A széria harmadik epizódja 1999-ben jelent meg, és bár folytatását még az eredeti fejlesztő, a New World Computing készítette, utána a kiadó csődbe ment és a jogok a Ubisofthoz kerültek. A későbbi próbálkozások mindegyikében akadt újító szándék és értékelhető megoldások, de a szériának sosem sikerült igazán megújulnia és kiemelkedővé válnia. Mondjuk az is igaz, hogy a fanbázis mindegyik epizód megjelenéskor kiegyezett volna egy technikailag és grafikailag up-to-date remake-ben, bármiféle újító szándék helyett, így aztán bárki is fejlesztette az aktuális részt, legyen az a Nival vagy a magyar Black Hole Games, nem volt könnyű dolga. Végül aztán nem sikerült sem hírnévben, sem népszerűségben felülmúlni az etalon harmadik részt, így most, amikor a nosztalgia, fanservice, a közösségi finanszírozás és az adaptációk korát éljük, logikus, hogy erre esett a készítők választása is.
Mert a Heroes III esetében tényleg sikerült csúcsra járatni a szériát jellemző elemeket: az elragadó grafikát, Rob King és Paul Anthony Romero legendás soundtrackjét, kilenc eltérő frakciót, térképszerkesztőt és random map generátort, máig népszerű multiplayer opciókat, köztük a hot seat-et: a haverokkal leülhettünk egy gép elé, ellenségként vagy épp szövetségesként. Ezeknek a funkcióknak egy részét nyilván nem tudja visszaadni tökéletesen a board game, de a többit megpróbálja: ez egyrészt remek törekvés, másrészt egy kicsit sokat is akar markolni a szabálykönyv – de erről később.
A Heroes-játékok világa első ránézésre tipikus, színes, olykor meseszerű fantasy settingnek tűnik (valójában egyébként erősen sci-fi alapokkal rendelkezik, ahogyan az eredeti Might & Magic szerepjáték szériából megismerhető), ahol számos nép és frakció próbál boldogulni, gyakran egymás kárára. Mi kiválasztunk közülük egy szimpatikusat, s kezdetben a csoportosulás egy jeles képviselőjét (hősét) irányítva próbálunk meg felfedezni, hódítani, nyersanyagot, kincseket és tapasztalati szinteket behúzni.
Az adaptáció számos megszokott és bevált társasjáték-mechanikát tartalmaz: pakliépítést, kockadobálást, térképfelfedezést (és bővítést), nyersanyaggyűjtést, város- és seregmenedzsmentet, eseménykártyákat, és a formátumra jellemzően itt is körökre osztva cselekedhetünk. A Heroes-társas alapvetően 1-4 játékosra szabott élményeket kínál, többfajta játékmóddal: közel minden frakció rendelkezik egy történetalapú egyjátékos kampánnyal, ahol az ellenséges MI cselekvéseit kártyák reprezentálják, ketten vagy hárman játszhatunk Clash (1v1/v1) vagy Cooperative módban (valamilyen közös cél érdekében), négyen pedig az Alliance névre keresztelt 2v2 felállásban.
Azt is megválaszthatjuk, hogy milyen mapon játszunk, pontosabban a különböző játékmódokhoz, előre gyártott forgatókönyveket kapunk, amelyek amellett, hogy meghatározzák a kezdeti nyersanyagokat, lényeket, várunk épületeit, az időlimitet, valamint a győzelmi feltételeket, tartalmazzák azt is, hogyan kell a kezdőtérképet felállítanunk, amely több, egyenként 7 hexát magába foglaló, összeillesztett térképlapból áll.
Egy társasjátéknál nagyon fontos szempont, hogyan is néz ki a kipakolás, a játéktér összeállítása, a kártyák, tokenek, figurák kiosztása. A H3: The Board Game esetében eddig kétféle lehetőségünk volt: a mindent magába foglaló, egyetlen, nevéhez hűen hatalmas Big Box megvásárlása, amely minden kiegészítőt tartalmaz, illetve a normál, Ikea-polc kompatibilis verzió, amelynél, ha azonos tartalomra törekszünk, akkor 8 dobozra osztja szét ugyanezt a kontentet. Tapasztalatból mondom, hogy utóbbi esetében a setup pokoli tud lenni, már arra rengeteg idő elmegy, hogy a különböző kártyapaklik (semleges lények, stat kártyák, artifactok, varázslatok, lények stb.) összeálljanak, csakúgy, mint a térképdarabok összekeverésével. Számos, rajongók által készített 3D nyomtatható, vagy fa dobozbetét és egyéb kiegészítők képesek ezen segíteni, de a Big Box esetén is kelleni fog egy jelentős rutin, mire ténylegesen elkezdődik egy parti.
A kártyák, térképek, város-lapok, hőskártyák, karton és műanyagtokenek mellett a dobozok roskadoznak a minifiguráktól – nem csoda, mindig is ez volt a készítő Archon Studio szakterülete. Minden vár, hozzájuk minden lény kapott egy saját, festhető minifigurát – azaz városonként hét dukál, plusz a semleges lények is megvásárolhatóak ilyen formában, és frakciónként két hősfigurával is gazdagodunk. Megvallom őszintén a minifestéssel alaposan el vagyok maradva, és valójában a játék során nem is igazán használtuk ezeket, már csak a kipakolás hektikussága miatt sem. A lényeket egyébként is kártyák reprezentálják a statisztikájukkal együtt, ezek pedig nem elhagyhatók akkor sem, ha feltesszük a műanyag halállovagokat és a csontikat a csatatérképre...
Amikor kipakolunk tehát, jó, ha már tudjuk, melyik frakcióval fogunk nekiindulni: a társas alapdoboza a Castle, Necropolis és Dungeon triót tartalmazza, a Tower, Rampart, Fortress és Inferno várak pedig kiegészítőkként érhetők el – aki hiányolja a Strongholdot, vagy a Conflux várat, ne csüggedjen, érkeznek. Minden frakcióhoz tartozik egy városmenedzsment tracker, ahol a nyersanyagokat és megépített épületeket, valamint az egyedi mechanikát tarthatjuk nyilván, illetve több, játékokból átemelt legendás hős közül is választhatunk magunknak, nem meglepetés, hogy Sandro, Solmyr, Catherine királynő, Gelu és többiek rendelkezésre állnak, saját karakterlappal.
A hősöket két kategóriába oszthatjuk: a harcorientáltabb Might hősökre és a névből adódóan főként varázshasználattal operáló Magic osztályba, ami a fejlődésüket is adott keretek közé szabja. A Heroes társasjátékos változata nem csak mezőre lépkedésről, vagy harcról szól, hanem pakliépítésről is – a lapjaink a hősünk tudását és felszerelésének összességét jelenti, így játékban fellelhető ereklyék, képességek, specializációk, varázsigék és a hősünk Attack, Defense, (Spell) Power, Knowledge statisztikája is kártyaformában manifesztálódnak. Ereklyéket és varázslatokat megfelelő mezők és események feloldásakor szerezhetünk, képességeket (Necromancy, Archery, Fire Magic, Sorcery stb.) vegyesen a mapról, és szintlépéskor, míg az egyedi specializációkártyák 4. és 6. szinten érhetők el. A játékban egyébként hét tapasztalati rang kapott helyet, ami alapján a nálunk kisebb kihívási értékkel rendelkező, semleges lények elleni csatákat Quick Combat formájában azonnal, de XP nélkül nyerjük.
Akárcsak az eredetiben, a vármenedzsment fontos szerepet kapott, és ahhoz, hogy kompetitívek tudjunk maradni, a várat fejlesztenünk kell, hogy egyre erősebb lényekkel bővíthessük hadainkat, illetve nagyobb aranybevételre tehessünk szert, továbbá, ha Magic hőst választottunk, a számára a varázslatokat biztosító mágia céhet is itt húzhatjuk fel. A képernyőn megszokott sokféle nyersanyaggal szemben itt csupán aranyat, építőanyagot és kristályokat használunk, ami egy teljesen érthető és szükséges egyszerűsítés.
A játék folyamán kétféle kör váltakozik, páratlan számúak ún. nyersanyag körök, míg a párosok asztrológus körök. Amikor egy új kör kezdődik, előbbi esetében behúzhatjuk a városlapon feljegyzett nyersanyagokat, utóbbinál egy asztrológiai esemény kártyát húzunk, amelynek hatása lesz a következő körre vagy körökre, gyakran változtatva a játékszabályokon arra az időre. Körönként, annak jellegétől függetlenül egy épületet építhetünk, egyszer kutathatunk új varázslatok után a céh segítségével, és egyszer jelenthetjük ki, hogy a városunkból egy vagy több lényt vásárolunk és fejlesztünk, ezért érdemes megfontoltan cselekedni a lénymenedzsmenttel.
A várunkból besorozható lényeknek a videojátékkal ellentétben nincs saját, külön épülete, hanem három kategóriába, bronz, ezüst és arany fokozatba sorolhatók, és egy kategória lényei akkor válnak felbérelhetővé, ha az adott fokozatnak megfelelő épületet felhúztuk. Ráadásként, ha megépítettük a fellegvárat és kicsengettük a súlyos pénzeket, a lényeket reprezentáló kártyákat megfordíthatjuk a fénylő, csillogós oldalukra, ami a csapat létszámát és erősebb képességeit jelöli. A neutral lényeknél még előfordulnak azúr besorolásúak is, amelyek a videojátékokban a legtáposabb egységeket foglalták magukba, “meglepő módon” olyanokat, mint az Azure, Rust és Crystal Dragonok.
Amikor indul a harc, a játékosok figyelme egy 4x5-ös táblára irányul, amely a csatatérképet reprezentálja. Először a támadó játékos felpakolja a lénykártyáit (ezeken pl. a Tactics képességgel lehet változtatni még a harc előtt), majd a védő a saját lapjait, és a legmagasabb kezdeményező értékkel rendelkező lény kezdhet, őt követi a második, és így tovább. Játékosként a lényeink mennyiségével nem kell bíbelődnünk egyébként, az alapból megvásárolható lény kártya a “Few” létszámot jelöli, a megfordított csillogó-fénylő foil verzió pedig a “Pack”-re utal. Ha tehát “Pack” oldalra fordított lényünk életereje elfogy, még nem kell levennünk a tábláról: szimplán visszafordíthatjuk őket “Few” oldalukra, hacsak nem volt valami irtózatos túlütés.
A harc egyébként tartalmazza a megszokott Heroes-elemeket, a visszatámadást, a klasszikus varázslatokat, defense és paralyze-mechanikákat, vagy pl. a hátrányt, ha a hátsó sorba íjászkodunk. Ami finom, hogy a semleges lények elleni csatát egyetlen kör alatt kell megnyernünk, különben a limitált kalandtérkép lépésekből kell költenünk újabb harci körökre, így érdemes végiggondolni a kockázat mértékét és a várható jutalmat, ugyanis könnyű lemaradni. A játékhoz létezik egy Battlefield névre hallgató kiegészítő is, amely bevezeti a képernyőkről ismerős, hexagonokkal tarkított térképet a hozzá tartozó akadályokkal, alternatív harci szabályokat és kidobja a teljes adventure map mechanikát, melyet egy újabb csomag kártyapaklival szimulál.
Ennek az 1v1 módnak a lényege, hogy a kártyás fázisban mindenki igyekszik feltápolódni amennyire csak tud, és a seregeik összecsapnak a komplexebb térképen. Mivel összességében sokkal kisebb helyet foglal így a játék, és a hexákra nem tudunk lénykártyákat pakolni, a minifigurák végre előmerészkedhetnek dobozaikból (vagy a polcról azoknál, aki szorgalmasabb, mint én)!
Az bizonyos, hogy a videojátékból rengeteg kifejezés, mechanikai elem lett átemelve, a grafikák, a design és a megcélzott hangulat is telitalálat, a társasról messziről és közelről is üvölt a “Might & Magic”, egy remek adaptációt kaptunk, viszont ennek a részletességnek hátulütői is akadnak, amiket tősgyökeres rajongóként könnyebb elnézni, mintha a társasjátékok világából érkeznénk elősorban. A játékhoz mellékelt szabálykönyv teljesen logikátlan felépítése és szóhasználata például sokszor inkább árt, mint segít, ami nagyon nagy érvágás azoknak, akiknek nincsenek meg a kifejezések legalább előzetesen.
Egy társasjáték értékelésében és értelmezésében a jó szabálykönyv elengedhetetlen. Nagy szerencse, hogy a forrásanyag ekkora rajongótáborral rendelkezik, ugyanis készült egy jól értelmezhető, strukturált, szuperigényes fan-made rulebook is. További negatívum, hogy a játék hihetetlenül sok helyet foglal, még úgy is, hogy a miniket nem igazán használtuk, a fő térkép elviszi a nagy részét, de a combat map sem pici, emellett van baromi sok különböző deck (artifact, spell, ability, a bronz-ezüst-arany-azúr lényekhez 1-1, asztrológiai és más event kártyák), plusz a hozzájuk tartozó dobópaklik, és még el kell férnie minden játékos vár trackerének, karakterlapjának, a saját deckjének és persze a hozzá tartozó dobópaklinak.
Leírni is pokol volt, elnézést érte, de erre érdemes felkészülni, ha valaki belevetné magát, plusz ennyi cuccnak bizony az árát is megkérik. Ami még fontos, hogy a játék elképesztően időrabló – a 90-120 perc, amit jelenleg a BoardGameGeeken írnak hozzá szerintem nem tartható, ennek inkább a másfél-kétszerese reális, ha kipakolást is beleszámolom. A scenariok időlimitesek, megadott körig kell teljesíteni őket, ami egy pozitív törekvés arra, hogy a játék egyszercsak véget érjen, ugyanakkor a játékmenet bőven ad teret gondolkodni, kombinálni és taktikázni, ami abszolút pozitív - csak nyilván az idő az ára.
A legpörgősebbek és igazából komfortosabbak számomra a 2 játékossal játszott partik voltak, és még úgy is érezhetően több volt a downtime, mint szerettem volna, 4 emberrel viszont már jól jött volna egy második combat térkép (oké nem nehéz egy mórickatérképet rajzolni egy A3 lapra, de akkor is), mert ha nem párhuzamosítunk, akkor az inaktív játékosok részére leginkább malmozás, vagyis 2024-ben inkább a telefonozás marad.
Összességében (rajongóként) én elégedett vagyok az adaptációval, sőt az eredeti a szívem csücske, aminek rengeteget köszönhetek, és jó látni, hogy ilyen alázattal tudott hozzányúlni valaki, aki amúgy szeretne persze pénzt is termelni belőle. Nem gondoltam volna 25 évvel ezelőtt, hogy ilyen formában valaha is láthatom ezt az univerzumot. Az én meglátásom az, hogy a Heroes of Might and Magic III: The Board Game, egy remek Heroes-játék, és egy nem tökéletes, de jól játszható társasjáték, amelyről elmondható, hogy egyértelműen azoknak készült igazán, akik melengetik a szériát valahol a szívük mélyén évek óta. És akiknek megdobban az a bizonyos szív, ha meghallják a nevet, azokra remélhetőleg jó időszak köszönt be: a társasjáték mellett ugyanis rengeteg minden készül, ami a harmadik epizódhoz, és annak világához, Enroth-hoz kapcsolódik. Érkezik az Archontól egy wargame, gyűjthető-festhető seregekkel, egy asztali szerepjáték, és a Ubisoft is nekiállt egy új Heroes-felvonásnak az Olden Era-val, ami meglepő módon szintén klasszikus részek világában játszódik...
Aki szeretné beszerezni a Heroes-társast, és lecsapna az új kiegészítőkre is, mint a Stronghold, Conflux vagy a Horn of the Abyss modból ismerős Cove, annak remek alkalom adódik hamarosan. Szeptember 17-én indul a Gamefoundon az újabb közösségi finanszírozási kör, ahol minden tartalom elérhető a társashoz!
A Heroes-társas első dobozait idén tavasszal kezdték kiszállítani. A most induló Gamefound körben lehetőség lesz a teljes csomagot beszerezni, más forgalmazóknál viszont csak a minifigurák nélküli alapdoboz érhető el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.