MX vs. ATV: Legends teszt

A Rainbow Studios fejlesztőinek ugyanis megint nem sikerült megugrani a 2009-es Reflex szintjét, pedig aztán próbálkoznak gőzerővel, hiszen a Legends azóta már a negyedik rész, de a várva-várt trónfosztás idén is elmaradt. Ettől függetlenül még kaphattunk volna egy korrekt kis versenyjátékot, amivel ideig-óráig elüthetik az időt a sárdagasztás szerelmesei, ehelyett azonban egy olyan förmedvény landolt a boltok polcain, ami minden egyes elemével azért küzd, hogy megutáljuk, vagy elunjuk magunkat a képernyőnk előtt. Gyilkos kombináció, az egyszer biztos, de a kezdeti órák nem feltétlen sugallják ezt. Sőt, akár még kellemes perceket is okozhatnak az első gázfröccsök, de aztán, ahogy egyre több időt töltünk a nyeregben, úgy válik egyértelművé, hogy a játékbeli versenyzés minden, csak nem szórakoztató.

Ennek azonban az elején még semmi jelét nem érezhetjük, hiszen amint végeztünk a tutoriallal, egy aránylag nagy, nyílt terepen találjuk magunkat. Ez lenne a compound, ahol a versenyek között beszélgethetünk a csapatunk tagjaival, kihívásokat teljesíthetünk, esetleg összeszedhetjük a 25 elrejtett emblémát. Ha pedig meguntuk a céltalan száguldozást, akkor irány a menü, ahol további lehetőségek közül mazsolázhatunk. Természetesen a fő attrakció ezúttal is a karriermód, ami három nagyobb kategóriára lett osztva: motorok, quadok és homokfutók. Természetesen bármikor bármelyikkel haladhatunk, bár vannak kisebb kikötések, például, hogy kezdéskor csak a kétkerekűekkel indulhatunk útnak, és ha megnyertünk pár versenyt velük, csak utána ugorhatunk át egy másik járműbe.

Sok újdonságot nem tartogat, aki már játszott hasonlóval, az rögtön otthon érzi majd magát. A versenyek teljesítésével szerzünk pénzt és hírnevet, amit fejlesztésekre és új ruhadarabokra költhetünk. Az unalomba fulladást egyedül talán csak a Trails játékmód igyekszik elodázni, de sajnos ennek is nagyobb a füstje, mint a lángja. Ugyan a marketinganyagok szerint kötetlenebb pályákon száguldozhatunk, így találva meg a leggyorsabb utat a célunk felé, valójában azonban csak arról van szó, hogy egy jóval szélesebb keretekkel rendelkező helyszínen válogathatunk, pár előre lefektetett nyomvonal közül. Külön poén, hogy a meglehetősen szigorú büntetésrendszer itt is felüti a fejét, azaz egy, amúgy nyíltabb pályákkal operáló játékmódban is simán pofánkba nyomja az „Off-Track” feliratot a játék, ami azért nem kicsit illúzióromboló.

Ez utóbbit amúgy is gyakran fogjuk látni, mivel a játék nem nagyon tolerálja, ha elhagyjuk a nyomvonalat, és szinte rögtön visszapakol minket a pályára. Ezzel még talán annyira nem is lenne baj, viszont a fizika okozta gyötrelmek miatt ez elég sokszor elő fog fordulni, még akkor is, ha óvatosan, tojásokon lépkedve igyekszünk életben maradni a tömegben. A fejlesztők elmondása alapján ezen a szegmensen javítottak a legtöbbet, és amolyan árkád-szimulátor keveréket igyekeztek létrehozni, amiből az lett, hogy szinte sosem esünk el, csak pattogunk ide-oda, sokszor irányíthatatlanul, ha pedig mégis lekerülünk a nyeregből, akkor általában több tízméter magasban vetjük a cigánykerekeket egymás után. Az ütközések megvalósítása is borzalmas, amint hozzáérünk valamihez, vagy elrepülünk a végtelenbe (egy kis kavicsnak hála szereztem meg az „Extreme Birdwatching” achievementet), vagy rosszabb esetben beleragadunk, és mivel nincsen visszatekerési opció, csak a respawnban bízhatunk, ami gyakran makacsolja meg magát.

Ilyen esetekben sokszor csak az adott verseny újrakezdése a megoldás, ha azonban ez a kellemetlen szituáció a compound területén fordul elő (és higgyétek el, ez gyakran megesik majd), akkor csak a teljes játékból (!) való kilépéssel orvosolhatjuk a problémánkat. Egyszerűen borzalmasan idegesítő úgy közlekedni, hogy akármihez hozzáérünk, az rögtön a vesztünket okozhatja, ráadásul a tereptárgyak csak nagyon kis része rombolható, amibe sajnos a talaj ezúttal sem tartozik bele. Mondjuk legalább a szenvedéseink szép aláfestést kaptak, mivel a játékban megtalálható zenei lista több, mint impozáns. A számos saját dallam mellett igazi nagyágyúk is helyet kaptak a felhozatalban, főleg rock és metál vonalon, szóval, aki velem együtt rajong a zúzósabb riffekért, az itt kicsit kárpótolva érezheti magát.

A látószerveink viszont már korántsem kaptak efféle törődést, ugyanis a játék kifejezetten ronda, elnagyolt, az elmosódott és későn betöltődő textúrák pedig rémálmaimban fognak kísérteni. Talán a versenyzőnk kidolgozása az, ami egyedül elfogadható, minden más közepes, vagy annál gyengébb, ami az ellenfeleink esetében csúcsosodik ki igazán. Az első versenyem rajtjánál azt hittem, szaggat a játék, mert olyan darabos mozgással készülődtek a kezdésre, amilyet még sosem láttam. Kicsit arra emlékeztetett, mint amikor egy program leveszi a távoli modellek felbontását és animációit, hogy kevesebb erőforrást használjon fel. Nos, ezt a megoldást itt az elejétől a végéig megkapjuk, nem számít, hogy a többiek épp mellettünk húznak el, vagy mögöttünk két kilométerrel evickélnek, akadnak, mint a rettenet. 

Ehhez a korábbi generációkat idéző látványvilághoz pedig dukál egy kis optimalizálatlanság, amit szerencsétlenségünkre itt is megkapunk, méghozzá jó nagy adagokban. A játék bármikor képes beszaggatni, méghozzá bármilyen beállítások mellett, azaz teljesen mindegy, hogy minimumon, vagy mindent maxra húzva próbálunk élvezetet kicsikarni belőle, nem nagyon fog menni. Emellett még a fagyásokról sem kell lemondanunk, a tesztidőszak alatt többször is összeomlott a program, de cserébe legalább bemutatta, hogy milyen gyorsan be tud tölteni. Itt jegyezném meg, hogy a számos eddig felsorolt hiba mellett a bugok listája is impozáns, eltűnő szinkronhangok, beakadó feliratok és összezavarodó mesterséges intelligencia borzolják a kedélyeket, szóval minden a helyén van egy remek kis agyvérzéshez.

Ha pedig ezt az „élményt” többedmagunkkal is megosztanánk, akkor irány a többjátékos mód, ahol egyszerre akár tizenhatan csapathatjuk az összes kategóriában, sima versenyeken és bajnokságokban egyaránt. Aki viszont otthoni megmérettetésre vágyik, annak is megvan a lehetősége, hiszen a játékban ismét helyet kapott a nagy sikerű helyi kétfős osztott képernyős mód, ahol a borzalmas mesterséges intelligenciát kizárva törhetünk borsot haverjaink orra alá. Előbbit sajnos szerverek hiányában nem tudtam kipróbálni - a játékot még a megjelenés előtt kaptuk meg tesztelésre -, viszont utóbbi egész jól működött, a korábban taglalt idegesítő hibák mellé nem hozott be újakat, szóval én ezt mindenképpen sikernek könyvelem el.

Ez azonban magára a Legendsre már nem igazán mondható el, mert hiába van benne pár érdekes ötlet, a megvalósítás folyamatosan aláássa az egészet. A „javított” fizika egyszerűen borzalmas, a mesterséges intelligencia sokszor nem is létezik, a látvány idejétmúlt és a hatalmas dérrel-dúrral beharangozott Trails játékmód sem váltja meg a világot. Emellett szaggat, kifagy és olyan bugos, hogy pillanatok alatt az agyunkra mehet, feltéve, ha nem unjuk el előtte az egészet. Sajnos a széria minőségi lejtmenetét nem a Legends fogja megállítani, szóval inkább azt ajánlom, hogy aki nem mazochista és vevő az efféle motoros, quados, homokfutós őrületre, az inkább menjen vissza reflexezni, mert annál jobbat ebben a kategóriában biztos nem fog találni.

Az MX vs. ATV: Legends PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re és PC-re jelent meg. Mi utóbbin teszteltük egy i5-4590, 16 GB RAM és egy GTX 1660 társaságában.