A Capcom hosszú múltra visszatekintő sorozata még 2017-ben kapott egy spinoffot 3DS-re, amit nem volt egyszerű más platformokra portolni. De most, hogy a frencsájz soha nem látott magasságokban tündököl, és az eredeti handheld támogatásának megszűnése után szerencsére nem hagyták eltűnni a süllyesztőben a Monster Hunter Stories-t. Oké, időközben kaptunk egy iOS-es verziót, de PC-re, Switchre és PlayStationre eddig kimaradt a szórásból. A remasterrel már futottunk egy kört májusban, de most végre a teljessel is közelebbi barátságot kötöttünk. És ebből bizony maradandó kapcsolat született.
Első blikkre úgy tűnt, hogy a fiatalabb közönséget szólítja meg a Stories, ám ennél nagyobbat nem is tévedhettem. Nem veszít a fényéből több játékóra után sem, mindig van valami tennivaló, egy újabb kikeltésre váró tojás, vagy egy megszelídítendő szörny, ami miatt nehéz letenni a játékot. Nyilván kötődést kialakítani abszolút nem könnyebb feladat, mint hosszú rákészülés után legyőzni az adott lényt a Monster Hunter: Worldben. Hősünknek szerencsére van egy karkötője, ami segít barátságossá tenni a kiszemelteket, akik később csatlakoznak hozzá a küldetésében, hogy harc közben egyedi képességeikkel segítsék őt.
Szörnylovasként nem semmi hagyatékot cipelünk a vállunkon. Népünk a civilizációtól távol él, feladata az, hogy fenntartsa a békét és az egyensúlyt a vadvilággal. Kezdetben részletesen testreszabhatjuk hősünket, számos testalkat, frizura és arc között választva, majd két barátunkkal közösen máris egy erdőben találjuk magunkat, ahol egy tojásra bukkanunk. Karkötő híján kicsiny kompániánk azt hiszi, hogy nem sikerül a keltetés, de nagy meglepetésükre a szertartás végbemegy és egy Rathalos bébi lesz a jutalmunk, aki boldogan követ bennünket.
A barátságról való mese azonban gyorsan tónust vált, amikor egy fekete füstbe burkolózó szörny megtámadja falunkat, és perpatvar következményeként egyik barátunk anyukájának nyoma vész. Chevalt még évekkel később is a bosszú élteti, és innen már a harc és az összetartozás témakörével foglalkozik a játék. Gyerekbarát módon mesél érettebb dolgokról a Stories, amely teljes szinkronnal kiegészítve bizony az elejétől a végéig megható tud lenni, de komoly mélységekbe nem nem igazán száll alá, a narratíva megszokott irányba halad, talán túlontúl kiszámíthatóan is.
Ezúttal is kapunk egy központi hubot, ahol pihenhetünk, új fegyvereket és páncélokat vásárolhatunk vagy fejleszthetünk, és elvállalhatjuk a küldetések java részét. Amint azonban elhagyjuk falunkat, egy szabadon bejárható területre érünk, ahol a harcok mellett nem kevés erőforrást is össze kell szedni a boldoguláshoz. Idővel egyre több szörnyet tudhatunk a sorainkban, az ötfős csapatunk tagjait pedig folyamatosan cserélgetjük az adott körülményeknek megfelelően - akár harc közben is!
A körökre osztott csaták első ránézésre roppant egyszerűek, a szörnyeken kívül különféle tárgyakat is bevethetünk, de ha minden kötél szakad, felhúzhatjuk a nyúlcipőt. Amikor ránk kerül a sor, ki kell választanuk a megfelelő támadástípust a három lehetőség közül. Ezek az erő, sebesség vagy technikai, amely vagy erősebb vagy gyengébb a másiknál, azaz igazi kő-papír-olló rendszerről van szó. Nyilván az adott szörny jellegzetességeit ismerni kell ahhoz, hogy tudjuk, melyik támadás a célravezető ellenük. Eközben a társlényeink sem tétlenkednek, nekik megparancsolhatjuk, hogy az alaptámadás helyett inkább egy speckó képességet használjanak, bár simán rájuk bízhatjuk a döntést, erősítve ezzel a kötődésüket felénk.
Hősünk eközben négyféle fegyver valamelyikét használhatja, a sima kard és pajzson kívül van itt pallos, vadászkürt és kalapács is - mindegyiket egyedi kunsztokkal vérteztek fel. Karakterünk is rendelkezik különleges skillekkel, idővel egyre többel, bár csak akkor vethetjük be őket az összecsapások során, ha sikeresen semlegesítjük az ellenfél támadását, vagy valamilyen kritikus találatot viszünk be, hiszen ezekért Kinship-pontok járnak, amikből a képességeink táplálkoznak.
Tojásokat találni szintén nehéz feladat, hiszen egy-egy komplett kazamata végén találunk fészkeket. Nem mindegy azonban milyen színű, súlyú vagy illatú a tojás - hiszen ezek más és másféle szörnyekre utalhatnak. Valamikor egy nagyobb lénnyel kell megküzdenünk értük, máskor a szülők alszanak, így könnyebb dolgunk lesz visszatérni a kijárathoz a megszerzett javunkkal. Idővel már képzett genetikusként alakíthatjuk a szörnyek DNS-ét, olyan lényeket létrehozva, amilyeneket csak szeretnénk. Gyakori dolog, hogy az adott lényből származó nyersanyagra szükség van egy új fegyver vagy páncél kovácsolásához, ebben a tekintetben hasonlít a Stories a fő sorozatra.
Rengeteg apró poén és karakterek közti interakció csal mosolyt az arcunkra, így valóban szerethető játékkal van dolgunk, és még a humor sem hiányozhat belőle. Ahogy folyamatosan teljesítjük a küldetéseket és újabb területeket fedezünk fel, egyre nagyobb és erősebb szörnyekkel futunk össze. Ám hiába alakítottunk ki kapcsolatot a kezdő lényekkel, egyszerűen nem fognak megfelelni az új kihívásoknak, meg kell válni tőlük, bármennyire is nehéz a búcsú.
Osan PS5-ös különvéleménye:
A Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin PlayStation 5-ös portja korrekt iparosmunka lett. A látványvilág színes és hangulatos, de nem éri el a Granblue Fantasy: Relink szintjét kidolgozottság terén. A tűéles kép néhol kiemeli az elnagyolt textúrákat, ami zavaró lehet. Bár PlayStation 5-ös portként érkezett, sajnos nem használja ki a konzol nyújtotta lehetőségeket, például a haptikus visszajelzés hiányzik, és az SSD gyors töltési idejének előnyei sem mindig érzékelhetők. A játék betöltési ideje olykor hosszabbnak tűnik, mint amit a grafika, a játék nagysága vagy a játékmenet komplexitása indokolna.
Maga a játékélmény kontrolleren nem rossz. Megszokás kérdése csupán az elsőre furcsának tűnő kameramozgás – amit egy kis kutakodás után akár meg is változtathatunk a beállításokban. A harcok pedig, tekintve, hogy körökre osztott harcrendszerről beszélünk nem igényeltek túl nagy megfejtéseket. A felhasználói felületet is szokni kell, sokszor nem lehet rajta túl egyszerűen kiigazodni, de ez az érzés egy félóra játék után elmúlik.
A játék élénk színekkel és főleg a rajzfilmes stílusával próbálja palástolni a 3DS-es múltját, a grafika még feljavított formájában sem valami nagy durranás, de ez mellékes. A tipikusan japán játékokra jellemző körülményeskedéseket is le lehet nyelni, hiszen van bőven szerethető jellegzetesség és egyediség a Monster Hunter Stories-ban. Az új platformoknak hála itt a remek alkalom arra, hogy az újoncok is belekóstoljanak a sorozatba, mielőtt még a Wilds elrabolná mindenki figyelmét.
A Monster Hunter Stories Remaster PC-re, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre jelent meg.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.