált kazamaták egy az egyben ugyanazt az élményt és nagyjábóli nehézséget kínálják, másfelől pedig azért, mert a megszerezhető lootok ötlettelenek, és semmi hajtóerőt nem generálnak. A játékos a bossfightok végén is nagyjából ugyanazt kapja, mint az odáig vezető út alatt, ez pedig alaposan odaver a motivációnak. Nincsenek spéci tárgyak, speciális kiegészítők, amelyekkel felruházhatnánk a karaktereket, viszont lélektelenül robotolunk azért, hogy a különböző formákat kioldjuk, miközben csak ritkán van jelentősége, melyikükkel is fedezzük fel a játék világát.

Ahogy annak sincs, hogy a hősök különböző képességeit hogyan kombinálod. Igen, említettem, hogy az egyes ellenféltípusoknak más-más gyengéi vannak, emiatt ötvözni kell a tulajdonságokat. De a képességek között ezenkívül semmi szinergia nincs, nem tudsz egymásra fűzni támadásokat, csak ész nélkül csapkodod a gombokat. A harcrendszer egyébként megint csak nincsen túlbonyolítva, hiszen minden támadás egygombos, így akár egyetlen gomb nyomkodásával is megúszhatod az egész kalandot.

Mindent egybevetve, szuper, hogy felfedezhetőek a Zelda-sorozat jellemvonásai, vagy éppen visszaköszönnek a Diablo sajátosságai, de a Drinkbox Studios ezúttal nem vette a fáradtságot, hogy a műfajok különbözőségeit összehangolja, közben pedig valami új, egyedi hangulattal ruházza fel és ízzel színesítse a játékot. A Nobody Saves the World nem rossz játék, de találunk nála sokkal kiforrottabb alkotást, viszont mivel a Game Passben is elérhető, nyugodtan tehettek vele egy próbát, hátha nálatok betalál.

A Nobody Saves the World PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re jelent meg. Mi PC-n teszteltük.