ROBOBEAT teszt

A rougelike elemekkel operáló, eszméletlenül pörgős akcióorgia tehát teret enged a kísérletezésnek, így, ha teszem azt, mi jobban szeretnénk Brandnyúlrva, több órás podcastekre, állatos memevideókra, esetleg egy általunk létrehozott AI nótára aprítani az ellent, akkor könnyedén megtehetjük azt. A játékba épített zenei szerkesztő ugyanis bármilyen .mp3, .wav, illetve .ogg kiterjesztésű fájlt felismer, amiket beimportálva már kézhez is kapjuk az adott „dalokat”. Az alapokat egyébként elvégzi a rendszer, azaz, ha nem szeretnénk belenyúlni a végeredménybe, akkor ráhagyhatjuk az egészet és miután magától beállította az adott zeneszámhoz leginkább illő tempót, felmásolja egy kazira, amit onnantól kezdve bármikor berakhatunk a főszereplőnk által használt walkmanbe. A folyamat gyors és egyszerű, bár számomra kissé hiányzott a streamingről történő bemásolás lehetősége, de ki tudja, talán később ezt a funkciót is beépíti az Inzanity csapatnév mögé bújt egyedüli fejlesztő, Simon Fredholm.

Akik azonban nem szeretnének bajlódni a saját zenék beintegrálásával, azoknak sem kell bánkódniuk, mivel a ROBOBEAT hivatalos soundtrackje valósággal letépi az ember fejét. Pörgős és kissé lassabb, főleg techno és rock alapokkal rendelkező dalokból szemezgethetünk, amiket ráadásul a menetek alatt bármikor átcserélhetünk egy másikra. Ennek főleg azért van jelentősége, mert a játék nehézségi szintje a tempó sebességével együtt változik, egy gyorsabb zúzdánál például hozzánk hasonlóan az ellenfelek is gyakrabban húzzák meg a ravaszt, míg egy melankolikusabb, alacsonyabb BPM-mel rendelkező szám esetében jóval ritkábban érkezik felénk a törődés. Érdemes egyébként tudni, hogy a különféle ellenségekkel ellentétben főszereplőnk támadása nincs ütemre korlátozva, ugyanakkor a jó pillanatokban eleresztett fegyverdörrenések, illetve védekezések kulcsfontosságúak lesznek, mert ezek által plusz sebzésre és gyorsabb visszatöltődésre tehetünk szert, ami nélkül szinte lehetetlen teljesíteni a véletlenszerűen generált szinteket.

Ez az, ami a ROBOBEAT legnagyobb erőssége, a ritmusra történő öldöklés, mindeközben pedig karakterünk a szélrózsa minden irányába szalad, csúszik, vetődik és ugrál. Rengeteg akrobatikus trükköt bevethetünk az elénk kerülő kihívások alatt, amikért pontokat kapunk, de a valódi előrehaladásunkat a próbálkozásaink alatt nem ez, hanem a megszerezhető tervrajzok, illetve blipek fogják biztosítani. Itt direkt nem a fejlődés szót használtam, mivel a játékban ilyen kimondottan nincs, ugyanis a szintenként párszor megtalált tervezőasztaloknál nem megszerezzük az adott fegyvereket és képességkártyákat, hanem csak feloldjuk őket, aminek következtében bekerülnek abba a kalapba, amiből a rendszer folyamatosan sorsolja a felvehető cuccokat. Ennek tudatában rögtön értelmet nyer, hogy miért tudunk ezeknél a helyeknél szobákat is kikutatni, amik onnantól kezdve szintúgy növelik a variációs lehetőségek számát, ami sajnos még ezekkel együtt sem túl magas.

Ennek okán a monotonitás hamar felüti a fejét az egyre-másra érkező, egymástól szinte alig eltérő szobáknak hála, ráadásul a blipes rendszer mögé elrejteni a további pályaelemeket szerintem borzasztóan rossz döntés volt. Ennek köszönhetően a játék első pár órája kész kínszenvedés lesz és nagy eséllyel pont bele fogunk unni az egészbe, mire eljutnánk oda, hogy az új szobák feloldásával némi változatosság költözzön a próbálkozásainkba. Ez főleg azért fájhat igazán, mert a játékban amúgy rengeteg tartalom van, hiszen számtalan fegyvert (ezekből mindig kettő lehet aktív), módosítót, illetve képességkártyát találhatunk meg és fejleszthetünk ki az akciók közben, amiket felhasználva egészen elborult buildeket hozhatunk létre. Mondjuk az már más kérdés, hogy ennek átélésében nemcsak az unalmas és agyonhasznált pályaelemek, hanem az egyszem fejlesztő által megálmodott rougelike itteni megfelelője is akadályozni fog minket.

Itt ugyanis nincs hibázási lehetőséged, mert ha egyszer meghalsz, akkor amellett, hogy rögtön visszakerülsz az aktuális szint legelejére (legalább a használt fegyvereid megmaradnak), minden egyes el nem bankolt tervrajzodat és blipedet elbukod. Bár jobban belegondolva, utóbbiak esetében gyakran jobban is jársz akkor, ha elveszted őket, mintsem, hogy egy olyan tárgyba pakold bele, ami amúgy egyáltalán nem érdekel és csak még jobban felhígítod vele az eszköztáradat. Most jöhetne a kérdés, miszerint a különféle cuccok feloldásán kívül, a halálok közötti időszakban milyen módokon tudunk permanens bónuszokhoz, fegyverekhez, esetleg bármi máshoz hozzájutni? Nos, sehogy, emiatt pedig hiába ölünk bele órákat a játékba, valójában sosem fogjuk magunkat erősebbnek érezni, hiszen érdemi fejlődés egyáltalán nincs a ROBOBEAT-ben.

Sajnos azonban ezzel még korántsem értem azon megoldások végére, amik pillanatok alatt elvehetik a kedvünket a folytatástól, mert most jön még csak a legkellemetlenebb az összes közül, az egyedi dalok beimportálásának milyensége. Nincs rá jobb szó, mint borzalmas, ugyanis a rendszer hiába határoz meg egy általa jónak gondolt ütemet, valójában ez sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal, ha pedig mégis, akkor bármikor megmakacsolhatja magát és a szám kellős közepén kezd el szétcsúszni az egész. Én összesen tíz alkalommal próbálkoztam, amikből egy volt kimondottan használható, a többi már az elejétől, de legkésőbb a felétől darabokra esett, aminek következtében élvezhetetlenné vált a játék. Mondjuk erre némi megoldást szolgáltathat a Chill Mode, ami teljesen kikapcsolja az ütemfigyelést, csak hát akkor meg mi értelme az egésznek, hiszen ilyenkor valójában azt hallgathatok a háttérben, amit csak akarok, ráadásul még beimportálnom sem kell hozzá.

Mindehhez pedig társul egy agyoneffektezett és sokszor kimondottan zavaró látványvilág, ami az élénk színeivel valósággal beleég a retinánkba. Mondjuk legalább jól fut, hiszen még a legnagyobb káosz kellős közepén sem akadt meg egy pillanatra sem, ami viszont a saját mp3-as fájljaimról már korántsem mondható el. Ettől függetlenül szerintem maga a játékmenet kifejezetten élvezetes, hiszen ki ne szeretne virtuálisan menő dalok ütemére lövöldözni, miközben keresztül-kasul átszeli az elé kerülő szoba csapdákkal teletömött falait, ugyanakkor a megvalósítás minősége köszönőviszonyban sincs a remek alapötlettel. A ROBOBEAT-tel töltött óráim alatt folyamatosan az járt a fejemben, hogy pár fejlesztői döntés megváltoztatásával és a saját zenéinket feldolgozó rendszer gatyába rázásával akár új etalon is születhetett volna a ritmusjátékok műfajában, ehelyett azonban csak egy ütemet tévesztett próbálkozást kaptunk, ami közelébe sem ér az olyan, vele egy színpadon szereplő nagyágyuknak, mint például a BPM: Bullets Per Minute, a Hi-Fi Rush, vagy épp a Metal: Hellsinger.

A ROBOBEAT május 16-án jelent meg, kizárólag PC-re.