Fél évvel az alapjáték megjelenése után a Mikulás bácsi dugja a csizmácskánkba a Battlefield 2 első expanzióját, rögvest kiderítjük megérte e ezzel betömni bakancsunk lábszagtól bűzlő belsejét, vagy inkább kértünk volna több csokit és cukorkát.
Az aranytojást tojó tyúk esetén abszolúte elvárható a kiadótól, hogy nem hagyja kihűlni a több mint 1.2 millió darab elpasszolt példányt, rögtön a megjelenés után már elkezdek csepegni az első infómorzsák, melyek szerint nem mások bőrében kergethetjük egymást, mint a világ nagyhatalmainak különleges osztagaiban, elsősorban éjszakai bevetések során. A DICE Battlefield sorozata az évek során követte kronológikusan a XX. Század világégéseit, kezdve a második világháborúval, a Vietnámi összeszólalkozáson át egészen a hál' Istennek még fiktív modern hadszínterekig. Már az elején leszögezném, hogy a Special Forces-t nem tekinthetjük szokványos kiegészítő lemeznek, sokkal inkább egészen másfajta harcmodort követel meg, mint amit eddig több-kevesebb sikerrel tökélyre fejlesztettünk. Az éjszakai missziók miatt sokkal közelebb kerülnek egymáshoz a játékosok: szinte kivétel nélkül szűk utcákon, városi csetepatékban folyik az haddelhadd, ergo nagyobb hányadban darálhatjuk egymást karnyújtásnyira, hiszen itt nem igazán jön át a sorozat védjegyéül szolgáló hatalmas terepek nyújtotta látótávolság.
A készítők eddig se tétlenkedtek, azaz oltották magukból folyamatosan a játékmenetet tökéletesítő patcheket, ám a Special Forces feltelepítésével megkaptuk a legújabb 1.12 –es sorszámú ragtapaszt is (csaknem 280 MB-ot kóstál), megszámlálhatatlan bugra, bajra való orvosságot. Nos már a korábbi javításoknál is meglepődtem, amikor elsőre nem sikerült felhúzni az eredeti játékra az éppen aktuális darabot. Azóta persze már megtaláltam a gyógyírt erre a kellemetlen malőrre, amely a nevemben található ékezetben rejlik. Nem titok, az olyan felhasználói fiókoknak, amelyek ékezetet tartalmaznak, gondjaik lehetnek az installálásnál, a megoldás számukra az, hogy létrehoznak egy ékezet nélküli fiókot (lehetőleg rendszergazdai jogosultságokkal) és oda bejelentkezve telepítik fel a kieget.
A játék lényege természetesen nem változott, továbbra is csak a Conquest, tehát Foglalós játékmódban nyomulhatunk, célunk a pálya kontrollpontjainak elfoglalása, megtartása és ezáltal az ellenfél pontjainak nullára redukálása lesz, miközben a nagyszerű statisztikai rendszer pontosan követi minden egyes lépésünket és ha éppen hivatalos Ranked szervereken koptatjuk a talpunkat, bizony ínycsiklandozó és hasznos bónuszokban részesülünk, úgymint a ranglétrán való feljebblépkedés és a státuszszimbólumként is felérő egyedi fegyverek. A számszerint nyolc vadonatúj pálya továbbra is kiszolgál akár 64 játékost egyidejűleg, ám a közelharcok prioritása lévén leginkább élvezhető partikat leginkább 8-16 fős csatákban találhatjuk. A mapok szer felett hangulatos darabokra sikeredtek, csak kár, hogy a pontosan a fele az alapjáték kínálatának. Tipikusan egyszeri megtekintésre ajánlott az introvideó végigülése, noha semmi gond nincs vele – a játék motorjával készül jelenetek szakszerű összeollózásáról van szó, lerenderelve -, ám nap mint nap, kizárólag multis játékot kedvelő játékosok számára rövid időn belül felesleges elfoglaltság lesz a folytonos skipelés. A kiegészítő pályáinak első betöltésekkor, a hosszadalmas shaderbeállítások miatt, egy ideig tehetetlen malmozásra leszünk kárhoztatva (nem tudom az okát pontosan, de nekem elsőre csonttá fagyott a játék és csupán másodjára sikerült a betöltési procedúra). Jelentős továbblépés az alaphoz képest, hogy ezúttal hat új választható oldal mellett tehetjük re a voksunkat - pályától függően kettő mellett persze – ezek a brit SAS különítmény legényei, az USA oldalán a Navy Seals, újonnan hadba lépő Oroszország kötelékében a híres Spetznas, a MEC sem marad el különleges erők terén, végül a két érdekesség a végére, a híthű lázadók valamely két csoportja (Rebel és Insurgent). A határvonalak észrevehetőek az éppen aktuális szemben álló felek között, azaz az amerikaiak és britek repertoárja valamivel fejlettebb az arab és orosz oldalakéval szemben, ám használhatóság terén egyáltalán nem esik rajtuk csorba. A csapatmunkára most méginkább szükség van, hiszen hathatós légi támogatásra egy vadászgép jóvoltjából szinte alig számíthatunk, továbbá főleg a könnyűjárművek dominálnak, minden nehézség a gyalogosokra hárul, minden tekintetben törekedni kell az összedolgozásra.
A mai világ technikai színvonalának tudatában nem igazán számítanak hi-tech kütyüknek a Special Forces-ben látott fegyver és egyéb kiegészítők választéka. Egy tucat új tömegoszlató alkalmatosság került a csomagba, felsorolni mindet esztelenség lenne, elég legyen annyi, hogy csaknem minden régi is új fél kasztjainak arzenálja lecserélődött, értsd: új karabélyok, shotik, raksik feszítenek bakáink oldalán, bár az orosz illetőségű fegyverkereskedők kicsit le lehettek maradva, hiszen az arabok mellett leginkább az ő kínálatuk nem terén kell megszorításokra számítanunk, hiszen a legszükségesebb új tárgyak mellett az alapjátékban megtalálható csúzlikkal kell beérnünk. Ennél nagyobb angolszász befolyást már nem titkolhat el a mélyen tisztelt Electronic Arts, ezért mindenképpen egy szép nagy feketepontot kell bevésnem a készítők, ellenőrzőkönyvébe. Az igazán érdekességet a különböző akció és kémfilmekből ismerős kacatok jelentik, mint pl. a grappling hook, azaz a horgos kötél, amit felhajintva egy épület tetejére, máris megmászhatjuk az előttünk magasodó házat. Ugyanilyen extrém dolog a Zip Line, amely bár FPS-ekben nem most debütált, ha valakinek a neve alapján nem esne le, egy szimpla nyílpuskáról van szó, amellyel egy olyan nyilat küldhetünk át valamilyen magaslatról a szomszédos ház falába, melyhez egy nagy strapabíró kötél van erősítve, aztán zlutty, máris mászhatunk át, leküzdve a tériszonyunkat. Gránátok terén ideáig csak a füst, illetve a repeszgránátot ismerhettünk, ám néhány darabbal kibővült a választék: az első a CS-ből már jól ismert fénygránát, lényege most sem változott, továbbra is az ellenség elvakítására, ezáltal megzavarására szolgál. Kapunk egy speckó füstgránátot is, amelyet ha belélegeznek, heves köhögést, zavart látást és lelassult mozgást szenvednek el. Persze kivéthetjük a káros gázokat egyszerű gázálarccal, de ekkor némileg csökken a látószögünk, és pluszban a nightvision-ünket sem rakhatjuk a homlokunkra. Valamit, valamiért ugyebár. Szintén a Battlefield játékok védjegye a vezethető járművek terebélyes kínálata, a bővítőcsomag tíz új közlekedési eszközt pakol a játékba, a különféle tankokat és csapatszállító járműveket látva én nem estem hasra a meghatottságtól, ellenben, hogy felpattanhatunk egy jet ski-re, targoncára vagy esetleg egy quadra, már inkább húztam mosolyra a számat, hirtelen felvillantak előttem a BF: Vietnam mókás járművei, nem is véletlenül, hiszen a DICE annak a stúdiójának köszönhetjük a Special Forces-t, akinek anno a Vietnamot is. Tehát nem véletlen. Rengetek kritika, sárdobálás érte – legfőképpen a Modern Combat modhoz szokott játékosoktól – a készítőket, hogy mi a fészkes fenének nem került bele az Apache helikopter az alapjátékba, amikor az mindenki (?) nagy kedvence. Hát kérem szépen, most mindenki verheti a seggét a földhöz, itt van, megérkezett a vezethető Apache Longbow. Speciel engem nem hat meg, talán éppen azért, hiszen világéletemben a gyalogság kötelékében szerettem hadakozni?
Minden kiegészítő – tisztelet a kivételnek – talán legnagyobb negatívuma, hogy grafika terén nem igazán tudnak fölébe magasodni az alapjátéknak, tehát minden marad a régiben. Nos nem tartozik a kivételekhez a Special Forces sem, előrelépésről sajnos nem számolhatok be, mondjuk egyenlőre erre nincs is szükség, hiszen a játékosok nagytöbbségének még most sincsen lehetősége a BF2-t maximális részletességen futtatni, és talán mondanom sem kell, hiába éltünk meg jópár kiadott patch-t, a még mindig brutálisnak számító gépigényt most sem sikerült megreformálni. A látványbeli újdonságok kimerülnek az új karaktermodelleken, skineken, ám a fényeffektek terén észrevehető némi tökéletesedés. A hangok továbbra is tűrhetőek, mondjuk a fegyverzörejek még mindig messze elmaradnak a valóságostól (most komolyan, egyik fejlesztőnek sem jut eszébe egy az egybe bedigitalizálni a valós fegyveropogást?), az eltérő nációk eltérő szinkront kaptak, példának okáért a brit és orosz alakulatok esetében odafigyeltek a megfelelő akcentusra is, ezt díjazom. A Single küzdelmek továbbra sem nyújtanak hosszú távú szórakozást, csupán gyakorlásra tudom ajánlani könnyű szívvel, vagy netkapcsolat hiányában.
Nem mondhatnám, hogy teljesen elégedett vagyok a BF2 első kiegészítőjével kapcsolatban, de összességében hozza az elvárható színvonalat és újdonságokat, ha nem is maradéktalanul. Végül is mezei expanzióval van dolgunk, nem pedig új, megváltásként érkező következő részről. Battlefield fanokat érdekli legkevésbé, hogy mapok terén még mindig szűkösség uralkodik, ám az amúgy is tökéletes játékmeneten vajmi kevés csiszolni való akadt, mondjuk a Special Forces némileg más stílust képvisel erre a pár pálya erejéig. Maga, hogy a kieg DVD-n jelent még, kissé csalóka, alig több mint egy gigabájt terjedelmű, ezáltal semmi akadálya nem lett volna egy dupla CD-s megjelenésnek, annak ellenére, hogy még így is 3 GB tárhelyet követel meg magának a vinyón. Egy szó mint száz, a BF2 némileg megerősíti a pozícióját az idei év egyik legkiemelkedőbb multiplayer játékaként, ehhez hozzájárult az első kiterjesztés, amit – ha nem csalódok az EA pénzeszsákjaiban – hamarosan követhet egy második is. Még bőven belefér a sikerszériába, aztán kicsit több mindent dobáljatok össze, készítőbácsik!
A készítők eddig se tétlenkedtek, azaz oltották magukból folyamatosan a játékmenetet tökéletesítő patcheket, ám a Special Forces feltelepítésével megkaptuk a legújabb 1.12 –es sorszámú ragtapaszt is (csaknem 280 MB-ot kóstál), megszámlálhatatlan bugra, bajra való orvosságot. Nos már a korábbi javításoknál is meglepődtem, amikor elsőre nem sikerült felhúzni az eredeti játékra az éppen aktuális darabot. Azóta persze már megtaláltam a gyógyírt erre a kellemetlen malőrre, amely a nevemben található ékezetben rejlik. Nem titok, az olyan felhasználói fiókoknak, amelyek ékezetet tartalmaznak, gondjaik lehetnek az installálásnál, a megoldás számukra az, hogy létrehoznak egy ékezet nélküli fiókot (lehetőleg rendszergazdai jogosultságokkal) és oda bejelentkezve telepítik fel a kieget.
A játék lényege természetesen nem változott, továbbra is csak a Conquest, tehát Foglalós játékmódban nyomulhatunk, célunk a pálya kontrollpontjainak elfoglalása, megtartása és ezáltal az ellenfél pontjainak nullára redukálása lesz, miközben a nagyszerű statisztikai rendszer pontosan követi minden egyes lépésünket és ha éppen hivatalos Ranked szervereken koptatjuk a talpunkat, bizony ínycsiklandozó és hasznos bónuszokban részesülünk, úgymint a ranglétrán való feljebblépkedés és a státuszszimbólumként is felérő egyedi fegyverek. A számszerint nyolc vadonatúj pálya továbbra is kiszolgál akár 64 játékost egyidejűleg, ám a közelharcok prioritása lévén leginkább élvezhető partikat leginkább 8-16 fős csatákban találhatjuk. A mapok szer felett hangulatos darabokra sikeredtek, csak kár, hogy a pontosan a fele az alapjáték kínálatának. Tipikusan egyszeri megtekintésre ajánlott az introvideó végigülése, noha semmi gond nincs vele – a játék motorjával készül jelenetek szakszerű összeollózásáról van szó, lerenderelve -, ám nap mint nap, kizárólag multis játékot kedvelő játékosok számára rövid időn belül felesleges elfoglaltság lesz a folytonos skipelés. A kiegészítő pályáinak első betöltésekkor, a hosszadalmas shaderbeállítások miatt, egy ideig tehetetlen malmozásra leszünk kárhoztatva (nem tudom az okát pontosan, de nekem elsőre csonttá fagyott a játék és csupán másodjára sikerült a betöltési procedúra). Jelentős továbblépés az alaphoz képest, hogy ezúttal hat új választható oldal mellett tehetjük re a voksunkat - pályától függően kettő mellett persze – ezek a brit SAS különítmény legényei, az USA oldalán a Navy Seals, újonnan hadba lépő Oroszország kötelékében a híres Spetznas, a MEC sem marad el különleges erők terén, végül a két érdekesség a végére, a híthű lázadók valamely két csoportja (Rebel és Insurgent). A határvonalak észrevehetőek az éppen aktuális szemben álló felek között, azaz az amerikaiak és britek repertoárja valamivel fejlettebb az arab és orosz oldalakéval szemben, ám használhatóság terén egyáltalán nem esik rajtuk csorba. A csapatmunkára most méginkább szükség van, hiszen hathatós légi támogatásra egy vadászgép jóvoltjából szinte alig számíthatunk, továbbá főleg a könnyűjárművek dominálnak, minden nehézség a gyalogosokra hárul, minden tekintetben törekedni kell az összedolgozásra.
A mai világ technikai színvonalának tudatában nem igazán számítanak hi-tech kütyüknek a Special Forces-ben látott fegyver és egyéb kiegészítők választéka. Egy tucat új tömegoszlató alkalmatosság került a csomagba, felsorolni mindet esztelenség lenne, elég legyen annyi, hogy csaknem minden régi is új fél kasztjainak arzenálja lecserélődött, értsd: új karabélyok, shotik, raksik feszítenek bakáink oldalán, bár az orosz illetőségű fegyverkereskedők kicsit le lehettek maradva, hiszen az arabok mellett leginkább az ő kínálatuk nem terén kell megszorításokra számítanunk, hiszen a legszükségesebb új tárgyak mellett az alapjátékban megtalálható csúzlikkal kell beérnünk. Ennél nagyobb angolszász befolyást már nem titkolhat el a mélyen tisztelt Electronic Arts, ezért mindenképpen egy szép nagy feketepontot kell bevésnem a készítők, ellenőrzőkönyvébe. Az igazán érdekességet a különböző akció és kémfilmekből ismerős kacatok jelentik, mint pl. a grappling hook, azaz a horgos kötél, amit felhajintva egy épület tetejére, máris megmászhatjuk az előttünk magasodó házat. Ugyanilyen extrém dolog a Zip Line, amely bár FPS-ekben nem most debütált, ha valakinek a neve alapján nem esne le, egy szimpla nyílpuskáról van szó, amellyel egy olyan nyilat küldhetünk át valamilyen magaslatról a szomszédos ház falába, melyhez egy nagy strapabíró kötél van erősítve, aztán zlutty, máris mászhatunk át, leküzdve a tériszonyunkat. Gránátok terén ideáig csak a füst, illetve a repeszgránátot ismerhettünk, ám néhány darabbal kibővült a választék: az első a CS-ből már jól ismert fénygránát, lényege most sem változott, továbbra is az ellenség elvakítására, ezáltal megzavarására szolgál. Kapunk egy speckó füstgránátot is, amelyet ha belélegeznek, heves köhögést, zavart látást és lelassult mozgást szenvednek el. Persze kivéthetjük a káros gázokat egyszerű gázálarccal, de ekkor némileg csökken a látószögünk, és pluszban a nightvision-ünket sem rakhatjuk a homlokunkra. Valamit, valamiért ugyebár. Szintén a Battlefield játékok védjegye a vezethető járművek terebélyes kínálata, a bővítőcsomag tíz új közlekedési eszközt pakol a játékba, a különféle tankokat és csapatszállító járműveket látva én nem estem hasra a meghatottságtól, ellenben, hogy felpattanhatunk egy jet ski-re, targoncára vagy esetleg egy quadra, már inkább húztam mosolyra a számat, hirtelen felvillantak előttem a BF: Vietnam mókás járművei, nem is véletlenül, hiszen a DICE annak a stúdiójának köszönhetjük a Special Forces-t, akinek anno a Vietnamot is. Tehát nem véletlen. Rengetek kritika, sárdobálás érte – legfőképpen a Modern Combat modhoz szokott játékosoktól – a készítőket, hogy mi a fészkes fenének nem került bele az Apache helikopter az alapjátékba, amikor az mindenki (?) nagy kedvence. Hát kérem szépen, most mindenki verheti a seggét a földhöz, itt van, megérkezett a vezethető Apache Longbow. Speciel engem nem hat meg, talán éppen azért, hiszen világéletemben a gyalogság kötelékében szerettem hadakozni?
Minden kiegészítő – tisztelet a kivételnek – talán legnagyobb negatívuma, hogy grafika terén nem igazán tudnak fölébe magasodni az alapjátéknak, tehát minden marad a régiben. Nos nem tartozik a kivételekhez a Special Forces sem, előrelépésről sajnos nem számolhatok be, mondjuk egyenlőre erre nincs is szükség, hiszen a játékosok nagytöbbségének még most sincsen lehetősége a BF2-t maximális részletességen futtatni, és talán mondanom sem kell, hiába éltünk meg jópár kiadott patch-t, a még mindig brutálisnak számító gépigényt most sem sikerült megreformálni. A látványbeli újdonságok kimerülnek az új karaktermodelleken, skineken, ám a fényeffektek terén észrevehető némi tökéletesedés. A hangok továbbra is tűrhetőek, mondjuk a fegyverzörejek még mindig messze elmaradnak a valóságostól (most komolyan, egyik fejlesztőnek sem jut eszébe egy az egybe bedigitalizálni a valós fegyveropogást?), az eltérő nációk eltérő szinkront kaptak, példának okáért a brit és orosz alakulatok esetében odafigyeltek a megfelelő akcentusra is, ezt díjazom. A Single küzdelmek továbbra sem nyújtanak hosszú távú szórakozást, csupán gyakorlásra tudom ajánlani könnyű szívvel, vagy netkapcsolat hiányában.
Nem mondhatnám, hogy teljesen elégedett vagyok a BF2 első kiegészítőjével kapcsolatban, de összességében hozza az elvárható színvonalat és újdonságokat, ha nem is maradéktalanul. Végül is mezei expanzióval van dolgunk, nem pedig új, megváltásként érkező következő részről. Battlefield fanokat érdekli legkevésbé, hogy mapok terén még mindig szűkösség uralkodik, ám az amúgy is tökéletes játékmeneten vajmi kevés csiszolni való akadt, mondjuk a Special Forces némileg más stílust képvisel erre a pár pálya erejéig. Maga, hogy a kieg DVD-n jelent még, kissé csalóka, alig több mint egy gigabájt terjedelmű, ezáltal semmi akadálya nem lett volna egy dupla CD-s megjelenésnek, annak ellenére, hogy még így is 3 GB tárhelyet követel meg magának a vinyón. Egy szó mint száz, a BF2 némileg megerősíti a pozícióját az idei év egyik legkiemelkedőbb multiplayer játékaként, ehhez hozzájárult az első kiterjesztés, amit – ha nem csalódok az EA pénzeszsákjaiban – hamarosan követhet egy második is. Még bőven belefér a sikerszériába, aztán kicsit több mindent dobáljatok össze, készítőbácsik!
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.