Amikor évekkel ezelőtt berobbant a köztudatba a svéd DICE a Battlefield 1942-vel, a játékosok csak ámultak és bámultak a profizmus láttán. A fejlesztők remekül ötvözték az Operation Flashpoint által már megismertetett szimulációs játékmenetet és az arcade FPS stílust. A végeredményt nem is kell ismertetni, ez az EA egyik legnagyobb sikersztorija. Ám a DICE most ismét robbantani akar, és ezúttal a katonákat ferdeszemű nénire cserélték!
Új generációs FPS?
Nos, már nem egy játéknál használtam ezt a szót, az FPS játékmenetben viszont nem nyílott rá sok lehetőségem. Egészen eddig. A Mirror's Edge ugyanis abszolút szakít a műfaj jellegzetességeivel, és ezt vegyétek nyugodtan szó szerint. Nem lesz fegyverünk, egy árva golyót sem fogunk elsütni a játékban saját flintánkból, mi több, egyedül verekedni lesz lehetőségünk. Azt is persze csak végszükség esetén. Na de hogy tisztázzam, mi is ez az egész, talán előbb meg kell érteni, hogy a Mirror's Edge nem is igazán FPS, hanem eddig még műfaj-, és ezzel együtt példanélküli próbálkozás az elsőszemélyű nézet megmaradt lehetőségeinek kihasználására.
Főszereplőnk Faith lesz, egy hölgy, aki afféle futárként dolgozik a játék negatív utópiába fulladt világában. Foglalkozása hivatalosan „runner", és feladata, hogy a rábízott titkos információkat minél gyorsabban eljuttassa A pontból B-be. Mindehhez pusztán lábait és akrobatikus képességeit hívhatja segítségül, ugyanis a játéktér minden eddigi megszokottat felborítván egy hatalmas város lesz, melynek felhőkarcolói között ugrálva leszünk kénytelenek teljesíteni feladatunkat.
Mindez így leírva elég furcsának tűnik, de a DICE-os srácok prezentációján elég meggyőzőnek tűnt. A fejlesztők kifejezetten az elsőszemélyű nézet határaira kívánnak merészkedni, megmutatva, hogy ebben a perspektívában is lehet maradandóan élethű mozgásokat alkotni. Faith-nek minden pillanatban látjuk majd a végtagjait, és ezek kulcsfontosságúak lesznek a feladatok teljesítésében. Az egész játék a menekülésről szól majd, afféle bizarr Tomb Raider-ként. Nem lesz időnk végiggondolni, mit is kéne épp tennünk, mint más játékokban, mert a minket üldöző ellenfelek - akik jobbára rendőrök, bűnszövetkezetek és helikopterről lövöldöző katonák lesznek – nem teketóriáznak végezni velünk. Éppen ezért hát az egész játékmenet egy nagy rohanás lesz, falról falra, felhőkarcolóról felhőkarcolóra ugrálva, csövekbe be, csövekből ki, és így tovább, és így tovább.
Persze feltehető a kérdés, hogy miként lehet majd alkalmazkodni ehhez a tempóhoz? Nos, a fejlesztők erre két jól hangzó (ám koránt sem eredeti) feature-rel reagáltak. Egyik a Faith Vision névre hallgat, és gyakorlatilag egy játékmeneti fogódzkodóról van szó. Lényege, hogy az éppen aktuális menekülési útvonalunk pirossal fel-felvillan a távolban, hogy ne tévedjünk el a betondzsungel rengetegében. A másik ilyen képesség a Reaction Time, ami nem más, mint egy időlassító effekt. Különösen nehéz és összetett ugrásokkor lesz majd alkalmunk használni, amiből ebben a játékban biz nem kevés lesz.
Fentebb említettem, hogy nem lesz saját fegyverünk, és csak az öklünkre számíthatunk, ha nagyobb baj van. Nos, saját nem is lesz, de az épp levert ellenfelektől elvehetjük majd pisztolyukat, amit a tár kiürüléséig használhatunk. Faith ezt követően elhajítja azt, mert a súly csak akadályozná a futásban. Ez akármily különös is a játéktól, érthető, hisz egy menekülő ember, akinek minden másodperc számít, nem fog leállni lövöldözni képzett ellenséggel szemben. A verekedés amúgy nagyon látványos, és leginkább a Riddick játékban látottra emlékeztet. Mint minden, ez is abszolút belső nézetből zajlik, és meg kell hagyni, jól néz ki. Persze jó kérdés, hogy az irányítás is olyan pazar lesz-e, mint amilyen maga az ötlet.
A város, mint olyan
Ez eddig mind szép és jó, de nem lenne különösebben érdekes, ha maga a város el lenne túlozva. Nos, az eddigiek alapján viszont nincs. Annyira nincs, hogy ilyen elképesztően élethű városfelépítést még nem láthattunk játékban. Ugyan arról nem szól a fáma, hogy az épületeken belül is garázdálkodhatunk-e, vagy hogy lemegyünk-e valaha is az utcára, de így, felülnézetből az egészet csak egy szó képes leírni: döbbenetes. Mindehhez hozzátartozik, hogy a grafika valami észveszejtően gyönyörű. Igaz, hogy nem használ sok színt (ezzel a kék és fehér kontraszttal engem valahogy Orwell 1984-ére emlékeztetett), de azokat viszont remekül. A karaktermodellek és az animációk meg már most komoly ledöbbenésre adnak okot, holott a megjelenésről semmit sem tudni azon felül, hogy „talán még idén", PC, Xbox 360 és PS3 platformokon.
Nagyon érdekes játéknak tűnik hát a Mirror's Edge, mely méltó a figyelemre. A DICE-ban eddig sem kellet csalódnunk, és szerintem szavazhatunk nekik annyi bizalmat, hogy higgyünk eme forradalmi elképzelésben. Egy sajátszemszögű akciójáték, ahol a fegyver csak power up, és ahol a verekedés és mozgás a fő elemek? Ilyen se volt még, annyi szent! Hajrá DICE, én drukkolok!
Nos, már nem egy játéknál használtam ezt a szót, az FPS játékmenetben viszont nem nyílott rá sok lehetőségem. Egészen eddig. A Mirror's Edge ugyanis abszolút szakít a műfaj jellegzetességeivel, és ezt vegyétek nyugodtan szó szerint. Nem lesz fegyverünk, egy árva golyót sem fogunk elsütni a játékban saját flintánkból, mi több, egyedül verekedni lesz lehetőségünk. Azt is persze csak végszükség esetén. Na de hogy tisztázzam, mi is ez az egész, talán előbb meg kell érteni, hogy a Mirror's Edge nem is igazán FPS, hanem eddig még műfaj-, és ezzel együtt példanélküli próbálkozás az elsőszemélyű nézet megmaradt lehetőségeinek kihasználására.
Főszereplőnk Faith lesz, egy hölgy, aki afféle futárként dolgozik a játék negatív utópiába fulladt világában. Foglalkozása hivatalosan „runner", és feladata, hogy a rábízott titkos információkat minél gyorsabban eljuttassa A pontból B-be. Mindehhez pusztán lábait és akrobatikus képességeit hívhatja segítségül, ugyanis a játéktér minden eddigi megszokottat felborítván egy hatalmas város lesz, melynek felhőkarcolói között ugrálva leszünk kénytelenek teljesíteni feladatunkat.
Mindez így leírva elég furcsának tűnik, de a DICE-os srácok prezentációján elég meggyőzőnek tűnt. A fejlesztők kifejezetten az elsőszemélyű nézet határaira kívánnak merészkedni, megmutatva, hogy ebben a perspektívában is lehet maradandóan élethű mozgásokat alkotni. Faith-nek minden pillanatban látjuk majd a végtagjait, és ezek kulcsfontosságúak lesznek a feladatok teljesítésében. Az egész játék a menekülésről szól majd, afféle bizarr Tomb Raider-ként. Nem lesz időnk végiggondolni, mit is kéne épp tennünk, mint más játékokban, mert a minket üldöző ellenfelek - akik jobbára rendőrök, bűnszövetkezetek és helikopterről lövöldöző katonák lesznek – nem teketóriáznak végezni velünk. Éppen ezért hát az egész játékmenet egy nagy rohanás lesz, falról falra, felhőkarcolóról felhőkarcolóra ugrálva, csövekbe be, csövekből ki, és így tovább, és így tovább.
Persze feltehető a kérdés, hogy miként lehet majd alkalmazkodni ehhez a tempóhoz? Nos, a fejlesztők erre két jól hangzó (ám koránt sem eredeti) feature-rel reagáltak. Egyik a Faith Vision névre hallgat, és gyakorlatilag egy játékmeneti fogódzkodóról van szó. Lényege, hogy az éppen aktuális menekülési útvonalunk pirossal fel-felvillan a távolban, hogy ne tévedjünk el a betondzsungel rengetegében. A másik ilyen képesség a Reaction Time, ami nem más, mint egy időlassító effekt. Különösen nehéz és összetett ugrásokkor lesz majd alkalmunk használni, amiből ebben a játékban biz nem kevés lesz.
Fentebb említettem, hogy nem lesz saját fegyverünk, és csak az öklünkre számíthatunk, ha nagyobb baj van. Nos, saját nem is lesz, de az épp levert ellenfelektől elvehetjük majd pisztolyukat, amit a tár kiürüléséig használhatunk. Faith ezt követően elhajítja azt, mert a súly csak akadályozná a futásban. Ez akármily különös is a játéktól, érthető, hisz egy menekülő ember, akinek minden másodperc számít, nem fog leállni lövöldözni képzett ellenséggel szemben. A verekedés amúgy nagyon látványos, és leginkább a Riddick játékban látottra emlékeztet. Mint minden, ez is abszolút belső nézetből zajlik, és meg kell hagyni, jól néz ki. Persze jó kérdés, hogy az irányítás is olyan pazar lesz-e, mint amilyen maga az ötlet.
A város, mint olyan
Ez eddig mind szép és jó, de nem lenne különösebben érdekes, ha maga a város el lenne túlozva. Nos, az eddigiek alapján viszont nincs. Annyira nincs, hogy ilyen elképesztően élethű városfelépítést még nem láthattunk játékban. Ugyan arról nem szól a fáma, hogy az épületeken belül is garázdálkodhatunk-e, vagy hogy lemegyünk-e valaha is az utcára, de így, felülnézetből az egészet csak egy szó képes leírni: döbbenetes. Mindehhez hozzátartozik, hogy a grafika valami észveszejtően gyönyörű. Igaz, hogy nem használ sok színt (ezzel a kék és fehér kontraszttal engem valahogy Orwell 1984-ére emlékeztetett), de azokat viszont remekül. A karaktermodellek és az animációk meg már most komoly ledöbbenésre adnak okot, holott a megjelenésről semmit sem tudni azon felül, hogy „talán még idén", PC, Xbox 360 és PS3 platformokon.
Nagyon érdekes játéknak tűnik hát a Mirror's Edge, mely méltó a figyelemre. A DICE-ban eddig sem kellet csalódnunk, és szerintem szavazhatunk nekik annyi bizalmat, hogy higgyünk eme forradalmi elképzelésben. Egy sajátszemszögű akciójáték, ahol a fegyver csak power up, és ahol a verekedés és mozgás a fő elemek? Ilyen se volt még, annyi szent! Hajrá DICE, én drukkolok!
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.