Star Wars: Battlefront Classic Collection teszt

2024-et írunk, a Star Wars logójával pedig továbbra is az égvilágon mindent el lehet adni. Zoknit, narancsot, müzlit és papírzsebkendőt, videojátékot meg pláne, ugyanazt akár többször is. Legfőképp akkor, ha olyan címekről van szó, mint a 90-es és 2000-es évek Star Wars-játékairól, a LucasArts fénykorában készült remekművekről, melyekhez komplett generációk kötik a gyerekkori nosztalgiájukat. Egy lustább modern portot le lehet tudni 4K-ra felrántott textúrákkal, a megfelelő platformkompatibilitás biztosításával, illetve, ha releváns a dolog, néhány stabilan futó online szerver fellövésével. A Star Wars: Battlefront Classic Collection esetében viszont valahogy az Aspyr ezt az alacsony lécet sem ugrotta meg.

A kollekció, mely a 2004-es Star Wars: Battlefrontot, illetve a 2005-ös Star Wars: Battlefront 2-t tartalmazza, 35 eurós áron került a digitális boltok polcaira, és nem ígér mást, mint hogy a modern igényeknek megfelelő állapotban hozza el újra a rég megboldogult Pandemic Studios közkedvelt alkotásait. Mindezt megkapjuk PC-n, Xbox- és PlayStation-konzolokon, de még Nintendo Switchen is, ám bármelyik platform is legyen az általunk preferált, sajnos mindenhol elég cudar élmény vár ránk. Én Xbox Series X-en teszteltem a csomagot, ahol már az szemet szúrt, hogy a konzol dashboardján a fejlesztők nem voltak képesek a megfelelő magasságban elhelyezni az amúgy igen pofásan egybefotosoppolt splash artot, így a borítón szereplő rohamosztagos és klónkatona alig kukucskálnak ki a menüikonok takarása alól, cserébe viszont egy jókora üres tér tölti ki azt a helyet, ahova jobb esetben a két karakter kerülhetett volna.

Na, de oda se neki, indítsuk a játékot... ahol egy igénytelen “launcher” vár ránk, melyben választhatunk a játszani kívánt két cím között, illetve regisztrálhatjuk a termékünket az Aspyr weboldalán. Mert hát ki ne szeretne konzolon már az első percben egy külső böngészőben tökölni, hogy aztán a kiadó-fejlesztő néhány semmitmondó hírlevéllel tömje tele a mailboxunkat? Én inkább az első Star Wars: Battlefront indítása mellett döntöttem, hiszen a megjelenés napját várva testben és lélekben is készen álltam arra, hogy egyből belevessem magam az online csatába. A 2004-es klasszikus felejthetetlen menüje épp úgy fogadott, mint húsz évvel ezelőtt, majd miután gyermeki lelkesedéssel rácsaptam a Multiplayer menüpontra, összesen 5 db, fejenként 64 játékost befogadó szerverrel találkoztam. Ezzel én már a szerencsésebbek közé tartoztam, hiszen akik előttem néhány órával próbálkoztak a játékkal, mindössze 3 szerverrel találkozhattak. Ez platformonkénti szám, cross-play funkciók pedig nincsenek, vagyis az Aspyr összesítve ennél jelentősen több szervert lőtt fel a megjelenés napjára, ám lássuk be: 3 vagy 5, fejenként maximum 64 játékost befogadó dedikált szerver aligha elegendő egy játék premierjekor, pláne akkor, ha olyan online lövöldözésre kihegyezett címekről van szó, mint a Battlefront-játékok.

Végül azonban mégis sikerült helyet találnom az egyik közeli, vélhetően európai szerveren, viszont amivel találkoztam, nem tett sokkal boldogabbá. Hatalmas hálózati lag, végtelenségig beakadó spawn timerek, recsegő és váratlan pillanatokban üvöltő hangeffektek és furcsán bizarr irányítás várt Endor holdján - azon az egy pályán, amit a hivatalos, dedikált szerver újra, újra és újra ismételt, mintha nem lenne egy tucat másik térkép, amit rotálni lehetne. Szidhatnám a csúszós, pontatlan, aim assisttól mentes irányítást, de miért is tenném, ha amúgy sem oda kellett lőnöm, ahol az ellenfeleim álltak: jobb taktikának bizonyult, ha méterekkel arrébb küldtem a sugárvető lövedékeit, hiszen így volt esélyem kompenzálni a brutális szerverlaggot. 

Egy szó, mint száz: a multiplayert eltettem ínségesebb időkre. Valószínűleg így tettek mások is, hiszen másnap, a szombat délutáni csúcsidőben már csupa üres szervereket találtam, meg egy olyat, amit félig sikerült játékosokkal feltölteni. Szerencsére a Battlefront 1 singleplayer módjai javarészt problémamentesen működnek, hiszen itt az Aspyr alig nyúlt hozzá az eredeti játékhoz. Nyilván sokan jobban örültek volna egy komolyabb remake-nek, de meg kell hagyni, az eredeti játék látványvilágát megőrző, de éles 4K felbontásra felhúzott és felskálázott textúrákkal dolgozó látvány így is remek - még a missziókat elválasztó pármásodperces filmbevágások is nagyobb felbontásban kerültek a terítékre. Csupán a játék töltőképernyőjét sikerült a modern porttal elbaltázni, az Aspyr ugyanis teljesen indokolatlanul lecserélte a bolygófelszínre közelítő animációt kísérő ikonikus pittyegést.

Mivel egy egyszerű modern felújításról van szó, a Campaign, Instant Action és Galactic Conquest menüpontjai alatt található egyjátékos módok nem veszítettek semmit a hajdani egyszerűségükből. Minden egyjátékos mód a pontfoglalós Conquest valamiféle permutációjára épít, de a kasztokkal, járművekkel és a legendás Star Wars-helyszínekkel operáló játék még most is roppant szórakoztató. Ezen a formulán pedig csak tovább finomított és bővített az egy évvel később piacra dobott Battlefront 2. Játszhatóvá váltak a filmek nevesített hősei, illetve megérkeztek az űrbéli csaták is, amik a maguk idejében egyenesen forradalminak hatottak.  

Tanulva az eddigi leckémből, a Battlefront 2-ben már kapásból a kampánnyal indítottam, ez pedig mindenkinek ajánlatos, hiszen az 501-es légió bevetéseire összpontosító sztorimód a maga egyszerűsége ellenére is kellően változatos és szórakoztató. Sok változás a második részben sem történt, ám a magas felbontás és a jelentősen kitolt látótáv itt is igen pofássá teszik a játékot - feltéve persze, ha némi jótékony nosztalgiával tekintünk a 2005-ös műre. Ugyanezt sajnos nem mondhatom el a Battlefront 2 átvezető videóiról. Ha az Aspyr drága szakemberei új klipek felvételével nem szerettek volna vesződni (minden átvezető in-game felvételekkel vagy filmklipekkel dolgozott az eredetiben is), akkor legalább egy AI upscaling szoftverrel kiélesíthették volna az eredeti játék videóit. Sajnos úgy tűnik, erre már nem volt kapacitásuk, így a saccra 480p-s felbontáson és alacsony frame rate-en pörgő, zavaróan mosottas eredeti átvezetőkkel kell beérnünk.

Valódi újdonságokról vagy komolyabb életminőségi javításokról eddig alig tettem említést. Ez nem véletlen, hiszen nagyítóval kell keresni őket, néhány kevésbé ismert tartalommal azonban találkozhatnak a játékosok. Az Aspyr specifikusan az eredetileg Xboxra kiadott játékverziókat vette a kollekció alapjául, így most minden platformon elérhetővé váltak az apró platformexkluzív DLC-k. Ez a gyakorlatban viszont annyit tesz, hogy játszható karakterként szerepel a Battlefront 2-ben Kit Fisto és Asajj Ventress (akinek animációit az Aspyr egy moddertől lopta, teljesen jogtalanul!), de további újítás, hogy a konzolokon korábban 32 főre limitált játékmódok mostantól 64 játékost is kényelmesen elbírnak. Habár ezek alapvetések, mégis örömteli, hogy az Aspyr fordított némi figyelmet a játékra - ha már arra cseppet sem figyeltek, hogy a repülő járművek invertált irányítását meg lehessen fordítani a menüben, vagy hogy a kameraérzékenységet állítva valóban változzon a kamera érzékenysége. 

A Battlefront 1 előbb említett hálózati és technikai hibái egyébként halmozottan köszönnek vissza a Battlefront 2-ben is, a “jó” hír viszont az volt az első néhány nap során, hogy nem kellett sokat birkóznunk a pontatlan irányítással és a folyamatos szerverakadásokkal. A tisztelt fejlesztők ugyanis a dedikált szervereiken olyan alacsonyra lőtték be a játszmák ponthatárát, hogy egy mérkőzés rosszabb esetben fél perc alatt, egy igazán kiélezett csata folyamán pedig nagyjából 2 perc alatt ért véget. Ezt szerencsére a hét végé sikerült orvosolniuk, ám az első egy-két napban a multiplayer élménye egész egyszerűen nevetséges volt, ez pedig alaposan rányomta a bélyegét a Classic Collection rajtjára.

Mindez pedig azért igazán bosszantó, mert a régi Battlefront-játékok továbbra is szórakoztató, időtlen remekművek. A komplexitásuk távolról sem ér fel a zsáner újabb játékaihoz, de a bájuk éppen a letisztult egyszerűségükben keresendő. Az Aspyr-nek pedig csupán annyi lett volna a dolga, hogy mindezt a jelenlegi gépekkel kompatibilis formában újracsomagolják, majd 4K felbontásra skálázva újra kiadják. Helyette viszont egy olyan kollekciót kaptunk, melynek tengernyi technikai hibái egytől-egyig javíthatók, és idővel bizonyára javítva is lesznek, amíg azonban ez nem történik meg, elmarad az a felhőtlen nosztalgiabomba, amire oly sokan vártunk. Ezért van szükség az előzetes játéktesztelőkre, a QA szakértőkre és olyan fejlesztőkre, akik játszanak is az általuk (újra)kiadott játékokkal. Amíg ezek az alapvetések nem adottak, addig még az ilyen legendás játékokból is csúfosan felsülő remasterek készülhetnek. A Battlefront és Battlefront 2 a Star Wars-játékok mindenkori MVP-i voltak. Ez a rövidítés könnyen ráaggatható a Classic Collectionre is, itt azonban inkább a Minimum Viable Product értelmezés a helytálló.

A Star Wars: Battlefront Classic Collection PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön és Nintendo Switchen jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékokat.