Telített piacon újat, vagy akár maradandót alkotni nem könnyű, főleg, ha ez a piac a indie roguelike játékok tere. Ha csak az utóbbi 10 évet vesszük alapul, akkor is olyan címek jelentek meg, amelyek konkrétan már referenciaként szolgálnak a többi játéknak. Lehet őket szeretni vagy nem szeretni, de elvitatni a hatásukat már nem. A Realm of Ink sem igyekszik letagadni a hatást, amit a Hades gyakorolt rá, de a készítők igyekeztek kicsit tovább menni, és egy igazán élvezetes játék lett az eredménye, némi gyermekbetegséggel.
Bár a fejlesztése nem most indult el, a megjelenés már a Hades és a Hades II utáni érában valósult meg, sőt még így is csúsztattak rajta. Az izometrikus nézet, az ismerős irányítás és a mitológiai téma is egyezik, azzal a csavarral, hogy most a távol-keleti mondavilágban tehetünk egy nem is olyan röpke látogatást. A rókadémonok, beszélő madarak, sárkányok lakta és buddhista jelképekkel átitatott világban főhősnőnk Red egy démont üldöz, amikor is legyőzik, ám a másvilág helyett egy fogadóban találja magát. Egy rókadémon menti meg, és halhatatlanná teszi, saját céljai érdekében. Itt indul meg a végtelen ciklikusság, nyílik ki körről körre a világ, ismerünk meg nemcsak új NPC-ket, de új bossokat is, akik mind-mind hozzáadnak valamelyest a nagyon kusza történethez. Célunk kikerülni egy nagy hatalmú, ismeretlen entitás befolyása alól azáltal, hogy eljutunk egy olyan világba, ahova már nem ér el, és remélhetőleg onnan felvehetjük vele a harcot.
Legalábbis az erősen fordításszagú párbeszédek alapján ez szűrhető le. Red nem tudja elviselni a gondolatot, hogy teljes létezését átjárja egy külső akarat, az előre elrendeltség, a sors vagy nevezzük, aminek akarjuk. Kapva kap az alkalmon, és személyes bosszúját a világ felszabadításának feladatára cseréli. Ebben alapvetően kardunk lesz segítségünkre, később pedig más fegyvereket is használhatunk, mind más-más támadási mintával és különleges képességgel rendelkezik. Érdekesség, hogy ezt a rendszert összevonták Red megjelenésével is, kvázi attól függően változik a harcstílusunk, hogy milyen skint választunk.
A látvány pedig nemcsak a hősnő megjelenése miatt érdemel egy fejbiccentést. A karaktermodellek, legalábbis a párbeszédek során látható rajzolt verziók szépen kidolgozottak, kicsit mangásak, mégis kínainak érződnek a szó művészeti és stiláris értelmében. A tinta és az ecsetvonások mindenhol jelen vannak, sőt előbbi nemcsak a látvány terén képezi szerves részét a játéknak, hanem játékmenet szintjén is, lévén tintából készült ékkövekből nyerjük majd a különleges képességeinket.
Itt markánsan elüt a Realm of Ink a Supergiant Games játékaitól. Az egyes szobák végén felszedhető ékkövek egy aktív és egy passzív képességet adnak, ritkasági szinttől függően erősebbeket, vagy sokrétűbb passzív képességet. Vannak kifejezetten egyszerű kövek, és vannak olyanok is, amelyek alapjaiban könnyíthetik meg az egyes próbálkozásokat. Általában a bossok előtt van lehetőségünk fejleszteni őket, persze, csak ha van elég nyersanyagunk hozzá. Az ékkövek bármikor cserélgethetők, ami pedig nem kell, pénzre váltható, így az a véglegesség, ami a Hades isteni áldásait jellemzi, itt egyáltalán nincs jelen. Hogy milyen szobába megyünk tovább, itt is kiválasztható, de ezek inkább azt befolyásolják, hogy milyen nyersanyagra teszünk majd szert.
A harc feszes és dinamikus, néha már túlzottan is az. A sok effekt miatt könnyen előfordulhat, hogy nem fogjuk látni, hogy mit is csinálunk, az ellenfelek pedig hajlamosak megállás nélkül támadni minket. Persze, mi sem leszünk védtelenek, a számos passzív perk és a választható fegyverek révén egészen szép pusztítást tudunk véghez vinni, legalábbis egy darabig. Egy idő után ugyanis nem nő a sebzésünk olyan mértékben, mint ahogyan az ellenfelek életereje és száma gyarapszik, így már-már frusztráló lesz egy idő után a harc. Kapunk ugyan könnyítést is, például a támadásgombokat nem kell izomból nyomkodni, elég ha nyomva tartjuk, valamint választhatunk egy könnyebb nehézségi szintet is, ha kifejezetten a történet érdekel minket.
Mondjuk, nehezítő körülmény a story szempontjából, hogy nehezen vonzza be az embert, részben az elvont motiváció és a nehézkes narráció miatt, részben pedig a pocsék szinkron miatt. Természetesen egy indie játéktól nem lehet elvárás, hogy A-listás szinkronszínészek közreműködésével készüljön, de legalább egy amatőr dráma tagozatost felkérhettek volna, hogy a Redet megszólaltató hölgy ne legyen egyedül. Ő az egyetlen, akin érezni, hogy igyekszik, de ő sem mindig az igazi. Az egyes biomok elsőre jól elkülönülnek egymástól, bár a külsőn túl nem érezni semmi különlegest egyik világban sem. Az ellenfelek esetében is gyakran csak a támadási mintázatok alapján lehet tudni, hogy mi ellen is harcolunk éppen, maguk a modellek nehezen megkülönböztethetők.
De minden probléma vagy gyengeség ellenére egy nagyon is ajánlható játék lesz a Realm of Ink, főleg annak tükrében, hogy a verziószám alapján még nagyon az early access elején járunk. Az alapok nagyon jók, de még sok hónapnyi finomítgatásra és csiszolásra lesz szüksége a tintavilágnak ahhoz, hogy olyan meghatározó szereplője legyen a roguelike szcénának, mint az ihletforrásai.
A Realm of Ink 2024. szeptember 27-én jelent meg PC-re, korai hozzáférésben.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.