High on Life teszt

Ha képben vagytok Justin Roiland munkásságával, akkor már azelőtt pontosan tudhatjátok, hogy mi vár rátok, mielőtt elindítanátok a High on Life-ot. A Rick és Morty és a Solar Opposites humorát vagy imádod, vagy a hideg ráz tőle. Átmeneti állapotok pedig nemigen léteznek, de ha az előbbi tábort erősíted, akkor jó eséllyel itt is sikítva fogod végigröhögni ezt a 8-10 órás kalandot. Magukból kifordított sci-fi közhelyek, annyi altesti poén amennyi csak a csövön kifér, a negyedik fal lángoló romokban, és annyi bizarr randomság vár, amit egy seregnyi írógépes csimpánz sem tudna józanul összehordani. Ja, és meglepő módon egy teljesen kompetens shooter is került az egész ökörség alá.

A High on Life sztorija úgy indít, hogy azt nehéz volt nem személyes sértésnek vennem. Egy fiatal srácot alakítunk, aki egész nap csak a szobájában mereszti a hátsóját, nulla-huszonnégyben a számítógép előtt ülve. A szülők elhúztak otthonról, csak a kora délután már kokainnal alapozó nővérünk maradt velünk a házban, szóval egész hétvégén pöröghet a budget-DOOM! Mielőtt azonban visszagörnyednénk a monitor elé, beüt a pánik: a Földet megtámadják az idegen lények! Kettőt pislogunk, és máris egy beszélő pisztollyal a kézben henteljük az intergalaktikus drogkartell rosszfiúit, akik egyébként azért pályáznak a bolygónkra, mert mint kiderült, az idegenek elég keményeket tudnak trippelni, ha pipába tömik és elszívják az embereket. 

Újdonsült pisztolypajtásunk, Kenny (aki egyébként Justin Roiland hangján nyekereg megállás nélkül) szintén bosszút fogadott a kartell ellen, hiszen az ő faját, a Gatlianeket is szolgasorba kényszerítették. A közös cél tehát máris megvan: fel kell számolnunk a rosszfiúk leggonoszabb fejeseit és meg kell mentünk az emberiséget, mielőtt a földönkívüliek spangliba tekernének mindenkit. Így válunk tehát rövid úton fejvadásszá, az elnyomott idegen fajok megmentőjévé - egy hivatásos badassé, akit történetesen minden második idegen percek alatt hülyére vesz.

Justin Roiland játékfejlesztő brigádja, a Squanch Games korábban olyan VR-centrikus címekkel bontogatta a szárnyát, mint az Accounting vagy a Trover Saves the Universe. A poénok ezekben a játékokban is a helyükön voltak, de teljesen egyértelmű, hogy a High on Life a stúdió első olyan projektje, ahol végre tényleg kiteljesedhetett a fejlesztőcsapat. Persze itt is Roiland védjegyszerű humora viszi el a showt, de ha egy kicsit mélyebbre ássuk magunkat, akkor is egy teljesen korrekt, “nyersen” is simán élvezhető akciójátékot találunk. A gunplay és a mozgás abszolút rendben vannak, könnyedén hozzák azt a szintet, amit egy modern shootertől elvárnánk, de az egészet megfejelték némi platformos fejtörősdivel, metroidvaniás pályatervezéssel és egy olyan sztorival, ami az abszurd elmebetegsége ellenére (vagy éppen amiatt) is simán a képernyőhöz láncol. 

A főhősünk a klasszikus Gordon Freeman-féle néma protagonisták sorát erősíti, vagyis a poénokat az idegen világok bizarr lakói és a beszélő stukkereink szállítják. A szövegelés márpedig nem áll le. Soha. A készítők is érezhették, hogy Roiland megállás nélküli szájmenése néhány játékos számára sok lehet, úgyhogy még egy olyan csúszkát is elrejtettek a beállítások közt, amivel lecsökkenthetjük a fegyvereink fecsegésének a gyakoriságát, de valljuk be, ha nem éltek-haltok ezért a humorért, akkor a High on Life-ot egyszerűen nem nektek találták ki. Milliónyi hibbant idegennek találkozunk az utazásaink során, aki a félig rögtönzött szövegeikkel kíméletlenül pusztítják az agysejtjeinket. Mivel ti is jobban jártok, ha mindegyik beteges arc meglepetésként ér titeket, inkább csak a legfőbb útitársainkról, a Gatlianekről említenék néhány külön szót.

A csillagközi mészárlásaink során négy megállás nélkül szájaló lőfegyver, egy pszichopata kés és egy meglepetés stukker tart majd velünk. Állandó útitársunk Kenny, a zöld taknyot lövöldöző pisztoly lesz, akivel a harc hamar unalomba fulladna, de mindvégig azon kaptam magam, hogy mégis őt tartom a kezemben, folyamatosan várva Roiland következő elszólását. Kenny mellé kapunk egy meglepően kedves shotgunt, egy bunkó Needler-klónt és egy olyan mordályt is, akivel egy seregnyi vérszomjas újszülöttet szabadíthatunk a rosszakaróinkra. Mindegyik fegyver tartogat egy-egy alternatív tüzelési módot is, ráadásul különféle modokkal tovább is fejleszthetjük őket. 

Ez a fantáziadús változatosság azonban nemigen terjed ki az ellenfeleinkre. A bossharcok többnyire rendben vannak, de amikor a játék a nyolcadik órájában is ugyanazokat a sárga trutyival mázolt sikító céltáblákat dobálja elénk, akkor azért érezhető, hogy hol volt pontosan a tervezők figyelme. Azt persze el kell ismerni, hogy a találataink nyomán lefröccsenő váladékréteg egy hatalmas ötlet! Minden lövésünk után szabad szemmel követhetjük az ellenfeleink sebzettségét, egy testrészre koncentrálva pedig saját magunknak jelölhetünk gyengepontokat a rosszfiúkon.

Habár számomra a gunplay - leginkább az ellenfelek sablonossága miatt - kissé megfáradt a fináléhoz közeledve, a platformjátékokra emlékeztető pályatervezés újra és újra képes volt meglepni. Az játék fokozatosan adagolja a felszerelésünk fejlesztéseit, így idővel egyre trükkösebb, de sosem túl komplex fejtörőkkel és ügyességi feladványokkal szakítja meg az őrült arénaharcokat. Jetpackkel a hátunkon és új Gatlian pajtásokkal a kézben olyan helyekre is eljuthatunk, amelyek korábban hozzáférhetetlenek voltak. Ez az enyhe metroidvaniás vonal nem feltétlenül indokolja, hogy újra bejárjuk a korábbi pályák legutolsó szegletét is, de a maximalisták kedvéért ez a lehetőség is nyitva áll. 

Ez lepett meg leginkább a High on Life-ban: hogy minden kreténsége és arcpirító obszcenitása mellett egy jól felépített, funkcionálisan is szórakoztató játék kerekedett belőle. Az élmény olyan, mintha egy fúziós konyha indokolatlanul bizarr kotyvasztását kóstolnánk - csak addig húzzuk az orrunkat, amíg rá nem jövünk, hogy amúgy nem is olyan borzasztó az a ramenburger, mint ahogy azt elsőre gondoltuk. Itt szó szerint órákig bámulhatjuk a kivetítőkön Justin Roiland rövidfilmjeit vagy azokat a komplett mozifilmeket, amiket csak azért tettek a játékba, mert fillérekbe kerülhetett a licencelésük. Végigsétálhatjuk a várost, szóba elegyedve még a helyi ondókufárral is, de a játék akkor sem veszít az éléből, amikor végre csatába indulunk.

Ezt a furcsán magas, a játék saját kategóriája fölé lövő minőséget egyébként a látványvilág is jól tükrözi. Nyilván találkozhattunk már idén egy tucat olyan játékkal, amik köröket vernek a High on Life látványára, de a kategóriáján belül akkor is kimagasló a Squanch Games munkája. A furcsa világok művészi kialakítása kellően változatos és jópofa, a helyszínek csak éppen annyira zsúfoltak, hogy a pályaelemek ne akadályozzanak bennünket a gyors mozgásban, és még az idegen lények is egész jól néznek ki a maguk stilizált módján. Éppen csak az emberek festenek kifejezetten rondán, de velük szerencsére nem sok dolgunk lesz. 

Hasonló furcsaság, hogy a képernyőn állandó rétegként ül az enyhe kromatikus aberráció. Nem áll rosszul az ilyen sci-fi témájú anyagoknak ez a szándékos lencsehiba, de nem bántam volna, ha ez egy választható opció maradt volna. Ezt leszámítva egyébként a játék nyers grafikai szempontból is helyt áll. Az Unreal Engine 4-es generáció végén érkező alkotásról van szó, szóval pár év távlatából valószínűleg sokat fog öregedni az anyag, de ez senkit ne tartson vissza attól, hogy legalább a Game Pass könyvtárában ránézzen a játékra!

Az első előzetesek alapján meg voltam róla győződve, hogy High on Life-ot kizárólag Justin Roiland poénjai fogják elvinni a hátukon. Abból a szempontból nem tévedtem, hogy a Roiland védjegyszerű humora ezúttal is sziporkázik, a Squanch Games játékfejlesztői tehetségét viszont mélyen alábecsültem. A High on Life nem egy mestermű, de egy kifejezetten jó játék, még a félig improvizált, keményen vulgáris, de mindig bordarepesztő poénjain túl is. Ha te már a Rick és Mortytól is herótot kapsz, akkor jobban jársz, ha ezt a játékot is messziről elkerülöd, mindenki másnak viszont csak azt tudom ajánlani, hogy keressenek maguknak egy nagydumás pisztolyt útitársnak és vágjanak neki a fejvadászatnak!

A High on Life PC-n, Xbox One-on és Xbox Series X/S-en jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.