Prince of Persia: Revelations

Biztos most mindenki jó nagyokat néz, hogy mit keres itt ez a cikk az újdonságok között, mikor éppen mostanában jelent meg a Two Thronesra épülő Rival Swords átírat, de mivel megkaptam a felsőbb utasítást, hogy minden egyes PSP-s játékról írnom kell, amiről csak tudok, ezért fogjátok fel úgy, hogy a következő cikk egyfajta előhírnök hogy mire lehet számítani a Rival Swords megvásárlásakor, vagy mire nem.

Én személy szerint már jó ideje gondolkodtam azon, hogy megveszem a játékot, de mivel rohadt drága volt, és jó pár más játékot is meg kellett vásárolni, ezért vártam vele egy picit. Megvártam míg platinum kiadás lett belőle és még utána is jó pár hónap várakozás után végül is rávettem magam. Annak ellenére, hogy nem volt túlságosan jó visszhangja ennek a projectnek. Én egyébként úgy gondolom, hogy ha kiadták a következő részt, akkor valószínűleg a játékosok többsége meg volt elégedve a PSP-s átirattal. Lássuk akkor egy fanatikus Prince of Persia rajongó tollából, hogy mire lehet számítani a Revelations esetében.


Az első és legszembetűnőbb dolog mindenkinek az lesz, hogy a Revelations valami elképesztően gyönyörű játék lett. Egy az egyben ugyanazt a grafikát és feelinget kapjuk a pénzünkért, mint amit XBox-on vagy PS2-ön megszokhattunk. Én személy szerint háromszor és végigtoltam boxon, úgyhogy van összehasonlítási alapom. Olyannyira ugyanaz lett az átírat, hogy még azt a rendkívül idegesítő bugot is bele sikerült írni, hogy a zenék időközönként szaggatnak, illetve eltűnnek az éterben. Nem tudom, hogy ezt miért nem lehetett kijavítani, de valószínűleg ez már olyan mélyen a forráskódban lehetett, amivel már nem akartak foglalkozni az ubisoftos kölkök. Szerencsére a játékélmény annyira zseniális, hogy mindent megbocsátunk nekik. Lássuk, hogy hogyan lett megoldva a legfontosabb kérdés, ami mindenkit érdekel, mégpedig az irányítás:


Az irányítás:

A játékot az analóg-joyal tudjuk irányítani, ha körbe akarunk nézelődni, akkor a jobb oldali joyt a bal ravasz lenyomásával tudjuk helyettesíteni. Tudom, hogy ez így elsőre horrornak tűnik, de higgyétek el nem olyan vészes a dolog. A combókat, fegyverek használatát, a különböző speckókat; fegyvereldobást stb. teljesen meghagyták a játékban, ezeket a négy funkció-billentyű kombinálásával tudjuk elérni. Szerencsére itt nem változott semmi, úgyhogy csak úgy zsigerből lehet tolni minden mozdulatot. A jobb ravasz használatát sem változtatták meg, ezt fogjuk a legtöbbször nyomogatni, ha a falra akarunk felfutni, vagy ha bármilyen akrobatikus mutatványt akarunk véghezvinni. Ami egy picit megváltozott az a D-pad használata:


Fel – ezzel tudunk madár távlatra váltani, ami nagyon hasznos tud lenni, hogyha jobban át akarjuk látni a pályán lévő helyzetet.

Balra – ezzel tudjuk rögtön a herceg háta mögé ugrasztani a kamerát, ami nagy segítség lesz olyan esetekben, amikor nincsen idő a jobb joyt helyettesíteni a bal ravaszos nézelődéssel.

Jobbra – itt tudunk FPS nézetbe váltani, amit szerintem csak nagyon ritkán fogunk használni, hiszen a korábbi átiratokban sem nagyon volt erre szükség. Én legalábbis szinte egyszer sem júzoltam ezt a nézetet.

Le – na ez talán a legfontosabb gomb, ugyanis az eredeti játékokban ez helyettesíti a bal ravaszt. Ha egyszer röviden megnyomjuk akkor tudjuk lelassítani az időt, ha folyamatosan lenyomjuk akkor tudjuk visszatekerni az időt, és ha a jobb ravasszal együtt használjuk akkor tudjuk a különböző erősségű idő robbanásokat előidézni.

Mint azt gondolom látjátok, az irányítás remekül meg lett oldva, szinte észre sem fogjuk venni a jobb joy hiányát, főleg hogy minden más megmaradt a régiben.


Fekete báránykák:

Sajnos ezekből akad bőven. Nem tudom, hogy a Rival Swordsben ki sikerült-e ezeket javítani, mert ha igen akkor akár az év PSP játékának a címét is megérdemelné. Ha viszont megmaradtak ezek a hibák, akkor tutira várni fogok a platinum kiadásig. Lássuk akkor szépen sorban. Az első legkomolyabb probléma a rengeteg töltési idő, amivel meg lettünk áldva a játék során, a progi gátlástalanul, pofátlanul töltöget a legkritikusabb helyeken is, például csata közben, vagy amikor éppen egy szakadék felett ugrunk át. Ez nagyon durva dolog és nehéz hozzászokni. A másik csúnya dolog az a rengeteg bug, ami nem csak a jól megszokott zenés akadozásra vonatkozik, hanem több helyen is képes lefagyni a gamma, és még számtalan gusztustalan hibajelenséget fel tudnék sorolni. Mondjuk ezeket nagyjából már megszokhattuk, mert a Warrior Within sem volt valami bugmentes termék. Végül van még egy dolog, ami csak a hardcore rajongókat fogja zavarni, sajnos a PSP-s átírat eléggé rendesen le lett cenzúrázva, semmi vér semmi brutalitás nincsen a stuffban, felejtsétek el a fej levágásokat, a csípőből kettévágást például teljesen megváltoztatták egy eléggé bénán kinéző fejberúgásszerű mozdulattá. Sajnos nem elég, hogy a Two Thrones visszament a régi lightos játékmenetbe a Revelationst is megfosztották az egyik legjellemzőbb vonásától, az iszonyat kemény erőszakos vonásaitól. Ez van, ezt kell szeretni!


De hogy valami jó hírt is közöljek veletek, a Revelations ki lett egészítve egy csomó új és meglehetősen komoly logikai fejtörős résszel, ami remek kis újdonságérzetet fog nyújtani azoknak, akik már kívülről fújják az egész játékot.


Úgy gondolom, hogy a Revelations egy nagyon jó átírat lett, sajnos nem kevés negatív vonatkozással. De azoknak, akik fanatikus rajongók nagyon nagy örömet fog szerezni a játékélmény. Főleg azoknak, akik a nextgen gépek megjelenése miatt eladták a régi konzoljaikat és újra át szeretnék érezni azt a hangulatot, amit egy Prince of Persia nyújtani tud. Hát igen ezek az emberek nem fognak csalódni, hiszen ezúttal bármikor bárhol elővehetik kedvenc játékukat, még ha sok is a negatívum, a hangulat és a játékélmény visz mindent. Remélem a Rival Swordsben ki fogják javítani ezeket a dolgokat és akkor akár még 10 pontot is adhatok majd rá. Hogy mikor fogom letesztelni? Lehet, hogy nem bírom ki a platinum kiadást, majd meglátjuk…