A túlvilág ábrázolása és a saját halálunk tényének feldolgozása egyszerre hálás, mégis kemény feladat szokott lenni, hisz a téma halandóságunkból fakadóan érint, sőt érdekel minket, ellenben kimondani azokat az örök igazságokat, amelyek ilyenkor elhangzanak, nem igazán lehet máshogy, mint közhelyesen. A Hauntii alkotói nem is próbálták meg megváltani a világot ezen a téren, cserébe audiovizuális szempontból olyan tálalást kapunk, ami garantálja, hogy emlékezetes marad a játék.
A történet kellően nagy vonalakkal dolgozik ahhoz, hogy általános, mégis átélhető legyen. Hősünk egy kis szellem, akinek semmi emléke nincs. Egy angyallány kíséri egy égig érő torony felé, azonban felemelkedésünk közben vastag láncok rántanak minket vissza. Mint kiderül, a felemelkedés nem olyan egyszerű, sokan a sorozatos kudarc után feladják – vagy épp azért hagynak fel a próbálkozással, amiért fel kell adniuk hozzá valamit. Ahhoz, hogy újra megpróbáljunk feljutni a torony tetejére, meg kell szabadulnunk láncainktól, ami a csillagok gyűjtésével lehetséges. Ezen felül számos más valutát és nyersanyagot gyűjthetünk, és egy csomó kedves, vagy épp kevésbé kedves szellemmel futhatunk össze. Találkozunk majd egy angyal ellenes ligával is, akik kifejezetten agresszívan viszonyulnak fényes kísérőnkhöz, és ami kifejezetten jól sikerült, hogy egyetlen érvüket sem könnyű megcáfolni.
Az utunk során gyűjthető csillagokból különböző, régiónként adott csillagképeket rakhatunk ki. Ezek a képek előző életünk egy-egy meghatározó elemét képviselik, és ha kellő mennyiséget oldunk ki belőlük, kapunk egy kulcs kristályt, ami gyakorlatilag az emlékeink tárolója. Nagyjából a játék felénél jövünk rá igazán, hogy sikerünk érdekében el kell engednünk emlékeinket, ami ugyan közhelyesnek hangzik, a Hauntii narratívája ügyesen oldotta meg azt, hogy a kivitelezés ne az legyen. Egy emlékek nélküli szellemek lakta világban az emlékek gyakorlatilag a szellemünk személyiségét alkotják, azt, hogy kik is voltunk életünkben. Az identitásunk elengedése pedig még akkor is felfoghatatlanul nehéz lépés, ha egyértelműen tudjuk, hogy mi lesz a „jutalom”, hát még akkor, ha fogalmunk sincs, hogy mi vár ránk a torony tetején. Az angyal ellenes liga által gerjesztett kétely árnyalja is a dolgot, hisz az angyal partnerünk beszédét nem is értjük, a tényleges szándékát és természetét sem ismerjük.
Már utaltam rá, hogy nem kifejezetten a történet, hanem a tálalás az, ami miatt érdemes játszani a Hauntiival. A monokróm képi világ rendkívül minimalista, mégis olyan látványos, már-már grandiózus képeket tárnak elénk vele a készítők, ami talán nem is működött volna hagyományos megjelenítéssel. Többször is megálltam, hogy a stilizált csodákban gyönyörködjek, és a készítők is tudták, hogy mit alkottak, mivel grandiózusabb pillanatokat rendkívül megkapó és gyönyörű muzsikával támogatták meg. Első alkalommal látni a felemelkedési kísérletünket, vagy később, a túlvilági sivatagban felébredni a végtelennek tűnő fehér homokon lehengerlő élmény.
Az twin stick shooter alapokra egy kis platformerkedés és nyomvonal követés is épül, a pályadizájnnak hála pedig rendszeresen visszatérünk az adott pálya kiindulási pontjára. Az egyes szintek néha nem különülnek el egymástól olyan nagyon, bár ez valószínűleg a képi világnak is köszönhető. A harc talán a legegyszerűbb része a játékmenetnek, de nem is ezen van a hangsúly, hanem, ahogy a címből is kikövetkeztethető, a tárgyak megszállásán. Rengeteg tárgyat és teremtményt szállhatunk meg, például fákat, akiket megrázhatunk így, vagy olyan lényeket, akik lényegesen nagyobb sebeznek, mint kis szellemünk. Egy-egy arénaharcot trivializálhatunk azzal, hogy a puskás szellemet szálljuk meg, bár ennek is vannak korlátait. A pályákon összeszedhető lila lángocskákból tudjuk használni a megszállt lény vagy tárgy képességeit. Nemcsak a harc során, de a platformer feladványoknál és puzzle-oknál is fontos szerepet kap ez a képességünk, a továbbjutáshoz pedig elengedhetetlen. Szerencsére elég intuitív, bár nem árt kísérletezni.
Talán ez a Hauntii legnagyobb „gyengesége”, ugyanis nem rágja a szánkba a dolgokat a játék. Kapunk ugyan egy mészölyi tutorialt, de épp ezért érdemes kipróbálni, hogy mit tudunk megszállni, azzal milyen képességre teszünk szert, és persze milyen korlátokkal. Az elérendő célok terén is egy helyen konkrétan nem tudtam, hogy mit vár el tőlem a játék, kicsit megijedtem, hogy a rengeteg gyűjteni való a továbbjutás közvetlen feltételévé válik, szerencsére ez csak a csillagokra igaz. A kirakott csillagképek nemcsak a továbbjutáshoz szükséges kristályokat biztosítják, de az egyes képek kirakását követően fejleszthetjük életerőnket, a lövésünket vagy pedig a kitérésünket.
Ezekkel a hibákkal együtt is egy rendkívül látványos, végső soron cuki és laza játékot kaptunk a Hauntii személyében, és bár a történet nem fog kísérteni álmunkban, a látvány és a zene közös erővel maradandó élmény biztosít. Kérdés, hogy második végigjátszásra mennyire kopik meg ez a hatás.
A Hauntii 2024. május 23-án jelenik meg PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch-re. Mi PC-n próbáltuk ki.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.