Cyberpunk, D&D, kártyacsata és Geralt – interjú a Tuan Könyvkiadó szerepjátékos terveiről

A videojátékok iránt érdeklődők tekintélyes hányada alighanem kipróbálta már az asztali szerepjátékokat, vagy minimum eljátszadozott a gondolattal. Legújabb interjúnkban ezért egy kicsit hátrahagyjuk a digitális kalandokat, és az egyre népszerűbb hobbit vesszük górcső alá!

Köszönöm, hogy vállaltad az interjút. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak!

Massár Mátyás vagyok, nagyjából másfél évezrede foglalkozom szerepjátékokkal, legalábbis néha úgy tűnik. Annak idején a Bíborhold magazinnal kezdtem, majd a Rúnánál lettem a D&D-részleg szerkesztője. A Mítosz és a MAGUS kártyajátékokkal folytattam, majd írtam Távoli Világok-, Magus- és Zenit-regényeket. Legutóbb a passzivitásba zuhant ötödik kiadású D&D hazai megjelenésénél voltam projektvezető.

Engedd meg kérlek, hogy egy kissé provokatív kérdéssel nyissak. Manapság alapértelmezettnek szokás tekinteni, hogy valamiféle szerepjáték-reneszánszt élünk, és tagadhatatlan, hogy ennek Magyarországon is vannak jelei. Az LFG.hu-n élénk diskurzus folyik, a Kalandhorizont jóvoltából érdekes rétegcímek jelennek meg, a Delta Vision kifejezetten sok alkotást tervez piacra dobni, és természetesen ahogy az látható, ti is igen aktívak vagytok ezen a területen. Viszont felmerül a kérdés: nem megtévesztő általános térhódításról beszélni? Hiszen az új érdeklődők kíváncsisága elsősorban a popkultúrába remek érzékkel beágyazódó, ötödik kiadású D&D-nek szól. Másrészt Budapest egy kétmilliós világváros, járványmentes időszakban igen élénk turizmussal, vendéglátással és szórakoztatóiparral. Ennek dacára a kifejezetten a szerepjátékosokat megszólító és kiszolgáló létesítmények száma nem túl magas. Vidéken pedig még rosszabb a helyzet. Nektek mik a tapasztalataitok, optimistábbnak szokás lefesteni a valóságot, vagy valóban kijelenthetjük, hogy érdemben nőtt a hobbival foglalkozók száma?

A reneszánsz szót erősnek tartom. Egyértelműen érzékelhető, felfelé emelkedő ágban vagyunk, de ahogy mondtad, ez nem általában a szerepjátékoknak, inkább csak egy-két iránynak szól. Ha szerepjáték, akkor D&D, ha board, akkor Warhammer és Star Wars. Emlékeztet a helyzet a ’90-es évek legelejére, és őszintén remélem, hogy az akkori forgatókönyv, miszerint az érdeklődés élénkül, és más játékok is előtérbe kerülnek, megismétlődik. A magam részéről nagyon örülök annak, hogy mind a Tuan, mind a Delta ismét fantáziát lát a szerepjátékokban – drukkolok, hogy sikereket érjenek el. A szívemnek persze legkedvesebbek a magánerőből próbálkozók, akik időt, energiát nem sajnálva dolgoznak azon, hogy kiadják kedvenc játékukat. Nosztalgia persze, hiszen annak idején, a Bíborhold korszakában mi is pont így álltunk hozzá, pont így küzdöttünk. 

Ha már itt tartunk: mit tudni a magyar szerepjátékosokról? Hány főről beszélhetünk, mennyire egységes a hobbi, mik a nagyobb töréspontok? Miben más az új generáció, mint a vén-veterán rókák? Vannak esetleg ilyen irányú felmérések vagy kutatások?

Felmérésről nincs tudomásom, és őszinte leszek, nem én vagyok az alkalmas személy a kérdés megítélésre. Impresszióim alapján bár akadnak érdeklődő kezdők, megfogni és a hobbinál tartani őket nehéz. Itt nagy felelősség hárul a Tuanra és a Deltára, támogatniuk kell a közösséget összetartó kezdeményezéseket. A Delta vonalaira nincs rálátásom, a Tuannál egyértelmű a szándék: a közösségépítés alapvetően fontos. Nagy örömmel tapasztalom, hogy a hobbi iránti rajongásból klubokat szervezők, netes fórumokat, médiákat, videócsatornákat készítők milyen odaadással és hozzáértéssel tevékenykednek. Ezek a „vén-veterán rókák” tartották és tartják életben a szerepjátékot idehaza. És amit kiemelten fontosnak tartok: már egyáltalán nem csak vén rókákról van szó, az évtizedek során többen csatlakoztak ehhez az aktív réteghez. Főképp a közösségi médiában és a videócsatornákon óriási a fejlődés.

Hogy vajon hány főről beszélhetünk? Hányan játszanak többé-kevésbé aktívan? Nehéz megmondani. Azt tudom, hogy a D&D Starter Set kiadása anyagi értelemben is sikernek nevezhető – azt gondolom, a Tuan bátor felvállalása vezetett oda, hogy hirtelen megnőtt a hazai kiadású szerepjátékok száma.

Töréspontokat nem érzékelek a táborban. Személyes ellentétek akadnak, de azért mert valaki D&D-t játszik, nem fogja ekézni a Star Wars-játékost. Ezek az idők, hála égnek, elmúltak. Talán, csak talán, ez a régi rókáknak köszönhető, akik már tudják, hogy minden szerepjátékos kezdeményezést támogatni kell, sokadlagos kérdés a szabályrendszer vagy a világ. Ezt az – engedjünk meg magunknak némi fellengzősséget – eszmeiséget adják tovább.

Legnagyobb sikert arató vállalkozásotok a D&D 5E kezdőkészletének megjelentetése volt. Ez zajos sikert aratott, pláne, mert az eredeti szándékaitok szerint az alapkönyveket is ki akartátok adni magyarul – azonban ez végül sajnos kútba esett. Megtudhatnánk, hogy pontosan mi áll a szomorú esemény hátterében?

Tömören: cégszemlélet. A D&D fejlesztőivel, tervezőivel remek kapcsolatunk volt, ám a külföldi kiadások jogát birtokló GF9 és a Wizards közötti ellentétben elsüllyedt – többek között – a hazai megjelenés is. A Wizards döntését nem szakmai, hanem brandépítési, financiális okok magyarázzák. 

Hivatalosan a D&D más nyelven történő megjelenéseit várakozó listára tették, és a saját gyártású, idegen nyelvű köteteik sikerétől teszik függővé az engedélyezést. Saját véleményem szerint ebben benne van a készülő új kiadás, jó eséllyel azt szeretnék marketingezni, és „ürítik” előtte a piacot, így megjelenéskor maximalizált vásárlói réteg fogadja a kiadványt.

Számíthatunk esetleg arra, hogy sikerül egy új megállapodást kötni? Vagy a 2024-ben érkező "5.5-ös" kiadás miatt ez az esély elúszott – azonban felmerül a kérdés, hogy ha így áll a helyzet, nem érné-e meg ezt kiadni? Vannak esetleg ilyen irányba tett puhatolózások, elképzelhető-e egy efféle megállapodás?

2024 még messze van, egy akkora cég esetében is, mint a Wizards. A Tuannál a kiadási terv összeállításánál a minőség fontos elv. Látatlanban nem nyilatkoznék arról, hogy a One D&D-t vállaljuk-e. Anyagi értelemben biztosan siker lenne, de egy kiadónak hosszútávon kell gondolkodnia – ha a minőség igényét feladja, az előbb-utóbb visszaüt. Ugyanakkor nagyon várom, várjuk az új kiadást. Amint elérhető lesz, megcincáljuk, kipróbáljuk, ha a közösség is pozitívan áll hozzá, akkor mindent megteszünk azért, hogy mielőbb megjelenjen magyar nyelven.

Viszont a világ nem csak a D&D-ből áll. Az utóbbi időszakban szorosabbra fűztétek a köteléket a Pondsmith család cégével, az R. Talsorian Gamesszel. Ennek a gyümölcseként már elérhető a Castle Falkenstein, és elvileg hamarosan a Cyberpunk RED-et is kipróbálhatják majd a távoli, sötét jövőt preferálók. Honnan jött az ötlet, hogy felvegyétek velük a kapcsolatot?

Mike Pondsmith mestere a szerepjátékoknak, munkásságával, ha fogalmazhatok így, beleírta magát a role-playing game nagy könyvébe. A Cyberpunk kiadásában csak marginálisan vettem részt, itt Takács Gergely barátom volt az élharcos. A Castle Falkenstein megjelenése pedig Birkás Barnabás érdeme. Két remek játékról van szó, mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ismerjék meg, próbálják ki!

Beszélgessünk erről a két játékról! A Castle Falkenstein egy sajátos hibrid, hiszen a steampunk mellett fantasy-elemekkel is bőven meg van tűzdelve. Elsősorban kiknek ajánlanátok, mit érdemes róla tudnunk, miben nyújt többet, jobbat és mást riválisainál?

Engedd meg, hogy ezt a kérdést passzoljam, és egyben javasoljam, hogy Barnabást interjúvold meg. Beszéljen a kérdésről olyan, aki valóban hozzáértő, a Castle Falkenstein esetén csak lelkes amatőr vagyok.

[Így is tettem.]

Birkás Barnabás Ábel vagyok. Közel harminc éve játszok és mesélek szerepjátékokat, néha hobbiból rendszereket is írva a saját világokhoz. Eredetileg történész vagyok, a könyvkiadással még egyetemista koromban kerültem kapcsolatba: a Szukits kiadónál több történelmi témájú könyvön dolgoztam lektorként és fordítóként. Történészként elsősorban a régi, "retró" szerepjátékokat kedvelem, rendszeresen írok ezeket bemutató ismeretterjesztő cikkeket is. Ebből született a Castle Falkenstein lefordításának és kiadásának ötlete, mert ennek a játéknak a stílusa és hangulata nagyon közel állt hozzám. Végül Az AVU Emberei projekt keretében, az R. Talsorian jóváhagyásával és a Tuan kiadó támogatásával sikerült ezt megvalósítanunk. Jelenleg a Falkenstein első kiegészítőin dolgozunk, de más szerepjátékok kiadása is szerepel a terveink között. A játék eredeti változatában nem használ kockákat, és ennek a történetében is jól megfogalmazott oka van: a könyv „írója”, Tom Olam ugyanis abban a világban is meghonosította a szerepjátékot, és ott az úri közönség nem használ kockát. A franciakártya pedig remek lehetőséget jelent a taktikázásra, az ellenpróbák, így a harc is egy-egy izgalmas kártyacsata. Ez érdekessé teszi azok számára is, akik az olyan kockadobós rendszereket kedvelik, ahol kockatartalékok vagy valamilyen metaerőforrások állnak a játékosok rendelkezésére, mint például a Karma, az Utolsó Esély vagy a Sors pontok. A könyv egyébként egy percre sem lép ki a szerepéből, még Mike Pondsmith „szerkesztői kommentárjai” során sem: végig úgy tesz, mintha ez az egész valódi lenne. Nincs különbontva „világleírás” és „játékmechanika”, Tom Olam szavaiból ismerhetjük meg mindkettőt.

A Falkensteinnel szemben a Cyberpunk RED nem igazán igényel komolyabb bemutatást, hiszen a Cyberpunk 2077-nek hála azoknak is van némi fogalmuk arról, hogy milyen a hangulata, akiket amúgy hidegen hagy az asztali szerepjáték. Mik a legfontosabb hasonlóságok és különbségek – nyilván a triviális médiumbeli eltérésektől eltekintve? Azaz miben másabb az asztal mellett CP-zni, mint a monitort nézve, illetve, mik az ismerős mechanikák vagy elemek? Miket emelnél ki?

Egy legendás sztorit mesélnék inkább el, nevek nélkül. Hazánk egyik legnagyobb, ha nem legnagyobb, szerepjáték-fejlesztője a baráti körével egy gyorsétteremben cyberpunkozott. Teljes átéléssel tervezték meg a Nagy Cég elleni hadjáratukat. Pörögtek a játékbeli események, csörögtek a kockák, egészen addig, amíg igazoltatás címszóval a kihívott közegek meg nem szakították a partit. Ugyanis a gyorsétterem közönsége számára is valósnak tűnt a játék, és a gyanús alakokra ráhívták a rend őreit. Az „immersive”, ami a számítógépes szerepjátékok marketingszövegének kulcshívószava, az asztali játékok esetén sokkal erősebb. Sokkal inkább elmerülhetünk az alternatív világban, a karakterünk körüli történésekben. Amíg egy kód elkerülhetetlenül korlátokat szab, az emberi fantáziát nem köti semmi. A közös világépítés, történetfonás élményéről akkor még nem is beszéltem.

Az R. Talsorian kínálatánál maradva adja magát a kérdés: a The Witcher RPG-ről nem tárgyaltatok? Benne van a pakliban esetleg a magyar megjelenés?

Igen és igen. Akad itt még némi mókolás a varázslatrendszer körül, úgyhogy ebben a pillanatban semmi sem biztos, de nagyon-nagyon szeretném magyarul látni a The Witchert. És persze Henry Cavillel tolnék egy közös edzést, ha eljönne a magyarországi debütálásra!

Záróakkordként, hogyan tovább? Nyilván ahogy azt sajnos láthattuk, a sors néha közbeszól, ám tervezitek esetleg, hogy más játékokat is megjelentettek a nem is olyan távoli jövőben? Ha igen, kaphatnánk egy kis tippet, hogy mire számítsunk? Vagy inkább a kiegészítőkre terveztek fókuszálni?

A Cyberpunk leköti a Tuan erőforrásait, a közeljövőben másra nem jut kapacitás. Távoli jövő esetén a D&D új kiadását örömmel fogadnám, de ahogy már megbeszéltük, itt látni kellene konkrétumokat. Több más szerepjáték irányába is tapogatózunk, de amíg nincs a kezünkben szerződés, nem lobogtatnék címeket. A hazai szcénát még mindig kísérti a be nem tartott ígéretek garmadája. Ezt a hibát nem szeretnénk, nem szeretném elkövetni. Az bizonyos, hogy nem állunk le, ha reneszánsz nem is, lendület mindenképpen van.