Reneszánszukat élik a Róma-építgetős stratégiai játékok: bizony, újjászületik a műfaj, hiszen épp az imént siránkoztunk, hogy a Caesar III óta nemigen bújhattunk ókori kormányzó bőrébe, erre nemrégen megjelent a Glory of the Roman Empire, most itt a CivCity: Rome, s vészesen közeleg a Caesar negyedik részének megjelenése is. Mielőtt „Heti játékmegjelenések” rovatunkat átültetném a bevezetőbe, inkább lessük meg, miként szuperált a sikervárományosnak vélt darab tesztlaborunkban.
Az elsőként megjelenő Glory of the Roman Empire nagy sajnálatunkra nem sikerült oly fényesen, mint azt vártuk volna; a produktum lesüllyedt a „játszható" kategóriába és hamar meg is feledkeztünk róla. Érthető okokból reménykedtünk hát a CivCity: Rome-ban, melyhez nem más adta nevét, mint az Igazi Játékfejlesztők egyike: Sid Meier (igen, többek között innen ered a cím is, ahogy azt már ravaszabb olvasóink kitalálhatták) – garanciának is vehettük volna az Úr közreműködését a játékban, ám „szerencsére" nem tettük: hogy miért? Elöljáróban annyit leszögezhetek, hogy a játéknak az égvilágon semmi köze sincs mindenki kedvenc Civilization-sorozatához – pedig mennyire örültünk volna neki, ha a Caesar- és a Civ-széria főbb játékelemeit egyvelegként láthatjuk viszont! Tudomásunk szerint Meier bácsi és csapata csak segédkezett a játékot fejlesztő FireFly Studios-nak (Stronghold-játékok atyja) – ennek ellenére a srácok nem lehettek túl rámenősek, hiszen mindössze egy Civilopedia menüpont (történelmi magyarázó) emlékeztetett bennünket arra, hogy ki állhat a játék mögött.
Természetesen csak egyjátékos mód keretében építgethetjük majd városainkat, ily módon kétféle lehetőség áll előttünk: kampányba kezdünk, vagy önálló küldetéseket próbálunk meg leküzdeni. A kampány története szerint egy előkelő római kormányzót alakítunk, s az aktuális császároktól mindig egy-egy újabb birodalmi város felhúzását, felvirágoztatását kapjuk feladatul. A megjelenő Európa térképen sorra tűnnek fel a lehetséges helyszínek (melyek voltaképpen igencsak változatosak, így a pályatervezőknek jár a piros pont az ajándék gumicukorral), melyek lehetnek más – természetesen holmi barbár – népek által veszélyeztetett területek, vagy nyugodtabb környékek. Mindkét esetben lesz egy-egy informátorunk: egy hadvezér és egy nyájas férfi (neveket ne kérdezzetek, hívjuk őket Darth Szidiusznak, illetve Haspocakusznak). Ők ketten mesélnek a Birodalom aktuális helyzetéről, a pályáról, a céljainkról: illetőleg ekkor választhatunk nehézségi szintet, melyet megállapításom szerint jól sikerült belőni – könnyebb szinten végigsöprünk a pályákon, nehezebbeken vért izzadunk majd. Az önálló küldetésekben egy-egy célért küzdünk, végül ha kivégeztük ezen feladatokat is, vár ránk a jól kezelhető térképszerkesztő.
Játékmenetileg a készítők olyannyira a Caesarra alapoztak, hogy az ott bevált elemeket egy-az-egyben lemásolták, s még nem is változtattak rajta. Legtöbb esetben egy teljesen tiszta térképen indulunk, ahol elsődleges feladatunk a városközpont felhúzása – ide érkeznek majd a bevándorlók, itt keresnek munkát a munkanélküliek. Ezek után házhelyeket kellett felhúznunk számukra, melyek – akár a nagynevű elődben – fejlődni fognak, ha teljesítjük a benn élők igényeit. Először vizet kérnek – fúrjunk hát nekik kutat. Élelemként húsra van szükségük – kecskefarm felhúzása után a házak közelébe hentest kell telepíteni. Idővel olyan kívánságaik lesznek, mint az olaj, a tunika, a gyümölcs, a megfelelő oktatási és szórakoztatási lehetőségek, illetve azt is preferálják, ha van templom a közelben. Ily módon a házak fejlődni fognak – többet adóznak a bent lakók, többen élnek egyszerre egy épületben: mondhatjátok, hogy ez így tök könnyű, hol itt a stratégia? Nos: a lakók csak egy bizonyos messzeségig mászkálnak el a javak beszerzéséért, így igyekeznünk kell mindent (igen, mindent) a környékre pakolni jó elrendezésben. No ez a stratégia!
Lehetőségünk lesz kereskedni több módon is: vizen vagy szárazföldön – előbbin hajók, utóbbin szamarak segítségével. Üzlettársainkat a nagytérképen szemelhetjük ki, majd megépítve a két fél között a kereskedelmi útvonalat, elkezdhetünk kereskedni. A gép mindig megszabja, hogy melyik város mit vesz, mit ad el – nekünk hozzájuk kell igazodnunk. Olykor bezavarhat egy-egy ellenséges falu is a terepen: miután felhúztuk erődjeinket (legfeljebb hármat), légiósokat kiképezve őket is leigázhatjuk. Sajnos a harcrendszer végtelenül le van egyszerűsítve és gyengén kezelhető, ennek ellenére tudunk alakzatba rendeződni, illetve támadó vagy védekező állásba fordulni. Fontos szerepet játszik a biztonság is: időnként vadállatok lephetik el a környéket, vagy erdőtűz ütheti fel a fejét – megfigyelőtornyokkal, falakkal mindezen bajokat könnyen elháríthatjuk: sajnos megelőzni őket nemigen tudjuk. Érdekes, hogy a nyersanyagoknak (például kő, fa, vasérc) csak másodlagos szerepe van, mert egy-két kiegészítőn kívül nem nagyon tudjuk őket mire felhasználni.
Léteznek a játékmenetet és a kapott feladatokat folyton befolyásoló mutatók is – ilyen, például, hogy mennyire civilizált városunk. Ahogy növekszik a népesség, úgy kell megpróbálni egyenes arányosságban növelni a civilizáltságot: növényekkel ültethetjük be a környéket, vagy utat fektethetünk le a kényelem érdekében (ez mellesleg a járást gyorsítja, tehát haszna is van). A szórakozni vágyó emberek számára célszerű fürdőket, tavernákat építeni, míg a vallásosabbaknak a közeli templom szimpatikus igazán. A tisztaság is fontos: igyekeznünk kell mindig ápolni az utakat, továbbá a közbiztonságra sem árt fokozottan ügyelni. Csakúgy, mint a pénzre: kereskedve és adót gyűjtve sok-sok aranyat zsebelhetünk be, ám sokat kell költekezni az építkezésekre, a munkaerők kifizetésére – spórolni is meg kell tanulni! Fontos, hogy mindig kielégítsük az anyaváros (ergo Róma) igényeit is – ha ők időre követelnek „X" mennyiségű búzát, nincs mese: mégha kereskedelem árán is, de össze kell nekik gyűjteni a kötelező adót. Ha sikerül a feladatot teljesíteni, pontokat kapunk, ellenkező esetben vesztünk. Fontos befolyásoló tényező még a lakosság általános hangulata – ha rossz kedvűek, elhagyják a várost, ha jól érzik magukat, áramlanak befele. Sok minden van hatással az összegző mutatóra: hogy mennyire civilizált a környék, mennyi a munkalehetőség, mennyi a hajléktalan, pozitív vagy negatív-e az aktuálisan megtörtént történelmi, birodalmi esemény. Szerencsére tudjuk módosítani valamelyest a mércét: változtathatjuk a munkaórák számát, a kapott fizetések és ételfejadagok mennyiségét. Feladataink könnyítése végett végezhetünk kutatásokat is: a matematika tudományának feltalálásával például több adót szedhetünk be, míg a csillagászatot megismervén kereskedelmünk felgyorsul.
Sajnos a játék grafikája alig-alig üti meg az átlagos színvonalat – színtelen és kidolgozatlan minden. Bár a környezeti elemek még szépek, messziről nézve városunk külcsíne is elmenne szódával, azonban a közelítésnek köszönhetően felfedezzük az ördögöt a részletekben: a baltával faragott, elnagyolt épületektől és emberektől még most is borsódzik a hátam. A zene és a kommentár elképesztően idegesített a játék második felében – eleinte még hasznosnak találtam az értesítéseket, ám később rendkívül zavartak. A kezelés szintén gyenge, leginkább a csaták irányításán borzadtam el. Nem mellesleg a játék tele van bugokkal: a grafikai hibákat most is mellékesnek tekinteném, ellenben megemlítem az egyik legszembetűnőbb bakit. Történt, hogy Krisztus születése előtt körülbelül 200-ban kaptam az értesítést arról, hogy milyen király most a hangulat, mert keresztényeket vetettek az oroszlánok elé szórakoztatásként. Kérdem én: amikor a vallás Krisztus halála után alakult ki, hol voltak akkor a keresztényüldözések? Válaszolok is rögtön: annyira messze ettől az időszaktól, mint Donald kacsa a világuralomtól.
A játék hamar unalmassá válik: nem találunk benne semmi újat, ám ahogy észrevettem a készítőknek eszébe se jutott újdonságot csempészni a sok elcsent ötlet közé. Körülbelül az a helyzet, mint a Glory of the Roman Empire esetében: Caesar „szebb" csomagolásban. Pedig milyen pompás is lett volna az a cikk elején említett egyveleg: a lehetőség megvolt, ám a srácok elszúrták. Inkább további rövid türelemre inteném a lelkes Caesar-fanatistákat, hiszen hamarosan megérkezik a sorozat negyedik része, amivel talán majd egy jót szórakozhatunk – addig csak Caesar III vagy semmi.
Természetesen csak egyjátékos mód keretében építgethetjük majd városainkat, ily módon kétféle lehetőség áll előttünk: kampányba kezdünk, vagy önálló küldetéseket próbálunk meg leküzdeni. A kampány története szerint egy előkelő római kormányzót alakítunk, s az aktuális császároktól mindig egy-egy újabb birodalmi város felhúzását, felvirágoztatását kapjuk feladatul. A megjelenő Európa térképen sorra tűnnek fel a lehetséges helyszínek (melyek voltaképpen igencsak változatosak, így a pályatervezőknek jár a piros pont az ajándék gumicukorral), melyek lehetnek más – természetesen holmi barbár – népek által veszélyeztetett területek, vagy nyugodtabb környékek. Mindkét esetben lesz egy-egy informátorunk: egy hadvezér és egy nyájas férfi (neveket ne kérdezzetek, hívjuk őket Darth Szidiusznak, illetve Haspocakusznak). Ők ketten mesélnek a Birodalom aktuális helyzetéről, a pályáról, a céljainkról: illetőleg ekkor választhatunk nehézségi szintet, melyet megállapításom szerint jól sikerült belőni – könnyebb szinten végigsöprünk a pályákon, nehezebbeken vért izzadunk majd. Az önálló küldetésekben egy-egy célért küzdünk, végül ha kivégeztük ezen feladatokat is, vár ránk a jól kezelhető térképszerkesztő.
Játékmenetileg a készítők olyannyira a Caesarra alapoztak, hogy az ott bevált elemeket egy-az-egyben lemásolták, s még nem is változtattak rajta. Legtöbb esetben egy teljesen tiszta térképen indulunk, ahol elsődleges feladatunk a városközpont felhúzása – ide érkeznek majd a bevándorlók, itt keresnek munkát a munkanélküliek. Ezek után házhelyeket kellett felhúznunk számukra, melyek – akár a nagynevű elődben – fejlődni fognak, ha teljesítjük a benn élők igényeit. Először vizet kérnek – fúrjunk hát nekik kutat. Élelemként húsra van szükségük – kecskefarm felhúzása után a házak közelébe hentest kell telepíteni. Idővel olyan kívánságaik lesznek, mint az olaj, a tunika, a gyümölcs, a megfelelő oktatási és szórakoztatási lehetőségek, illetve azt is preferálják, ha van templom a közelben. Ily módon a házak fejlődni fognak – többet adóznak a bent lakók, többen élnek egyszerre egy épületben: mondhatjátok, hogy ez így tök könnyű, hol itt a stratégia? Nos: a lakók csak egy bizonyos messzeségig mászkálnak el a javak beszerzéséért, így igyekeznünk kell mindent (igen, mindent) a környékre pakolni jó elrendezésben. No ez a stratégia!
Lehetőségünk lesz kereskedni több módon is: vizen vagy szárazföldön – előbbin hajók, utóbbin szamarak segítségével. Üzlettársainkat a nagytérképen szemelhetjük ki, majd megépítve a két fél között a kereskedelmi útvonalat, elkezdhetünk kereskedni. A gép mindig megszabja, hogy melyik város mit vesz, mit ad el – nekünk hozzájuk kell igazodnunk. Olykor bezavarhat egy-egy ellenséges falu is a terepen: miután felhúztuk erődjeinket (legfeljebb hármat), légiósokat kiképezve őket is leigázhatjuk. Sajnos a harcrendszer végtelenül le van egyszerűsítve és gyengén kezelhető, ennek ellenére tudunk alakzatba rendeződni, illetve támadó vagy védekező állásba fordulni. Fontos szerepet játszik a biztonság is: időnként vadállatok lephetik el a környéket, vagy erdőtűz ütheti fel a fejét – megfigyelőtornyokkal, falakkal mindezen bajokat könnyen elháríthatjuk: sajnos megelőzni őket nemigen tudjuk. Érdekes, hogy a nyersanyagoknak (például kő, fa, vasérc) csak másodlagos szerepe van, mert egy-két kiegészítőn kívül nem nagyon tudjuk őket mire felhasználni.
Léteznek a játékmenetet és a kapott feladatokat folyton befolyásoló mutatók is – ilyen, például, hogy mennyire civilizált városunk. Ahogy növekszik a népesség, úgy kell megpróbálni egyenes arányosságban növelni a civilizáltságot: növényekkel ültethetjük be a környéket, vagy utat fektethetünk le a kényelem érdekében (ez mellesleg a járást gyorsítja, tehát haszna is van). A szórakozni vágyó emberek számára célszerű fürdőket, tavernákat építeni, míg a vallásosabbaknak a közeli templom szimpatikus igazán. A tisztaság is fontos: igyekeznünk kell mindig ápolni az utakat, továbbá a közbiztonságra sem árt fokozottan ügyelni. Csakúgy, mint a pénzre: kereskedve és adót gyűjtve sok-sok aranyat zsebelhetünk be, ám sokat kell költekezni az építkezésekre, a munkaerők kifizetésére – spórolni is meg kell tanulni! Fontos, hogy mindig kielégítsük az anyaváros (ergo Róma) igényeit is – ha ők időre követelnek „X" mennyiségű búzát, nincs mese: mégha kereskedelem árán is, de össze kell nekik gyűjteni a kötelező adót. Ha sikerül a feladatot teljesíteni, pontokat kapunk, ellenkező esetben vesztünk. Fontos befolyásoló tényező még a lakosság általános hangulata – ha rossz kedvűek, elhagyják a várost, ha jól érzik magukat, áramlanak befele. Sok minden van hatással az összegző mutatóra: hogy mennyire civilizált a környék, mennyi a munkalehetőség, mennyi a hajléktalan, pozitív vagy negatív-e az aktuálisan megtörtént történelmi, birodalmi esemény. Szerencsére tudjuk módosítani valamelyest a mércét: változtathatjuk a munkaórák számát, a kapott fizetések és ételfejadagok mennyiségét. Feladataink könnyítése végett végezhetünk kutatásokat is: a matematika tudományának feltalálásával például több adót szedhetünk be, míg a csillagászatot megismervén kereskedelmünk felgyorsul.
Sajnos a játék grafikája alig-alig üti meg az átlagos színvonalat – színtelen és kidolgozatlan minden. Bár a környezeti elemek még szépek, messziről nézve városunk külcsíne is elmenne szódával, azonban a közelítésnek köszönhetően felfedezzük az ördögöt a részletekben: a baltával faragott, elnagyolt épületektől és emberektől még most is borsódzik a hátam. A zene és a kommentár elképesztően idegesített a játék második felében – eleinte még hasznosnak találtam az értesítéseket, ám később rendkívül zavartak. A kezelés szintén gyenge, leginkább a csaták irányításán borzadtam el. Nem mellesleg a játék tele van bugokkal: a grafikai hibákat most is mellékesnek tekinteném, ellenben megemlítem az egyik legszembetűnőbb bakit. Történt, hogy Krisztus születése előtt körülbelül 200-ban kaptam az értesítést arról, hogy milyen király most a hangulat, mert keresztényeket vetettek az oroszlánok elé szórakoztatásként. Kérdem én: amikor a vallás Krisztus halála után alakult ki, hol voltak akkor a keresztényüldözések? Válaszolok is rögtön: annyira messze ettől az időszaktól, mint Donald kacsa a világuralomtól.
A játék hamar unalmassá válik: nem találunk benne semmi újat, ám ahogy észrevettem a készítőknek eszébe se jutott újdonságot csempészni a sok elcsent ötlet közé. Körülbelül az a helyzet, mint a Glory of the Roman Empire esetében: Caesar „szebb" csomagolásban. Pedig milyen pompás is lett volna az a cikk elején említett egyveleg: a lehetőség megvolt, ám a srácok elszúrták. Inkább további rövid türelemre inteném a lelkes Caesar-fanatistákat, hiszen hamarosan megérkezik a sorozat negyedik része, amivel talán majd egy jót szórakozhatunk – addig csak Caesar III vagy semmi.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.