Dungeons of Hinterberg teszt

Korábbi amatőr hegymászóként oda-vissza voltam az alig tíz főt foglalkoztató osztrák Microbird Games bemutatkozó játékáért, hiszen a vizuális stílusa szemet gyönyörködtető és ami a legfőbb, kisujjból adta vissza a számomra is ismerős osztrák Alpok semmi mással össze nem téveszthető hangulatát. A Zelda-szerű harcot és felfedezést, valamint a Persona-játékokból ismerős közösségi szimulációs elemeket ötvözi a Dungeons of Hinterberg, amely minden túlzás nélkül az idei év egyik fényesen ragyogó ékköve. Nem visz túlzásba semmit, nem akar többnek tűnni, mint ami, csupán szórakoztatni szeretne és megismertetni velünk egy olyan milliőt, am pár órányi autóútra van tőlünk. Mínusz a koboldok.

Az indie csapat az elmúlt négy évet azzal töltötte, hogy egyfajta turistacsalogató képet mutasson be arról a régióról, ahol élnek, kiváltképp Hallstatt képeslapokra illő városát. Némi mágiával is nyakon öntötték az amúgy is festői tájat: Hinterberg kitalált városa hasznot húzott abból, hogy az elmúlt pár évben szép sorban 25 kazamata jelent meg egyik napról a másikra. Mi lehet ez? Egy kataklizma előjele? Vagy valami áldás? A város polgármestere mindenesetre megtalálta a piaci rést, önjelölt kalandorok százait várja, hogy belépjenek az átjárókon és hódoljanak a “kaszabolás” sportjának, akik aztán nem kevés eurót költenek el az üdülőövezetben. Nem csupán fejtörők megoldása vár rájuk, hanem olyan szörnyekkel is meg kell vívniuk a hegyek gyomrában, amiket a helyi európai folklór ihletett.

Hősnőnkön, a fiatal Luisa Dorferen a kiégés jelei mutatkoznak, ezért úgy dönt, elmenekül a hétköznapok elől Hinterbergbe és próbára teszi magát, mint oly sokan előtte. Ám nem sokkal azután, hogy megérkezik, nem várt eseményekbe botlik: mintha a régió is kissé instabilabb lenne a vártnál és az élete is veszélybe kerül. Néhány helyi lakos azonban maradásra bírja, és milyen jól teszi! A lány számos érdekes titokra derít fényt Hinterbergről és a körülötte lévő varázslatról. Szerencsére a történetmesélés meglepően kiforrott, számos érdekes karaktert ismerünk meg a város utcáit járva, akik így vagy úgy, de segíteni fogják boldogulásunkat.

A kapcsolatépítés itt legalább olyan fontos, mint harci repertoárunk fejlesztése. Hiába hoz rengeteg látogatót a turizmus, mindennek megvan az árnyoldala is. Igazi felnőttkori problémákról mesél a játék, és árnyalja a mesebeli környezet szépségét. Sok emberrel köthetünk barátságot, vagy legalább egy elfogadható viszonyt fenntartva, hiszen míg napközben a kazamatákat tisztítjuk, addig a nap végén nem mindegy, hogy kivel elegyedünk szóba. Ott van Marina, a spanyol diáklány, aki egy fagyizóban dolgozik és önértékelési gondokkal küzd. Jae, egy profi harcos és lemezlovas, de ő is érzi magán a kiégés jeleit. A Dungeons of Hinterberg nemcsak a modern harmincéveseket és a fiatalabbak problémáit veszi górcső alá, de az idősebbeket érintő nehézségeket is. Nagyon üdítő látni ezeket a felnőtt barátságokat, a párbeszédek is remekül meg vannak írva, még akkor is, ha esetenként túl hosszúra nyúlnak.

Minél tovább mélyül egy kapcsolat, annál több hasznot hoz Luisa számára, hiszen képességei fejlődnek vagy újakat sajátíthat el. A város térképén nem csak a botokat tüntetik fel, hanem a legfontosabb NPC-ket és azt is, hogy milyen bónuszokkal jár, ha elcsevegünk velük. A helyi kováccsal dumcsizva értelemszerűen a kardunkat és öltözékünket fejleszthetjük, míg az új harci kombókért egy másik, tapasztalt harcost kell felkeresni. Egy nap nagyjából egy óra játékidővel bír, ebbe beletartozik a reggeli tervezés és a következő dungeon kiválasztása, este pedig a haverokkal való szocializálódás. Ez a fajta tagoltság nagyon jót tesz a játéknak, hiszen kisebb adagokban is remekül fogyasztható, nem lesz hiányérzetünk a nagyjából 25 órás kaland során.

Az alapvető játékmechanikák meglehetősen egyszerűek és kézre állnak. Kezdve a harccal, amely egy könnyű és egy nehéz támadásból áll, de a szimpla kombók is meglepő erővel hatnak. Ha pedig mindezt az egyes régiók által kínált egyedi varázslatokkal megbolondítjuk, roppant kielégítő. Az ellenségtípusok is eléggé szórakoztatóak, a kazamaták végén megbújó főellenségekhez pedig némi észjáték is szükséges. A fejtörők pedig elég élvezetesek és okosak ahhoz, hogy jóleső agytornát adjanak, előre tervezésre sarkallnak, holott csak a zárt ajtók kinyitásáról és elsőre elérhetetlen helyek megközelítéséről szólnak. Szerencsére ismétlődésnek nyoma sincs a fejlesztők fantáziának hála.

A négy egyedi régió mindegyikében több elágazás is elképzelhető, a kazamatákat viszont ajánlott sorrendben teljesíteni a nem várt meglepetések végett. Szó sincs nyitott világról, bár az ösvényekről letérhetünk némi extra gyűjtenivaló reményében. Amikor pedig lemerészkedünk a tárnákba, a fejtörők megoldásához bombákat és távolsági varázslatokat is bevethetünk, minden régióban mást és más. Így egyikre sem fogunk ráunni idő előtt, és ami a legfőbb, nem válik repetitívvé a játék. Soha nem találunk két egyforma dungeont, egyszer csillék sínjeit próbáljuk irányba tenni, máskor snowboardozunk nyílt havas hegyoldalakon, vagy olyan labirintusokba kerülünk, ahol csavarnak egyet a gravitáció szabályain. A játék arra sarkall, hogy keverjük a játékstílusokat, próbáljunk ki valami újat, és ha nagyon nem megy, barátkozzunk olyan emberekkel, akik a kívánt képességünket erősítik. Ám ha az egész produktumot nézzük, mégis egységesnek tűnik az egész.

Lehet, hogy egy idő után a sok különc alakkal való bájcsevejtől már kicsit besokallunk és az sem mindegy, hogy kivel múlatjuk az időt, mert a kapcsolatoktól függ, hogy milyen élmény vár ránk a következő kazamatában. Előfordul, hogy netán kihagyunk valakit, aki fontos lenne, de végül is, megoldhatatlan helyzet soha nem alakult ki a figyelmetlenségünkből. Ebből viszont az következik, hogy az újrajátszhatósággal sem áll hadilábon a Microbird alkotása.

A képregényes látvány a maga élénk színeivel és éles kontúrjaival tényleg képes megragadni az Alpok semmi mással össze nem téveszthető esztétikáját és egyszersmind valódi európai ízt kölcsönöz a játéknak, ami szép kövér plusz pontot jelent. Az animációk egészen gördülékenyek, az arcmimika viszont a stílusból adódóan nem túl erős, ahogyan a szinkronnal is hadilábon áll. Emellett stabilan és gyorsan fut a Unity motorral hajtott játék, a Wobblersound fülbemászó zenéi pedig még tovább erősítik az amúgy sem fapados élményt.

A Dungeons of Hinterberg nem pusztán egy virtuális nyaralást kínál Közép-Európa alpesi tájára, hanem témáit tekintve olyan érettségről tesz tanúbizonyságot, amely sokszor hiányzik az akció-RPG-k műfajából. Egyedi fantáziavilágot tárnak elénk a sógorok, ráadásul a nem túl bonyolult rendszerek tökéletes szinergiáját megalkotva pedig nyilvánvalónak tűnik, hogy mindezt szeretettel és törődéssel tették. 

A Dungeons of Hinterberg már elérhető PC-re és Xbox Series X/S-re, de része a Game Pass kínálatának is.