Ez azért is különösen fájdalmas, mert mindeközben a sztori háttereként funkcionáló filmeket és sorozatokat szinte hibátlanul feldolgozták, legyen szó akár a Vissza a jövőbéről, a Cápáról, a Dologról, az Esernyő akadémiáról, vagy épp a Vaskabátokról. A hét fejezet alatt tehát számtalan ismerős helyszínen megfordulunk majd, amik mind küllemükben, mind a rajtuk elvégzett feladatokban igyekeztek hűek maradni az ihletforrásként szolgáló alapanyagokhoz, méghozzá sikerrel. A hatalmas, több szintre osztott pályák felfedezése emiatt piszkosul élvezetes, hiszen a megannyi mellékes gyűjtögetnivaló mellett csak úgy roskadoznak az easter eggektől, amiket megtalálva garantáltan mosolyra szalad a szánk. Mindezt pedig az aktuálisan feldolgozott művekből szakajtott Funko POPosított szereplőkkel tehetjük meg, akik még úgyis felismerhetőek, hogy mindegyikük szótlan marad.
Szerencsére viszont a felbukkanó szövegdobozokat nem kell teljes csöndben végigolvasnunk, ugyanis a művekből licenszelt eredeti dallamok megállás nélkül duruzsolnak majd a háttérben, ezáltal repítve vissza minket az aktuálisan feldolgozott filmekről, illetve sorozatokról őrzött legszebb emlékeinkbe. Egész egyszerűen leírhatatlan élmény, ahogyan példának okáért a Dolog havas kutatóbázisán Ennio Morricone feledhetetlen taktusaira igyekszünk megtalálni a még életben maradt kutyákat, hogy aztán az egyikükben rejlő mutáció miatt végül elszabaduljon a pokol. Ez utóbbi ráadásul a színpompás látványvilág ellenére is meglehetősen nyersen van ábrázolva, ami számomra kifejezetten kellemes meglepetés volt, ugyanakkor a premier plánban mutatott brutalitásból fakadóan a fiatalabb korosztálynak garantáltan lesz pár álmatlan éjszakája.
Sajnos azonban ezzel nem lesznek egyedül, mivel a fájóan primitív játékmenet okán az idősebbek sem ússzák meg rémálmok nélkül. Nincs mit szépíteni, a Funko Fusion egy végletekig leegyszerűsített agyatlan lövölde lett, amiben a megállás nélkül hordákban érkező ellenfelek lemészárlását csak néhol szakítja meg egy-egy feladvány. Azért ne legyenek hiú ábrándjaink, utóbbiak többnyire kimerülnek a megfelelő tárgy használatában, emiatt aztán gondolkodnunk sem kell igazán, leszámítva persze azokat a frusztráló pillanatokat, amikor a játék nemes egyszerűséggel elfelejti elmondani, hogy épp mit is vár el tőlünk. Ez az itt-ott fellelhető cameo világok esetén érhető tetten a leginkább, ahol sok esetben pár ikonon és egy ködösen megfogalmazott mondaton kívül teljesen magunkra leszünk utalva, szóval már mindenkinek jó előre sok sikert kívánok ahhoz, hogy kitalálja, mire is gondolt a költő.
Ez azért is furcsa, mivel ezzel szemben a főbb tevékenységek folyamatosan jelezve vannak körülöttünk, szóval nem teljesen értem, miért derogált a fejlesztőknek legalább az első pár alkalommal bemutatni, miként is működnek ezek a feladványok, mert ez így minden, csak nem felhasználóbarát. Mielőtt viszont átnyálaznátok az internetet egy esetleges megoldás reményében azt tanácsolom, hogy verjétek szét magatok körül az összes tárgyat, mert egyrészt ezáltal eszközgyártásra és ládanyitásra felhasználható kreditet kaptok, másrészt pedig a keresett titok nyitja gyakran csak egy közelben lévő matrac alá lett elrejtve. Néhol persze a vandalizmus sem segít, főleg akkor nem, ha egy beragadt script állja az utunkat, amire sajnos számtalan alkalommal volt példa a végigjátszásom alatt.
Ilyenkor nincs mit tenni, kezdhetjük újra az egész szakaszt, ami elképesztően frusztráló tud lenni, különösen akkor, ha éppen egy hatalmas, több fázisos főellenféllel küzdöttünk. A Dolog fejezet mutálódott kutyaszörnyetegét például összesen hét próbálkozásból tudtam végleg elpusztítani, melyek alatt egyszer sem haltam meg (ha mégis sikerülne, akkor pontokért cserébe újraéledhetünk), csak és kizárólag a játékban felmerülő hibák miatt kellett újra és újra nekiveselkednem az összecsapásnak. Ugyanakkor mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen ezeken felül is temérdek bug képviselteti magát a Funko figurák világában (beakadások, eltűnő tárgyak, nem létező textúrák), melyek közül az egyik legérdekesebb az volt, amikor minden ok nélkül kezdte el feldobálni a játék az olyan Steam teljesítményeket, amiknek papírom még a közelében sem voltam.
És akkor a konkrétan használhatatlan billentyűzetes és egeres irányításra még ki sem tértem (át sem lehet állítani), ami miatt egy kontroller beszerzése nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező. Ami azonban ennél is fájóbb, az a megjelenésre beígért kooperatív lehetőség hiánya, ami, ha minden jól megy, akkor októberben fog élesedni. A Funko Fusion tehát jelenleg nem több, mint egy félkész, hibáktól hemzsegő és pillanatok alatt unalomba fulladó kéretlen szerelmeslevél a benne szereplő franchise rajongóinak, ami hiába mutatós és van dugig tömve jópofa utalásokkal, ha egész egyszerűen nem élvezetes vele játszani. Ez pedig hatalmas probléma, mert hiába javítják ki a benne maradt bugokat, teszik bele a többjátékos módot és csökkentik az 50 eurós árcédulát, a nap végén így is, úgy is csak egy sekélyes lövölde marad, ami önfeledt szórakozás helyett garantáltan álomba szenderít majd minket.
A Funko Fusion szeptember 13-án jelent meg PlayStationre, Xboxra (Nintendora később érkezik) és PC-re. Mi utóbbin teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.